Vikidál Gyula

címke rss
Az unokák körül forog Vikidál Gyuláék élete

Az unokák körül forog Vikidál Gyuláék élete

Bár a pandémia időszaka számára is nehéz volt, ugyanakkor nagy öröm is érte, hiszen 2020-ban megszületett első unokája, Réka, azóta pedig Flóra is megérkezett a családba – mondta a kétszeres nagypapa, Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas énekes a Duna Önök kérték című műsorában Bényi Ildikónak.

A járvány alatt lett nagypapa Vikidál Gyula: "Ez a tündéri apróság is erőt ad nekem a folytatáshoz"

Life.hu2020.12.29, 09:21

A 72 éves Vikidál Gyulának sem volt könnyű a 2020-as év, de az énekes igyekszik pozitív maradni.

Zséda új feldolgozása egészen a 80'-as évekig repít vissza - Videó

Life.hu2020.10.02, 18:57

A '80-as évek ikonikus slágerét dolgozta fel Zséda. Ezúttal Vikidál Gyula klasszikusának, a „Csak a szívemet dobom eléd" vadonatúj, elektro-popos újragondolásával célozza meg a slágerlistákat az eMerton- és Fonogram-díjas énekesnő.

Nagyszabású koncerttel ünneplik a rendszerváltoztatás 30. évfordulóját

Kultúra2019.06.05, 15:41

Szabadságkoncert címmel nagyszabású estet rendeznek június 16-án a fővárosi Hősök terén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából. A program fellépői között lesz Varga Miklós, Vikidál Gyula, a Beatrice, a Republic, a KFT, az Emelet, a Piramis-évek és Keresztes Ildikó, a szimfonikus kíséretet pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja.

37 évet kellett várni erre a koncertre

Kultúra2019.07.19, 10:15

37 éve nem álltak így a színpadon. Nem csoda, hogy a közönség kiéhezve várta a 40 éve alapított, mondhatni tiszavirág életű Dinamit együttes eredeti felállásának koncertjét. A buli legjobban várt szereplője Vikidál Gyula volt, akit óriási szeretettel fogadtak. Meg is hálálta. 71 évesen is mindent belerakott a kétórás koncertbe. Kis szünetekkel, kis segítséggel, némi színpadi ökörködéssel és komoly erővel végezte el a feladatot.

Újra összeáll az eredeti Dinamit együttes, 30 éve nem volt ilyen

Archívum2018.12.04, 16:20

Egyetlen koncert erejéig újra összeáll az 1979-ben alakult legendás magyar rockzenekar, a Dinamit. Harminc év után májusban láthatják őket újra a rajongók az eredeti felállásban.

Eredeti felállásban koncertezik a sokat szidott magyar együttes

Kultúra2019.05.14, 12:33

Eredeti felállásban, azaz Vikidál Gyulával az élen áll össze az egykori, sokszor „állami rockegyüttes”-ként emlegett Dinamit zenekar. 

Nagy Feró már nem haragszik Vikidál Gyulára azért, mert jelentett róla

Archívum2018.10.10, 13:12

Nagy Feró és Vikidál Gyula jó barátok voltak, ám kapcsolatukba komoly törést hozott, hogy Vikidál jelentett zenésztársáról.

Nagy Feró elmondta, hogyan szervezték be ügynöknek Vikidál Gyulát

Kultúra2018.10.10, 16:59

Nagy Feró elmondta, hogy már egyáltalán nem haragszik Vikidál Gyulára, amiért annak idején besúgó volt. A Beatrice frontembere most azt is elmondta, hogy szerinte zsarolással szervezték be kollégáját. 

Vikidál Gyula karosszérialakatosból lett a magyar rock őstorka

Kultúra2018.01.26, 18:50

Tizenhét éves kora óta énekel rockegyüttesekben, 1982 óta játszik zenés színházban. Egyedi énekhangja azonnal felismerhető. Szuggesztív színpadi jelenléte maníroktól mentes, jó értelemben nyers és őszinte. Igazi frontember, aki húzza magával az egész produkciót, legyen az rockkoncert vagy színházi előadás. Ahogy a dalban énekli: „csak a szívemet dobom eléd”.

Rockosított történelmi tabló az Arénában

Kultúra2017.11.11, 13:59

Újra látható lesz Budapesten az Itt élned, halnod kell című rockmusical december 15-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Dupla életműkoncertet ad Vikidál Gyula és Zeffer András

Kultúra2017.09.27, 16:47

A 70 éves Vikidál Gyula és a 60 éves Zeffer András kétrészes előadással ünnepelnek 2018.január 6-án a Budapest Arénában.

Püspöknek állt Vikidál Gyula

Kultúra2015.03.09, 17:03

Vikidál Gyula visszatér A nyomorultakba, az egykori Jean Valjean most a püspök szerepében lép színpadra. Vele beszélgettünk A nyomorultak mondanivalójáról és sikeréről, arról, hogy miért nem vállalta el újra Koppány szerepét az István, a király rockoperában. Interjú.

Nem tudta felülmúlni magát Keresztes Ildikó

Life.hu2014.09.21, 21:49

Múlt heti fantasztikus produkciója után talán Keresztes Ildikó előadását vártuk a legjobban. Nos, azért azt nem sikerült megközelítenie sem.

Előző
  • 1
Következő