Videoton FC

címke rss

Mezey szupercseréi bajnokká tették a Videotont

Sport2011.05.12, 00:14

A Videoton 3-1-re legyőzte a Kaposvárt, és ezzel története során először nyert bajnoki címet. Bár az utolsó negyedóra kezdetén a Kaposvár egyenlíteni tudott, Mezey György cseréi nagyon bejöttek, Polonkai Attila és Szakály Dénes is gólt szerzett.

"56-ban aláírtam a Manchester Unitedhez" - interjú Kovács Ferenc volt Videoton-edzővel

Sport2011.05.11, 21:20

Edzőként bajnoki érmekig és UEFA-kupa-döntőig vezette csapatát, tiszteletbeli elnökként pedig bajnoki aranyérmet ünnepelhet a Videoton futballcsapatával Kovács Ferenc. A 77 éves szakember játékosként csak az MTK-ban játszott, aláírt szerződése ellenére sem igazolt végül a Manchester Unitedhez, ő az utolsó magyar edző, aki topligás csapatnál dolgozhatott. Nevéhez fűződik a felcsúti Puskás Akadémia és a Videoton gyümölcsöző házassága, büszke arra, hogy sohasem vett részt bundázásban, a fehérvári klubvezetés pedig kikéri a véleményét az új edző keresésében. Kovács elmondta, ő már tudja, mit hoz a jövő, de csak annyit árult el, Pintér AAttila ...

"A jelenlegi kerettel nem sok esélyünk van a BL-ben" - sok minden bizonytalan a Videotonnál

Sport2011.05.12, 11:14

Éjfélig tartott az ünneplés Székesfehérváron, miután a Videoton megnyerte története első bajnoki címét. A csapat legeredményesebb gólszerzője, Andre Alves megerősítette, hogy érdekelné a magyar válogatottság, Farkas Balázs csapatkapitány szerint még nem elég erős a keret a Bajnokok Ligájához, Bánki Erik sportpolitikus pedig úgy látja, a Videoton hátterével sokkal fölényesebben kellett volna megnyerni a bajnokságot.

Orbán fehérvári királyoknak nevezte a Videoton-játékosokat

Archívum2011.05.12, 14:45

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán köszöntötte a bajnoki címet szerzett Videoton labdarúgócsapatát.

Videoton-mezt kapott születésnapjára a Debrecen-drukker Schmitt

Archívum2011.05.14, 12:52

A nevével és egy 69-es számmal ellátott Videoton-mezt kapott munkatársaitól születésnapjára Schmitt Pál köztársasági elnök, írja a Blikk.

Győzelemmel hangolt a kupadöntőre a Vidi

Archívum2011.05.14, 19:36

A bajnoki címét már szerdán bebiztosító Videoton egygólos győzelmet aratott a vendég Győr felett a labdarúgó Monicomp Liga 29. fordulójának szombati játéknapján. A Vidi az utolsó félórában emberhátrányban játszott, Sebők kapus egy büntetőt is hárított.

Mezey György távozott, Paulo Sousa lett a Videoton új edzője

Sport2011.05.15, 19:49

A Videoton hivatalos közleménye szerint Mezey György helyett a következő három évben a portugál Paulo Sousa irányítja a labdarúgócsapat szakmai munkáját. A székesfehérváriakkal bajnoki aranyérmet nyert Mezey vasárnap délben tudta meg, hogy nem hosszabbítanak vele, amire úgy reagált: a döntést tudomásul veszi, de sajnálja, hogy nem tudta megvalósítani további terveit.

Nem osztozik a hatalmon a portugál BL-király - bemutatjuk a Videoton új edzőjét, Paulo Sousát

Sport2011.05.16, 12:44

A válogatott sikereket leszámítva játékosként szinte mindent elért a magyar bajnok Videoton FC vasárnap megnevezett következő vezetőedzője,  Paulo Sousa, ám edzői karrierje már nem ennyire csillogó. Eddigi három, az angol másodosztályban irányított csapatából kettőtől idő előtt távozott, egyszer a gyenge eredmények, egyszer pedig a klubvezetéssel való összezördülése miatt.

Blikk: Sousa évi 64 millióért megy a Videotonhoz

Archívum2011.05.17, 10:17

Paulo Sousa éves szinten legalább 64 millió forintot keres majd a Videoton focicsapatának vezetőedzőjeként, írja a Blikk nevű bulvárlap.