Vidnyánszky Attila

címke rss

Építeni akarunk, nem rombolni

Itthon2020.08.12, 13:42

Augusztus elsejétől Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Az előadásaival egész Európában nagy sikert elért, számos külföldi díjat is nyert művész ellen példátlan támadás indult. Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője például azt mondta, hogy Vidnyánszky Attilát földönfutóvá kell tenni minden értelemben - azaz, ki kell majd rúgni és a vagyonát is el kell kobozni. Korábban Palkovics László miniszter részletesen elmagyarázta, hogy miért van szükség - több, más egyetem mintájára - az SZFE átalakítására. Miért lesz így ggazdaságosabb ...

Nagypapa a bőröndben

Kultúra2020.08.10, 17:49

„Nagy gazembernek nagy protokoll jár" – mondja Palika, a falu félnótása Lezsák Sándor Nagypapa a bőröndben című groteszk színművének vége felé. Az ősbemutató Kárpátalján lesz, a rendező Vidnyánszky Attila. Legutóbb 2017-ben jelent meg színpadi műve Lezsák Sándornak. Az Atilla fia, Csaba királyfi népszínmű műfaját megtartotta, ezúttal azonban groteszkbe hajlik a történet. Lezsák Sándor az MDF alapítója, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke, az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke. Most a József Attila-díjas költőt, drámaírót kérdeztük.

A baloldal félti monopolisztikus hatalmát, ezért kommunista módszerekkel támad

Itthon2020.08.06, 14:04

Amint arról az Origo is beszámolt, amint kinevezték Vidnyánszky Attilát a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának élére, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke még önmagához képest is durva hangnemet ütött meg, gyakorlatilag azzal fenyegetve meg az új elnököt, hogy elveszi mindenét, egészen pontosan földönfutóvá teszi. Utóbbival kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán korábban azt mondta lapunknak, hogy ez a politikusbűnözés minősített esete. A Magyar Nemzet megszólaltatta az ügyben a kuratórium egyik tagját, Lajos Tamás operatőrt, producert, valamint Szánthó Miklós jogászt, az Alapjogokért Központt ...

Elfogadhatatlan a nyilvános fenyegetőzés

Kultúra2020.08.05, 16:33

Egy Európa-szerte ünnepelt, Kossuth-díjas művész lett most a támadás célpontja - írta a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége azon támadások kapcsán, amelyek Vidnyánszky Attilát érték az SZFE kuratóriumi elnöki kinevezése után - számolt be a Magyar Nemzet.

A baloldal radikalizálódásának egyik állomása, hogy Gyurcsány Ferenc vagyonelkobzással fenyegette Vidnyánszky Attilát

Itthon2020.08.03, 17:59

A legtöbb magyar baloldali párt, beleértve Gyurcsány Ferencéket és a Momentumot, az Egyesült Államokban megfigyelhető radikális baloldali áramlatba akar belekapaszkodni, ugyanezt akarja Magyarországon is megvalósítani - ezzel magyarázta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke a kommunista időket idéző módon fenyegette meg Vidnyánszky Attilát. A szakértő szerint a baloldali pártok teljes mértékben kiszolgáltatottak Gyurcsánynak, akinek mára akkora a zsarolási potenciálja, hogy el tudja hallgattatni a baloldalon a vele szemben kritikus hangokat. Deák Dániel ezzel magyarázta, hogy senki nnem ...

Nem hajlandók elítélni a baloldali pártok a Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegető Gyurcsány Ferencet

Itthon2020.08.03, 08:28

Hiába fenyegette meg a kommunista diktatúrákat időző módon Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, a baloldal nem hajlandó elítélni Gyurcsány Ferencet. Az Origo megkérdezte a szemmel láthatóan radikalizálódó baloldali pártokat az ügyben: válasz azonban egyiküktől sem érkezett, még az egykori ellenség, a 2006-os szemkilövetések és más botrányok miatt Gyurcsány Ferencet korábban sokat bíráló Jobbik sem reagált cikkünk megjelenéséig, majd küldtek az Origónak néhány sort, amiben ők is megfenyegették Vidnyánszky Attilát. A Demokratikus Koalíció elnöke mára teljesen uralma alá hajtotta a baloldali pártokat, akik még egy ilyen ...

Gyurcsány Ferenc fenyegetőzése a politikusbűnözés minősített esete

Itthon2020.08.02, 11:35

A Demokratikus Koalíció vezetői megrögzött fenyegetőzők, ráadásul Gyurcsány Ferenc legutóbbi kirohanása a politikusbűnözés minősített esete - mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a bukott miniszterelnök nemcsak Vidnyánszky Attilát fenyegette meg, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki őket támogatja. Mint korábban írtuk, a baloldal jelenlegi vezetője, Gyurcsány Ferenc azt írta közösségi oldalán, hogy földönfutóvá teszi a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azért, mert őt nevezték ki aa ...

Földönfutóvá teszi Vidnyánszky Attilát, ezzel fenyegette meg Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Színház igazgatóját

Itthon2020.08.01, 13:18

Még a radikális baloldaltól is szokatlan, a kommunista diktatúra időszakát felidéző módon fenyegette meg a bukott miniszterelnök, a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb magyar művészt, a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azt írta a Facebookon: földönfutóvá teszi, minden értelemben. Nem kell nagy értelmezési képesség ahhoz, hogy lefordítsuk Gyurcsány átkozódását: ha Gyurcsányék hatalomra kerülnek, kirúgják Vidnyánszkyt és elveszik a vagyonát. 

Vidnyánszky Attila lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke

Kultúra2020.07.31, 17:41

Az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek 2020. augusztus 1-jétől - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az új finanszírozási formában az intézmények rugalmasabban, gyorsabban reagálhatnak a gazdasági igényekre. A kormány célja, hogy a korszerűbb és kiszámíthatóbb működési környezet növelje a felsőoktatás versenyképességét, és így a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Szeptember elsejével működési modellt vált a Színház-- ...

Évadzárót tartottak a Nemzeti Színházban

Kultúra2020.06.26, 10:27

Évadzáró társulati ülést tartott csütörtökön a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila igazgató értékelte a félbeszakadt évadot, és beszélt a jövő szezon terveiről is. Kiemelte: nagyon jól indult az évad, és a járvány ellenére is kimagasló eredményekkel zárta a szezont a Nemzeti Színház. Az eseményen átadták a Szeleczky Zita-emlékgyűrűt, amelyet Szűcs Nelli kapott, Farkas-Ratkó-díjjal tüntették ki Berettyán Sándort, és a színház saját alapítású elismeréseit átadták többek között Rátóti Zoltánnak és Udvaros Dorottyának.