világháború

címke rss

Szijjártó Péter: Soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának

Itthon2024.02.07, 17:53

Soha nem volt még ekkora veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért mielőbb le kell zárni az ukrajnai konfliktust és sikerre kell vinni a közel-keleti terrorellenes műveleteket, ami a konnektivitás, a civilizált nemzetközi együttműködés visszatérésének is fokozhatná az esélyét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Oroszország a harmadik világháborúról üzent a NATO-nak

Nagyvilág2024.01.28, 08:49

Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma elnöke kijelentette, hogy a NATO számára a fasiszta ideológia normává válik, és új világháborúhoz vezethet. Erről a Telegram-csatornájában írt.

Itt a rémisztő felhívás: új háborúkat akarnak a britek, fegyverkezni kezdtek

Nagyvilág2024.01.17, 18:29

A Nyugat már nem a hidegháború utáni időszakban van, hanem egy új, "háború előtti" korszakban, amelyben már csak korlátozott idő áll rendelkezésre a jövőbeli konfliktusokra való felkészülésre és azok elrettentésére - figyelmeztet a brit kormány a „sokkal zaklatottabb világról" szóló felhívásában.

Soros legfontosabb emberei (5.): Wesley Clark

Nagyvilág2024.01.01, 06:44

Wesley Clark volt amerikai tábornok és egykori NATO-főparancsnok hajmeresztő ötlete szerint, ha Ukrajnát a Nyugat eléggé felfegyverzi, még a Krímet is visszafoglalhatja az oroszoktól. A Magyar Nemzet sorozatának ebben a részében a magyarországi választásokba beavatkozó Action for Democracy Amerikában legismertebb tanácsadói testületi tagjáról írnak, aki tavaly a háborúpárti ellenzék kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter konzulense lett.

Ha ezt Biden komolyan gondolja, az világháborút jelent

Nagyvilág2023.12.09, 09:20

Joe Biden elnök a héten a nyilvánossághoz intézett beszédében megismételte védelmi minisztere fenyegetését, miszerint ha a Kongresszus nem fogadja el a 64 milliárd dolláros segélyt Ukrajnának, akkor az amerikai csapatok végül Európában fognak harcolni Oroszország ellen — írja a Breitbart News.

Szijjártó Péter: Magyarország kész hozzájárulni az ENSZ békefenntartói tevékenységének erősítéséhez

Nagyvilág2023.12.06, 14:03

Magyarország kész hozzájárulni az ENSZ békefenntartói tevékenységének megerősítéséhez, minthogy minél több fegyveres konfliktust sikerül a rendezés irányába vinni, annál kisebb a kockázata a harmadik világháború kitörésének - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Accrában.

Elkerülhetetlen a világháború?

Nagyvilág2023.12.05, 18:10

Szinte csak azon vitáznak a felek, hogy hány éven belül támadja meg Oroszország a NATO-t vagy valamelyik tagállamát.

Oroszország bejelentette a válaszcsapást, emiatt törhet ki a harmadik világháború

Nagyvilág2023.12.02, 14:19

Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője kijelentette, hogy Oroszország a belügyeibe való beavatkozásra az agresszióval egyenes arányban, és ha szükséges, arányosan fog válaszolni - írta az iz.ru.

Világháborús haditengerészeti bázisból hatalmas sziklatetős otthon

Gazdaság2023.11.24, 11:33

A Skócia Kelet-Lothian területén fekvő Gin Head Admiralitás fontos szerepet játszott a második világháborús D-napi partraszállás sikerében. Napjainkban pedig Edinburgh egyik legkülönlegesebb otthona. 

Novák Katalin: Budapest világváros, nem olvasztótégely

Itthon2023.11.17, 21:45

A történelmi városrészek egyesítéséből 150 éve nemcsak egy új város jött létre, hanem a magyar nemzet szíve kezdett el a Duna két partján dobogni - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Budapest 150 gálaesten a budapesti Vígszínházban.

Georg Spöttle: A Hamász már most újabb merényletet tervez Európa ellen

8882023.11.10, 09:01

Georg Spöttle Szíriában és Libanonban járt, ahol közvetlen tapasztalatokat szerezhetett a Hamász elleni izraeli támadás hatásairól. A biztonságpolitikai szakértő szerint a polgárháború sújtotta Szíria már kezdett magához térni, most azonban újra ott lebeg a fejük felett egy újabb háború réme. A gázai események miatt radikalizálódó fiatalok pedig a könnyen a Hamász ölelő karjaiba futhatnak.

Döbbenetes, hogy mit tett a Hamász rettegett vezére

Nagyvilág2023.11.05, 14:59

Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével tárgyalt Iszmail Haníje, a Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetője Teheránban az elmúlt napokban - közölte szombaton a Hamász egyik vezetője a libanoni al-Majadín televízióban.

Itt a nem hivatalos bejelentés: kitört a harmadik világháború

Nagyvilág2023.11.01, 14:04

Oroszország egyik vezető külpolitikai szakértője szerint a harmadik világháború már folyamatban van. Ahogy fogalmazott: már kitört.

Szijjártó Péter: Rendkívüli közelségbe kerülhet a harmadik világháború az izraeli konfliktus eszkalációjával - videó

Nagyvilág2023.10.24, 17:47

Rendkívüli közelségbe kerülne a harmadik világháború azzal, ha újabb államközi fegyveres konfliktussá szélesedne ki az izraeli terrorellenes művelet, ez súlyos kihatással lenne a globális biztonságra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

Egy tűt szúrt egy házaspár saját kislánya agyába, így akarták megölni

Tudomány2023.10.22, 15:08

Csak nemrég derült ki egy idős, az oroszországi Távol-Keleten élő  asszonyról, hogy nyolcvan éve él egy három centiméteres tűvel az agyában. Az orvosok egy CT-vizsgálat alkalmával tették a döbbenetes és váratlan felfedezést, ami igencsak meglepte őket.

Oroszország a legfélelmetesebb szövetségesével tárgyal, világháborúra készülnek

Nagyvilág2023.10.19, 14:48

Szergej Lavrov orosz külügyminisztert fogadta Kim Dzsongun észak-koreai vezető - tudatta csütörtökön az orosz külügyminisztérium.

Több száz emberi csontvázat találtak egy építkezésen

Nagyvilág2023.10.13, 11:12

Több száz emberi csontvázat találtak Romániában, amikor megkezdték az Alexandru Ioan Cuza egyetem új kollégiumának építési munkálatait.

Vastapssal éljeneztek egy nácit a kanadai képviselők, óriási botrány lett belőle

Nagyvilág2023.09.25, 12:41

Anthony Rota, a kanadai alsóház elnöke bocsánatot kért, amiért a parlamenti ülésen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök társaságában egy olyan személyt tapsoltatott meg, aki a második világháborúban még egy náci katonai egységben harcolt - írta meg a The Guardian. 

Küszöbön a világháború: az oroszok rálőttek egy brit megfigyelőgépre

Nagyvilág2023.09.15, 13:57

Részletek derültek ki egy tavaly szeptemberi, fekete-tengeri "légi incidensről". A BBC értesülései szerint egy orosz pilóta megpróbálta lelőni a brit légierő egyik megfigyelőgépét, miután azt hitte, hogy van engedélye a tüzelésre. Oroszország később azt állította, hogy műszaki hiba történt.

Zelenszkij tombol az elbukott ellentámadás miatt: egy sajátos trükkel kirobbantaná a világháborút

Nagyvilág2023.09.14, 09:33

A második ukrán ellentámadás összeomlott, ezt egyre többen ismerik el, közben Volodimir Zelenszkij elnök erősebb és nagyobb hatótávolságú fegyvereket kért nyugati szövetségeitől, és kilátásba helyezte, hogy ősszel hadat üzen Oroszországnak. Ez jelentős változást hozna, a háború ugyanis eddig formális hadüzenet nélkül zajlik, és ha ez megtörténne, akkor Ukrajna abban bízna, hogy a szövetségesei is hadba kell, hogy lépjenek. Úgy tűnik, az elbukott ellentámadás miatt az ukrán elnök arra is képes lenne, hogy kirobbantsa a harmadik világháborút. Mutatjuk a részleteket!

Itt a megdöbbentő brit bejelentés, erre senki sem számított

Nagyvilág2023.09.03, 17:40

A korábbi brit főparancsnok meglátása szerint 2023-ban már nem lehet legyőzni Oroszországot, a következő éveken azonban igen. Ehhez azonban az kell, hogy a szövetségesek növeljék a fegyvergyártást – írja a Mandiner.

Drámai figyelmeztetés: bármelyik pillanatban kitörhet a harmadik világháború

Nagyvilág2023.08.26, 18:17

A Nyugat nem hajlandó komolyan venni Oroszország érdekeit és aggályait, emiatt mindannyian sodródunk bele a harmadik világháborúba-mondta Dmitrij Medvegyev az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a TASZSZ-nak.

Tucker Carlson: Magyarország fantasztikus ország, hiszen kitart értékei mellett

Nagyvilág2023.08.23, 13:50

Ne légy arrogáns! Ne hidd, hogy mindent tudsz, ne hidd, hogy igazad van, és ne ítélj olyan gyorsan! – fogalmazott Tucker Carlson Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnökének kérdésére válaszolva, amely azt firtatta, mit mondana ma fiatal önmagának tanácsként. A világszerte meghatározó amerikai kommentátor az MCC Feszt Afteren tartott előadást kedden.

Eljutunk-e az Európai Egyesült Államokig?

Itthon2023.08.22, 09:52

A Kontextus legújabb videójában Jeszenszky Zsolt többek között arról beszél, honnan indult az Európai Unió története, és eljutunk-e az Európai Egyesült Államokig?

A Lebensborn-program, avagy a nagy náci embertenyésztés: szuperbabákat hoztak létre

Life.hu2023.08.19, 09:50

A náci ideológia sokak számára ismert a rettegett koncentrációs táborok és a holokauszt kapcsán, de kevesebben hallottak a Lebensborn-programról. Ez a rejtélyes és egyben megdöbbentő embertenyészet a „tiszta árja" népesség növelését tűzte ki céljául. Több ezer gyermek született a náci kezdeményezés során.

Az ukránok a harmadik világháborút kockáztatják

Nagyvilág2023.08.02, 11:33

Ukrajna kétoldalú védelmi szerződést akar kötni az Egyesült Államokkal, hogy az USA garantálja az ország mai határait és biztonságát. Ez viszont rohanás a harmadik világháború felé – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy az ukránok stratégiai célja nem az, hogy még három falut visszafoglaljanak, hanem számukra kulcskérdés a Krím-félsziget, és éppen ezért egyre erőszakosabbak és még több fegyvert követelnek a Nyugattól.

Egy hazugsággal választottál el az igaz szerelmemtől

She2023.07.29, 13:09

Erős, kemény asszony volt. Még a kék szeme is megkeményedett a keserűséggel teli évek súlyától. De voltak olyan pillanatok, amikor tekintete kifényesedett, és már-már lágy pillantással időzött el beszélgetőtársán.

Zelenszkij egyre erőszakosabb: már világháborút akar

Nagyvilág2023.07.20, 09:13

Az elmúlt napok és órák eseményei azt mutatják, hogy nincs világháború, és a vilniusi csúcson nem vették fel Ukrajnát a NATO-ba, de a válság egyre mélyül, és ez kifejezetten aggasztó – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy Ukrajna egyre erőszakosabb, és mindenáron el akarja érni, hogy a Nyugat tovább támogassa pénzzel és fegyverekkel is. Nógrádi György kifejtette véleményét a krími híd elleni robbantásról és a háború lehetséges lezárásáról is.

Itt a legújabb orosz nyilatkozat: nagy a baj, egyre közelebb a világháború

Nagyvilág2023.07.13, 11:37

Oroszország osztja sok partnerének az ukrajnai konfliktus békés rendezésére vonatkozó javaslatát, de a Nyugat és Kijev minden békekezdeményezést elutasított - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy orosz hírportálnak adott interjúban.

Világháborúban kivégzett német hadifoglyok tömegsírját keresik Franciaországban

Nagyvilág2023.06.27, 14:29

A második világháború idején tömegmészárlásban megölt 47 német katona sírja után indult kutatás kedden egy dél-franciaországi erdős területen.

Mikor robbanhat ki a harmadik világháború?

Nagyvilág2023.06.06, 08:18

Az ukrán elnök addig tudja ezt az egész játékot játszani, amíg az amerikaiak mögötte vannak, és kapja a nyugati fegyvereket, támogatásokat – mondta el az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a helyzet egyre rosszabb, az orosz-ukrán háborús konfliktus csak tovább eszkalálódott. Nógrádi beszélt arról is, hogyan látja az elkövetkező hónapokat, és mi az oka, hogy Zelenszkij ukrán elnök minden béketervet elutasít.

Második világháborús légibombát találtak a II. kerületben

Itthon2023.06.05, 14:14

Második világháborús magyar légibombát találtak a főváros II. kerületében, a Szeréna úton; a robbanóeszköz kiemelésének idejére a rendőrség kétszáz méter sugarú körben lezárta a területet - tájékoztatta a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t hétfőn.

Megdöbbentő hadgyakorlat: a NATO már a világháborúra készül

Nagyvilág2023.05.24, 12:04

Május 15-én kezdődött el Észtországban a NATO minden eddiginél nagyobb hadgyakorlata, amely május 26-ig, 14 ezer szövetséges katona részvételével zajlik az orosz határ közvetlen közelében. A hadgyakorlat egyértelmű üzeneteket hordoz. Egyrészt a NATO meg kívánja mutatni a haderejét, másrészt pedig azt, hogy készen áll a harmadik világháborúra, amennyiben életbe lép az ötös cikkely. Oroszország eddig is számtalanszor figyelmeztetett a hasonló nyugati provokációkra. Bár minden évben tartanak hadgyakorlatot Észtországban, a jelenlegi helyzetben ez súlyos eszkalációval fenyeget, különösen, hogy az ötös cikkely életbe lépését gyakorolják.

Zelenszkij ki akarja robbantani a harmadik világháborút

Nagyvilág2023.05.16, 08:42

Az ukrán elnök a háborút ki akarja terjeszteni, eszkalálni akarja, ami világháborús veszélyt jelent. Rengeteg négycsillagos nyugati tábornok elmondta, hogy egy atomhatalmat nem lehet legyőzni, Zelenszkij viszont ezt nem érti meg – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő azzal kapcsolatban, hogy kiderült, az ukrán elnök azt tervezte, hogy felrobbantja a Barátság kőolajvezeték Magyarországba irányuló ágát. Nógrádi szerint Zelenszkij gyakorlatilag a tűzzel játszik, és döbbenetes az ukrán propaganda.

Óriási a baj: újabb ország fenyeget atombombával

Nagyvilág2023.05.05, 16:46

Irán már rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel akár öt atombombát is előállíthat — állította csütörtökön athéni látogatása során Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter. Teherán nem állna meg egyetlen atomfegyver létrehozásánál — hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy egy ilyen fegyverfejlesztés súlyos következményekkel járna az egész Közel-Keletre nézve.

Az ukránok egyre őrültebb akciókkal sodorják a világot az atomháború felé

Nagyvilág2023.05.04, 08:31

Az utóbbi hetekben egyre inkább eszkalálódott az orosz-ukrán háború, szerdán azonban teljesen új szintre lépett. Az orosz elnök hivatala azt közölte, hogy két drón csapást mért az éjszaka Vlagyimir Putyin rezidenciájára. A Kreml elleni dróntámadásról az orosz Izvesztyija azt írta, hogy az ukránok merényletet kíséreltek meg Putyin ellen. Ezzel az ukránok a harmadik világháború kirobbanását kockáztatják, állítólag mindössze azért, hogy így motiválják az ukrán katonákat, és a lakosságot, akik egyre jobban belefáradnak a háborúba. A frontok továbbra is befagyott állapotban vannak, és Bahmut megszerzése továbbra is kulcsfontosságú mindkéét ...

Itt az újabb amerikai világháborús provokáció

Nagyvilág2023.04.27, 10:41

Amerikai atom-tengeralattjáró látogat Dél-Koreába válaszul Észak-Korea nukleáris tevékenységére - közölte szerdán egy amerikai kormányzati tisztségviselő.

Irán Haifa és Tel-Aviv elpusztításával fenyegette meg Izraelt

Nagyvilág2023.04.19, 13:37

Ebrahim Raiszi iráni elnök kedden azzal fenyegetőzött, hogy Izrael bármilyen ellenséges lépése „Haifa és Tel-Aviv elpusztításához vezet". Az éves katonai parádén felszólalva Raiszi üzenetet küldött az Egyesült Államoknak és más „idegen erőknek" is, hogy „saját érdekükben" hagyják el a Közel-Keletet.

Az amerikai és az orosz atomfegyverekkel az egész világot el lehetne pusztítani - többször egymás után

8882023.04.14, 17:52

Nagy-Britannia szegényített uránt tartalmazó lövedékeket készül eljuttatni az ukrán frontra, Oroszország taktikai atomfegyvereket helyez el Fehéroroszországban, az Egyesült Államok pedig már tavaly felgyorsította nukleáris fegyvereinek Európába telepítését. Az ukrajnai háború eszkalációjával az atomháború kitörésének veszélye is egyre inkább fenyegeti a világot. A nyilvánosan elérhető adatok szerint Oroszország és az Egyesült Államok annyi robbanófejjel rendelkezik, hogy az egész bolygót elpusztíthatnák többször egymás után. 

Kocsis Máté: Ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz

Itthon2023.04.02, 09:58

Minél több ország vonódik bele az ukrajnai háborúba, annál nagyobb iramban haladunk egy világháború felé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, kiemelve: ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz.

Nagy a baj: Észak-Korea nukleáris riasztást adott ki

Nagyvilág2023.03.23, 12:43

Phenjan „a Gonosz Birodalom bábjának" minősítette Washington ENSZ-megbízottját, miután az felszólította Észak-Koreát, hogy szerelje le nukleáris arzenálját. Észak-Korea határozottan közölte, hogy minden olyan kísérlet, amellyel arra próbálnák kényszeríteni, hogy szerelje le atomfegyvereit, kemény választ fog maga után vonni. Észak-Korea nemrég azt a politikai irányelvet fektette le, hogy nagyobb fenyegetés esetén atomfegyvereket vet be.

Orosz figyelmeztetés: Amerika atomháborús konfliktust szít

Nagyvilág2023.03.17, 08:32

Oroszország amerikai nagykövete azzal vádolja Lindsey Graham szenátort, hogy „veszélyes háborús eszkalációt" próbál provokálni Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok között, miután Graham felszólította a Pentagont, hogy az amerikai hadsereg nyisson tüzet orosz vadászgépekre.

Hiába próbálja eltitkolni a háborús propaganda, több százezer halott van eddig a háborúban

Nagyvilág2023.03.16, 08:37

Az orosz-ukrán háború kirobbanásának egyéves évfordulója után nemhogy csillapodtak volna a kedélyek és eljött volna a vágyott fegyverszünet, a konfliktus egyre inkább eszkalálódni látszódik. A háborús propaganda orosz és ukrán részről is tombol; nem lehet eldönteni, mi hazugság és mi valóság. Jelenleg Bahmut városa egyre nagyobb jelentőséggel bír, és miközben egyre nagyobbak a veszteségek, egyre több katona hal meg, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyre véresebb harcba kényszeríti az ukrán katonákat. Bahmut védői jelenleg is nehéz helyzetben vannak: az orosz haderő szinte minden utánpótlási vonalukat elvágta, de az ukrán hadvezetéss ...

Csak egyféleképpen lehet elkerülni a világháborút

8882023.03.08, 14:40

Az orosz-ukrán háború kitörése óta életünk meghatározó része lett a harmadik világháború kitörésének veszélye vagy az azzal való riogatás. Tény, hogy az 1962-es kubai rakétaválság óta nem voltunk olyan közel a világégéshez, mint most. A folyamatos fegyverszállítások, a tárgyalások leállítása, illetve a háborúpárti nyilatkozatok pedig csak az eszkalációt szolgálják. Elkerülhető a világháború? Nézzük meg, mit mond Samuel P. Huntington, politikatudós, aki "A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása" című könyvében papírra vetette a választ a fenti kérdésre. Talán oda kellett volna rá figyelni...

Küszöbön a világháború? Egy állítólagos időutazó a pontos dátummal riogatja az embereket

Life.hu2023.03.07, 14:36

Amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, azóta foglalkoztatja az embereket a kérdés, hogy vajon megússzuk-e az újabb világégést. Az önjelölt látnokok kihasználják, hogy sokan szeretnének válaszokat kapni, és ezért ködös előrejelzésekkel, vagy éppen apokaliptikus jövőképekkel sokkolják a netezőket.

Orbán Viktor: Patthelyzet van, ami könnyen világháborúvá fajulhat

Itthon2023.03.02, 16:28

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Weltwoche című svájci hetilapnak.

Milyen lenne egy harmadik világháború?

Nagyvilág2023.03.02, 11:55

Egyre feszültebb az orosz-ukrán konfliktus, a háború eszkalálódik. Arról készítettünk összeállítást, hogy mit jelentene egy harmadik világháború kirobbanása, mit jelent, mit tud és miért veszélyes egy taktikai atomfegyver, valamint mit idézhet elő, hogy az oroszok kiléptek az amerikai-orosz atomalkuból. Szakértőket kérdeztünk arról, hová vezethet ez a lépés.

Valóban fenyeget a harmadik világháború veszélye?

Nagyvilág2023.03.01, 12:21

Az egyértelműen látszódik, hogy a háború eszkalálódik. Belorussziáért és Ukrajnáért folyik az élet-halál harc – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Origónak adott interjúban. Nógrádi szerint Zelenszkij ukrán elnök jó néhányszor sodorta már a harmadik világháború küszöbére az orosz-ukrán konfliktust, de eddig szerencsére megúsztuk. Leszögezte, hogy Kína ugyan meghirdette a béketervét, de Joe Biden amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy ez nem tárgyalási alap. Európa próbál közvetíteni az oroszok és az amerikaiak között, de az amerikai válasz az, hogy Európa nincs abban a helyzetben, hogy közvetítsen. Hozzátette: ha Ukrrajna ...

Egy év háború

Nagyvilág2023.02.24, 11:29

Ma egy éve, hogy kirobbant az orosz-ukrán háború. M. Kovács Róbert újságíró, a Hír Tv műsorvezetőjének írása az Origónak.

Több második világháborús bombát találtak Tokodaltárón

Itthon2023.02.01, 10:00

Második világháborús robbanóeszközöket találtak egy Esztergom közeli községben egy gépkocsi beálló alapjának kiásása során. A robbanószereket tűzszerészek közreműködésével a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre szállították.

Elkezdődött a harmadik világháború?

Nagyvilág2023.02.26, 01:07

A Le Figaróban megjelent hosszú beszélgetésben Emmanuel Todd évindító értékelést ad a világban éppen aktuális politikai folyamatokról, különös tekintettel az orosz-ukrán háborúra. Emmanuel Todd, a híres, apai ágon magyar származású antropológus szavai (anyai ágon egyébként Claude Levi-Strauss távoli rokona) az egész nyugati értelmiségi világot megrázta, a héten a Le Soir is alapos beszélgetést készített vele. Egyértelműen fogalmaz: szerinte Putyin megelőző, voltaképpen védekező jelleggel indította a háborút, és (politikai és gazdasági értelemben) elkezdődött a III. világháború. Jellemző egyébként, hogy mostani könyvét Japánban adattta ...

Rengeteg világháborús lőszert és gránátot találtak Somogy megyében

Itthon2022.12.27, 09:34

Csaknem 360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő a Somogy megyei Nagybajomnál egy mezőgazdasági területen - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede kedden a Facebook-oldalán.

Lócsontváz alól kerültek elő a világháborús gránátok

Itthon2022.11.25, 12:24

Lócsontváz alól került elő 85 darab, különböző gyártmányú világháborús aknavetőgránát a közelmúltban egy mezőzombori szántóföldön - írja Facebook posztjában az MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred. 

Világháborús lőszerek kerültek elő Gárdonynál

Itthon2022.08.28, 16:51

Több második világháborús lőszert találtak a Fejér megyei Gárdonynál - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede vasárnap a Facebook-oldalán.

Azonosították a világ legmélyebben nyugvó hajóroncsát

Tudomány2022.06.27, 11:40

6895 méteres mélységben találták meg a világ legmélyebben fekvő hajóroncsát – írja az IFL Science.

Több kiló világháborús lőszert találtak egy úrkúti ház padlásán - fotó

Itthon2022.06.27, 11:12

Több kiló második világháborús lőszert találtak egy bontásra ítélt lakóépület padlásán a Veszprém megyei Úrkúton - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede hétfőn a Facebook-oldalán.

A baloldali propagandasajtó szerint az ukránok már régen megnyerték a háborút, de amikor kiderül, hogy nem, hisztizni kezdenek

Nagyvilág2022.06.08, 16:34

Több mint 100 napja tart az orosz-ukrán háború, ami világméretű válságot idézett elő. A magyar baloldal - brüsszeli tanácsra - nem a normális, semleges álláspontot foglalta el, nem arról beszélt, hogy a legfontosabb, kimaradni a háborúból, és elkerülni, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg. Nem: Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje azonnal felvette a kapcsolatot Zelenszkijékkel, Zelenszkij pedig nyílt kampányt folytatott Magyarország ellen. A Soros-birodalomhoz szorosan vagy áttételesen kötődő két propagandalap, a Telex és a 444 élen járt az ukrán propaganda közvetítésében. Náluk kétnaponta lett halálos beeteg ...

Több mint egymillióan vettek részt Moszkvában a Halhatatlan Ezred-felvonuláson

Nagyvilág2022.05.09, 22:28

A menetben leszármazottak a világháborúban részt vett szovjet katonák és a frontra termelő hátországi dolgozók portréival vonultak fel. A menetben, amelyhez a Kremlnél csatlakozott Vlagyimir Putyin elnök is, az Ukrajna elleni intervencióban elesett orosz katonák arcképe is megjelent.

Világháborús bomba került elő egy budapesti családi ház gyerekszobája alól

Life.hu2022.04.29, 10:53

Egy gyerekszoba padlója alól került elő egy második világháborús bomba a napokban - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede pénteken a Facebook-oldalán.

Sátán 2: Putyin szuper fegyvere a III. világháború kitöréséhez vezethet

Life.hu2022.04.22, 10:30

Elrettentésnek szánja Oroszország az új fegyvert: a Sátán-2 bevetésével az a céljuk hogy megfélemlítsék mindenkori ellenségeiket, azaz bárki, aki megtámadná, vagy csak megfenyegetné az országot, az új fegyvereket látva alaposan gondolja át, mire vállalkozik.

Világháborús robbanótestet találtak egy kemping közelében a Mecsekben

Life.hu2022.03.18, 16:49

Egy kemping közelében találtak világháborús robbanótestet a Mecsekben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede pénteken a Facebook-oldalán.

Csók a Times Square-en: a tengerész és a nővérke igaz története

Life.hu2022.01.28, 15:29

A világhírű fényképen a jóképű tengerész szenvedélyes csókot vált egy nővérrel. De vajon kik lehetnek a szereplők, és mi lett a sorsuk? 

Hatalmas bombát találtak Veresegyházon

Itthon2021.07.28, 16:15

Világháborús bombát találtak Veresegyházon ma délután. A hatástalanítás idejére a Sport utca egy részét lezárják – mondta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje, Gajdos Milán az MTI-nek.

Bombát találtak Csepelen

Itthon2021.07.13, 13:12

Világháborús, magyar gyártmányú aknagránátot fordított ki egy munkagép a földből Csepelen, az egyik építkezésen.

Még hogy gyengébbik nem? Badass nők a történelemből

Sulilife.hu2021.07.04, 13:59

A nőkről az a képzet él a legtöbb ember fejében, (hogy mennyire jogosan, az a tudósokat is foglalkoztatja), hogy gyengébbek, esendőbbek, törékenyebbek, kevésbé makacsak a férfiaknál. Azonban mindig is voltak olyan asszonyok, akik rácáfoltak ezekre a sztereotípiákra.

Nagy veszély rejtőzhet a tenger mélyén

Tudomány2021.04.07, 12:06

A világháborúkból visszamaradt, a tenger fenekére süllyedt hadihajók roncsaiban megtalálható óriási mennyiségű lőszer ökológiai veszélyének felbecsülésére indul északi-tengeri expedíció Németországban.

Az ejtőernyős kutya, aki a világháború hősévé vált

Unilife.hu2021.01.29, 09:44

Bing, a német-skót juhász keverék volt az első kutya, akit ejtőernyővel juttattak az ellenséges vonalak mögé a brit ejtőernyősök oldalán. 1947-ben a második világháborúban való szolgálata alatt tanúsított bátorságáért kitüntették a Dickin-éremmel, amely az állatok számára adható legmagasabb rangú brit katonai kitüntetés.

Kiderült, hogy milyen hatással van a mentális egészségünkre a koronavírus

Life.hu2021.01.02, 17:21

A vezető brit pszichiáter, Dr. Adrian James szerint a világháború óta nem volt ekkora nyomásnak kitéve az ember mentális egészsége, amelynek évek múltán fogjuk majd érezni a következményeit.

Karácsonyi csoda: fegyverszünet az első világháborúban

Unilife.hu2020.12.23, 21:21

1914. december 25-én megtörtént az igazi karácsonyi csoda. Az első világháború borzalmas zaját felváltották a karácsonyi énekek dallamai, amire ma „karácsonyi fegyverszünetként" emlékezünk.

Világháborús lőszereket találtak Győrben

Itthon2020.07.14, 18:42

Lezárt egy útkereszteződést a rendőrség kedd délután Győrben, miután földmunkák során második világháborús gyalogsági lőszereket találtak.

Pusztító járvány, vulkánkitörés 3. világháború? Ilyen katasztrófákkal számolhatunk

Life.hu2020.06.22, 07:45

Kutatások szerint hamarosan kitörhet a 3. világháború, sőt ennél sokkal súlyosabb katasztrófák is jönnek tíz éven belül, ennek következtében pedig megszűnik létezni a jelenlegi világunk.

Két atomrobbanást is túlélt, végül egy repülőgép küldte a mélybe

Tudomány2020.05.15, 13:05

Szolgált mindkét világháborúban, a Pearl Harbor ellen indított támadást is túlélte, két atomrobbanás sem tudta elsüllyeszteni, végül egy repülőgép küldte hullámsírba az elpusztíthatatlannak hitt USS Nevadát. Több mint hetven évvel később két vállalatnak köszönhetően sikerült megtalálni a legendás amerikai csatahajó roncsait. 

Emberek százait verte át egy nő hamis kárpótlási ígérettel

Itthon2020.03.20, 12:19

Vádat emeltek egy szentendrei nő ellen, aki rokonával együtt több, mint négyszáz embert vert át azzal, hogy a holokauszt, illetve a világháború idején élt rokonaik után nagy összegű kárpótlást fizet nekik, és ezért cserébe csak pár ezer forintos regsztrációs díjat kell befizetniük.

Világháborús lőszert próbált eladni egy férfi egy Méh telepen

Itthon2020.03.18, 20:35

Egy tatabányai férfi egy világháborús repeszlőszert próbált eladni fémhulladékként. A rendőröknek azzal védekezett, hogy mivel sosem volt katona, nem ismerte fel a lőszert. Robbanószerrel visszaélés gyanújával őrizetbe vették. 

Kísérteties hajóroncsok tűnnek fel a Google műholdképein

Tudomány2019.12.14, 13:17

Habár a világ leghíresebb és kétségtelenül egyik legmonumentálisabb hajóroncsa az RMS Titanicé, a legendás utasszállító maradványait maximum víz alatti járművekkel szemlélhetjük meg. Akadnak viszont olyan, sekély vízben ragadt roncsok, amik a Google Earth műholdképein is kiválóan láthatók. Ezekből gyűjtöttük össze a látványosabbakat.

Értekezletre vitték őket, de sosem tértek haza az eltitkolt gyömrői tömeggyilkosság áldozatai

Itthon2019.11.03, 10:57

A második világháború utáni időszak első tömeggyilkossága felett valamilyen oknál fogva nagyvonalúan túllépett a közvélemény. Az áldozatok családja viszont évtizedekig szenvedett, megbélyegezték és meghurcolták őket. Az egykori főjegyző, Pinnyey Lajos tragikus történetét mesélte el az Origónak fia, Pinnyey Szilárd. A cikk a kommunizmus áldozatainak emlékére készült, a Nemzeti Emlékezet Bizottságával partnerségben.

Legendás vadászgép érkezett Szolnokra

Tudomány2019.10.22, 15:48

Egy Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőgépet állítottak ki a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban, a Messzer becenevű repülőgépet október 23-tól jövő év március 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők - jelentette be a szolnoki repülőmúzeum ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatón.

Bombát találtak egy újbudai iskolánál

Itthon2019.09.13, 18:38

A tűzszerészek világháborús bombát hatástalanítanak vasárnap Újbudán. Emiatt kiürítésre és lezárásokra kell készülni a Móricz Zsigmond körtérnél. A 250 kilós bombát egy iskola területén zajló építkezésen találták meg.

Apokalipszis fegyverekkel: minden idők legjobb háborús filmjei

Archívum2019.09.05, 08:41

Szeptemberben egy új változatban ismét a mozikba kerül minden idők egyik legkülönlegesebb filmje, Francis Ford Coppola vietnámi háborúban játszódó klasszikusa, az Apokalipszis most. A jeles alkalomból listára gyűjtöttük a szerintünk legemlékezetesebb háborús mozikat.

Különleges programokkal várja a látogatókat a Skanzen a hosszú hétvégén

Itthon2019.08.11, 09:57

Az első világháború alatti és utáni mindennapokat mutatja be a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum augusztus 17. és 20. között élő történelmi jelenetekkel, múzeumi színházzal és tematikus túrákkal.

Kiváló állapotban őrződött meg a mocsárban a német vadászgép

Tudomány2019.08.09, 10:15

Egy második világháborús német vadászgép kivételesen jó állapotban fennmaradt roncsát emelték ki a mocsárból önkéntesek a kelet-németországi Türingia tartományban, a Messerschmitt Bf. 109 G maradványait csütörtökön mutatták be a nyilvánosságnak.

Bombát hatástalanítanak a Rákospalota–Újpest állomáson

Life.hu2019.07.11, 08:36

Változásokra lehet számítani a vonatközlekedésben, ugyanis éles, II. világháborús bombát találtak a Rákospalota–Újpest állomás vágányfelújítási munkálatai közben. A töltetet csütörtökön hatástalanítják. 

Az orosz Nostradamus, aki megjósolta Hitlert és a Romanovok végzetét

Tudomány2019.05.11, 18:40

A királyi méltóságokat örök idő óta csábították a csillagjósok és a jövőbe látók rendkívüli képességei. A vélt vagy valós képességekkel megáldott jósok a kezdetektől adtak hűségesen tanácsot bármilyen témában, akár személyes, akár politikai döntéssel kapcsolatban. Ábel szerzetes neve azonban szinte eltűnt a történelem útvesztőjében, pedig hihetetlen pontossággal tárta fel a cári Oroszország uralkodóinak sorsuk néhol sötét, máshol fényes útvesztőjét. Természetfeletti képességei és titkos feljegyzései azonban sokáig rejtve maradtak.

Az ikonikus "We Can Do It!" plakát története

Archívum2019.04.30, 23:51

A munka ünnepén fontos megemlékeznünk azokról a nőkről, akik a második világháborúban egyik napról a másikra gyárakban és különböző üzemekben voltak kénytelenek helytállni, méghozzá olyan munkakörökben, amelyeket addig csak férfiak végeztek. Ennek a jelenségnek pedig nem is állíthatna erősebb emléket az a plakát, amelyet szinte mindenki ismer a világon, épp csak más jelentéstartalommal.

Sok helyen lehet még fel nem robbant bomba

Itthon2019.04.28, 20:57

Az utóbbi időben több bomba is előkerült Budapesten és annak közvetlen közelében. Találtak Budafokon, a BAH-csomópontnál, a Vörösmarty téren, vasárnap pedig a Bozsik Stadion környékét zárták le egy világháborús robbanószerkezet miatt. Az Origo utánajárt, hogy a II. világháború idején a szövetségesek hogyan és milyen célpontokat bombáztak Magyarországon, vagyis honnan kerülhetnek még elő. Dr. Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka elárulta, szerencsés esetben vissza tudják vezetni, melyik bombát mikor, melyik hadműveletben dobták le.

Világháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án a Bozsik Stadionnál

Life.hu2019.04.12, 15:57

Világháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án Kispesten, emiatt lezárják és kiürítik a Bozsik Stadiont és környékét – közölte a XIX. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.

Gyakran találnak a budafokihoz hasonló óriásbombákat Magyarországon

Itthon2019.03.24, 10:14

Szombaton hatástalanítottak két, darabonként egytonnás világháborús bombát Budafokon. Ezeket még ősszel találták meg a Duna budafoki szakaszán. A rendőrség a művelet idejére egy kilométer sugarú körben kiürítette a várost, valamint több utat is lezártak. A közelmúltban több világháborús bombát kellett hatástalanítani. Többnyire mindig sikerült épségben kiemelni és hatástalanítani ezeket a bombákat, 2016-ban viszont négy tűzszerész is meghalt a Hortobágyon, amikor egy orosz bombán dolgoztak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő