világcsúcs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- atlétika
- úszás
- extrém sportok
- Jelena Gadzsijevna Iszinbajeva
- Cseh László
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurta hatodik, Szepesi döntős az úszóvébén
Gyurta Dániel hatodik helyen végzett a 200 méteres mellúszásban a melbourne-i világbajnokságon. A nőknél 200 háton Szepesi Nikolett a hatodik idővel került a döntőbe, ugyanez nem sikerült Verrasztó Evelynnek, aki tizenötödik lett.
Liszogor Pekingig kitart
Az úszó-világbajnokság küzdelmei nem mindennapi eredményeket hoznak, hiszen az elmúlt két napban, összesen hét világcsúcs született. Az 50 méteres mellúszó döntőben, bár világrekordot senki sem döntött, mégis hatalmas csatát láthatott a tízezres közönség a Rod Laver Arénában. A győztes az ukrán Oleg Liszogor lett, akivel az eredményhirdetés után beszélgettünk.
Cseh László vb-bronzérmes 200 vegyesen
Megszületett a melbourne-i vizes vébé első magyar érme, a férfiak 200 méteres vegyesúszásában Cseh László a harmadik helyen végzett, a számot az amerikai Michael Phelps nyerte, aki ráadásul a világcsúcsot is megdöntötte. A másik magyar induló, Kerékjártó Tamás hatodikként csapott a célba. Gyurta Dániel gondoskodott róla, hogy pénteken is legyen kiért izgulni, ugyanis a hetedik idővel jutott a fináléba 200 mellen.
Phelps felkészült Cseh támadására
A világcsúcsok éjszakája. Az ausztrál sportkommentátorok a legnagyobb előszeretettel ezt a kifejezést használták a melbourne-i kedd estére, amely összesen 4 világcsúcsot hozott, és valóban, ilyen gyors egymásutánban, még soha, semmilyen világversenyen nem döntögettek rekordokat a versenyzők.
- címkék:
- cseh
- támadás
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Sebestyén Júlia a 8. helyen áll a vb-n
Sebestyén Júlia a rövid program után második legjobb európaiként a nyolcadik helyen áll a tokiói műkorcsolya világbajnokságon, a versenyben a pontszámával "nemhivatalos" világcsúcsot elért dél-koreai Ju Na Kim vezet. Jégtáncban a címvédő bolgár Denkova, Sztavijszkij duó vb-arannyal zárta a pályafutását.
Kerékjártó országos csúcsot úszott, majd visszalépett
Három magyar próbált szerencsét az ausztráliai vizes világbajnokság úszóversenyeinek harmadik napján, de közülük csak Kerékjártó Tamás szereplését kísérte teljes siker. A székesfehérváriak Amerikában tanuló kiválósága 200 m pillangón, 1:57.54 perces országos csúccsal mutatkozott be Melbourne-ben, ennek ellenére úgy döntött, nem indul el a magyar idő szerint kedd délelőtti elődöntőben.
Cseh Lászlóról és pólósainkról szólhat a vizes vb
Szombaton Melbourne-ben a szinkronúszás selejtezőjével megkezdődik a 12. úszó-, műugró-, hosszútávúszó-, szinkronúszó- és vízilabda-világbajnokság. Ott, ahol az év elején még Roger Federernek, Serena Williamsnak és Marija Sarapovának tapsoltak a nézők a teniszezők Australian Open-viadalán, vagyis a Rod Laver Arénában, jövő vasárnaptól Michael Phelps, Laure Manaudou, s remélhetőleg Cseh László lesz a középpontban. Az első világcsúcs mindenesetre már a rajt előtt megszülethet, tudniillik a "vizes" vb-re 175 országból várt több mint kétezer induló részvételi rekordot jelentene.
Kramer világcsúcsot döntött a gyorskorcsolya-vb-n
Újabb világcsúcs született az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben zajló gyorskorcsolya távonkénti világbajnokságon, ezúttal a holland Sven Kramer szárnyalta túl férfi 10 ezer méteren saját rekordját, megszerezve ezzel a szám aranyérmét.
Knoch 13. lett 500 méteren a vb-n
Knoch Viktor 13. helyen végzett a milánói rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság 500 méteres számában.
Két világcsúcs a gyorskorcsolya VK-döntőn
A kanadai Calgaryban zajló gyorskorcsolya Világkupa-döntőn az 1000 méteren olimpiai bajnok amerikai Shani Davis 1:42.32 perccel állított fel új viágcsúcsot a férfiak 1500 méteres versenyében. A korábbi rekordot szintén ő tartotta, melyen 36 századot javított. A szakági Vk-t a Calgaryban második helyen végző holland Erben Wennemars nyerte.
150 pontos kosárvereség tiltakozásul
Sajátságos módját választották a protestálásnak a horvát kosárlabdázás második vonalában szereplő Jadranka Mali Losinj játékosai, akik hagyták, hogy - alighanem világcsúcsot jelentő - 150 ponttal kapjanak ki az Opatijától.
- címkék:
- kosárlabda
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Phelps világcsúcsot úszott, Kerékjártó második
Az amerikai Michael Phelps saját korábbi rekordját megdöntve 1:53.71 idővel új világcsúcsot úszott pillangóban 200 méteres távon - helyi idő szerint - szombaton, a Missouri állambeli Columbiában. Phelps előző - 1:53.80 - világrekordját 2006. augusztus 17-én állította fel a kanadai Victoriában.
Knoch Viktor ötödik 1000 méteren
Knoch Viktor az ötödk helyen végzett 1000 méteren a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa hatodik, utolsó állomásán. A hazai versenyzők közül a záró napon Huszár Erika 500 méteren a B-döntőben harmadik, összesítésben pedig a hetedik lett.
Haller Ákos világrekorddal nyert
Haller Ákos saját világcsúcsát megjavítva diadalmaskodott Amszterdamban, a "fedett pályás" evezős szezon egyik legrangosabb eseményén, a 6000 méteres távra kiírt, hétvégi nyílt nemzetközi ergométeres versenyen.
- címkék:
- Haller Ákos
- világcsúcs
- Amszterdam
- Címkefelhő »
Elhunyt egy ausztrál olimpiai bajnok úszó
Hosszan tartó betegség után, 61 éves korában elhunyt a tokiói olimpián 200 m pillangón aranyérmes ausztrál Kevin John Berry. A kiváló úszó tizenkét világcsúcsot állított fel pályafutása során.
- címkék:
- úszás
- olimpiai bajnok
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Japán tini világcsúcsa műkorcsolyában
A mindössze 16 éves japán Mao Aszada 199,52 ponttal győzött a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának naganói záró versenyén, s a nőknél ilyen magas pontszámot korábban még senki sem kapott a sportágban. Az NHK Trophy után kialakult a GP-döntő mezőnye, ám az már az Orosz-kupán eldőlt, hogy Sebestyén Júlia ott lesz a december 14-17. közötti szentpétervári fináléban.
Új súlyemelő világcsúcs született
A hongkongi Csen Csing-kaj új súlyemelő-világrekordot állított fel. Légsúlyban esélyes a helsinki olimpián ezüstérmes iráni Mahmoud Namdjou. A súlyemelő-bajnokság leginkább az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió összecsapásának ígérkezik.
Hitelesítették a debreceni világcsúcsot
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hitelesítette Lornah Kiplagat 20 km-es világcsúcsát, amelyet október 8-án Debrecenben, az 1. utcai futó-világbajnokságon ért el.
Krivonoszov kétszer javította a kalapácsvető világcsúcsot
Taskentben, az olimpiára készülő szovjet atléták hétfői versenyén Mihail Krivonoszov visszahódította a kalapácsvetés világcsúcsát az amerikai Conollytól.
Crapp káprázatos világcsúcsokat úszott
A 18 éves ausztrál úszótehetség négy csúcsot úszott egyéniben, majd a váltó rekorddöntéséhez is hozzájárult, pedig edzője szerint még nem is úszta ki magát. Az eredmények Gyenge Valériát is lenyűgözték.
- címkék:
- világcsúcs
- váltó
- Gyenge Valéria
- Címkefelhő »
50 ezer dollárt kap Kiplagat
Kitűnő időeredményéért 50 ezer dollárt kap jutalmul a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) a kenyai születésű, holland Lornah Kiplagat, aki 1:03:21 perces világcsúccsal nyerte a nők versenyét vasárnap Debrecenben, az 1. utcaifutó világbajnokságon.
Kiplagat világcsúccsal győzött Debrecenben
A holland Lornah Kiplagat világcsúccsal győzött vasárnap a debreceni utcaifutó-világbajnokság női 20 km-es távján. Kálovics Anikó a harmadik legjobb európaiként a tizenegyedik helyen zárt, női csapatunk pedig hatodik lett. A férfiaknál az eritreai Zersenay Tadesse lett a világbajnok.
Újabb világcsúcsok a súlyemelő-vb-n
A 63 kilós női kategória súlyemelőinek vetélkedése a várakozásnak megfelelően kínai sikerrel zárult: a 23 éves Csüjang Hsziao-fang seperte be mindhárom aranyérmet, világcsúcstartóhoz méltóan. A vb előtt szakításban és összetettben rekorder ázsiai klasszis az első fogásnemben elmaradt eddigi 113 kg-os "legjétől", utána viszont rákapcsolt: elragadta a lökéscsúcsot is, összetettben pedig saját eddigi csúcsát emelte még tovább négy kilóval.
- címkék:
- Nagy
- világcsúcs
- Oroszország
- Címkefelhő »
Kínai világcsúcs a súlyemelő-vb-n
A 48 után az 53 kg-os női kategóriában is világcsúccsal diadalmaskodó kínai győztest avattak a súlyemelők Santo Domingó-i világbajnokságán Csiu Hung-hszia (Qiu Hongxia) személyében, aki lökésben és összetettben múlta felül az eddigi legjobb eredményt.
- címkék:
- Nagy
- súlyemelés
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Homárrúdfaló-vb
Japán győzelem született a bostoni homárrúdfalófaló világbajnokságon: Kobajasi "Cunami" Takeru 41-et tuszkolt magába, ami egyúttal új világcsúcs.
- címkék:
- világcsúcs
- extrém sportok
- Címkefelhő »
Jones rövid pályán is világcsúcsot úszott
Leisel Jones kétszer is megjavította a rövidpályás világcsúcsot 100 méteres női mellúszásban az ausztrálok országos bajnokságán, Hobartban.
Sidi világcsúccsal nyert a számszeríjász-vébén
- címkék:
- Sidi Péter
- világcsúcs
- Ausztria
- Címkefelhő »
Újra motivált lett Cseh László amerikai riválisa
Michael Phelps visszanyerte a motivációját. Az amerikai úszó úgy érzi, elsősorban ennek köszönheti, hogy a kanadai Victoriában rendezett Csendes-óceáni Játékokon 200 m vegyesen és 200 m pillangón is megdöntötte saját világcsúcsát.
Vb-rekordnak számító arannyal zártak kajak-kenusaink
Csodálatos hétvégét zárt a magyar kajak-kenu válogatott a szegedi világbajnokságon. Az utolsó, 200 méteres távon még három arany-, egy ezüst-, és egy bronzérem született. Magyarország ezzel összesen tizenkét arannyal, kettő ezüsttel, és négy bronzzal gazdagodott, ezzel minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta - az eddig csúcsot a 2003-as gainsville-i vb jelentette tíz elsőségével. Ami még világcsúcs: a vébén az összes nőikajak-számban magyar aranyérem született, Kovács Katalin és Janics Natasa pedig hat-hat elsőséget szerzett.
Zsákolási világcsúcs Szombathelyen
"Zsákolási" világcsúcsot sikerült felállítaniuk a szombathelyi extrém kosarasoknak: a SAVARIA BC AND 1 Acribasket Jumping Team nevű csapat tagjai 36 órán dobálták biztos kézzel a kosarakat a város főterén.
Újabb két úszóvilágcsúcs Victoriában
Újabb két világcsúcs született a kanadai Victoriában zajló úszó Csendes-óceáni Játékokon.
- címkék:
- Jones
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Pillangócsúcsok Kanadában
A nők és a férfiak 200 méteres pillangóúszásának világcsúcsa is megdőlt a kanadai Victoriában zajló Csendes-óceáni Játékokon.
- címkék:
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Még kilencen az egymillió dollárra
Pénteken este Zürichben a negyedik állomásához érkezik az atlétikai Golden League-sorozat. Még kilencen reménykedhetnek, hogy részesülnek az egymillió dolláros bónuszból, de azok már csak négyen vannak, akik eddig valamennyi versenyen győztek.
Schoeman világcsúcsot repesztett 50 gyorson
A dél-afrikai Roland Shoeman világcsúcsot úszott férfi 50 m gyorson a hamburgi rövidpályás versenyen.
- címkék:
- Schoeman
- világcsúcs
- Roland
- Címkefelhő »
Bekele pénteken világcsúcsra tör
Világcsúcskísérletet jelentett be 5000 m-en az etióp Kenenisa Bekele a jövő pénteki, zürichi Golden League atlétikai viadalon.
Cseh komoly ellenfélre akadt 400 vegyesen
Öt döntős helyet szereztek a magyarok a margitszigeti úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapjának előfutamaiban, így összesen hat egyéni versenyzőért és két váltóért szoríthatunk a délutáni finálékban.
- címkék:
- Hansen
- világcsúcs
- Európa-bajnokság
- mell
- Címkefelhő »
Jakabos szomorú drámája 200 pillangón
A margitszigeti úszó Európa-bajnokság szombati előfutamai során a női 50 méteres mellúszásban két Kovács, Ágnes és Krisztina is remekelt, s bejutott a középdöntőbe. A női 200 m-es pillangóúszásban Boulsevicz Beatrix a 4., Lipcsei Krisztina a 7. idővel jutott tovább. Jakabos Zsuzsanna hiába lett tizedik, egy nemzetből csak két versenyző juthat a legjobb 16 közé. A 4x200 méteres gyorsváltónk új országos csúcsot úszva nagy bravúrral jutott fináléba.
Cseh aranyat, Kovács és Kerékjártó bronzot nyert az Eb-n
Cseh László arany-, Kerékjártó Tamás pedig bronzérmet szerzett a 200 méteres vegyesúszásban a margitszigeti Európa-bajnokságon. Kovács Ágnes 100 mellen szintén bronzérmet ünnepelhetett. Gyurta Dániel kellemetlen meglepetésre nem jutott tovább a 200 mell első elődöntőjéből, csupán 11. lett összesítésben. Kiss László szövetségi kapitány csak annyit mondott: ő sem érti a dolgot.
Sidi Péter: ezüstérem után 12. hely
Sidi Péter a 12. helyen végzett a férfiak nagyöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a zágrábi sportlövő világbajnokságon. A fekvő számban ezüstérmes magyar versenyző 1166 körrel zárta a viadalt, amelyet a norvég Espen Berg-Knutsen 1181 körös világcsúccsal nyert meg.
- címkék:
- Sidi Péter
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Kilenc magyar középdöntős az úszó-Eb-n
Alaposan kitettek magukért a magyar úszók a budapesti Európa-bajnokság szerdai előfutamaiban, öt számban összesen kilenc középdöntős helyet sikerült kiharcolni.
- címkék:
- Hansen
- Bodrogi
- világcsúcs
- mell
- előfutam
- Címkefelhő »
Úszó-Eb: Jakabos 4. lett, Cseh döntős
A hatodik helyen jutott be a 100 méteres hátúszás keddi döntőjébe Cseh László a Margitszigeten zajló Európa-bajnokságon. 100 méteres mellúszásban Bodor Richárd is remekelt, hetedik idővel finalista. A hölgyek között Verrasztó Evelyn harmadik legjobbként került be a 200 hát fináléjába. A nap egyetlen magyar döntőse, Jakabos Zsuzsanna negyedikként csapott célba a 400 méter vegyesen.
Bergqvist ismét közel a világcsúcshoz
A svéd Kajsa Bergqvist ismét kísérletet tett a bolgár Sztefka Kosztadinova 2,09 m-es női magasugró világcsúcsának megdöntésére, ám a rekord ezúttal sem sikerült neki, így "csupán" 2,02-vel nyerte a stockholmi atlétikai Szuper Grand Prix-t.
A melegítés világcsúcsa
A sportolókhoz hasonlóan a kutatók is szeretnek csúcsteljesítményt elérni, a korábbi csúcseredményeket megjavítani. Fizikusok nemrég a leggyorsabb felhevítés csúcsát javították meg: zafírban exakelvin/másodperc tempóban emelték a hőmérsékletet néhány száz femtoszekundum ideig. Mit jelent mindez?
- címkék:
- Jéki László
- Föld
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Cseh világcsúcsra tör a budapesti úszó-Eb-n
Három-négy aranyérem megszerzése a cél úszóink számára a július 26-án kezdődő margitszigeti Európa-bajnokságon, amelyre 1688 versenyző nevezett. Az akkreditáltak száma megközelíti a három és fél ezret. Az első akkreditációs kártyát az Eb szerdai sajtótájékoztatóján Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere vehette át Gyárfás Tamástól, az Eb szervezőbizottságának elnökétől.
Világcsúcs-beállítás 50 m női háton
Beállította az 50 m női hátúszás 28.19 másodperces világcsúcsát a fehérorosz Aleksandra Herasimenia.
- címkék:
- világcsúcs
- hát
- hátúszás
- Címkefelhő »
Liu Hsziang nem számított világcsúcsra
Ki hitte volna, hogy kedden a lausanne-i atlétikai Szuper Grand Prix-n a mindössze 20 éves amerikai Xavier Carter minden idők második legjobb eredményével, 19.63 másodperccel nyeri a férfi 200 méteres síkfutást?! Ennél gyorsabban a legendás Michael Johnson is csak egyszer futott, az atlantai olimpián elért világcsúcsa 19.32. S ki gondolta volna, hogy Carter produkciója is eltörpül majd egy másik mellett? Bizony, így történt, mert a kínai Liu Hsziang férfi 110 méter gáton a tizenhárom éves világrekordot megjavította három századdal, 12.88 mp-re!
Hitelesítették Gatlin világcsúcs-beállítását
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hitelesítette az amerikai Justin Gatlinnak májusban, Katarban elért 9.77 mp-es 100 m-es síkfutó eredményét, amellyel beállította a jamaicai Asafa Powell világcsúcsát.
Gunda Niemann, Erfurt korcsolyakirálynője
A kajak-kenuban Birgit Fischer vagy az atlétikában Merlene Ottey maga a megtestesül legenda, ezt a szerepet a gyorskorcsolyapályák világában egyértelműen Gunda Niemann-Stirnemann tölti be. A németek háromszoros olimpiai, 19-szeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok versenyzője - aki pályafutása során 19 világcsúcsot ért el! - hivatalosan ugyan a télen bejelentette visszavonulását, de nem maradna tátva a szánk, ha meggondolná még magát egy-egy viadal kedvéért.
Világcsúcs női kalapácsvetésben
- címkék:
- atlétika
- kalapácsvetés
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Defar világcsúcsot futott 5000 méteren
Meseret Defar 14:24.53 perccel új világcsúcsot állított fel a nők 5000 m-es síkfutó számában szombaton, a New Yorkban rendezett atlétikai Grand Prix-viadalon.
Gatlin csak beállította a 100-as világcsúcsot
Csak rövid ideig örülhetett 9.76 mp-es világcsúcsának Justin Gatlin, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) ugyanis szerdán bejelentette, hogy az időmérő rosszul működött a pénteki, dohai Grand Prix-n, s az amerikai sprinter "csak" 9.77-et futott 100 m-en, amivel csupán beállította, és nem megjavította a jamaicai Asafa Powell rekordját.
Gatlin lett a világ leggyorsabb embere
Az amerikai Justin Gatlin 9.76 másodperccel megdöntötte a férfi 100 méteres síkfutás világcsúcsát a dohai atlétikai Grand Prix-n. A korábbi rekordot tavaly június 14-e óta a jamaicai Asafa Powell tartotta 9.77 mp-cel.
Szakállas úszócsúcs dőlt meg női 400 gyorson
A francia Laure Manaudou 4:03:03 perccel világcsúcsot állított fel női 400 méteres gyorsúszásban a tours-i országos bajnokságon. A régi, 4:03.85-ös rekordot a szöuli olimpián, 1988. szeptember 22-én az amerikai Janet Evans úszta.
Lengyel világcsúccsal zárult a súlyemelő-Eb
A legnehezebbeket felvonultató férfi kategóriák küzdelmeivel ért véget vasárnap a súlyemelők lengyelországi Európa-bajnoksága, amelynek a zárónapi küzdelmeiben a 105 kilósoknál hazai, a plusz 105 kg-os súlycsoportban pedig lett győztest avattak összetettben. Előbbiben ráadásul Marcin Dolega saját szakításvilágcsúcsát 198-ról 199 kilóra javítva diadalmaskodott. A magyar Vatai Viktor a 105 kilósok mezőnyében a 12. helyen végzett 325 kg-os összteljesítményével.
Defar utcaifutó-világcsúcsa
Az etióp Meseret Defar 14:46 perces világcsúccsal nyerte az amerikai Carlsbadban rendezett 5000 m-es utcai futóversenyt.
Új síakrobatika-világcsúcs
Szaltóban felállított új páros világcsúcsával bekerült a Guinness-rekordok könyvébe két osztrák síakrobata.
Lochte megdöntötte Cseh László világcsúcsát
Az amerikai Ryan Lochte 1:53.31 perccel világcsúcsot ért el 200 méter vegyesen a sanghaji rövid pályás úszó-világbajnokságon. A régi rekordot Cseh László tartotta tavaly december nyolcadika óta, amikor is a trieszti rövid pályás Eb-n, fölényes győzelmet aratva 1:53.46-tal csapott célba.
Lochte újabb világcsúcsot úszott
Ryan Lochte immár másodszor úszott világcsúcsot a Sanghajban zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon: az amerikai klasszis a 200 méter vegyes után ezúttal 200 méter háton produkálta minden idők legjobbját.
Klassen újabb világcsúcsa gyorskorcsolyában
Az 1500 méteren olimpiai bajnok kanadai Cindy Klassen 1:13.46 percre javította a női gyorskorcsolyázók 1000 m-es távjának világcsúcsát Calgaryban. A korábbi rekordot (1:13.83 p) az amerikai Chris Witty tartotta 2001 decembere óta.
Úszás: újabb világcsúcs Melbourne-ben
Leisel Jones 100 m mellen elért hétfői világcsúcsát követően kedden a vele felálló ausztrál váltó úszott új rekordot 4x100 m vegyesen a Melbourne-ben zajló brit Nemzetközösségi Játékokon.
Leisel Jones világcsúcsot úszott
Világrekordot döntött a női 100 méteres mellúszásban az ausztrál Leisel Jones a Melbourne-ben zajló brit Nemzetközösségi Játékokon, amikor a hétfői döntőben 1:05.09 perc alatt ért célba.
Győrffy nem jutott a döntőbe az atlétikai vb-n
A magasugró Győrffy Dóra csupán a 11. lett a selejtezőben, így nem jutott be a vasárnapi nyolcas döntőbe a moszkvai fedettpályás atlétikai világbajnokságon.
Nem sikerült a 20. világcsúcs Iszinbajevának
Nem jött össze pályafutásának 20. világcsúcsa Jelena Iszinbajeva orosz rúdugróklasszisnak a franciaországi Lievinben rendezett fedettpályás atlétikai viadalon.
Powell világcsúcsot ígér
Asafa Powell, a 100 méteres férfi síkfutás jamaicai világcsúcstartója azt ígéri, hogy megdönti 9.77 másodperces rekordját, csak még azt nem tudja, mikor.
- címkék:
- Asafa Powell
- atlétika
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Szoboljeva fedett pályás világcsúcsa 1500-on
Jelena Szoboljeva 3:58.28 percre javította a női 1500 m-es síkfutás fedett pályás világrekordját a Moszkvában rendezett orosz nemzeti bajnokságon.
Vlasic közelít a magasugrás világcsúcsához
Blanka Vlasic továbbra is szárnyal az idei fedett pályás atlétikai szezonban: a horvát magasugró a szlovákiai Besztercbányán rendezett versenyen kétszer döntötte meg saját országos csúcsát, s végül 2,05 m-rel zárt.
- címkék:
- Blanka Vlasic
- atlétika
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Új világrekord a 4x400 méteres férfi váltóban
Új világcsúcs született az arkansas-i Fayettevilleben tartott fedettpályás atlétikai tornán.
- címkék:
- atlétika
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Iszinbajeva 19-edszer döntött világcsúcsot
Jelena Iszinbajeva 4,91 méterre javította a női rúdugrás világcsúcsát a vasárnapi donyecki fedettpályás atlétikai versenyen.
Fedett pályás világcsúcs női magasugrásban
Fedett pályás világcsúcsot ért el Kajsa Bergqvist: a svéd versenyző 2,08 méterrel nyerte a magasugrást a németországi Arnstadtban rendezett viadalon.
Öt napon belül a negyedik úszóvilágrekord
Egynapos szünet után 100 m női mellen Leisel Jones révén megszületett a negyedik világcsúcs is az ausztrál úszók hétfő óta tartó válogatóviadalán Melbourne-ben, ahol márciusban a brit Nemzetközösségi Játékokat rendezik.
Boardos csúcskísérlet a kinai Nagy Falnál
A világ legjobb hódeszkásai találkoznak hétvégén a kínai Nagy Falnál, hogy megdöntsék a sportág magassági világcsúcsát.
- címkék:
- sport
- világcsúcs
- extrém sportok
- Címkefelhő »
Ontják a világcsúcsokat az ausztrál úszók
Három napon belül a harmadik világrekord született meg, ezúttal Leisel Jones révén 200 m női mellen az ausztrál úszók melbourne-i versenyén, amely a márciusban ugyanitt rendezendő brit Nemzetközösségi Játékokra válogató viadal.
Úszóvilágrekord 100 méter női gyorson
Az ausztrál Libby Lenton 53.42 másodperccel világcsúcsot úszott 100 m női gyorson kedden, Melbourne-ben, az ugyanitt márciusban esedékes brit Nemzetközösségi Játékokra selejtező viadalon.
Bodrogi megcélozza az egyórás rekordot
Bodrogi László, a francia Crédit Agricole magyar légiósa szeptemberben megkísérli megdönteni az egyórás kerékpározás világcsúcsát.
Egy edző Marco Polo nyomdokain
Az edzők élete a mai sikerorientált labdarúgásban nem valami könnyű, szinte lehetetlen elképzelni, hogy egy-egy tréner több éven keresztül ugyanannál a klubnál tevékenykedjen. A francia Guy Roux példája inkább kivétel, igaz, a magyarországi vagy a brazil edzőváltások - ebben legalább utolértük a dél-amerikaiakat - is extrém példának számítanak. A világcsúcsot azonban a várakozásokkal ellentétben nem egy brazil, spanyol vagy éppen egy olasz edző tartja, hanem egy német, név szerint Rudi Gutendorf. A germán szakember ugyanis hosszú edzői pályafutása során nem kevesebb, mint 50 alkalommal váltott klubot.
Gebrselassie félmaratoni világcsúcsa
Az etióp Haile Gebrselassie 58:55 perccel új világcsúcsot állított fel félmaratoni távon az egyesült államokbeli Tempében rendezett "Rock'n Roll Arizona" elnevezésű futóversenyen. A régi rekordot tavaly szeptembert 11. óta a kenyai Samuel Wanjiru tartotta 59:16-tal.
Cseh világcsúccsal aranyérmes a rövidpályás Eb-n
Cseh László 4:00.37 perces világcsúccsal aranyérmet szerzett 400 m vegyesen az úszók trieszti rövidpályás Európa-bajnokságán. Ugyanebben a számban Kerékjártó Tamás 4:07.40-nel negyedik lett.
Cseh világcsúccsal, Boulsevicz magyar rekorddal aranyérmes
Cseh László 1:53.46 perces világcsúccsal 200 m vegyesen, míg Boulsevicz Beatrix 2:06.62 perces magyar rekorddal 200 m pillangón lett aranyérmes az úszók trieszti rövidpályás Európa-bajnokságán. Cseh a trinidadi Bovell másfél éves rekordját adta át a múltnak. Ugyanebben a számban Kerékjártó Tamás 1:57.41-gyel ötödikként csapott a célba. Kovács Ágnes szintén magyar csúcsot jelentő 2:12.36 perces eredménnyel negyedik lett 200 m vegyesen.
Világcsúcs 200 méteres női gyorsúszásban
Az ausztrál Libby Lenton 1:53.29 perces világcsúcsot úszott női 200 méter gyorson a sydneyi rövidpályás Világkupa-versenyen. A korábbi rekordot Lindsay Benko tartotta: az amerikai úszó 1:54.04 perc alatt teljesítette a távot 2002. április 7-én, Moszkvában.
- címkék:
- világcsúcs
- Moszkva
- Oroszország
- Címkefelhő »
Kínai és tajvani arany a súlyemelő-vébén
Szerdán két súlycsoport versenyeivel megkezdődött Dohában a 74. férfi és 17. női súlyemelő-világbajnokság. A női 48 kg versenye rögtön világcsúcsokat hozott: a kategória koronázatlan királynője, a kínai Vang Ming-csüan mind összetettben, mind pedig lökésben új rekordot ért el. A férfiak 56 kg-os súlycsoportjában nagy meglepetésre a tajvani Vang Sin-csüan nyakába került az arany.
- címkék:
- Kovács
- ezüst
- súlyemelés
- világcsúcs
- Doha
- Címkefelhő »
Világcsúcs női súlyemelésben
Világcsúcsot ért el 117 kg-os lökőgyakorlatával a kínai Jang Lien a női súlyemelők 48 kg-os súlycsoportjában a Makaón zajló Kelet-ázsiai játékokon.
- címkék:
- Makao
- súlyemelés
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Gebrselassie győzött az Amsterdam-maratonon
Az etióp Haile Gebrselassie remek idővel, 2:06:20 órával nyerte a Amszterdamban rendezett maratoni futóversenyt, a világcsúcsot azonban nem sikerült megdöntenie, így elesett attól a 250 ezer eurótól is, amit a szervezők ajánlottak fel neki az új rekordért.
Új világcsúcs rövidpályás gyorskorcsolyában
A kínai Vang Meng 1:30.172 perces új világcsúcsot ért el a rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat első, kínai versenyén a női 1000 méteres szám döntőjében.
- címkék:
- gyorskorcsolya
- világcsúcs
- Címkefelhő »
Rogge: látványos és nézőcsalogató sportágak kellenek
Jacques Rogge a hétvégén minden bizonnyal világcsúcsot döntött helyszínváltoztatásban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a Magyar Olimpiai Bizottság 110 éves évfordulója alkalmából érkezett Budapestre, sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra rohant, de a zsúfolt programja ellenére sem hagyta ki a délutáni mérkőzéseket a birkózó-világbajnokságon a Papp Laszló Arénában. Sőt, a 66 kilogrammos súlycsoport győztesének, a bolgár Nyikolaj Gregovnak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a NOB első emberétől vehette át az aranyat.
Sotomayor Moyát tartja az utódjának
Javier Sotomayor minden idők legnagyobb magasugrója két szabadtéri (1993, 1997) és négy fedettpályás világbajnoki címével, továbbá egy olimpiai bajnoki (1992) aranyérmével, nem beszélve a kinti (245 cm) és tető alatti (243) világcsúccsal, amit meg sem tudtak közelíteni a mai napig. Még az a Víctor Moya sem, aki egyfelől honfitársa a legendás kubainak, másfelől az idei helsinki világbajnokság ezüstérmese, egyszersmind az egy héttel ezelőtti, monte carló-i GP-világdöntő győztese 235 centis egyéni csúccsal. Másfajta minőségben ugyan, de mindketten a szombati, somoskőújfalui ugrógála vendégei voltak.
Félmaratoni-világcsúcs Rotterdamban
A kenyai Samuel Wanjiru 59:16 perces új világcsúccsal nyerte a rotterdami félmaratoni futóversenyt.
Iszinbajeva ezúttal világcsúcs nélkül nyert
A várakozásoknak megfelelően az orosz Jelena Iszinbajeva nagyon könnyedén nyerte meg a monacói atlétikai Világdöntő női rúdugró számát, a tőle már-már megszokott világcsúcs azonban ezúttal elmaradt.
Hitelesítették Powell világcsúcsát
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szerdán bejelentette, hogy hitelesítette Asafa Powell 100 m-es síkfutó világcsúcsát, amely ezzel hivatalossá vált.
Lebegyeva egy lépésre az egymillió dollártól
Az atlétikai Golden League ötödik, péntek esti brüsszeli versenyén is megnyerte a női hármasugrást, így az orosz Tatjana Lebegyevának már csak szeptember 4-én, Berlinben kell győznie, és akkor övé a sorozat egymillió dolláros fődíja. A belga fővárosban férfi 10 000 méteren az etióp Kenenisa Bekele 26:17,53 másodperces idővel világcsúcsot ért el, majdnem három másodpercet javítva az általa tartott korábbi rekordon.
Hegyre kerékpározási világcsúcs
Az osztrák Franz Venier megdöntötte a hegyre kerékpározás 24 órás világcsúcsát.
- címkék:
- világcsúcs
- extrém sportok
- Címkefelhő »
Világcsúccsal zárult az atlétikai vb
A helsinki atlétikai világbajnokság utolsó napján a kubai Osleidys Menendez révén világcsúcs született gerelyhajításban. A női maratonit a papírforma szerint Paula Radcliffe nyerte, a bahreini Rashid Ramzi 800 után 1500 méteren sem talált legyőzőre, a 4x400-as váltókban az oroszok és az amerikaiak diadalmaskodtak.
Doppingügy miatt Zsivoczky ezüstérmes lehet
Doppingolás gyanúja merült fel két cseh tízpróbázóval szemben a helsinki atlétikai világbajnokságon, egyikük a bronzérmes Zsivoczky Attilát megelőző Roman Sebrle.
Kővágó csak tizedik az atlétikai vb-n
Az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán a tizedik helyen végzett a diszkoszvetés döntőjében a helsinki atlétikai világbajnokságon. Vasárnap a többi magyar versenyzőnek sem termett sok babér, a rúdugró Molnár Krisztina a selejtezőben, míg a 400 méteren induló Petráhn Barbara az előfutamban búcsúzott. Az amerikai Justin Gatlin tavalyi olimpiai aranyérme után megszerezte első világbajnoki címét: Helsinkiben 9.88 mp-cel diadalmaskodott férfi 100 méteren.
Polgár Zsuzsa Guinness-rekordot javítana
A világcsúcs megdöntésére tesz kísérletet Polgár Zsuzsa négyszeres női sakkvilágbajnok: helyi idő szerint hétfő délután 326 szimultán partit kezdett a floridai Palm Beach Gardensben.
Három Cseh-érem és két pólódöntő a vb-ről
Véget ért a 11. FINA-világbajnokság, amely a sportágak összességét tekintve röviden csak a vizes vb elnevezést kapta. Az úszóversenyeken a héttagú magyar delegáció három érmet szerzett Cseh László révén, a 19 éves klasszis egy-egy arany-, ezüst-, illetve bronzérmével (plusz két kontinenscsúcsával) a versenyek legjobb európai úszójává nőtte ki magát. A legnagyobb sztár a három aranyérmet szerző ausztrál Grant Hackett volt, aki sporttörténelmi tettet végrehajtva zsinórban negyedszer diadalmaskodott 1500 gyorson. Női és férfi pólós válogatottunk döntőt játszott, s míg Faragó Tamás tanítványai 10-7-re nyertek az Egyesült Államok elleni ...
Már nyolc úszóvilágcsúcs született Montrealban
A montreali vizes világbajnokság úszódöntőinek a hetedik napján Ian Crocker jóvoltából megszületett az esemény nyolcadik világcsúcsa.
Minden rendben a 2006-os budapesti Eb-vel
A magyar úszóspot vezetői, valamint a hazai média itt jelenlevő, s a meghívást elfogadó képviselői ülték körül az asztalt már a semmilyen érdemi magyar sikert nem hozó délelőtti úszóselejtezők után, de még a magyar nőivízilabda-válogatott világbajnoki győzelmét eredményező pólódöntő előtt.
Cseh döntős 200 vegyesen Montrealban
Cseh László a negyedik legjobb idővel bejutott a 200 méteres vegyesúszás döntőjébe a montreali vizes világbajnokságon. Boulsevicz Beatrix és Jakabos Zsuzsanna lemaradt a fináléról 200 pillangón.
Jakabos 8., Cseh döntőbe jutott a vizes vb-n
A 11. vizes világbajnokság első magyar úszódöntőseként Jakabos Zsuzsanna a nyolcadik lett 200 m vegyesen a budapesti idő szerint kedd hajnalban rendezett montreali fináléban. Cseh László a 100 m hátúszás középdöntőjében 54.52 mp-cel országos csúcsot ért el, és a negyedik legjobb idővel jutott be a fináléba.