Viasat History

címke rss
Hat királynő, aki megváltoztatta a világot

Hat királynő, aki megváltoztatta a világot

Bár sokáig csak háttérszereplőknek tartották őket a férfiak uralta világban, néhány királynő óriási hatalomra tett szert a történelemben. Egy izgalmas dokumentumsorozat, a Királynők, akik megváltoztatták a világot hat ilyen uralkodónőt helyez új megvilágításba: feltárja, mi hajtotta őket, hogyan erősítették meg a hatalmukat és közben persze azt a kort is bemutatja, amelyben ők voltak a vezérek. A friss, hatrészes sorozat hazánkban december 12-én 21:00-kor startol el a Viasat Historynak köszönhetően. Lássunk eme hat királynőről egy-egy izgalmas érdekességet!

Fürdőztek, házi állatot tarthattak, sőt kapcsolatuk is lehetett a római katonáknak

Tudomány2023.10.06, 19:10

Félelmet nem ismerő. Fegyelmezett. Legyőzhetetlen. Egy hadigép – a tulajdonságok, amelyek szinte mitológiai jelképpé emelték a római legionáriusokat, akik nélkül a Római Birodalom nem lett volna képes fenntartani több évszázados uralmát. De vajon kik álltak legionáriusnak? Mik voltak az álmaik és hogyan teltek a mindennapjaik? Ezt a különleges témát és a mítosz mögött álló embert mutatja be az Egy római katona igazi élete című kétrészes dokumentumfilm is, amely nálunk 2023. október 8-án és 15-én vasárnap 21 órakor debütál a Viasat History műsorán. Kiderül, hogy a katonák nem csak a harcnak éltek – a közelmúlt ásatási eredményei alappján ...

A cowboyok színesbőrűek, az indiánok pedig fejlettek voltak?

Tudomány2023.09.21, 20:24

Szeptember 22-én ünneplik az Amerikai Őslakosok Napját, ebből az alkalomból érkezik hazánkba is egy érdekes történelmi dokumentumsorozat, amely az amerikai vadnyugat különböző legendáinak jár utána, lerántva ezzel a leplet sok westernfilmes sztereotípiáról: valóban fehérbőrűek voltak a cowboyok? És tényleg folyamatos harcban álltak az indiánokkal? A határvidéken a lövöldözés valóban „mindenórás" tevékenység volt? Egy friss, hatrészes dokumentumsorozat a Viasat History műsorán (szeptember 22-én, pénteken 21:00-kor startol A határ címmel) arra vállalkozott, hogy utánajárjon az igazságnak, és leválassza a tévhiteket a valóságtól.

A tökéletesség szimbóluma és az örök szerelem emlékműve, a Tádzs Mahal kulisszái mögött forgattakK

Tudomány2023.07.03, 14:23

Évente közel 7 millióan zarándokolnak el a Tádzs Mahalhoz, a modern világ hét csodájának egyikéhez. A legendás mauzóleumot a XVII. században, mindössze 18 év alatt építtette Sáh Dzsahán, a Mogul Birodalom akkori uralkodója. Fiatalon elhunyt felesége, Mumtáz Mahal emlékére állíttatta fel ezt a monumentális palotát, hogy így örökítse meg szerelmüket, az uralkodónő szépségét és életét. A közel 73 méter magas, 25 ezer tonnás épület az évszázadok során a szerelem szimbólumává vált, amit a 80-as években az UNESCO is felvett a világörökségi listájára. De hogy sikerült ilyen gyorsan felépíteni, méghozzá egy folyó instabil partján? Milyen éppítészeti ...

Átkokkal sújtanak Pompeii szuvenírjei

Tudomány2023.06.14, 14:10

A történelem jónéhány titokzatos alakot és relikviát tart számon, Tutanhamontól a terrakotta hadseregig, a Hope-gyémánttól a borostyánszobáig. Egyes tárgyak megbabonázták, mások megrémisztették az embereket. Alkotóikat gyakran őrület és nyomorúság sújtotta, megtalálóikat pedig szerencsétlenség és betegség. Elátkozott kincsek lennének? Hogyan hat a turistákra, ha elhoznak egy nagymúltú helyről valamit ereklyeként? A Viasat History tévécsatorna Elátkozott kincsek című dokumentumsorozata ezt a témát vizsgálja, beutazva az egész világot, miközben nemzetközileg is elismert szakértőkkel próbálja megfejteni a lenyűgöző tárgyak mögött húzóddó ...

CGI felvételekkel rekonstruálták a Bismarck utolsó óráit

Tudomány2023.03.30, 14:45

Winston Churchill 1941 májusában adta utasításba, hogy a Bismarckot el kell süllyeszteni. A német tengeri haderő zászlóshajója május 24-én, mindössze 8 perc alatt küldte tengerfenékre a brit királyi haditengerészet büszkeségét, az HMS Hoodot, és újabb prédára vadászott. A cél egyértelmű volt: meg kellett állítani! A könyörtelen hajszát dokumentálja modern CGI felvételekkel, újrajátszott jelenetek és tanúvallomások segítségével a Bismarck: Az utolsó 24 óra című dokumentumfilm, amely 2023. április 1-jén 21 órakor debütál a Viasat History műsorán.

Egykor híd lehetett a mára elsivatagosodott bibliai városban

Tudomány2022.09.23, 16:12

Az ókori Irak a Biblia legismertebb történeteinek helyszíne: itt épült Noé bárkája, itt született Ábrahám és itt emelték fel Bábel tornyát. Ezek a helyszínek azonban örökre elvesztek... vagy mégsem? Szakértők egy csoportja rejtélyes nyomokkal felvértezve indult Irakba, hogy felfedjék a sivatagi homok fedte városokat. A kutatás hamar eredményt hozott: nemcsak egy régi hídra, de egy teljes csatornahálózatra is leltek a homok alatt. A Viasat History legújabb A Biblia elveszett városai című dokumentumsorozata szeptember 25-én vasárnap 21 órától pedig – pazar légi felvételekkel kiegészítve – Magyarországon is bemutatja a rendkívüli felfedezéseket.

Három érdekesség Julius Caesarról… a császárról, aki mai napig is hat az építészetre!

Tudomány2022.05.12, 14:54

Az ókori Róma legismertebb császára, Julius Caesar korához számos olyan forradalmi találmány köthető, amely nemcsak a Birodalom terjeszkedését biztosította, de a mai napig hatással van az építészetre. A fejlesztések mellett azonban a hódításairól is híres ez az időszak, amelyek során a háborúk elkerülhetetlenek voltak: ezzel Caesar is tisztában volt, sőt a sikerért képes volt akár teljes seregét feláldozni. A Viasat History történelmi csatorna több estét is a római kornak szentel, így, május 13-án 21 órakor a Gigantikus római építmények, május 23-án 22:15-től pedig a Caesar ítéletnapi háborúja idézi fel a régmúlt pillanatait. Addig ...

Régi korok beszédes kicseit mutatja be Bettanyi Hughes

Tudomány2022.04.08, 15:45

100 bikányi felajánlás Zeusz tiszteletére és meztelen megmérettetés az ide tartozó, gyakran halálos kimenetelű versenyen – ma már elképzelhetetlen, azonban egy évezreden keresztül ilyen volt az év legnagyobb eseménye. Bettany Hughes, a világhírű tévés történész a pandémia idején sem ült tétlenül: turistamentes ókori helyszíneket járt be, így jutott el a különleges sportmúlttal rendelkező Olümpia romvárosába és a Máltán lévő erődbe, amely a történelem egyik legnagyobb innovációjával büszkélkedhet. Mindezt legújabb, hatrészes dokumentumfilmjében szemlélteti az érdeklődőknek, 2022. április 10-től vasárnaponként 20 órától a Viasat Histoory ...

Új eszközök segítségével feltárás nélkül is árulkodnak a szarkofágok

Tudomány2022.03.07, 13:44

A történelem még mindig számos titkot rejteget, de szakemberek kitartó munkájával egyre közelebb kerülünk múltunkhoz. Zahi Hawass egyiptomi régész és egyiptológus – aki nemrégiben hazánkban is tiszteletét tette – fáradhatatlanul küzd azért, hogy újabb csodákat tárjon fel csapatával. Legutóbb Szakkarának szentelte idejét, ahol egy eddig ismeretlen temetkezési helyszínt találtak, tele különböző érdekességekkel és kivételes műtárgyakkal. A legújabb technológiáknak köszönhetően pedig a területet úgy tárták fel – köztük a kort, a nemet és a halál okát is kiderítve –, hogy egyes szarkofágokat még a helyükről sem kellett kiemelni. A három ...

Előző
Következő