vidék

címke rss

Egyre kijjebb és egyre kisebb lakásokba költözünk

Gazdaság2018.03.06, 12:04

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az emberek ingatlanvásárláskor egyre inkább "az olcsót", keresik, reakcióként az elmúlt évek ingatlanár-emelkedésére. A KSH szerint ez az oka a kistelepülések megélénkülő forgalmának is. De mit tapasztalnak most Budapesten az ingatlanközvetítő szakemberek? Mi jelent kiutat a vevőknek a magas árak elől?

Gengszterektől indult kulturális jelenséget számolna föl Peking

Gazdaság2018.02.24, 18:54

Háborút hirdetett Kína a leginkább temetési sztriptízként ismert, sajátos jelenség ellen. A hivatalos állásfoglalás szerint, kulturális és gazdasági zavart is okoz az abban megjelenő pornográf, illetve vulgáris tartalom. Pekingben úgy gondolják, nincs rendben, ha a kevésbé fejlett vidéki térségekben ilyesmikre költik a pénzüket az emberek.

Segítség érkezhet a kisebb vidéki kereskedőknek

Gazdaság2018.01.29, 19:32

Adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segíthetik a jövőben azokat a kisvállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú települések napi fogyasztási cikkekkel való ellátásában vesznek részt. Aránytalan versenyhelyzetet teremt ugyanis, hogy az ágazati béremelésekkel járó költségek kigazdálkodása jobban megterheli a kisebb kereskedőket, mint a tőkeerősebb piaci szereplőket. A Coop-üzletek tömeges bezárásáról azonban – a sajtóhírekkel ellentétben – szó sincs.

Egyre nagyobb a pörgés a vidéki lakáspiacon

Gazdaság2018.01.18, 10:41

A 2017-es évben is folytatódott a drágulás a magyarországi lakáspiacon. A múlt év harmadik negyedévében a hivatalos adatok szerint a használt lakásoknál a tiszta árváltozás alapján a 9,9 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest, az új lakásoknál pedig 15,7 százalékkal nőttek az országos átlagárak - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely ismerteti többek között a KSH előzetes adatait.

Szegényeket költöztetnek a kínai szellemvárosokba

Gazdaság2018.01.18, 11:05

A külföldi óriásberuházásokkal párhuzamosan Peking egyik fő problémája a kínai szegénység: több tízmillió nyomorban élő vidékit költöztetnének városokba, részben az üres szellemvárosokba. Az ezzel járó társadalmi feszültség azonban óriási: az áttelepítésre kijelöltek nem akarnak megválni földjüktől, és képzettség híján aligha találnának állást a városokban. Kína a szegénység kezelésében sokat lépett előre a gazdasági nyitás óta: a napi két dollárból élők arányát 97 százalékról három százalékra csökkentették, ám az európai mércével mért mélyszegénység még így is közel félmilliárd embert érint.

Mi az, amit hiányolok a nagyvárosból?

She2017.12.26, 13:55

Emlékszem, 2000 őszén, amikor a fővárosba költöztem, már annyira vártam az elutazásom időpontját, hogy számoltam vissza a napokat. Sőt, az a vonatjegy, amivel akkor jöttem, valamelyik emlékeket őrző kis dobozomban még mindig meg is van.

Rákosi Mátyás rettenetesen gyűlölte a vidéket

Tudomány2017.10.23, 12:11

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Elindult az albérletroham

Gazdaság2017.07.25, 09:41

Egy hét alatt 5 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ahol átlagosan 150 ezer forintos áron indul az albérletszezon. Szegeden 90 ezer forintért, Debrecenben 84 ezerért, Pécsen 82 ezerért kínálják a lakásokat.

Azt mondták, költözzünk vidékre. Azt mondták, jó lesz.

She2017.05.02, 12:13

Biztosan sokak vágya, hogy eladják a belvárosi bérlakást, és reggelente ne a 4-6-os zakatolására ébredjenek, hanem minimum egy kakukk hangjára. De vajon a cuki kismadarak csicsergése elnyomja-e majd a bennünk sikoltozó pókfóbiát? Építkezés az erdő mellett, "pro és kontra".

Így tűnt el a minőségi élsport Budapestről

Sport2017.04.28, 17:04

A hetvenes-nyolcvanas években szinte természetes volt, hogy a csapatsportokban a fővárosi klubok csatáztak az aranyérmekért. Korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a legjobb együtteseket a fővároson kívül kell keresnünk, hogy a vidéki csapatok egyeduralkodók legyenek a nagy, hagyományos csapatsportokban. Ma már inkább az a kuriózum, ha egy fővárosi alakulat szól bele a bajnoki cím sorsába. Mi történt az évtizedek során? Elemzés.

A magyar vidék és a Bálint-napi hagyományok

She2017.02.10, 16:06

Kérem, amikor felmerült az ötlet, hogy én (!) a Valentin-napról fogok írni, felgerjedt bennem a szittya magyar! Majd ha New York utcáit ellepik augusztus huszadikán a Happy Steve transzparensek! Majd ha ők is méltón megülik a mi ünnepeinket, na majd akkor én is belekúszok ebbe a rózsaszín vattacukorba mártott, negédes buzulásba, amit február tizennegyedike alkalmával sokan művelnek.

Vérszemet kaptak az eladók

Gazdaság2017.02.08, 11:01

Budapesten továbbra is nőnek lakásárak, ám az eladók az áremelés mértékéből visszavettek az elmúlt három-négy hónapban. A vidéki nagyvárosokban viszont jobban alkalmazkodnak az eladók a kereslethez, ott inkább stagnálnak vagy enyhén csökkennek az átlagárak – derül ki az Otthontérkép friss elemzéséből.

Kelemen Anna szerelméről és pótgyerekeiről mesélt

Life.hu2016.10.18, 12:40

Kelemen Anna tényleg kapcsolatban él, hiába jelentek meg arról hírek, hogy ő nem akar maga mellé párt. A playmate vallott kedveséről, és annak gyermekeihez fűződő viszonyáról is.

Jó ebédhez szól a nóta

[origo] Gasztro2016.07.31, 11:04

Szeptember 11-én, amikor a veszprémi templom harangja elüti a delet, és Kalló Zoltán cigányzenekara elhúzza a nép első nótáját, akkor kezdődik a jó ebéd a vár főterén. E kissé rejtélyes bevezető megfejtése sokkal egyszerűbb annál, amit gondol az olvasó. Középkori keretek között rendezik meg ugyanis a Stílusos Vidéki Éttermiség immáron nyolcadik gasztronómiai fesztiválját. Királyi ételek a királynék városában, a minőséget az a 16 étterem garantálja, amely tagja ennek a tömörülésnek. Az egyik alapítóval, Szikora Eszterrel éppen Veszprémben találkoztam a minap.

A sünök jobban érzik magukat a városokban, mint vidéken

Tudomány2016.07.05, 13:57

Egy olyan fajnak, amely 15 millió éve él a földön, sokféle környezetváltozáshoz kellett alkalmazkodnia, többek közt az urbanizációhoz is. Meglepő módon a sünöknek annyira tetszik a városi életforma, hogy a városokban sokszor nagyobb sünpopulációt találunk, mint vidéken. Ennek okának megértése segíthet e tüskés állatok jövőbeni megvédésében.

A stressz a városi madarak életét is megrövidítheti

Tudomány2016.06.21, 09:52

Svéd kutatók szerint a városban élő széncinegék nagyobb valószínűséggel pusztulnak el fiatalon, mint a vidéken élő fajtársaik. Ennek oka valószínűleg a stresszesebb városi környezet.

Egyest adtak tüntető tanárok a kormánynak

Itthon2016.06.11, 17:31

Újabb pedagógustüntetést szervezett a Tanítanék Mozgalom. Szombaton Budapesten és az ország több pontján tiltakoztak: kiosztották a kormány bizonyítványát: Orbán Viktor és a miniszterek megbuktak. A fővárosi demonstráción bejelentették: erőt gyűjtenek, hogy ősszel "olyan jöjjön, amit még nem látott az ország." Reagálásában a Fidesz kifejtette: a szervezők elutasították a párbeszédet, és "a tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek".

Vidéken még tudnak a lányok tisztességesen kézimunkázni

Archívum2016.03.09, 20:34

Hamarosan indul a Farm című műsor az RTL Klubon, ahol biztos, hogy a múlt századi körülmények kifognak majd a városból érkezett szereplőkön.

A fővárosból vidékre: "Sokan azt hiszik, hogy itt is megáll a hatos villamos, amivel percek alatt bejutnak a boltba"

Life.hu2016.03.04, 16:21

Egyfajta missziós és edukációs szándék is megbújt Zaja Péter és felesége, Anikó döntése mögött, mikor 24 évvel ezelőtt, az egyetem elvégzése után Visnyeszéplakon vágtak bele új, közös életükbe. Egy olyan, önellátásra berendezkedett falusi közösséget szerettek volna létrehozni, amely másoknak is kivezető út lehet a fogyasztáscentrikus, materialista városi életből. 

A fővárosból vidékre: "Nem volt víz, nem volt áram, nem volt pénzünk, semmi nem volt"

Life.hu2016.02.26, 16:54

Mindenkinek van egy helye a világban, és ott kell megtalálni a boldogulását - vallja ezt Máté László, aki bár tősgyökeres pesti, húsz évvel ezelőtt mégis egy eldugott, aprócska faluban kezdett új életet. A fővárosból vidékre sorozatunk következő részében egy újabb visnyeszéplaki család életét mutatjuk be.

A fővárosból vidékre: "Összepakoltunk, felültünk a lovakra, és eljöttünk"

Life.hu2016.02.19, 14:03

Földúton döcögve, erdőn át kóvályogva vezetett az út Visnyeszéplakra. Távol a város zajától, a Zselicség délnyugati peremén fekvő apró faluban nagyjából 180 lakos éli mindennapjait a természetközeliségre, önellátásra és közösségi életre alapozva. A fővárosból vidékre sorozatunk következő részeiben egy önfenntartó ökofalu lakóinak életébe nyerhetünk bepillantást. 

A vidéki ingatlanpiacon is jöhet boom

Gazdaság2016.02.08, 15:09

Rég nem látott ingatlanpiaci optimizmust tükröz a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése; a GKI-MGYOSZ fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexének értéke januárban kilencéves csúcsra emelkedett.

A fővárosból vidékre - Új élet a fenntarthatóság jegyében

Life.hu2016.02.24, 20:55

Természetközeli életmód, csendes, nyugodt, szinte idilli környezetben. Zsuzsa és Szabolcs, hátrahagyva csapot-papot, a főváros nyüzsgő rengetegét egy saját kezükkel átalakított, vidéki parasztházra cserélték. Megújult életüket a fenntarthatóság jegyében alakították ki.

Januártól tilos láncon tartani a kutyákat

Life.hu2015.12.30, 13:02

Új szabályzat lép életbe jövő évtől a négylábúak gazdijai számára. 2016-tól a törvény szerint nem lehet láncon tartani egy kutyát sem. 

Budapest-párttá válik a Fidesz

Itthon2015.12.12, 10:00

Budapesten született politikusok lesznek többségben a Fidesz új elnökségében a hétvégi kongresszus után. A pártban a főváros azóta bír kiemelt jelentőséggel, hogy két parlamenti választás Budapesten ment el. Egy felmérés azt mutatja, a Fidesz egyébként népszerűbb a fővárosban, mint vidéken.

Igazi gazdasszony vált Debreczeni Zitából - Fotó!

Archívum2015.10.24, 14:16

A szerelmesek a hétvégén Békéscsabára látogattak, ahol egy most megrendezett gasztronómiai rendezvényre is benéztek. A pár vicces kedvében lehetett, mert még népviseletet is húztak az alkalomból.

Cserpes Laura vérbeli vidéki lány - Íme, a bizonyíték!

Life.hu2015.10.01, 12:20

Az énekesnő nemrég távol a város zajától, idilli környezetben töltötte a hétvégét, melynek során még biciklire is pattant. 

Hat vidéki rádiós frekvenciát pályáztat meg az NMHH

Itthon2015.09.11, 18:39

Hat helyi rádiós médiaszolgáltatási pályázat meghirdetéséről és két filmalkotás támogatásáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága. Kizárólag 24 órás műsoridő hasznosítására nyújthatnak be a pályázók érvényes ajánlatot.

Városban könnyebb a vidéki élet

[origo] Gasztro2015.09.04, 09:41

Megint terítéken a vidék-város ellentét, de most kicsit másképp. Biztos, hogy lehetetlen a kisközösségi és természetközeli élet a piszkos, túlzsúfolt városban? Mit kínál a vidék, létezik-e városi önfenntartás? A mozgalommá nőtt Collective Plant alapítójával, Illés Zsófia Szonjával beszélgettünk.

Gregor Berni a vidék szerelmese

Life.hu2015.08.15, 10:47

Imádja a vidéki életet Gregor Bernadett és férje, Szarvas Attila. Már azon is elgondolkoztak, hogy végleg letelepednek egy Somogy megyei településen, Bálványoson, ahol most is mindennapjaikat töltik. 

Zimány Linda parasztlányban adja elő? Így is csini!

Life.hu2015.07.12, 09:17

A modell legutóbb még lila hajjal sokkolt, most pedig kalapban, látszólag egy vidéki farmon készült róla fotó.

A kertművelés mostantól nem csak a vidék kiváltsága

Környezet2015.05.27, 17:48

2600 négyzetméteren, 100 parcellával Budapest legnagyobb közösségi kertje jött létre a Magyar Telekom jóvoltából a Soroksári úton. A Kerthatár Közösségi Kertben a fővárosiak saját zöldséget és gyümölcsöt, gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek. 

Francia fogásokat kóstolna? Tegye magát szabaddá csütörtökön!

Travelo2017.10.02, 10:40

Francia fogásokat kóstolna? Tegye magát szabaddá csütörtökön!

A magyar gyerekek negyedének nélkülöznie kell

Archívum2014.10.15, 18:17

Kevesebb hús, tojás, tej, sajt, de több kenyér kerül a szegénységben élő gyermekek asztalára, mint a felső ötödhöz tartozókéra – derül ki a Gyerekesély Közhasznú Egyesület felméréséből.

Reese Witherspoon még mindig egy traktoros vidéki kislány

Archívum2014.10.03, 15:37

A színésznő képmegosztó oldalára került fel egy cuki kép a múltból. Jól áll a traktor, Reese!

Csernus Imre élete gyökeresen megváltozott

Archívum2013.11.06, 17:44

Hátat fordított Budapestnek Csernus Imre. A pszichiáter megunta a nagyvárosi életet, vidékre költözött és borászkodásba fogott.

Csak egy sztár lehet ByeAlex családjában

Archívum2013.10.21, 16:15

ByeAlex unokatestvére, Tóth Marcell esett ki az X-Faktor élő showjából vasárnap este. A sors úgy döntött, elég egy sztár a családban.

Színházjárat indul a fővárosból a vidéki színházakba

Travelo2017.10.19, 11:17

Az idei színházi szezonban először nyílik lehetőségük a budapestieknek turisztikai programokkal egybekötött vidéki színházlátogatásokon részt venni.

Jónő blog: A természet lánya

Archívum2013.07.17, 21:19

Ha nyár, akkor vidék. Nincs is jobb, mint a föld és a virágok illata, a madarak hangja meg a bogarak zümmögése. Ennél jobban kevés dolog tud ellazítani. Fél óra egy fa árnyékában kész meditáció számomra.

Egy pestinek a paraszt soha nem lesz több egy büdös bogárnál

Itthon2013.07.05, 11:06

Több tucat városi fiatal a héten kezdett el ismerkedni igazán a vidékkel, a kormány által milliókkal támogatott Vidék Kaland programban gazdáknál lesik el a tanyasi élet titkait. Az Origo a kónyi hagymaföldeken tesztelte, milyen élményeket kaphat egy városi a néhány napos programtól, és kiderült, hogy a kemény munka közben azért a Facebookra és a szóviccekre is jut idő.

A traktor a városinak űrhajó

Itthon2013.06.10, 20:29

A trágyázás és a kukoricazsákolás lefárasztotta, a traktorvezetés viszont eléggé feldobta azokat a budapesti fiatalokat, akik pénteken Kecskemét mellett önszántukból ismerkedtek a tanyasi élet alapjaival. A kormány által is támogatott Vidék Kaland célja, hogy a városi fiatalok jobban megismerjék, hogy élnek és milyen mezőgazdasági munkát végeznek vidéken az emberek. A cowboykalapos lány, a zselézett hajú fiú és az Origo riportere is vasvillát ragadott, és traktorra ült, hogy megtudja: ez még egy átbulizott éjszakánál is fárasztóbb. És kiderült, hogy a szex sem ritka a tanyán.

Ha két hétig nem fürdök, az se probléma

Itthon2013.04.24, 17:05

Több mint száz városi fiatal jelentkezett a Vidék Kaland programra, amelynek lényege, hogy napokra elviszik őket vidéki gazdaságokba mezőgazdasági munkát végezni. Szerda délelőtt egy elegáns hotelben hallgatták meg a fiatalokat, akik az irodai munka egyhangúsága, a végzettségük vagy egyszerű kíváncsíság miatt jelentkeztek. A vidéki kosz egyiküket sem zavarja, egy lány majd legfeljebb befújja magát parfümmel. többen alig várták, hogy traktorba ülhessenek.

Se bolt, se kocsma, se nők, csak Áder János

Itthon2013.03.09, 09:35

Győr-Moson-Sopron megye egyik legkisebb településén sok a nyugdíjas, kevés a fiatal, legutóbb jó tíz éve bolydult fel az élet, amikor Áder János teljes kíséretével behajtott a faluba. Régen alig akadt valaki, aki vezetni akarta a falut, 2010-ben azonban négyen is jelentkeztek. Közülük hárman már rég elköltöztek, most pedig a nyertes is szedi a sátorfáját.

Japán fantasztikus, bár nem tudtuk, mit eszünk

Travelo2017.12.05, 18:47

Tatamin aludni és a helyiek kaiszeki vacsoráját kóstolni, vagy búvárkodni és lazítani is nagyon jó Japánban. Legalábbis két turisztikai szakember szerint, akik már megjárták a vidéket, és a hosszú élet titkát tudó Okinavát. A tömegiszony elkerülése Japánban nem lehetetlen.

Együtt hancúroztak a sztárok a szénakazalban

Archívum2012.11.02, 09:12

A műsorvezető és a rapper egy szénakazalban kötöttek ki egymás mellett, pedig Eszti állítólag egy énekessel, Dobrádi Ákossal jár - tudta meg a Life.hu.

Irigykednek a BKV-ra a vidéki városok

Itthon2012.10.12, 19:56

A budapestihez hasonló ártámogatási rendszer bevezetését kéri a kormánytól a vidéki városok szövetsége. Jegyáremeléssel már nem tudják mérsékelni a tömegközlekedésben keletkező veszteségeiket.  

Vidékre menekülünk a hosszú hétvégén

[origo] utazás2012.08.17, 17:14

Elsősorban a vidéki szállodák iránt nő meg a kereslet az augusztus 20-hoz kapcsolódó hosszú hétvégén, de a tűzijáték azért Budapestet is vonzóvá teszi.

Megmenekült anyagi gondjai elől Takáts Tamás

Life.hu2012.05.16, 20:38

Anyósa vidéki házába költözött családjával Takáts Tamás, a Karthago frontembere.

Katus Attila vidéki lányt szeretne magának

Life.hu2012.08.21, 15:30

Az ismert fitneszedző régóta keresi a szerelmet, de még mindig nem talált rá az igazira. Katus Attila elárulta Szily Nórának, hogy ő az átlagostól eltérő lányokat kedveli, és inkább a vidéki hölgyeket részesíti előnyben.

Kirándulás Jane Austen regények díszletei között

Travelo2017.12.11, 10:45

Az igazi Anglia Londonon kívül kezdődik. Barangolás a ködös esőben, fish and chips egy halászvároskában, almabor múzeum és látogatás a Beatles őskorszakának klubjában.

Csobbanj az életembe: Éljen a vidéki élet!

Archívum2011.11.23, 08:21

Ezúttal Zita vidéki életébe csobbanhatunk bele! A műsorvezető olyan gyakran látogat haza családjához, amilyen gyakran csak teheti. Azt gondolnánk, hogy egy vagány, pesti, a médiában dolgozó lány irtózik a vidéki élettől, de Zita erre most rácáfol.

Az ENSZ szerint a lassú internet is széles sávú

Techbázis2011.05.17, 14:40

Tudta, hogy külön világnapja van az internetnek? Ez csak részben van így, az ENSZ Közgyűlése ugyanis május 17-ét egészen pontosan a telekommunikáció és az információs társadalom világnapjának nyilvánította 2006-ban. 1969-ig visszamenőleg az ünnep még a telekommunikáció világnapjaként volt ismert, a távközlési piac átalakulása miatt került sor az átnevezésére, hiszen manapság az internet már legalább olyan fontos, mint a telefon.

Kínában vidéken ösztönzik a fogyasztást

Archívum2009.01.29, 17:59

Kína vidéki területein fellendült a háztartási gépek iránti kereslet, miután a kormány a hazai fogyasztás növelésére támogatásokkal segítette az eladásokat, adta hírül csütörtöki számában a Zsenmin Zsipao kínai napilap.

Pakisztán május hőközpontja

Időjárás2008.05.15, 13:17

Pakisztán déli részén napok óta 45-47 fok körül tetőzik a hőmérséklet. Ez azonban csak egy-két fokkal haladja meg az átlagos értéket, ugyanis májusban a térség a Föld legmelegebb vidéke.

Lelőtték Svájc egyetlen szabadon élő medvéjét

Nagyvilág2008.04.17, 17:37

A svájci kormány megrendelésére lelőtték az ország egyetlen vadon élő medvéjét, amelyet - testvérével együtt - pont azért engedtek szabadon, hogy ismét benépesítsék Európa korábban medvék lakta vidékeit - írja a The New York Times.

Még tart a tél Finnország északi részén

Időjárás2008.04.14, 12:41

Finnország északi vidékén még keményen tart a tél. A 65. szélességi körtől északra az egyre rövidebb éjszakák ellenére is alig melegszik a levegő, hétfőn például nagy havazás jellemezte a térséget.

A vidék forradalma - hétvégi partyajánló

Partytár2008.03.13, 21:12

Az ország vízfejűsége évtizedek, sőt évszázadok óta megosztja és elmélyíti a város és vidék ellentétet. Ám a hétvégén igazán felpezsdül a partyélet országszerte, így aztán méltón lehet ünnepelni a forradalom százötvenedik évfordulóját, legyen az a nulladik, vagy akár a kétszázötvenedik kilométerkőnél.

Hajóutak a Föld legzordabb vidékeire

[origo] utazás2008.02.22, 11:35

Ha tengeri luxus-hajóútról beszélünk, legtöbbünknek a Karib-, vagy a Földközi-tengeri napsütéses utazás jut eszünkbe, a napozófedélzeten kortyolgatott koktéllal. Pedig egyre többen fizetnek be olyan hajóutakra, ahol a jég nemcsak a pohárban fordul elő. Ezek a hajóutak nem a legolcsóbbak közül valók, de az átélt élmények talán megérik a súlyos százezreket.

Krétán is havazott - mediterrán tél

Időjárás2008.02.18, 08:38

Vasárnap és a hétfő reggeli órákban Európa egyik legmelegebb vidékén, Görögország déli részén sokfelé havazott, helyenként erős fagyok fordultak elő. Még Krétáról is jelentettek havazást.

Korelajárvány szedi áldozatait India keleti részén

Nagyvilág2007.08.26, 10:35

Legalább 70 ember meghalt és mintegy 1500 megbetegedett a kelet-indiai Orisza szövetségi állam elmaradott vidékein kitört kolerajárványban - jelentették be vasárnap az indiai hatóságok.

Rekordmeleg április Nyugat-Európában

Időjárás2007.04.26, 13:39

Rendkívüli időt hozott az április a kontinens nyugati vidékén. Különösen Németországban és a Benelux államokban volt nagy az eltérés az átlaghoz képest. Szerdán a német-holland határhoz közel ismét 30 fokot mértek.

44 fok Pakisztánban és Indiában

Időjárás2007.04.17, 13:52

India északnyugati vidékén és a szomszédos pakisztáni területeken egy hete tart a hirtelen jött forróság, helyenként 44 fokot is mértek.

Visszatér a tél Amerikába

Időjárás2007.03.05, 14:02

Néhány napos tavasz után kedden ismét zord, hideg levegő éri el az Egyesült Államok északkeleti vidékét.

Forróság Nyugat-Ausztráliában

Időjárás2007.02.19, 14:46

Ausztrália nyugati vidékén a szokásosnál is jóval forróbb volt eddig a február. A mérések kezdete óta eltelt több mint száz évben ilyet még nem tapasztaltak a térségben.

Vidéken is szép a nyárutó

[origo] utazás2006.09.26, 17:44

Korongozás, sárkányrepülőzés, hagyományos alföldi ételek, termálfürdők és a végeláthatatlan rónaság: Vidéken is szép a nyárutó. A falusi vendéglátók ezen a nyáron elfogadható évet zárhatnak, főleg, ha még kora ősszel nem várt foglalásokkal kalkulálhatnának. Igaz, a Dél-Alföldön az elmúlt esztendőben 36 százalékkal emelkedett a külföldi vendégek száma, de őszi időszakra magyar családokat vagy baráti társaságokat is szívesen látnának. A legtöbb falusi szállásadó lovas- és horgászprogramot kínál ősszel is, de sokan számolnak a szüreti munkák idején érkezőkre.

Tüntettek vidéken és a Kossuth téren is

Itthon2006.09.19, 00:53

Tüntettek több vidéki városban is hétfőn és folytatódott a Kossuth téri demonstráció is, ahonnan többen átmentek a Szabadság térre. A Parlament előtt is voltak kisebb incidensek.

Andreáért a föld alá - hétvégi partyk

Partytár2006.09.15, 13:12

A hétvégén Budapesten zenél a brit elektro-djane Andrea Parker, az amerikai Egg Foo Young,  az angol breaker Blim és W. Tasmin, a darenbézer honfitárs Klute, a hardtechnót lökő Viper XXL és a trancer Peet Königwald. Vidéken játszik a kanadai progis Luke Fair, a psy-os szerb Prosper és a német Galactica.

Janika mellett a 307 WRC-ben

Auto2006.08.28, 08:15

Tessék nyugodtan megkövezni, lesajnálni vagy kiröhögni, de kevés jobb dolgot tudok annál, mint megérkezni vidékre, szép az idő, s rá két percre arra eszmélni, hogy ifj. Tóth János ralibajnok mellé kötöznek befele. A Peugeot 307 WRC-be. És megyünk, és nem lassan, nem is keveset. Aztán Oroszlán Szonja is megtapasztalja, hogy. Tesztbeszámoló nem is egy, de három videóval - ralifanok, kapaszkodjatok!

Vidéken még olcsóbb lehet az ADSL

Archívum2006.06.22, 14:03

A Nemzeti Hírközlési Hatóság határozatot hozott arról, hogy a jövőben a kiskereskedelmi ár alapján kell megállapítaniuk az ADSL-nagykereskedőknek díjaikat. Ez - az NHH közgazdasági szakértője szerint - egy éven belül letörheti az árakat vidéken.

Hazai csapatok ellenőrzik az egyik iraki tartományt

Nagyvilág2006.06.19, 12:55

Iraki katonák ellenőrzik hétfőtől al-Muszanna tartományt. Ez az első erőszak dúlta vidék, amelyet hazai csapatok felügyeletére bíznak.

Öten meghaltak egy kurd-török incidensben

Nagyvilág2006.05.13, 15:18

Öt áldozatot szedett kurd felkelők és a török hadsereg egy összecsapása Törökország Irakkal határos vidékén - közölték szombaton a helyi hatóságok.

Vidéken népszerűbb a lakás-előtakarékosság

Gazdaság2006.04.01, 00:14

Vidéken jóval népszerűbb a lakáscélú előtakarékoskodás, mint a fővárosban - közölte a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár legfrissebb felmérésére hivatkozva. A társaság 433 ezer szerződésének 93,1 százalékát kötötte vidéken.

Minisztert jelölhetne a Magosz

Archívum2006.03.25, 17:18

A Fidesz kormányra kerülése esetén a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége tesz majd javaslatot az agráriumért felelős miniszter személyére - jelentette be szombaton Orbán Viktor. A Fidesz elnöke arra kérte a szervezet elnökét, hogy jövő vasárnapra készítsen jelentést a vidék állapotáról.

Orbán szavazásra buzdítja a vidéket

Itthon2006.02.19, 17:18

Orbán Viktor arra kéri a "vidéki Magyarországot", hogy nagy számban menjenek el szavazni a választáson. A Fidesz elnöke szerint, ha nem képviseltetik magukat elegen, akkor a felálló kormány nem a vidékiek érdekeit képviseli majd. Új Széchenyi-terv megvalósítását is ígérte. Az MSZP szerint vidékpolitikájuk "populista változatának" megvalósítását ígérte meg Orbán.

Továbbra is aktív a Santa Ana vulkán

Nagyvilág2005.10.03, 20:43

Nem nyugszik a salvadori Ilamatepec, más néven Santa Ana tűzhányó, amely százegy év után lépett ismét működésbe a hétvégén. Az ország egyik legnagyobb kávétermelő vidékéről húszezer ember menekült el.

Vidékre toloncolják Pakisztánban az afgán menekülteket

Nagyvilág2005.08.02, 18:51

Távozniuk kell a pakisztáni fővárosból és annak közvetlen közeléből az afgán menekülteknek - közölte kedden a pakisztáni belügyminisztérium, biztonsági okokkal magyarázva a döntést.

Nem könnyű vidéken ideális házat találni

Női Lapozó2005.07.28, 15:04

Biztosan tapasztaltátok már, milyen könnyű másoknak tanácsokat osztogatni. Annál nehezebb megtalálni a helyes válaszokat és megoldásokat, ha nekünk van rá szükségünk. Nekem is nagyon könnyű elmagyarázni, milyen telket, házat, lakást szabad megvenni, mi minden az, amit figyelembe kell venni, és mikor kell "futva menekülni". Lássuk, Vaszati-tanácsadónk hogy keresi az ideális házat magának!

Gyurcsány mégis várja a vitára Orbánt

Itthon2005.07.07, 15:45

Gyurcsány személyesen jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón, hogy pénteken öt órakor akkor is várja Orbán Viktort, a Fidesz elnökét vitára, ha a volt miniszterelnök már bejelentette, pénteken négy órakor vidéken van programja. A Fidesz legfrissebb reakciója szerint ők egy órakor szeretnék a találkozót. A találkozóról napok óta folyik a vita: Orbán feltételeket szabott, Gyurcsány ezt megfutamodásnak minősítette.

Zimbabwéban vidékre telepítették a munkanélkülieket

Nagyvilág2005.07.04, 19:12

A munkanélküliek műveljenek földet ahelyett, hogy az amúgy is zsúfolt városi szegénynegyedek népességét duzzasztanák - így indokolta hétfőn egy fokvárosi nemzetközi konferencián Morris Sakabuya zimbabwei lakásépítési miniszter kormányának azt a nemzetközileg hevesen bírált eljárását, hogy több százezer városi munkanélkülit erővel vidékre telepíttetett az ország nagyvárosainak szegénynegyedeiből.

Újabb földrengés Pápa környékén

Itthon2005.05.16, 17:16

Újabb enyhe földrengés volt Pápa környékén hétfőn 15 óra 39 perckor. Egy nappal korábban szintén volt egy kisebb földmozgás azon a vidéken.

Venezuelában lezuhant egy katonai repülőgép

Nagyvilág2004.12.11, 02:36

Legalább tizenhatan meghaltak, amikor pénteken egy venezuelai katonai repülőgép Caracas közelében egy hegyes vidéken lezuhant.

Tisza-Party: víziolimpia, halászlé, homokvár

Nyárigo 20042004.06.23, 13:33

A Felső-Tisza vidékének egyik legrangosabb nyári kulturális, szórakoztató eseménye a gergelyiugornyai fövenyen immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Tisza-Party.

Szélsőséges időjárás a Közép-Tisza vidékén

Tudomány2003.10.01, 12:15

Az idei esztendőt időjárási szélsőségek jellemezték a Közép-Tisza vidékén, télen nagy mennyiségű hó esett, tavasszal a sokéves területi átlagtól jelentős mértékben elmaradó csapadék hullott, míg májusban régen nem látott tartóságú hőség és szárazság kezdődött - mondta Varga László, a területi vízügyi szervezet illetékese.

Budapestre költöznek a vidéki utcalányok

Itthon2002.11.15, 11:38

A korábbi 4000 helyett akár a 7000-et is elérheti a prostituáltak száma a fővárosban. A növekedés egyik oka a prostituáltak egyesületének elnöke szerint az, hogy vidékről Budapestre jönnek dolgozni az utcalányok.

A rettegő londoniak és párizsiak vidékre menekülnek

Nagyvilág2001.10.01, 12:24

Mind Nagy-Britannia, mind Franciaország nagyvárosi lakosai menekülnek vidékre. A terrortámadástól félve sokan vidéki iskolába járatják gyerekeiket, és ott vásárolnak házat.

Ezer állat fagyott meg Dél-Afrikában

Nagyvilág2001.09.19, 12:35

Több mint ezer állat fagyott meg Dél-Afrika hegyes vidékein a hirtelen beköszöntött hideg miatt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő