VIII. Orbán pápa

címke rss
Súlyos tévedés, hogy sötét lett volna a középkor

Súlyos tévedés, hogy sötét lett volna a középkor

A középkori emberek nem hitték azt, hogy a Föld lapos és az inkvizíció sem vérengzett a tudományos gondolatok vagy felfedezések miatt. Sőt, pont az egyház tette lehetővé az oktatás révén egyes tudományágak, többek között a matematika és a filozófia virágzását. A legfrissebb kutatások szerint a középkor egyáltalán nem az intellektuális stagnálás, a babona és a tudatlanság kora volt, hanem egy tudományos forradalom időszaka. James Hannam, fizikus és a tudománytörténész adott interjút az Origónak, amelyben lerántotta a leplet néhány közismert mítoszról.

Elveszett levél leplezi le Galilei nagy átverését

Tudomány2018.10.18, 15:49

Galileo Galilei tisztában volt azzal, hogy a Föld kering a nap körül, és nem fordítva, ahogy azt akkoriban állították. Épp ezért tudta azt is, hogy ez egy igen veszélyes állítás, amivel nem árt vigyázni. Most egy igen hosszú, és eddig elveszettnek hitt levél tárja fel, hogyan próbálta meg az itáliai természettudós becsapni az inkvizíciót.

Előző
  • 1
Következő