VIII. kerület

címke rss
Több mint tízszer szúrta meg volt barátnõjét egy férfi a VIII. kerületben: vádat emeltek ellene

Több mint tízszer szúrta meg volt barátnõjét egy férfi a VIII. kerületben: vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki több mint tízszer megszúrta volt barátnõjét 2021 szeptemberében egy VIII. kerületi lakásban - közölte a Fõvárosi Fõügyészség pénteken az MTI-vel.

Nem fogadta el a szakítást, bosszúból majdnem halálra szúrta volt barátnõjét

Itthon2023.05.19, 16:52

Egy férfi képtelen volt elfogadni, hogy véget ért a kapcsolata, ezért a legkegyetlenebb módszerekkel zaklatta és terrorizálta volt barátnõjét: bezárta a lakásba, elvette a telefonját, majd amikor a nõ elköltözött tõle, többször is megvárta a lakásánál, ahol törni-zúzni kezdett, az utolsó alkalommal pedig már késsel támadt rá. A 25 éves nõ életveszélyes sérüléseket szenvedett, a szomszédok közbelépésének és a gyors orvosi ellátásnak köszönheti, hogy nem halt meg.

Megölte és kirabolta vendéglátóját két férfi egy józsefvárosi lakásban

Itthon2023.05.16, 11:16

A két férfi vendégségbe ment ismerõseihez tavaly februárban, ám amikor egyikük elkezdett pénzt követelni a házigazdától, vége lett a baráti iszogatásnak. Mindketten nekiestek vendéglátójuknak, és halálra verték. 

Robbanás volt Budapesten

Itthon2023.05.01, 10:45

Gázrobbanás történt Budapesten a VIII. kerületben a Bérkocsis utcában - írja a Katasztrófavédelem.

Villamosmegállóba rohant egy autó Budapesten

Itthon2023.04.16, 07:02

Nem messze a februári tragédia helyszínétõl, ismét villamosmegállóba rohant egy autó - írja a Bors a Katasztrófavédelemre hivatkozva.

Németországból pénzelnek kommunista propaganda terjesztéséért magyar szervezeteket

Nagyvilág2023.03.07, 13:15

Budapest 8. kerülete amolyan kommunista fészekként üzemel. Amennyire a különbözõ alapítványok beszámolóiból kiderül, a Pikó András és Jámbor András „vezette" kerület az európai marxista hálózat egyik fõ pénzlecsapoló és elosztó központja is egyben. A Közélet Iskolája - az oktatás zászlója alatt marxista propagandát terjesztõ szervezet - hátterének feltárásával bepillantást nyerhetünk abba, hogy miképp is mûködik a nemzetközi kommunista mozgalom. Bemutatjuk, hogy a külföldrõl finanszírozott szervezet miképp próbálja meg átmosni aktivisták, de legfõképpen tanárok és diákok agyát marxista propagandával. Szakmai oktatási segédanyagként ...

Videón, ahogyan egy férfi elhajt egy budapesti áruházból egy több, mint százezer forintos lopott rollerrrel

Itthon2023.02.08, 16:08

Felfüggesztett börtönre ítélhetik azt a 33 éves férfit aki tavaly áprilisban egy belvárosi áruház elõterébõl ellopott egy több mint százezer forintos elektromos rollert, majd még aznap töredék áron eladta egy külföldi kereskedõnek.

Baleset volt a 4-es 6-os villamos vonalán

Itthon2023.01.13, 14:01

Forrás: Origo middle on 2400 1600 Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság honlapján azt írta, hogy a balesetben három autó ütközött a VIII. kerületben, a József körút és a Baross utca sarkán. A fõvárosi hivatásos tûzoltók mellett a társhatóság és a közlekedési társaság szakemberei is a helyszínen vannak. Frissítés: Újra a teljes vonalon jár a 4-es és a 6-os villamos Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a BKK Info Facebook-oldalon.

Együtt szökhetett meg két kislány karácsony elõtt

Itthon2022.12.19, 10:14

A rendõrök két 14 éves Gyõri Daniella Melinda és Barkóczi Zsanett Viktória eltûnése ügyében nyomoznak. Kérik, hogy aki felismeri õket, mielõbb tegyen bejelentést.

Így lopott el több mint egymillió forintot egy budapesti dohányboltból - videó

Itthon2022.11.04, 16:03

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt többszörösen büntetett 39 éves férfit, aki két hónappal ezelõtt több mint egymillió forintot lopott egy józsefvárosi dohányboltból. A bíróság elsõfokon közel két év börtönre ítélte, az ügyészség szerint ennél jóval többet érdemel.

Háztetõkön át üldöztek egy rablót a józsefvárosi rendõrök

Itthon2022.10.29, 08:11

A rabló múlt szombaton kirabolta ismerõsét, majd egy Bérkocsis utcai háztetõn próbált elbújni, de a rendõrök észrevették, és üldözõbe vették - írta honlapján a rendõrség.

Kiraboltak egy alvó férfit egy fõvárosi plázában, videón megmutatjuk õket!

Itthon2022.10.23, 08:33

Egy fotelban alvó férfitõl lopták el a telefonját egy józsefvárosi bevásárlóközpontban, a rendõrök keresik a tolvajokat - írja a police.hu.

Nyugdíjasokat fosztottak ki nõk Budapesten

Itthon2022.10.10, 10:10

Különféle ürüggyel bejutottak budapesti, idõs emberek lakásába nõk, ahonnan több millió forintot és arany ékszereket vittek magukkal.

Megszúrtak egy 14 éves fiút Budapesten

Itthon2022.09.17, 07:06

Összeveszett két tizenéves a Práter utcában, az egyikük bicskát ragadott - írja a police.hu.

Megtámadtak egy idõs asszonyt Józsefvárosban, súlyosan megsérült

Itthon2022.09.01, 10:07

A 8. kerületi rendõrök rablás miatt nyomoznak két ismeretlen férfi ellen. Kérik, hogy aki felismeri õket, tegyen bejelentést.

Késsel a kezében õrjöngött egy férfi a VIII. kerületben: intézkedés közben meghalt

Life.hu2022.07.15, 22:14

Késsel a kezében õrjöngött egy férfi Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcában. A rendõri intézkedés közben eszméletét vesztette, megpróbálták újraéleszteni, közben mentõt hívtak, de a férfi a helyszínen meghalt.

Eltûnt egy fiatal Ferencvárosban

Itthon2022.06.20, 10:32

A rendõrök nagy erõkkel nyomoznak a 27 éves Tajti Bence eltûnése ügyében, akinek a megtalálásához most a lakosságban bíznak.

Késsel felfegyverzett kiskamaszok raboltak a VIII. kerületben: itt csaptak le áldozataikra

Life.hu2022.05.28, 21:28

A VIII. kerületben két rablási kísérletet is elkövettek két 14 éves fiúval szemben. A rendõrség egy 11, egy 12, illetve egy 13 éves fiút hozott összefüggésbe az esetekkel.

Parkoló autót tört fel egy háromtagú banda Józsefvárosban

Itthon2022.04.13, 11:27

Lopás miatt nyomoznak három férfi ügyében, akik idén januárban a VIII. kerületben feltörtek és kifosztottak egy parkoló autót.

Eltûnt egy kamasz lány egy józsefvárosi gyerekotthonból

Itthon2022.03.31, 12:07

A VIII. kerületi rendõrök a 17 éves Zöld Fanni eltûnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Három dílert fogtak el két nap alatt Budapesten

Itthon2022.02.21, 17:50

A XVII. kerületi rendõrök február 9-én este 8 körül az egyik lakásban kutatást tartottak, mivel felmerült a gyanú, hogy az ott élõ 55 éves nõ drogokkal kereskedik. Másnap pedig a VIII. és a XXI. kerületben fogtak el egy-egy dílert.

Kõbányai úti halálház: gyilkosság, gyújtogatás, öngyilkosság, drog és rettegõ lakók

Itthon2022.02.09, 08:16

Brutális rablógyilkosság színhelye volt a Kõbányai út 22. számú óriási bérház. A lakók rettegnek, miután a baloldali városvezetés akaratuk ellenére hajléktalanokat költöztetett az épületbe - írja a Metropol.

Teljes terjedelmében ég egy lakás a VIII. kerületben: kivonultak a tûzoltók

Life.hu2022.02.08, 07:50

Kigyulladt egy lakás a VIII. kerületi Magdolna utcában, teljes terjedelmébe ég.

Eltûnt egy kislány Józsefvárosból

Itthon2022.01.31, 17:36

A VIII. kerületi rendõrök a 14 éves, helyi Rostás Judit eltûnése ügyében nyomoznak és most a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Olaszországban bujkált egy többszörösen körözött bûnözõ

Itthon2021.12.17, 11:32

A józsefvárosi rendõrök javasolták a letartóztatását annak a férfinak, aki milliókkal vert át egy budapesti férfit, majd évekig bujkált külföldön, miközben nyolc körözés volt ellene érvényben.

Hotelbe menekült a rendõrök elõl egy körözött budapesti férfi

Itthon2021.12.16, 16:37

Elfogták a kétszeresen körözött férfit, aki egy hotelben próbált rejtõzködni a budapesti rendõrök elõl. 

Rablóbandát fogtak el a rendõrök a VIII. kerületben

Itthon2021.11.02, 08:43

A budapesti rendõrök elfogták azt a körözött bandát, akik kiraboltak és megvertek egy férfit a IX. kerületben - írja a Police.hu.

Elfoglalták a hajléktalanok az MSZP volt székházát a VIII. kerületben

Itthon2021.10.20, 08:26

A Metropol helyszíni riportban mutatja be a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren uralkodó állapotokat.

Késsel esett neki volt barátnõjének egy józsefvárosi férfi, majd magát is megvágta

Itthon2021.09.27, 20:40

A budapesti rendõrök egy órán belül azonosították, és elfogták azt a 38 éves férfit, aki életveszélyesen megsebesítette volt barátnõjét veszekedés közben. A rendõrök a férfival szemben gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak.

A poloskák miatt a folyosón szexelnek a józsefvárosi halálházban

Itthon2021.09.23, 10:19

Drogosok, önkényes lakásfoglalók, vizesedõ házfal, dohos lakások, életveszélyesnek látszó folyosók. Ez a hangulat fogadta a Dugonics utca 14-be érkezõ Metropol munkatársait. A házban jelenleg 24 család él. A ház tulajdonosa, a VIII. kerületi önkormányzat nem tesz semmit, csak vár. 

Rendõrök élesztettek újra egy józsefvárosi gondnokot

Itthon2021.09.21, 11:01

Életet mentettek a rendõrök a VIII. kerületben, ahol sikeresen élesztettek újra egy 50 éves férfit.

Százával érkeztek migránsok Magyarországra

Itthon2021.09.01, 14:04

Mivel a migránsok egyike sem tudott hiteles iratokat felmutatni, a rendõrök visszakísérték õket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Eltûnt egy beteg egy józsefvárosi kórházból

Itthon2021.08.17, 16:06

A józsefvárosi rendõrök a 48 éves Szabó István eltûnése ügyében nyomoznak, és a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálásához.

Mintegy ezer négyzetméteres raktárépület gyulladt ki a Kerepesi úton, órák óta ég - videó

Itthon2021.08.09, 14:31

Egy raktár jellegû egyszintes épület égett mintegy ezer négyzetméteren Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfõn hajnalban.

Kigyulladt egy raktárépület a Kerepesi úton

Itthon2021.08.09, 04:34

Egy raktár jellegû, egyszintes épület ég mintegy ezer négyzetméteren Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton - írta honlapján a Katasztrófavédelem.

Megint nem találják Nárai Alexát

Itthon2021.04.29, 17:00

Ismét keresik a rendõrök eltûnés miatt a 16 éves, mezõfalvi Nárai Alexát. A lány most egy VIII. kerületi otthonban lakik. Több, mint egy hete nem látták.

Eltûnt egy kamaszlány Józsefvárosból

Itthon2021.04.28, 16:38

A 8. kerületi rendõrök a 15 éves Lólé Boglárka eltûnése ügyében nyomoznak. 

Eltûnt ez a 13 éves lány a VIII. kerületbõl, keresik

Itthon2021.04.17, 23:40

A józsefvárosi rendõrök jelenleg is keresik Pfeiffer Virágot, aki április 17-én tûnt el egy VIII. kerületi gyermekotthonból.

Eltûnt egy gyerek a józsefvárosi gyerekotthonból

Itthon2021.04.16, 16:11

A VIII. kerületi rendõrök a 13 éves Farkas Evelin Klementina eltûnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a kislány megtalálásához.

Perselypénzt akart lopni egy férfi Józsefvárosban

Itthon2021.04.12, 16:14

A VIII. kerületi rendõrök lopási kísérlet miatt nyomoznak egy férfi ellen.

Megszökött egy nyugdíjas egy betegszállítóból a Józsefvárosban

Itthon2021.03.25, 16:14

A VIII. kerületi rendõrök a 73 éves Vályi-Nagy Barnabásné eltûnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik az idõs asszony megtalálásához.

Eltûnt egy kamasz lány Józsefvárosból

Itthon2021.03.04, 10:00

Két napja keresik Fakezas Adriennt, akinek most is egy budapesti gyermekotthonban kellene lennie. A rendõrök közzétették a fotóját és személyleírását a police.hu oldalon, hátha látja valahol, valaki. 

Eltûnt egy kamaszlány egy budapesti gyerekotthonból

Itthon2021.03.03, 14:30

A VIII. kerületi rendõrök a 16 éves Orgován Barbara eltûnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Szén-monoxid-mérgezés volt egy józsefvárosi lakásban

Itthon2021.02.22, 19:59

Rosszul lett otthonában két ember a VIII. kerületi Dugonics utcában - írja a Katasztrófavédelem.hu.

Beszakadt az út egy teherautó alatt a VIII. kerületben

Itthon2021.02.05, 16:08

Beszakadt az út egy földet szállító teherautó alatt péntek délután Budapest VIII. kerületében, a Kiss József utcában - írja a katasztrofavedelem.hu.

Bombát találtak Budapest VIII. kerületében

Life.hu2021.01.22, 10:30

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tûzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik. A Mávinform azt közölte: a Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Keleti és Kõbánya felsõ között, 22.30-tól várhatóan szombaton hajnali 1 óráig szünetel a vonatközlekedés; néhány éjszakai vonat helyett pedig pótlóbuszok közlekednek.

Eltûnt egy 13 éves lány Budapesten

Itthon2021.01.04, 07:47

A Budapesti Rendõr-fõkapitányság VIII. Kerületi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Farkas Evelin Klementina eltûnése ügyében - írja a Police.hu.

Eltûnt egy fiatal nõ egy budapesti kórházból

Itthon2021.01.01, 13:25

A VIII. kerületi rendõrök a 31 éves Fehér Norbertné eltûnése ügyében nyomoznak, és az emberek segítségét kérik az asszony megtalálásához.

Eltûnt egy 15 éves lány Budapesten

Itthon2020.12.12, 21:09

Eltûnt egy 15 éves lány Budapest VIII. kerületébõl, a józsefvárosi rendõrök jelenleg is keresik. 

Eltûnt egy Budapesten élõ kamaszlány

Itthon2020.12.07, 11:19

A VIII. kerületi rendõrök segítséget kérnek a 17 éves Vidák Tünde Barbara megtalálásához.

Eltûnt egy fiatal férfi Budapesten

Itthon2020.11.16, 10:58

A lakosság segítségét kérik a józsefvárosi rendõrök, hogy megtalálják a férfit, aki tegnap óta nem ad magáról életjelet.

Koronavírus miatt kórházba került Pikó András

Itthon2020.10.30, 13:46

Bejegyezést tett közzé hivatalos közösségi oldalán Pikó András, a VIII. kerület polgármestere.

Maszk helyett kést vett elõ egy férfi az egyik budapesti üzletben, keresi a rendõrség

Life.hu2020.10.21, 14:08

A VIII. kerületi, Baross utca egyik üzletébe szeptember 13-án reggel maszk nélkül lépett be egy férfi, mikor rászólt az eladó, hogy vegyen fel maszkot, kést vett elõ és azzal fenyegette meg a nõt. 

Ellenõrre támadt, és rugdosta a busz oldalát egy nõ Kõbányán

Itthon2020.08.14, 16:56

A rendõrök tegnap reggel a lakásában fogták el azt a nõt, aki egy héttel ezelõtt megütött egy ellenõrt Kõbányán, majd a buszba is belerúgott.

Kocsis Máté: Ha a hazudozós, balfácán polgármesternek lenne tekintélye, páros lábbal rúgná ki

Itthon2020.07.29, 16:41

Miután a józsefvárosi baloldal nem reagált a helyi Fidesz-KDNP tegnapi felhívására, Kocsis Máté közösségi oldalán üzent Pikó Andrásnak a véres tüntetéseket alternatívának nevezõ, momentumos Szarvas Koppány Bendegúz ügyében. "Ha a kerület hazudozós, balfácán polgármesterének minimális tekintélye lenne legalább a sajátjai között, páros lábbal rúgná ki a Lenin-fiút - írta a Fidesz frakcióvezetõje.

Egy autó nagy sebességgel egy teherautónak csapódott a VIII. kerületben

Itthon2020.07.06, 16:59

Súlyos baleset történt hétfõ délelõtt a fõváros VIII. kerületében.

Botrányülésen akart szavazni Pikó András a korrupciógyanús menzaügyrõl

Itthon2020.07.03, 11:42

Botrányosan alakult a józsefvárosi költségvetési és pénzügyi bizottság tegnapi, az új közétkeztetési közbeszerzést tárgyaló ülése. Miután meg akarták vonni a fideszes tagok szavazati jogát, az ülést pedig zárttá nyilvánították, a kormánypárt képviselõi kivonultak az ülésrõl. A kormánypártok közleményben tiltakoznak a történtek miatt.

Elfogtak egy férfit, aki négy nõt is kirabolt Józsefvárosban

Itthon2020.06.27, 11:36

Ne jutott messzire az a férfi, aki néhány nappal ezelõtt Budapesten, a VIII. kerületben kitépte a nyakláncot egy nõ nyakából. A rendõrök mindössze fél óra alatt, még a helyszín közelében lecsaptak rá. Mint kiderült, nem ez volt nála az elsõ ilyen rablása.

Kigyulladt egy busz a VIII. kerületben

Itthon2020.06.25, 16:08

Kigyulladt egy busz Budapest VIII. kerületében csütörtök délután.

Eltûnt egy 16 éves fiú a VIII. kerületbõl

Itthon2020.06.21, 14:36

Tegnap óta nem találják a józsefvárosi rendõrök a 16 éves Margóczki Eriket.

Vontató gázolt el egy kisgyereket Aszódon

Itthon2020.06.06, 14:06

Mentõhelikopterrel vitték a Heim Pál Gyermekkórházba azt a gyereket, akit délután gázolt egy vontató Aszódon a Blikk információi szerint. 

Felborult egy kisteherautó Budapest VIII. kerületében

Itthon2020.05.04, 15:53

A baleset az Orczy úton történt - olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Betört egy budapesti lakásba, keresi a rendõrség

Itthon2020.05.03, 21:12

A rendõrség keresi azt a férfit aki január 17-én délután egy VIII. kerületi lakásba betört.

Elütöttek egy õzt a Kálvária térnél

Itthon2020.04.27, 10:20

Egy õzbak tévedt a városba hétfõ reggel. A riadt állat egy autó elé ugrott a VIII. kerületben.

Kizárta magát az erkélyre egy öttagú család Józsefvárosban

Itthon2020.04.06, 11:15

Kizárta magát egy kisgyermekes család ötödik emeleti lakásuk erkélyére a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren a hétvégén - írta a Facebookon a Katasztrófavédelem.

Veszélyes járvány idején játszótérre menni a gyerekekkel egy gyerekorvos szerint

Itthon2020.03.18, 00:34

A koronavírus-járvány miatt az emberek többsége próbál minél kevesebbet az utcán lenni. Néhány szülõt kérdeztünk meg, hogyan oldják meg a gyerekkel a kinti sétákat, szabadtéri játékot, hogy kire bízzák a gyereket, amíg õk ügyet intéznek, vagy elmennek a boltba. Arra is kíváncsiak voltunk, mit tesznek azért, hogy ne fertõzõdjenek meg. A szülõk mellett játszóházak dolgozóival és egy gyerekorvossal is beszélgettünk a járvány miatt kialakult helyzetrõl.

Kigyulladt egy szeméttelep Budapesten

Itthon2020.03.14, 23:52

Az összehordott szemét gyulladt ki mintegy 200 négyzetméteren a VIII. kerületi Kõbányai úton.

Elképesztõ baloldali ötlet: méheket telepítenének a józsefvárosi buszmegállókba

Itthon2020.01.21, 10:39

A VIII. kerület balliberális képviselõi méheket akarnak telepíteni a buszmegállókhoz. Az ötlet egy klímavédelmi munkaanyagban szerepel, melynek célja, zöldítsék a buszvárókat, a növényekbe pedig tegyenek méhkasokat. A Fidesz helyi szervezete jó szándékú, de szakértelem nélküli környezetvédelemnek tartja az ötletet – írja a HírTV.hu.

Halálra gázoltak hajnalban egy férfit a VIII. kerületben

Itthon2020.01.19, 08:46

Halálra gázolt egy autós vasárnap hajnalban egy 56 éves férfit a József körúton - írta honlapján rendõrség.

Lopni ment a rendelõbe a hatvani nõ - videó

Itthon2020.01.18, 12:27

A helyszínen elfogták a rendõrök azt a hatvani nõt, aki a fõváros egyik VIII. kerületi rendelõjébe azért ment be, hogy a várakozó betegek táskájából lopjon.

Teljes terjedelmében égett egy autó Budapest VIII. kerületében

Itthon2020.01.17, 12:56

Teljes terjedelmében égett egy autó péntek kora délután Budapest VIII. kerületében, az Orczy út és az Elnök utca keresztezõdésében - írja a katasztrofavedelem.hu.

Baleset a XVIII. kerületben, egy autó villanyoszlopnak csapódott

Itthon2019.12.08, 20:29

Két autó karambolozott vasárnap este Budapest XVIII. kerületében, a Lõrinci úton.

Eltûnt egy 14 éves fiú a VIII. kerületbõl

Life.hu2019.12.07, 18:55

Semmit nem tudnak a szülei a 14 éves Adriánról, aki december 6-án távozott otthonról. 

Eltûnt egy 14 éves fiú Budapesten

Itthon2019.12.07, 18:21

Eltûnt egy 14 éves fiú a fõváros VIII. kerületébõl, a rendõrök keresik.

Baleset a VIII. kerületi Mátyás téren

Itthon2019.10.10, 16:57

Baleset történt a fõváros VIII. kerületében a Mátyás téren.

Kigyulladt egy pince Budapest VIIII. kerületében

Itthon2019.09.19, 08:16

Tûz keletkezett egy kétemeletes lakóépület alagsorában, Budapest VIII. kerületében, a Strázsa utca és a Hõs utca sarkánál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság.

Kigyulladt egy ágy egy József körúti épületben

Itthon2019.08.28, 13:24

Tûz ütött ki egy pincében, Budapest VIII. kerületében - írja a katasztrófavédelem. 

Eltûnt egy fiatal nõ egy budapesti bevásárlóközpontból

Itthon2019.06.27, 13:59

A Budapesti Rendõr-fõkapitányság XI. kerületi Rendõrkapitánysága egy 33 éves nõ eltûnése ügyében nyomoz. A lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Elítélték a késsel fenyegetõzõ biciklitolvajt

Itthon2019.06.25, 17:18

Társasházakba surrant be és bicikliket lopott egy 42 éves férfi, majd amikor a biztonsági õr észrevette, késsel fenyegetõzött. A férfit 1 év 8 hónap börtönre ítélték, az ügyész súlyosbításért fellebbezett - írja az Ügyészség oldala. 

Két autó karambolozott a Klinikáknál

Itthon2019.05.30, 16:39

Két autó ütközött össze az Üllõi út VIII. kerületi szakaszán, a Klinikák mellett. Egy ember megsérült a balesetben. 

Eltûnt egy középkorú férfi Erzsébetvárosból

Itthon2019.05.26, 12:11

Eltûnt középkorú férfi ügyében adtak ki körözést a VII. kerületi rendõrök. 

Beszakadt egy pince a VIII. kerületben

Itthon2019.04.04, 19:50

Bontási munkálatok közben egy markológép alatt beszakadt egy épület pincéje a VIII. kerületi Mátyás tér és József utca sarkán.

Kigyulladt egy autó a VIII. kerületbe

Itthon2018.12.09, 05:58

Teljesen kiégett egy kocsi a VIII. kerületben, a Szigony utcában - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Felborult egy autó a VIII. kerületben a Rákóczi úton

Archívum2018.06.04, 06:14

Összeütközött két személyautó Budapest VIII. kerültében, a Rákóczi úton, a Baross tér közelében, az egyik a tetejére borult - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

Egymásba rohant két autó a VIII. kerületben

Itthon2018.05.10, 15:35

Baleset miatt lezárták a Dankó és a Magdolna utca érintett szakaszát – írja a katasztrófavédelem.

Rablót fogott egy fõvárosi tûzoltó

Itthon2018.04.18, 22:01

Egy budapesti nõ fellökött egy idõs asszonyt, és megszerezve a táskáját, futásnak eredt. Egy tûzoltó fékezte meg.

Bezárják a drograzzia után az Auróra kertet

Itthon2017.06.28, 17:16

A józsefvárosi jegyzõ elrendelte a hírhedt Auróra szórakozóhely ideiglenes bezárását. Két külön klubról van szó, az Auróra Kioszk egy rendõrségi razzia miatt, az Auróra Kert kereskedelmi engedély hiányában kénytelen lehúzni a rolót.

Konzultáció után a rend és a közbiztonság a cél Józsefvárosban

Itthon2017.06.07, 19:57

A józsefvárosi képviselõ-testület olyan szabályokat fogadhat el csütörtökön, amelyek kapcsán javul a közbiztonság. A szabályokról a lakók véleményét is kikérték. A konzultációban részt vevõk 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szigorítás kell az éjszakai élettel kapcsolatban. A játszóterek használatáról szóló szabályok kapcsán Kocsis Máté azt mondta, hogy erre az életszerûség miatt van szükség, mert nem felnõtt emberekre tervezték a játékokat.

Megverték Dopeman emberei a józsefvárosi képviselõt

Itthon2017.03.26, 16:26

Az Origo információi szerint az MSZP által támogatott Dopeman csapata rátámadt a liberálisok független jelöltjeként induló Bolba Márta egyik aktivistájára, aki mellesleg a Párbeszéd helyi önkormányzati képviselõje is. Erõss Gábor állítólag "lek*rvázta" Dopeman egyik emberét, mire megrugdosták. Erõss szerint ez nem igaz, szerinte õt szidták „kocsmai stílusban".

Az MSZP karjaiba futhat Dopeman

Itthon2017.02.10, 00:17

Dopeman tegnap este jelentette be, hogy szívesen lenne a VIII. kerületben önkormányzati képviselõ. Erre azért van most lehetõség, mert áprilisban idõközi választásokat tartanak Józsefvárosban. A rapper az Origónak azt mondta, saját zsebbõl nem tudja fedezni a kampányát, ezért várja, hogy a pártok mögé álljanak. Ez akár sikerülhet is neki, az MSZP ugyanis elgondolkodott Pityinger támogatásán.  

A járdán gázoltak el két embert Budapesten

Itthon2017.01.02, 15:13

Felhajtott a járdára és elgázolt két embert egy autó Budapesten, a VIII. kerületben- mindkét járókelõ súlyosan sérült a balesetben.

A 15 éves Csüllög Andreát keresi a rendõrség: segíts megtalálni!

Life.hu2016.11.09, 14:07

A budapesti 15 éves Csüllög Andrea eltûnt. Október óta semmit nem tudnak a fiatal lány hollétérõl. A rendõrség a lakosság segítségét kéri.

Félmilliárd forintnyi közlekedési bírság a VIII. kerületben

Itthon2016.09.26, 08:25

 Fél év alatt csaknem ennyi büntetést szabott ki a kerületi közterület-felügyelet.

Eltûnt egy 11 éves kisfiú: játszótérre ment, de nem érkezett haza

Life.hu2016.07.05, 09:02

Július 4-én, hétfõn délután 3 óra körül indult el VIII. kerületi otthonából a 11 éves Lakatos Barnabás József. Feltehetõen a Kálvária téri vagy a Losonci téri játszótérre tartott, ahonnan nem érkezett haza. 

Elõzõ
Következõ