vihar

címke rss

A Mátrában túráztunk, amikor lecsapott ránk az orkán

[origo] utazás2017.11.08, 14:45

Már reggel az autóban azzal viccelõdtünk, hogy a beígért 100 kilométer per órás széllel érkezõ hidegfront le fog minket fújni a hegyrõl. Ennek az autópályán ugyan még nem volt elõjele, de Parádfürdõn már csapkodott az esõ. Az idõjárás-elõrejelzések beigazolódtak, a Mátra az õsz minden arcát megmutatta nekünk, sõt kicsit a télit is.

MABISZ: 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az októberi viharok

Gazdaság2017.11.06, 11:19

A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az elsõ napi gyorsbecslés állapított meg. Az elsõ napi 3200 kárbejelentés közel megötszörözõdött a hét folyamán, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Pánik tört ki Nagy Feró koncertjén

Kultúra2017.10.31, 11:01

A floridai Sarasotai Magyar Napokra hívták meg fellépni Nagy Ferót, Fenyõ Miklóst, az Animal Cannibalst és a Bon Bon zenekart. A koncertet jócskán szétzilálta a trópusi vihar, ami miatt sokáig a kocsiból sem tudott kiszállni Nagy Ferót. Mindezek ellenére szerinte jó buli volt.

Több ezer károsultat hagyott maga után a vasárnapi vihar

Gazdaság2017.10.31, 09:36

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfõn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar miatt. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ítéletidõ tombol az USA keleti partvidékén

Nagyvilág2017.10.31, 04:52

Özönvízszerû esõzések és orkán erejû szélviharok söpörtek végig hétfõn az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a szövetségi fõvárostól, Washingtontól a kanadai határon fekvõ Maine államig.

Katasztrófavédelem: 2500 káreset történt vasárnap délután óta

Itthon2017.10.30, 20:59

Mintegy 2500 káreset történt a vihar vasárnap délutáni kezdete óta Magyarországon – tájékoztatta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) szóvivõje hétfõ este az MTI-t.

A viharban zátonyra futott egy teherhajó a német partoknál

Nagyvilág2017.10.30, 14:12

Irányíthatatlanná vált és zátonyra futott egy teherszállító hajó az Északi-tengeren a német partoknál a térségen végigsörprõ viharban, mentésével hétfõn próbálkoznak meg a szakemberek.

Pest megyében több helyen még mindig nincs áram a vihar miatt

Itthon2017.10.30, 14:07

Országszerte kilencszáz helyszínen dolgoztak a viharkárok elhárításán hétfõ délben a tûzoltók.

Folyamatosan dolgoznak a helyreállításon az áramszolgáltatók

Itthon2017.10.30, 11:10

Folyamatosan dolgoznak a vihar utáni helyreállításon az áramszolgáltatók. Az E.on Energiaszolgáltató Kft. szakemberei a középfeszültségû hálózaton keletkezett hibákat mostanra az egész országban elhárították, és az Elmû-ÉMÁSZ területén sincs már nagyobb, összefüggõ, települést vagy településrészt érintõ áramkimaradás.

Idõjárás: újabb viharos széllökések lesznek

Archívum2017.10.30, 07:36

Vasárnap erõs széllökések és esõ kísérte a napot, de még hétfõn sem nyugodhatunk meg teljesen. Ha csillapodik is valamit a szél, még mindig viharos lesz. Elsõfokú figyelmeztetés van érvényben. 

Nem tudni magyar sérültrõl a közép-európai vihar miatt

Nagyvilág2017.10.29, 21:56

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem értesült arról, hogy lenne magyar áldozata vagy sérültje a Közép-Európán átvonuló viharnak.

Folyamatosan járõröznek a rendõrök az áram nélkül maradt településeken

Itthon2017.10.30, 07:12

Az Országos Rendõr-fõkapitányság szerint folyamatos a rendõri jelenlét azokon a településeken, amelyek a vihar miatt áram nélkül maradtak.

További fennakadásokat okoz a vihar a vonatközlekedésben

Itthon2017.10.29, 21:21

A viharos szél fõként a hegyeshalmi, nagykanizsai, pécsi, váci, kelebiai vasútvonalon okoz jelentsõs késéseket, de Ausztria és Szlovákia felõl a nemzetközi vonatok is akár több órát késve lépik át a határt.

Káosz és halál Németországban is a viharok miatt

Nagyvilág2017.10.29, 18:45

Súlyos közlekedési fennakadásokat és anyagi károkat okozott vasárnap Németországban a Herwart nevû vihar, amely az ország északi részére csapott le erõs széllel. Többen megsérültek, és legkevesebb egy ember meghalt.

Figyelmeztetik az autósokat az erõs szél miatt

Itthon2017.10.29, 15:44

A Országos Rendõr-fõkapitányság a viharos szél miatt arra kéri az autósokat, hogy fokozott odafigyeléssel vezessenek.

Ketten meghaltak a lengyelországi viharban

Nagyvilág2017.10.29, 14:16

Nagy esõvel kísért szélvihar tombolt vasárnap Lengyelországban, a kidõlt fák miatt két ember meghalt, és több mint 270 ezer háztartás maradt áram nélkül. A balti-tengeri LGN-gázkikötõben, Swinoujsciében a szél megrongált egy gázvezetéket.

Autókra, házakra dõltek fák a szélviharban

Itthon2017.10.29, 16:01

Nagy károkat okoz a vihar az országban, fõleg ahol piros vagy narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Tízezrek vannak áram nélkül a csehországi vihar után

Nagyvilág2017.10.29, 11:42

Az észak-csehországi Jicínben egy nõt, a dél-morvaországi Trebicben egy férfit nyomott halálra szélviharban kidõlt fa. Legalább kéttucatnyian hasonló okok miatt megsérültek. Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az országon szombat éjféltõl átvonuló rendkívül heves, esõvel kísért szélvihar miatt. Komoly fennakadások vannak a közlekedésben is a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) tudósítása szerint.

A legmagasabb szintû figyelmeztetést adta ki a meteorológia a vihar miatt

Itthon2017.10.29, 06:07

A viharos szél veszélye miatt a fõvárosban és több megyében a legmagasabb, harmadfokú, s egy megye kivételével a többi megyében is másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Markáns, erõs hidegfront érkezik: lecsap a Nárcisz nevû vihar

Life.hu2017.10.28, 07:33

A hétvégén markáns hidegfront érkezik, többfelé erõs, viharos szélre kell számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután.

Pusztító vihar Japánban, menekíteni kell az embereket

Archívum2017.10.23, 14:37

Evakuálják a lakókat, rengetegen kényszerülnek otthonuk elhagyására Japánban a Lan tájfun miatt. Repülõjáratok százait törölték és a vasúti forgalmat is szüneteltették számos helyen.

Hurrikán fenyegeti Nagy-Britanniát

Nagyvilág2017.10.15, 10:08

Orkánerejû széllel, özönvízszerû esõzéssel és nyárias hõmérsékletekkel érkezik a Brit-szigetek fölé  az Ophelia hurrikán.

Állatkerti flamingókkal végzett a vihar Berlinben, Hamburgban bébifókát mentettek

Nagyvilág2017.10.07, 00:24

Egy berlini állatkert 18 flamingója pusztult el csütörtökön a Németország északi részét sújtó Xavier nevû viharban, amely egy bébifókát is veszélybe sodort Hamburgban, de a helyieknek hála az állatot sikerült megmenteni.

Sok halottja van Közép-Amerikában a Nate trópusi viharnak

Nagyvilág2017.10.06, 20:21

A délkelet-mexikói Yucatán-félsziget felé tart a Nate névre keresztelt trópusi vihar, amely Közép-Amerikán végigsöpörve legalább 22 ember életét követelte.

Lengyelországban tombolt a Xavier

Nagyvilág2017.10.06, 11:27

Ketten meghaltak, harminckilencen megsérültek az éjjel Lengyelország felett tomboló, Xavier nevû viharban, közel 840 ezer háztartás volt áram nélkül - közölték pénteken a lengyel hatóságok.

Halálos áldozatai is vannak a németországi heves viharoknak

Nagyvilág2017.10.05, 21:53

Heves vihar vonult át csütörtökön Németország északi részén. A szél kicsavart egy fát, ami egy nõ autójára dõlt. Volt olyan város, ahol négyzetméterenként 50 liter esõ esett.

Idõjárás: viharos széllel és esõvel érkezik a hideg

Archívum2017.10.05, 07:29

A csütörtök az utolsó nap a héten, amikor még 20 fok köré emelkedik a hõmérséklet, ezután jön a viharos szél, esõ, zápor és hidegfront.

Adománygyûjtést szerveznek az erdélyi vihar károsultjainak

Nagyvilág2017.09.21, 19:57

Adománygyûjtést hirdet a vasárnapi erdélyi vihar károsultjai javára a Magyarországi Református Egyház (MRE).

Túl sok a természeti csapás, nem tud fizetni a horvát állam

Nagyvilág2017.09.20, 17:53

A horvát költségvetés nem tudja fedezni az idei természeti csapások miatt fizetendõ kártérítést, amely több mint a százszorosa a tervezettnek - közölte az állami kárfelmérõ bizottság.

Továbbra sincs áram több mint 35 ezer romániai háztartásban

Nagyvilág2017.09.19, 15:27

A Románia nyugati részét sújtó vasárnapi ítéletidõben megsérült elektromos hálózatok mintegy 80 százalékát sikerült az azóta eltelt 48 órában helyreállítani, de több mint 35 ezer Temes, Arad, Bihar és Krassó-Szörény megyei háztartásban továbbra sincs villanyáram - derült ki a regionális energiaszolgáltató keddi közleményébõl.

Halálos áldozatai is vannak a Japánon átvonuló tájfunnak

Nagyvilág2017.09.18, 20:48

Legalább 2 ember meghalt, 3 eltûnt és 42 megsebesült hétfõn a Japánon átvonuló Talim névre keresztül tájfun pusztításaiban. A tájfun a nap folyamán elhagyta a szigetország északi részét, majd ciklonná "szelídült" az Oroszországhoz tartozó Szahalin közelében.

Nyolcan meghaltak a Romániában pusztító óriási vihar miatt

Nagyvilág2017.09.18, 12:28

A vasárnapi vihar elsõsorban a bánsági és erdélyi megyékben pusztított, de Ukrajnát sem kímélte.

Többen meghaltak a viharban Romániában

Nagyvilág2017.09.17, 20:55

Halálos áldozatokat is követelõ ítéletidõ söpört végig vasárnap délután Románia nyugati részén: Temes megyében a vihar négy ember halálát okozta, egy ötödik áldozat pedig az Arad megyei Menyházán vesztette életét.

Nagy erejû tájfun csapott le Japánra

Nagyvilág2017.09.17, 08:59

Nagy erejû tájfun csapott le vasárnap Japán délnyugati partjaira, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben.

Hurrikánná erõsödött a mexikói vihar

Nagyvilág2017.09.16, 08:24

Hurrikánnak minõsítette a mexikói Alsó-Kalifornia felé haladó Norma trópusi vihart helyi idõ szerint péntek este az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC).

Lecsapott a vihar Csongrád megyére

Itthon2017.09.12, 00:38

Több helyen faágak este az utakra, elektromos vezetékekre - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság a honalapján.

Irma mégsem dönti meg Katrina rekordját?

Gazdaság2017.09.11, 15:09

Harvey, Irma és José. Három név, amelyek nem csak amerikaiak millióinak életét keserítik meg a hurrikánszezonban, hanem hatalmas károkat is okoznak az USA gazdaságának. A három óriásvihar együttesen szinte biztosan minden idõk legdrágább katasztrófájának számít, azonban úgy tûnik, hogy Irma mégsem lesz annyira pusztító, mint a rekorder Katrina volt.

Hatan meghaltak, hatalmas vihar volt Toszkánában

Nagyvilág2017.09.10, 16:06

Hat ember meghalt és négyen eltûntek a toszkánai Livornóra szombat éjszaka lesújtó viharban. A vasárnap is folytatódó rossz idõ kritikus helyzetet teremtett Pisában és Rómában is.

Magyarok is segítenek Texas vihar sújtotta térségében

Nagyvilág2017.09.03, 07:24

Magyar segélymunkások is részt vesznek a mentésben a Harvey vihar sújtotta térségben, Texasban.

Rendkívül veszélyes a Houston közeli vegyi üzemben történt robbanás

Nagyvilág2017.09.01, 00:10

Az amerikai szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) tisztségviselõje szerint rendkívül veszélyes a texasi Houston közelében lévõ vegyi üzemben történt robbanás. A vihar halálos áldozatainak száma csütörtökön 35-re emelkedett. Donald Trump egymillió dollárt ajánl fel saját vagyonából a természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére.

Tegnap 13 embert mentettek ki a Balatonból

Itthon2017.08.20, 17:20

A viharos szél miatt sokan sodródtak el a parttól - tudatta a police.hu.

Még mindig több száz háztartás van áram nélkül-Dél-Csehországban

Nagyvilág2017.08.20, 13:25

Továbbra is több száz háztartás van áram nélkül Dél-Csehországban a hatalmas esõvel kísért szélvihar következtében, amely szombatra virradóra söpört végig a térségen.

Két ember meghalt, amikor összedõlt egy sátor

Nagyvilág2017.08.19, 16:51

Ausztriában, Johann am Waldében megrendezett ünnepségen összedõlt a fõ sátor a hatalmas viharban. A balesetben két ember meghalt, és 120 megsérült - közülük 20 súlyosan - írta meg a Kurier.

Két ember meghalt az ausztriai viharban

Nagyvilág2017.08.19, 07:23

Összedõlt egy óriássátor péntek éjjel Ausztriában a viharos idõjárás miatt. Két ember meghalt, és legalább negyvenen megsérültek.

Mabisz: az augusztusi viharok az átlagosnál több kárt okoztak

Gazdaság2017.08.15, 18:16

Az elmúlt két hétben a viharok több kárt okoztak, mint a nyári idõszak eddigi legviharosabb heteiben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége kedden.

Sokan vannak áram nélkül a vihar miatt

Itthon2017.08.13, 11:08

Az elõzõ napokban végigsöprõ viharok miatt még most sincs áram több száz háztartásban a nyugat-dunántúli megyékben. Az áramszolgáltatás helyreállításán folyamatosan dolgoznak. 

Másodfokú riasztást adtak ki a heves esõzések miatt

Itthon2017.08.12, 21:58

A felhõszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több keleti megye járásaira a meteorológiai szolgálat szombaton kora este. Az érintett területeken a következõ órákban rövid idõ alatt jelentõs mennyiségû csapadék eshet.

Több száz háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon

Itthon2017.08.12, 20:36

Több száz háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon, a kisfeszültségi hibák elhárítása, a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása vasárnapig is elhúzódhat.

Négyen meghaltak a viharos idõjárás miatt Lengyelországban

Life.hu2017.08.12, 11:41

Négy ember meghalt, köztük két serdülõ, a Lengyelországon szombatra virradóra végigsöprõ, záporesõvel kísért orkánszerû szélviharok következtében, 28-an pedig megsérültek - közölte szombat reggel Pawel Fratczak, az országos tûzoltóság szóvivõje.

Kidõlt fák nyomtak halálra két fiatalt

Nagyvilág2017.08.12, 11:31

Négy ember halt meg az egész Lengyelországon átsöprõ viharban. Legalább 28-an megsérültek.

A folyók áradásának idõpontját is befolyásolja a klímaváltozás

Tudomány2017.08.12, 10:59

A folyók áradásának idõpontját is befolyásolja a klímaváltozás Európa több régiójában - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

3500 háztartásban csütörtök óta nincs áram

Itthon2017.08.12, 11:11

Vas és Zala megyében mintegy háromezer-ötszáz háztartásban továbbra sincs áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott. Gyõr-Moson-Sopronban az éjszaka a középfeszültségi hibák megszûntek, a kisfeszültségûek javításán még dolgoznak - tájékoztatott szombat reggel az E.ON szóvivõje.

Itt a hidegfront - Vihar, záporesõ, zivatar, jégesõ a hétvégén

Archívum2017.08.12, 07:10

Péntekrõl szombatra virradó éjszaka már az ország középsõ felében élõk is fellélegezhettek: megérkezett a hidegfront. Budapesten a legmagasabb hõmérséklet 25 fok lesz, hajnalban 19-et mértek. 

Huszonötezer lakásban nincs áram

Itthon2017.08.11, 10:34

A csütörtök este végigsöprõ vihar miatt nincs áram sok háztartában a Nyugat-Dunántúlon, Gyõr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében. A károk elhárításán teljes létszámmal és külsõs partnerek bevonásával dolgozik az E.ON- közölte a társaság szóvivõje, Egyházi Nikoletta.

Nappal forróság, éjjel viharok

Itthon2017.08.11, 12:01

A fõvárosban és öt megyében harmadfokú figyelmeztetés van érvényben a hõség miatt. A nyugati országrészben többfelé zivatarokra is figyelmeztetnek.

Kétgyerekes anya halt meg a viharban

Itthon2017.08.11, 12:42

Rádõlt egy háztetõ egy autóra a Vas megyei Kenéz településen a csütörtök esti vihar miatt, egy ember meghalt a balesetben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság. Az áldozat egy kétgyerekes anya. A viharban kidõlt fák több helyen is kárt okoztak az országban.

Óriási károkat okoztak a viharok

Gazdaság2017.08.09, 17:48

Csak az idén több milliárd forintos kárt okoztak a nyári viharok, a biztosítók több ezer kárbejelentést fogadtak az elmúlt hetekben.

A hõség utáni vihar súlyos károkat okozott Erdélyben

Nagyvilág2017.08.07, 14:30

Vasárnap váratlan vihar söpört végig Erdélyen, ami nem csak a fákat csavarta ki, hanem több ház tetejét is megtépázta.

Csaknem ötven lakóházban tett kárt a zivatar

Archívum2017.08.07, 07:07

Vasárnap délutántól hétfõ reggelig országszerte csaknem ötven lakóház sérült meg a viharban, több mint kétszáz tûzoltói beavatkozásra volt szükség - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság helyettes szóvivõje az MTI-vel.

Még el se ment, de már jön vissza a kánikula

Itthon2017.08.06, 19:26

Vasárnap este az egész országban felfrissült a levegõ, de sajnos nem élvezhetjük sokáig a 30 fok alatti hõmérsékletet. Az elõrejelzések szerint a jövõ hét közepére visszatér a kánikula.

Megérkezett a vihar Budapestre

Life.hu2017.08.06, 17:26

Országszerte egyre többfelé adják ki a riasztásokat a heves zivatar, illetve a felhõszakadás veszélye miatt, eközben Budapesten is dörög, villámlik, esik már. Rég volt a mennydörgés ennyire kedves hang a fülünknek. 

Vas és Gyõr-Moson-Sopron megyében már csökkent a hõmérséklet

Life.hu2017.08.06, 10:44

Vas és Gyõr-Moson-Sopron megyében vasárnap reggelre már 22 Celsius-fokra csökkent a hõmérséklet, Szombathelyen hét milliméternyi esõ is esett.

Kidõlõ fa elõl mentette meg a kistestvérét

Itthon2017.07.26, 09:15

Megmentette a húgát a kidõlõ fa elõl egy kislány Sátoraljaújhelynél - derítette ki a TV2 hírmûsora, a Tények. 

Házak váltak lakhatatlanná a hétfõi viharban

Itthon2017.07.25, 10:02

Leszakadt ágakhoz, kidõlt fákhoz riasztották a tûzoltókat a hétfõi vihar után. Vannak olyan települések, ahol házak váltak lakhatatlanná.

Tolnában 500 háztartásban nincs áram

Itthon2017.07.24, 20:23

Az országon végigsöprõ vihar Tolna megyét sem kímélte. Több száz helyen szünetel az áramszolgáltatás. Az E.ON munkatársai dolgoznak a helyreállításon.

Lecsapott a vihar Komárom-Esztergom megyére

Itthon2017.07.24, 18:30

A viharos idõjárás és a felhõszakadás miatt Komárom-Esztergom megye több településén kidõlt fákhoz riasztották a tûzoltókat - közölte honlapján a Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság hétfõn.

Elsõ fokú riasztás viharok miatt

Life.hu2017.07.22, 12:42

Heves zivatarok és a felhõszakadás veszélye miatt is csaknem az egész országra citromsárga riasztást adott ki az meteorológiai szolgálat.

Rekordmennyiségû esõ zúdult Isztambulra

Nagyvilág2017.07.18, 19:13

Rekordmennyiségû, a júliusi 32.5 milliméteres átlagnál mintegy három és félszer több esõ zúdult Isztambulra kedden - számolt be róla a CNN Türk török hírtelevízió.

Háztartási gépek mentek tönkre a brutális viharban

Itthon2017.07.15, 18:43

Brutális vihar tombolt a hét folyamán Pécsen, ahol az ítéletidõ következtében, a sokszoros áramkimaradás miatt több háztartási gép is tönkrement, számolt be errõl a TV2 hírmûsora, a Tények.

Fákat csavart ki a brutális vihar Székelyudvarhelyen

Nagyvilág2017.07.12, 15:43

Erõs vihar söpört végig Székelyudvarhelyen délelõtt.

Fákat döntött, tetõket bontott a vihar Zala megyében

Itthon2017.07.12, 07:26

Sok munkát adott a Zala megyei tûzoltóknak a vihar, amely késõ délután vonult át a térségen. Nagykanizsáról érkezett a legtöbb bejelentés - adta hírül az Országos Katasztrófavédelem Fõigazgatósága.

Másodfokú a riasztás adtak ki több dunántúli járásban

Itthon2017.07.11, 19:38

A heves zivatarok veszélye miatt több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.

Idõjárás: ma sem ússzuk meg a vihart

Life.hu2017.07.11, 18:45

Az éjszaka tomboló viharral nem ért véget az ítéletidõ. Ma a hõség mellett viharok miatt is riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A nagy vihar fákat csavart ki az éjjel

Life.hu2017.07.11, 08:26

Hétfõ esete nagy vihar vonult át az ország egy részén, csak a fõvárosban több mint 70 helyre riasztották a tûzoltókat. Az erõs szél fákat csavart ki, és megbénították a közlekedést.

Fákat csavart ki az éjszaka pusztító vihar

Itthon2017.07.11, 07:01

Fõleg kidõlt fák és leszakadt faágak okoztak gondot a hétfõ este, éjszaka az országon átvonuló viharokban. Többen meg is sérültek - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság szóvivõje kedd reggel.

Rekordot döntött az orkán: ilyen erõs szelet még nem mértek Balatonvilágosnál

Itthon2017.07.10, 22:30

Orkán erejû szél csapott le jégesõvel a Balaton keleti végére, hétfõn este óránként több mint 150 kilométeres sebességû szelet regisztrált az Országos Meteorológiai Szolgálat balatonvilágosi mûszere, amire eddig nem volt példa, mióta méréseket végeznek - mondta Horváth Ákos, az OMSZ siófoki obszervatóriumának vezetõje.

Rengeteg munkát adott a tûzoltóknak a vihar

Itthon2017.07.11, 00:13

A legtöbb riasztás Siófokról, Balatonvilágosról és Karádról érkezett a katasztrófavédelem mûveletirányítási központjába - tudatta az Országos Katasztrófavédelem Fõigazgatósága.

Ne hagyjuk holnap otthon az esernyõket

Archívum2017.07.04, 19:23

Az idei nyár csupa szeszély, csupa változás, éppen ezért nem meglepõ, hogy holnap napsütésre és esõre is készülhetünk. 

Nem törõdtek a viharral, majdnem megfulladtak

Itthon2017.07.03, 13:19

A Balatoni Vízirendészeti Rendõrkapitányság munkatársai egyetlen nap alatt kilencszer avatkoztak be és 27 embert mentettek ki a Balatonból a másodfokú viharjelzés idején.

Ítéletidõ Ukrajnában: hét ember meghalt

Nagyvilág2017.07.02, 12:18

Hatalmas zivatarok voltak pénteken és szombaton Ukrajnában. Hét ember meghalt, többen megsérültek.

Idõjárás: viharos széllel jön a hidegfront

Archívum2017.07.02, 05:42

A Köpönyeg elõrejelzése szerint, vasárnap már nem vár ránk kánikula, viszont viharos szélra van kilátás.

Most nyáron különösen aktuális - egy kis villámtan

Tudomány2017.07.01, 21:32

Nyáron különösen gyakran elõfordul a hirtelen jött, erõs villámlással és mennydörgéssel kísért zivatar. E félelmetes természeti jelenség komoly veszélyt jelenthet a szabadban tartózkodó emberekre. Mit kell tudni a villámlásról, és hogyan tudjuk elkerülni a villámcsapás kockázatát? A cikkben összefoglaljuk e hasznos tudnivalókat.

Esõ és napsütés is lesz vasárnap

Itthon2017.07.01, 17:00

Ugyan az esti, éjszakai órákban felhõs lesz az ég, és maximum 18 Celsius fok lesz, vasárnap napközben a hõmérséklet ismét, 23-29 Celsius fok között mozoghat majd.

Tarolt a vihar Csongrád megyében

Itthon2017.06.29, 17:04

Fákat csavart ki a szél Csongrád megye déli részén, az egyik településen egy villanyoszlopot döntött ki a vihar.

Így ért véget hamarabb a Tour de Hongrie viharos szakasza

Sport2017.06.28, 23:33

A 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny mezõnye a keddi, szombathelyi egy kilométeres prológ után szerdán a Keszthely és Zalaegerszeg között egy 145 kilométeres etapnak vágott neki, ám heves vihar miatt félbeszakították az elsõ szakaszt.

Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológia

Itthon2017.06.29, 07:19

A másodfokú riasztást este visszavonta, ugyanakkor a Dunántúlra és az ország keleti felére éjjel riasztást adott ki a heves zivatarok miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Budapesten és Pest megyében a leszakadó faágak autókat rongáltak meg, Zala megyében 1800 ház maradt áram nélkül. Csütörtökön elsõsorban az ország keleti, északkeleti részében lehet számítani viharos szélre, és heves zivatarra.