Victor Hugo

címke rss
Az utolsó francia császár, aki száműzöttből lett uralkodó

Az utolsó francia császár, aki száműzöttből lett uralkodó

Királyi családban született, fiatalon forradalmár volt, száműzöttből lett köztársasági elnök, majd uralkodó és száműzetésben is végezte a százötven éve, 1873. január 9-én elhunyt III. Napóleon, az utolsó francia császár.

Victor Hugo, aki a szerelmének írta a drámáit

She2021.02.25, 19:17

Regény és drámaíró, költő, a francia irodalom egyik, ha nem a legnagyobb vezéregyénisége. Aki ráadásul a rajzolással és a politikával is kacérkodott.

Koraszülöttek voltak, mégis örökre fennmarad a nevük - November 17., a koraszülöttek világnapja

Life.hu2020.11.16, 20:15

2011 óta minden évben november 17. a koraszülöttek világnapja. Magyarországon például minden tizedik gyermek koraszülöttként, azaz a terhesség 37- hete előtt jön a világra. Ma már a modern orvostechnológiai eszközök lehetővé teszik a nagyon kis súlyú, azaz1000 gramm alatti koraszülöttek szövődménymentes felnevelését is. Ezen a napon sötétedés után számos magyarországi épület is lila színt ölt, kivilágításával is egy kis figyelmet irányítva a koraszülöttekre és családjaikra, valamint az ő segítésük fontosságára. Ennek kulcsfontosságú eleme az élet első napján, majd ezt követően, legalább az első hat hónap során megvalósuló kizárólagoos ...

Hírességek, akik a vártnál korábban jöttek a világra

Life.hu2019.11.16, 18:58

Mi a közös Einsteinben és Mark Twainben, és mellettük még számos világhírű tudósban, zenészben, íróban, akik különböző korokban és országokban születtek? Mindannyian koraszülöttek voltak, de ledolgozták a hátrányukat, és a világtörténelem legismertebb alakjai lettek. Magyarországon ma minden 10. gyermek koraszülöttként jön a világra, azaz a terhesség 37. hete előtt születnek. Nem is gondolnánk, hogy a legnagyobb tudósok közül mennyien voltak koraszülöttek. Kis súllyal, korán születtek, mégis túlélték az évszázadokkal ezelőtti körülményeket és kreativitásukkal, tudásukkal beírták magukat a történelembe. Nézzük, kik a leghíresebb koraszülöttek!

Jeanne d'Arctól Quasimodóig: a Notre-Dame évszázadai

Tudomány2019.04.16, 20:57

Sok évszázad kultúrtörténete állt hétfőn éjjel lángokban, és a világ egyik leglátogatottabb keresztény temploma már nem először nyögte a történelem viszontagságainak pusztításait. A párizsi Notre-Dame székesegyházat Maurice de Sully, Párizs püspöke kezdte építtetni 1163-ban, és a Mi Asszonyunk temploma a kezdetektől számos jelentős változtatáson esett át. Látta nagy királyok ünnepeit és dicsőítette győzelmeiket, a francia forradalom idején megrongálták és kifosztották, majd a nácik idején újra veszélybe került. A kereszténység és az egyetemes kultúra egyik jelképe Victor Hugót is megindította, és 1831-ben napvilágot látott a hányatttatott ...

Bestsellerlistára került Victor Hugo regénye

Kultúra2019.04.16, 18:45

A párizsi székesegyházban kitört tűz hatására bestsellerlistára került Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regénye az Amazonon.

Érdekes részlet: már Victor Hugo is írt a Notre-Dame leégéséről

Archívum2019.04.16, 16:51

A fél világot megdöbbentette a hétfő esti hír, miszerint lángokba borult a párizsi Notre-Dame. Tűzoltók tucatjai küzdöttek a 850 éves épületért. Hasonló jelenetről már Victor Hugo is írt korábban A párizsi Notre-Dame című regényében.

Hat SMSweb szervert foglaltak le kedden

Techbázis2008.12.03, 13:41

Fél tucat, úgynevezett SMSWEB-szervert foglalt le a rendőrség kedden több tíz terabájtnyi adattal a budapesti XIII. kerületi Victor Hugo utcában, amelyekről emelt díjas SMS-ért lehetett jogvédett tartalmakhoz hozzáférni - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

A sírban is tovább macerálták az amerikai magyart

Nagyvilág2007.08.16, 16:00

Már rég eltemették a magyar származású Michael Molnart, de egy régi riválisa továbbra is verte az asztalt az amerikai bíróságokon, hogy vonják vissza építészmérnöki engedélyét. Mi áll az ádáz jogi hadjárat hátterében és vajon tényleg hazudott-e Molnar a diplomájáról? Az [origo] amerikai és magyar szálakat bogozott a szokatlan becsületbeli ügyben, amelyben egyszerre tűnik fel az 1956-os forradalom, egy állítólag zaklatott titkárnő és Victor Hugo nagyregénye.

Google-ön kereshető a Lausanne-i könyvtár

Archívum2007.05.21, 13:22

Victor Hugo és Balzac, valamint számos más francia szerző művei ősztől eredetiben lesznek olvashatók a világhálón, a Google-on.

Előző
  • 1
  • 2
Következő