Vida Ildikó

címke rss
Tagadja Nyerges, hogy összeverték egymást Simicskával a vadászházban

Tagadja Nyerges, hogy összeverték egymást Simicskával a vadászházban

A Pesti Srácok nemrég arról írt, egy vadászaton Simicska Lajos, a Közgép tulajdonosa összeveszett és összeverekedett a cég elnökével, Nyerges Zsolttal. Most cáfolta ezt, szerinte még csak össze sem vesztek. Azt állítja, egyszerűen csak elfáradt.

Vida Ildikó lett Simicska Közgépének az elnöke

Gazdaság2017.01.09, 20:57

Vida Ildikó, a NAV volt elnöke lett Simicska Lajos cégének, a Közgépnek az elnöke. Nyerges Zsoltot váltja. 

Vádat emeltek az amerikai kitiltási ügy egyik érintettjével szemben

Gazdaság2015.12.18, 12:08

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfáját csökkentését. A gyanúsított azok között volt, akiket tavaly Vida Ildikó NAV-elnökkel együtt kitiltottak az Egyesült Államokból.

Meglepő megoldással pótolják Vida Ildikót

Gazdaság2015.10.03, 15:18

Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetője, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környező országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Állást kapott Vida Ildikó

Itthon2015.09.26, 13:52

Új állást kapott a nyáron lemondott NAV-elnök. Vida Ildikót Simicska Lajos alkalmazza cégében felügyelőbizottsági tagként. 

Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború

Gazdaság2015.08.29, 15:46

Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csődje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nőtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyiből vesz új formaruhákat. Nőtt a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, de tovább tart állást találni. Ez volt a héten a gazdaságban.

Ingyen kaphat valamit, ha bemegy az IKEA-ba

Gazdaság2015.07.27, 15:22

Az IKEA ingyen ad rögzítőcsomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dőlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a bankok, de maradtak a tőkekorlátozások. Ez volt a héten a gazdaságban.

Vida Ildikóval foglalkozik az amerikai nagykövetség

Itthon2015.07.23, 19:40

Üdvözlünk minden olyan döntést – különösen a szövetséges és baráti országoktól –, amelyek javítják az országok átláthatóságát és az állampolgárok bizalmát – reagált az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége Vida Ildikó NAV-elnök lemondására.

Orbán még nem végzett Simicskával

Itthon2015.07.22, 20:52

Nagy valószínűséggel tovább folytatódik a Simicska–Orbán-háború, ami már 2014 előtt is kódolva volt a két erős személyiség miatt – mondta az Origónak Nagy Attila Tibor. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint kérdés, hogy Simicska és köre mennyi ideig tudja finanszírozni a médiabirodalmát.

Orbán Viktor nem fogadta el Vida Ildikó lemondásait

Gazdaság2015.07.22, 13:08

Vida Ildikó korábban többször is felajánlotta lemondását Orbán Viktornak, de a miniszterelnök nem fogadta el azokat, derült ki Lázár János szavaiból.

Varga Mihály az Origónak: Vida jelezte a szándékát

Gazdaság2015.07.20, 17:11

Varga Mihály tudott Vida Ildikó lemondási szándékáról, de konkrét időpontot nem közölt vele a Nemzeti Adó-és Vámhivatal korábbi vezetője. A nemzetgazdasági miniszter szerint az új struktúrához új ember kell. 

Hivatalos Vida távozása, megindult a tülekedés a posztjáért

Gazdaság2015.07.20, 16:05

Hivatalosan is megerősítették, hogy távozott a NAV éléről Vida Ildikó. Az elnök már két hónapja felmondott, mától pedig átadta jogköreit helyettesének. Előkerült a felmondólevele is, és az Origo értesülései szerint már megindult a tülekedés házon belül az elnöki posztért. Cikkünk folyamatosan frissül.

Debreceni NAV-os válthatja Vida Ildikót

Gazdaság2015.07.17, 11:43

Varga Mihály és Lázár János is arról beszélt, hogy nagy változások lehetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Vida Ildikó NAV-elnök pozíciója az amerikai kitiltási botrány idején gyengült meg. 

A görög miniszter sorsára juthat Vida Ildikó

Gazdaság2015.07.12, 16:27

Váratlanul lemondott Jánisz Varufákisz görög pénzügyminiszter, utódja a tárgyalódelegációt vezető politikus lett. A görög bankok zárva maradtak, de a kormány letette a hitelezők elé az új javaslatcsomagot, az eurócsoport tagjai azonban szombaton sem tudtak róla dönteni. Új partnert keres a Gazprom a Török Áramlat megépítéséhez. Varga Mihály arról beszélt, személycserék jöhetnek a NAV vezetésében. Elég sok mindent megtudtunk a legújabb lottómilliárdosról. Ez volt a héten a gazdaságban.

Lázár János szerint leválthatják Vida Ildikót

Gazdaság2015.07.09, 15:35

Orbán Viktor nagy változásokat szeretne a NAV-nál, szolgáltató és vállalkozóbarát adórendszert akar, mondta a csütörtöki Kormányinfón Lázár János.

Varga Mihály nem dönthet Vida Ildikóról

Gazdaság2015.06.13, 17:21

A kormány a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárcához akarta vonni a NAV-elnök kinevezésének és leváltásának jogát, de nem sikerült. A Közgép közbeszerzést bukott, mert túl keveset kért a munkáért. Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy csak kaszinókban lehetnek játékgépek. Szakképesítés nélkül is lehet vasárnap kisboltban árulni, sok Tesco már hajnalban kinyit, a Szentkirályi visszahívott 78 ezer palack ásványvizet. Ez volt a héten a gazdaságban.

Megbukott Varga javaslata a NAV-elnök elmozdítására

Gazdaság2015.06.11, 12:26

Ha Vida Ildikó eltávolítása volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter célja egy törvénymódosítóval,  más módszert kell találnia. Javaslata ugyanis elbukott a parlamenti szakbizottságnál, mivel házszabály-ellenes. Az ötlet az lett volna, hogy a kormányfőtől a miniszterhez kerüljön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének kinevezési joga.

Terroristáknak ingyen lesz az új magyar e-kártya

Techbázis2015.05.26, 17:30

Egyetlen okmányba sűrítené adatainkat a kormány, felmerül a kérdés: ki mire fog akkor rálátni? Az e-kártya az ujjlenyomatot is tartalmazza majd, de végül nem biometrikusan.

Sorra nyeri a közbeszerzéseket Orbán Viktor vejének cége

Gazdaság2015.05.23, 13:24

Tiborcz István cége újabb három közbeszerzést nyert. A Magyar Diáksport Szövetség kap még 600 milliót a Netfit iskolai testfelmérő rendszerre. A versenyhivatal 56 millióra bírságolta az Auchant. A NAV áfacsalással foglalkozó bűnszervezetet és illegális tetoválószalont buktatott, a Flippermúzeum tulajdonosa szerint a NAV miatt kell bezárnia. Varga Mihály megtartja Vida Ildikót, minden ellenkező híresztelést kacsának minősített. A KDNP beterjesztette a magáncsőd intézményét létrehozó törvényt, Görögország bejelentette, hogy a következő IMF-törlesztőt már nem tudja kifizetni. Ez volt a héten a gazdaságban.

Varga Mihály elárulta, hogy mi lesz Vida Ildikó sorsa

Gazdaság2015.05.18, 10:16

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke végzi a munkáját, amellyel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, amely a leváltását indokolná, az erről szóló sajtóhírek kacsák – mondta Varga Mihály. 

Intézkedési tervet készített a NAV

Gazdaság2015.04.28, 13:33

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke az Állami Számvevőszék megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket és erről az előírt határidőig tájékoztatta az ÁSZ elnökét, közölte honlapján a NAV.

Vida Ildikó nem ment el a költségvetési bizottság ülésére

Gazdaság2015.03.23, 10:56

Vida Ildikó nem ment el a költségvetési bizottság ülésére, ahol az adóhatóság belső vizsgálatának ügyében hallgatták volna meg, levelében azt írta, nem kíván élni a lehetőséggel. A fideszes alalnök szerint költségvetési szempontból a meghallgatásnak nincs relevanciája, az LMP-s alelnök szerint van, sőt mélyebb ellenőrzés kellene.

Vida-ügy: a NAV átvilágította magát

Gazdaság2015.03.05, 08:57

Washington szerint amerikai cégek több alkalommal jeleztek korrupciós ügyeket a magyar adóhatóságnak. A NAV átvizsgálta önmagát, hogy kiderítse, valóban előfordult-e olyan eset, amikor figyelmen kívül hagyták amerikai cégek bejelentéseit. Az átvizsgálást bemutató jelentést most nyilvánosságra hozták, eszerint sosem történt ilyen.

Kitiltási ügy: ki kell adni a belső vizsgálatot

Itthon2015.02.20, 13:17

Tovább firtatja az LMP, mire jutott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon belső vizsgálata, melyet a kitiltási botrányban érintett Vida Ildikó elnök rendelt el a kitiltási ügy NAV-os vonatkozásának feltárására, és amelyről eddig nem árultak el részleteket.

Vida Ildikó beperelte Horváth Andrást

Itthon2015.01.22, 23:38

Jó hírnév megsértése és becsületsértés miatt három millió forintra perli Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a zöld dossziéról ismert volt adóellenőrt, Horváth Andrást. A bíróság visszadobta a keresetet.  

Útlezárással fenyeget az MSZP a pályamatricák miatt

Itthon2015.01.21, 17:36

Félpályás útlezárást terveznek az MSZP helyi szervezetei minden olyan útszakaszon, amit januártól fizetőssé tettek - jelentette be Tóbiás József. A frakcióvezető szerint a kormánynak be kellett volna ismernie: rossz viccc az új pályamatricák bevezetése

Vida Ildikó menesztését sürgeti az Együtt

Itthon2015.01.18, 13:26

Az Együtt felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra az Egyesült Államokból kitiltottak névsorát, és mentse fel Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét tisztségéből.

Besztof 2014: ezek voltak a legfontosabb sztorik a gazdaságban

Gazdaság2014.12.30, 16:49

Összegyűjtöttük, mik voltak az év legérdekesebb sztorijai a gazdaságban. Urizálás, netadó, Vida-ügy, vasárnapi boltzár vagy Déli Áramlat? Ön szerint mi volt a legfontosabb?

Ugyanazok tüntetnek évek óta egy felmérés szerint

Itthon2014.12.27, 15:53

Diplomás, eltökélt ellenzéki és már sokadik demonstráción jelenik meg - ez a kormányellenes tüntetők közös jellemzője az MTA friss elemzése szerint. Az akadémia politológusai a december 16-i megmozdulás részvevőit kérdezték. Az "Orbán, takarodj!" tovább zúgott, mint a "Nem lesz netadó!"

Miért cáfol Nyerges Zsolt egy híresztelést?

Itthon2014.12.22, 20:51

Nyerges Zsolt szerint nem tiltották ki az USA-ból, és „hülyeség" a híresztelés, amely a kitiltási üggyel hozza összefüggésbe. A Közgép-elnök cáfolta, hogy neki amerikai bankszámlája, befektetése vagy üzleti érdekeltsége lenne. Ezzel esetleges érintettségéről régóta ismert, de eddig nem publikált híresztelésekre reagált.

Feljelentették Orbán Viktort a rendőrségen

Itthon2014.12.15, 16:33

A kaposvári rendőrkapitányságon jelentette fel Orbán Viktor miniszterelnököt a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának ügyvezetője. 

"Nem sérti" a NAV hírnevét a BME-s dolgozat

Gazdaság2014.12.15, 12:34

Megint dolgozatban üzent a NAV-nak a BME egyik oktatója. A zárthelyi egyértelműen jelzi, hogy nem célja, hogy „a NAV-ba vetett közbizalmat hátrányosan befolyásolja.”

Nyomoz az ügyészség Vida Ildikó feljelentése alapján

Itthon2014.12.15, 11:49

Megindította a nyomozást rágalmazás gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség Vida Ildikó feljelentése alapján. Egyelőre adatot gyűjtenek, de André Goodfriend amerikai ügyvivőt csak akkor gyanúsíthatják meg, ha az Egyesült Államok lemond a nevében a diplomáciai mentességről.

Van már ügyvédje André Goodfriendnek?

Itthon2014.12.13, 19:12

Talált-e már egy jó ügyvédet? – ezt a kérdést tették fel a Twitteren André Goodfriendnek. Az amerikai ideiglenes ügyvivő kissé ironikus, de meglehetősen frappáns választ adott. 

Vida-jelenet, ami nem kellett a Rádiókabarénak

Itthon2014.12.12, 11:06

Pillanatok alatt a közösségi oldalak sztárja lett egy kabaréjelenet, amely meg sem kapta a szokásos nyilvánosságot. Varga Ferenc József humorista eredetileg a szilveszteri Rádiókabaréba szánta a Vida Ildikó és André Goodfriend közti beszélgetés paródiáját, végül a saját telefonjával, közönség nélkül, az öltözőben készítette el a háromperces felvételt.

Keressük Vida Ildikót!

Itthon2014.12.11, 14:24

Interjút kértünk Vida Ildikótól. A NAV az ügyvédjéhez irányított, ő viszont vissza a hivatalhoz. A kör bezárult.

Vida Ildikó megírta a feljelentését, ötmilliót követel

Itthon2014.12.11, 14:20

Beperli Vida Ildikó az amerikai ügyvivőt – erősítette meg az Origónak a NAV-elnök ügyvédje, ám lehet, hogy a feljelentés kudarcra van ítélve. Futó Barnabás szerint a helyzet nem reménytelen. Elárulta azt is: Vida Ildikó ötmillió forint sérelemdíjat is követel az ügyvivőtől. Goodfriend reagált.

Nagy a csönd Vida Ildikó körül

Itthon2014.12.11, 09:02

Sem perről, sem leváltásról nem tudni Vida Ildikó NAV-elnök ügyében. Pedig már három napja, hogy Orbán Viktor azzal fenyegette meg, hogy hogy leváltja, ha nem indít pert André Goodfriend amerikai ügyvivő ellen. A NAV csütörtökre választ ígért az ügyben.

Alapos vizsgálattal fenyegette meg a kormányfő Vida Ildikót

Itthon2014.12.09, 13:48

Amennyiben Vida Ildikó nem pereli be André Goodfriendet, nem csupán távoznia kell, de alapos vizsgálatokkal is kell számolnia – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő.

Vida Ildikó válaszolt Orbán Viktor felvetésére

Itthon2014.12.09, 11:40

Orbán Viktor kormányfő hétfőn az Országgyűlésben közölte: leváltja Vida Ildikót, ha a NAV vezetője nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét.

Orbán Viktor leváltja Vida Ildikót, ha nem pereli be Goodfriendet

Itthon2014.12.13, 17:02

Ha Vida Ildikó, a NAV elnöke nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Orbán Viktor miniszterelnök leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő ezt az Országgyűlésben közölte, felszólítva egyben az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.

Újabb bombát robbantott André Goodfriend

Itthon2014.12.03, 15:59

Vida Ildikót nem azért tiltották ki az Egyesült Államokból, mert nem tett eleget a korrupció felszámolásáért, hanem mert konkrét bűncselekményben tartják érintettnek – utalt rá egy interjúban André Goodfriend. 

A nap, amikor nem mondott le Vida Ildikó

Itthon2014.11.19, 13:54

Nem volt jó ötlet ma ügyeket intézni a NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatóságán. Az a néhány ügyfél legalábbis biztosan megbánta, akik reggel óta vártak sorukra az ügyfélszolgálaton. Valószínűleg nem tudták, hogy az 1000 milliárdan a tisztességes adózásért Facebook-csoport délelőtt 10 órára országos akciót hirdetett meg. Aktivistáik sorszámot húztak, egyenként odamentek az ablakokhoz, majd feltették a kérdést: lemondott-e már a NAV elnöke. 

Lemondott már Vida Ildikó?

Itthon2014.11.19, 12:19

Mintegy 20 aktivista jelent meg 10 óra után pár perccel a Nemzeti Adó - és Vámhivatal Dob utcai épülete előtt. Kezükben táblákat tartottak, majd bementek az épületbe, hogy az ügyfélszolgálaton megkérdezzék, lemondott-e már Vida Ildikó, a szervezet vezetője.     

Tízezrek tüntettek a Közfelháborodás napján

Itthon2014.11.18, 08:44

Kemény kormányellenes beszédekkel, több mint tízezres tömeggel, majd órákig tartó huzavonával telt a Közfelháborodás napjának hívott tüntetés Budapesten. Kisebb demonstrációk voltak az ország mintegy kéttucat vidéki városában, sőt Skóciától Máltáig több külföldi helyszínen is. Zengett az Orbán, takarodj és a Viktátor, a legfinomabb kritika pedig Horváth Andrásé volt, miszerint „Nem tudunk annyi adót fizetni, amennyit loptok!"

Szakszervezet szerint nem korrupt az egész NAV

Itthon2014.11.16, 09:08

Méltánytalannak és igaztalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a NAV egész testületét korruptnak állítják be az adóhivatal vezetője ellen tüntetők és egyes politikusok.

Előző
  • 1
  • 2
Következő