Vígszínház

címke rss

Reviczky Gábor 70 éves: egy színész, aki mindent tud

Kultúra2019.03.29, 13:01

Reviczky Gábor az egyik legismertebb magyar színész. Sőt az egyik leginkább közszeretetnek örvendő színész. A nagy nevettetők sorába emelkedett, amiről mások csak álmodozhatnak. Reviczky Gábor nem szeret interjút adni, ha ezt teszi, akkor hajlamos egy legyintéssel elintézni a közönség szeretetét, és arról beszélni, hogy „komoly” színészként mit ért el. Ez a szereplista is irigylésre méltó, hiába gondol róla mást az örök maximalista Reviczky Gábor.

Kórházban indult Harkányi Endre 85. születésnapja

Kultúra2019.03.27, 15:58

Színpadra már biztosan nem áll, inkább utazik és koncertekre jár. Kedden volt Harkányi Endre 85. születésnapja, bár az egykori színész már reggel a kórházban kezdett. 

Latinovits Zoltán, a színészkirály története

Kultúra2019.03.11, 10:07

Latinovits Zoltán halála után legendává lett. Színészkirálynak kezdték nevezni azok is, akik életében nem szerették. Nem is elsősorban karizmatikus színházi és filmes megmutatkozásai miatt fogadták el szakmájában a róla terjedő fogalmat, hanem mert olyan helyzetekben is ragaszkodott az igazsághoz – olykor persze a saját igazához –, amelyekben a többség jobbnak látta hallgatni. Bátorságát az sem kisebbíti, hogy nehéz természetű embernek mutatkozott: betegségtől is gyötörve gyakran sértve tette helyre azt is, aki nem szolgált rá a bántásra. Latinovits annak kapcsán is a Kádár-világ kisebbségéhez tartozott, hogy tévedéseiért kötelességgszerűnek ...

Már nem tizenöt-húsz évre, hanem a holnapra, a következő tavaszra gondol

Archívum2019.02.24, 11:56

A Kossuth-díjas színész negyvenhét éve tagja a Vígszínháznak. A hetvenkettedik évében járó Lukács Sándornak – saját értékelése ez – pályája legmeghatározóbb előadása egy vidéki produkció, egy 1974-ben Gyulán színre vitt darab volt. Mindemellett anyaszínházában is főszerepek sorát játszotta, és ott is akad olyan előadás, amely megidézi benne a gyulai produkció különleges élményét. Most Veszprémben is játszik, a Tartuffe egyik főszerepét. A rendező egykori igazgatója, Marton László, aki másfél évvel szexuális zaklatási botránya után rendezett ismét. Lukács Sándor az Origónak adott interjújában beszél még vígszínházi ragaszkodásának okkairól, ...

Annyira szerette a szépet a színházigazgató, hogy szépségkirálynőt vett el

Kultúra2019.01.03, 11:31

Nehéz egy legenda utódjának lenni, főleg akkor, ha nehezebb körülmények között kell dolgozni, mint azt az előd tette. Ditrói Mór a Vígszínházat fennállásának első húsz évében vezette, amely időszak alatt a történelmi és társadalmi körülmények keveset változtak. Jób Dániel 1909-ben rendezett először a Vígszínházban, és 1948-ban utoljára: ez idő alatt minden megváltozott, ami csak megváltozhatott. 1921-től 1939-ig volt vezető, de az ő két évtizede alatt sokkal nagyobb hullámverésben kellett kormányozni a Vígszínház hajóját. Jób Dániel személyes érdeme, hogy bármilyen külső problémák veszélyeztették, megőrizte a Vígszínház működésének ...

Kabos Gyula komédiákban, tragédiákban bővelkedő, fájdalmasan rövid élete

Kultúra2018.12.31, 08:15

Kabos Gyula negyvenéves kora után kezdett forgatni. Aztán már folyamatosan készültek a nevével fémjelzett mozidarabok – egészen addig, amíg a zsidótörvények miatt el nem hagyta az országot. Majd Amerikában azért nácizták, mert védte Magyarországot. Amúgy sokszor maga adta az ötleteket a sztorikhoz, vagy saját érzése szerint igazított a forgatókönyvön. Unikális profizmusa miatt nemcsak filmgyári stábok, de a közönség is úgy kezdte emlegetni: a magyar Chaplin. Mindemellett a színész csak pénzkeresetnek tekintette a mozgóképes lehetőségeket, valójában a színpadon vágyott nagy drámai feladatokra. Abból kevés jutott neki. Annál bővebben ...

Végigzokogott éjszakák és saját sikertelenségüket kompenzáló beszédtanárok

Kultúra2018.12.23, 12:59

Kossuth-díjas színésznő, Kiváló és Érdemes Művész, a Nemzet Művésze, akinek most „Mi még?” címmel jelent meg verslemeze, amelyen saját összeállításban szólaltatja meg a hozzá közel álló huszadik századi költők műveit. A lemez költészetbe kódolt összegzése mindannak, amit Béres Ilona színészi pályáján és a hétköznapokban megélt, megtapasztalt. A lemez ajánlója szerint: a versek tükrök, amelyben feltárulkoznak érzéseink, vágyaink, az Istentől kapott szabadságban megélt vívódások, elszánások, a felelősség mibenléte. Béres Ilona a lemez apropóján az Origónak saját interpretációjában, humorral és bölcsességgel idézi fel a múltat. Egyebekk ...

Gaál Franciska: a szép sztár, aki szerepért könyörgött, majd mindenkit meghódított

Archívum2018.12.09, 21:11

1926-ban Gaál Franciska kétszázhatvan estén volt színpadon, ezzel ő volt a legfoglalkoztatottabb színész abban az évben Budapesten. Még csak huszonkét éves volt. A húszas években tele volt vele a bulvársajtó, mondjuk, tett is róla, hogy ez így legyen. A harmincas években nemzetközi filmes karriert épített: forgatott Berlinben, Bécsben, Hollywoodban. A provokatív viselkedésű botrányhősről kiderült, hogy ha kell, akkor rendkívül szorgalmas. Szívós munkával megtanult németül és angolul is annyira, hogy filmezhessen. A második világháború után azonban már elhagyta a szerencséje, mindenki által elfeledve halt meg New Yorkban.

A tragikus sorsú Jávor Pál, az első magyar filmsztár - Színészlegendák 1.

Kultúra2018.12.06, 15:27

Jávor Pál volt a harmincas-negyvenes évek magyar filmjeinek elsőszámú sztárja. Ezeket a filmeket még ma is sokan szívesen nézik. Talán azt gondolják, hogy egy ilyen sikeres színésznek gondtalan élete lehetett. Pedig az az igazság, hogy Jávor életének első három évtizede szegénységben telt. Amerikában töltött tizenegy éve sem volt sikeres, utána gyakorlatilag már csak meghalni jött haza. Sztárságának másfél évtizedében sem élvezte nyugodtan kivételes szerencséjét, hanem folyton bizonyítani akarta, hogy nemcsak a szórakoztató filmek sármőrjét képes megformálni, hanem klasszikus drámákban is megállja a helyét színházi színészként.

Színigazgatók arcképe 1. – Ditrói Mór

Kultúra2018.11.29, 09:56

Egy színház jó működéséhez rengeteg ember összehangolt munkájára van szükség. Nemcsak azokéra, akik a színpadra lépnek. De hiába közös munka a színházcsinálás, a tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy műhely sikeres korszaka mögött többnyire megtalálható egy személyiség. Valaki, akinek határozott ízlése, koncepciója van, és képes arra, hogy ezt a mindennapok gyakorlatában érvényesítse. Különleges emberek a színigazgatók, sokféle képességre van egyszerre szükségük. Ditrói Mór alapos felkészültségének, szívós munkájának köszönhető, hogy a Vígszínház alapítása és első húsz éve egy igazi sikertörténet.