világháborús bomba

címke rss

Kiemelték a Dunában talált bombát, megindult a forgalom

Itthon2018.07.05, 12:18

Két hete egy baleset után derült ki, hogy egy II. világháborús bomba van a Duna medrében, az Erzsébet híd közelében. A bombát már kedden kiemelték volna, de hiába keresték egész nap, a kissé megáradt, zavaros vízben csak nagyon nehezen találták meg. A feltételek most sem voltak ideálisak, ahogy azt a művelet irányítójától megtudtuk, a bomba olyan helyen volt, ahol a látótávolság néhány centi, vagy annyi sem, sokszor a sötétben tapogatóztak, ráadásul a sodrás is erős ezen a részen. Ennek ellenére a bombát kiemelték, és arra a hadihajóra tették, amelyet az akcióhoz küldtek ki. Újságíróink és fotósaink a helyszínen vannak, cikkünk folyyamatosan ...

Reggel kiemelik a bombát a Dunából, több utcát lezárnak

Itthon2018.07.04, 20:32

II világháborús bombát találtak az Erzsébet híd budai hídfőjétől a Lánchíd irányába, 50 méterre a Duna alján – ahogy azt korábban megírtuk. A bombát egészen pontosan két hete fedezték fel, egy baleset után. Mér kedden kiemelték volna, csakhogy a Duna egy nagyon mély szakaszán van, a búvárok pedig nem találták. Most viszont igen, így holnap több helyen lesznek útlezárások a fővárosban, amelyek dugókat okozhatnak.

Nem találják a bombát a Dunában Budapesten

Itthon2018.07.03, 11:21

Többfelé útlezárásokra kell számítani kedd délelőtt Budapesten, mert tűzszerészi munkálatokat végeznek az Erzsébet hídnál a Dunában talált világháború bomba miatt - közölték a katasztrófavédők. Reggel viszont kiderült, hogy nem találják a bombát sehol, ezért egyelőre csúsznak a lezárások. Lehet, hogy a folyó sodrása arrébb görgette a robbanótestet.

Hatástalanították a berlini bombát

Nagyvilág2018.04.20, 15:52

Forrás: MTI/EPA/Hayoung Jeon middle on 4461 3123 A második világháborúban 363 légitámadás érte Berlint, a brit és amerikai bombázók több mint 100 ezer tonna robbanó-, és gyújtóanyag felhasználásával támadták a náci Németország fővárosát. Az épületek csaknem 30 százaléka megsemmisült vagy károsodott, a bő másfél millió lakásból 370 ezer maradt sértetlen.

Lezárták a berlini főpályaudvar környékét egy bomba miatt

Nagyvilág2018.04.20, 10:36

Lezárták és kiürítették Berlinben pénteken a főpályaudvar környékét, hogy hatástalanítsanak egy második világháborús bombát.

Óriási, 100 kilós bombát találtak egy biatorbágyi iskolában

Itthon2018.04.10, 12:56

A honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta, Biatorbágyon a Karinthy Frigyes utca 4. szám alatti iskola udvarán munka közben találták meg, a feltehetően második világháborús, nagyjából 100 kilós bombát.

Hatástalanították a hegyeshalmi pályaudvar közelében talált világháborús bombát

Itthon2017.11.21, 23:39

Hatástalanították a hegyeshalmi pályaudvar közelében talált 250 kilós amerikai légibombát - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs kedden késő este.

A hegyeshalmi pályaudvarnál világháborús robbanótestet találtak

Itthon2017.11.21, 15:03

A hegyeshalmi pályaudvar közelében került elő egy világháborús robbanótest kedden délután – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

Világháborús bombához riasztották a német rendőrséget, de zöldség volt

Nagyvilág2017.11.03, 18:34

Második világháborús bombához riasztotta a rendőrséget egy idős dél-németországi férfi, de a félelmetes tárgyról kiderült, hogy csak egy szokatlanul nagyra nőtt cukkini.