Vezúv

címke rss

Egy most felfedezett felirat késõbbre tenné a Vezúv kitörését

Archívum2021.10.13, 10:27

Kevés természeti esemény volt annyira döbbenetesen gyilkos és mindent elsöprõ, mint a Vezúv kitörése, amely elpusztította Pompeji városát. Még a kitörés dátumát, tehát az idõszámításunk szerint 79. augusztus 24-ét is, sötét foltként tüntették fel a történelemben. De maga az idõpont talán egy kicsit elmosódottabb lehet, mint azt korábban a tudomány vélte. A helyszínen dolgozó régészek ugyanis egy feliratot találtak, ami pár hónappal módosíthatja az eddig ismert kitörési dátumot.

Vulcanus ünnepnapján pusztította el a Vezúv Pompejit

Archívum2021.08.25, 21:37

I.sz. 79. augusztus 25-én a tûzhányók alvilági istene, Vulcanus ünnepnapjára készülõdtek a Nápolyi-öböl partján fekvõ húszezres lélekszámú város, Pompeji polgárai. A település fölé magasodó és már napok óta füstcsíkokat eregetõ Vezúvról mindenki azt hitte, hogy régóta halott, kialudt vulkán. A kora délelõtti verõfényben nagy tömeg gyülekezett az utcákon, hiszen kettõs ünnepre, Vulcanus, és a várost újjáépítõ isteni Augustus emlékének megünneplésére készültek. Az ünnepi hangulatban senki sem figyelt fel a kék égbolton dél felé húzó tömött madárrajokra, és az egyre izgatottabban vonyító kutyákra. Az idilli hangulatnak mély, túlvilági ...

Tizenöt perc alatt végzett Pompeji lakóival a Vezúv kitörése

Archívum2021.03.24, 12:18

Nagyjából 15 perc alatt végezhetett Pompeji lakóival a Vezúv 79-es kitörésekor kialakult vulkanikus törmelékár - állapították meg olasz és brit kutatók.

Pompeji gyorsétkezde árulkodik róla, hogy mit szerettek a korabeli polgárok

Archívum2020.12.28, 19:28

A Pompejiben folyó ásatásokon egy egész ókori gyorsétkezdét sikerült feltárni, amelynek maradványai azt is elárulják, hogy csaknem 2000 évvel ezelõtt milyen fogásokat szerettek a korabeli polgárok, akik a jelek szerint szívesen étkeztek házon kívül.

Vulkáni hamu okozta a Vezúv kitörése elõl megmenekültek végzetét

Archívum2020.11.22, 16:58

A Vezúv csaknem kétezer évvel ezelõtti kitörésekor Pompejiben elhunyt két áldozat, úr és szolgája testét sikerült rekonstruálnia olasz tudósoknak. A maradványaikat a településtõl 700 méterre északnyugatra fekvõ Civita Giuliana villában folyó ásatásokon fedezték fel.

Meghökkentõ felfedezést tettek a Vezúv egyik áldozatának agyában

Archívum2020.10.05, 15:29

Nehéz elképzelni szörnyûbb halált, mint Vezúv lábainál elterülõ ókori városok lakóiét. A vulkánt 79. augusztus 24-én izzó anyagok hagyták el, és a kitörés a Pompeii mellett a várostól húsz kilométerre fekvõ Herculaneumot is elpusztította. Itt bukkantak rá a nápolyi II. Frigyes Egyetem régészei arra 25 év körüli férfinak a maradványaira, akit valószínûleg álmában ért a szörnyû halál. A tudósok a koponyájában üveges, fekete anyagot találtak: ebben a neuronok szerkezetét fedezték fel.

Pompeji városának egy része újrahasznosított szemétbõl épülhetett

Archívum2020.04.27, 18:41

Azt már régóta tudjuk, hogy az ókori rómaiak kiváló mérnökök voltak: padlófûtést és vízvezetékeket építtetek, miközben már betont is használtak. Most azonban az is kiderült, hogy a szemét újrahasznosításában is mesterien jártak el.

Ismét használatba veszik Pompeji ódon csatornarendszerét

Archívum2020.02.10, 13:26

Ismét használni fogják a Pompeji alatt 2300 éve kiépített csatornarendszert, hogy a régészeti lelõhely térségében lehullott esõvizet a tengerbe vezessék.

Idõsebb Pliniusé lehet a titokzatos koponya

Archívum2020.01.24, 15:44

Valószínû, hogy Idõsebb Pliniusé, az 1. században élt ókori római íróé, polihisztoré és enciklopédistáé az a Rómában õrzött koponya, amely évtizedek óta vita tárgyát képezi a régészek körében - állapították meg olasz kutatók.

Üveggé vált az agya a szerencsétlenül járt férfinak

Archívum2020.01.23, 13:56

I.sz. 79-ben kitört a Vezúv, és ez olyan hõt generált, ami szó szerint üveggé változtatta a természeti csapásban meghalt 25 éves férfi agyát – írja a Fox News.

Megtaláltak egy gyereket, akit eltemetett a szörnyû vulkánkitörés

Archívum2019.11.28, 15:53

Egy pompeji gyerek maradványait tárták fel a régészek a város központi fürdõjének egy romos építési helyszínen. Többen kerestek ott menedéket a Vezúv kitörésekor.

A világ három leglátványosabban kitörõ vulkánja közül kettõ Európában található

Archívum2019.11.13, 13:19

A világ minden táján több ezer vulkán található, amelyek kitöréseikkel a múltban jelentõsen átalakították a bolygónk felszínét. Ezek közül néhány továbbra is aktív maradt, és alkalmanként megmutatja látványos és veszélyes arcát.

Megnyították az egyik legszebb római kori lakóházat, a Heculaneumot

Archívum2019.10.25, 11:46

Harminchat év után nyílt meg a látogatók elõtt az egyik legszebb római kori lakóépület, a hajdani Herculaneumban álló Bicentennárium Háza.

Pompeii életének utolsó éveirõl mesél egy most megfejtett szöveg

Archívum2019.10.23, 13:59

Évtizedekkel azelõtt, mielõtt Pompeii városát maga alá temette volna a Vezúv óriási vulkánkitörése, a városlakók élete tele volt mulatozásokkal és mindennapi viszályokkal. Legalábbis errõl mesél egy felirat, amelyet a kutatók még 2017-ben találtak az egyik sír falán a település területén, de csak most sikerült megfejteni azt. A megoldásról a Journal of Roman Archaeology tudományos folyóirat számolt be.

Pompeii romjai az õsi világ különleges varázsamulettjeit rejtették

Archívum2019.08.14, 18:12

Értékes amulettekre bukkantak a régészek Pompeii õsi romjainál, amelyek között akadtak drágakövek, karcolt üvegek és fallosz alakú szerencsetárgyak is. Az õsi leletek egy része csak most, a vulkánkitörés után több mint kétezer évvel kerül napvilágra, a kincsek eddig Vezúv hegység több ezer éves hamurétege alatt bújtak meg.

Kétezer éves Valentin-napi csók Pompejibõl

Archívum2017.02.11, 17:09

Egy csaknem 2000 éves csók is látható lesz Valentin-nap alkalmából Pompejiben: a különleges freskót rejtõ házat felújítása elõtt utoljára nyitják meg a hétvégén a látogatók elõtt az ókori romvárosban.

Apu hogy megy be... egy vulkanológus a tûzhányó kráterébe?

Archívum2016.04.02, 12:46

Az aktív tûzhányók kráterében zajló folyamatokat a technológia fejlettségének köszönhetõen ma már többnyire biztonságosan tanulmányozhatják a vulkanológusok. Az elsõ pionírok kutatóútjai azonban nemegyszer életveszélyes kalandnak bizonyultak.

Ritka sírt tártak fel francia régészek Pompejiben

Archívum2015.09.22, 11:25

Egy ritka, a római kort megelõzõ idõszakból származó, kiváló állapotban fennmaradt sírt tártak fel francia régészek Pompeji itáliai antik romvárosban.

A Vezúv haragja Vulcanus ünnepnapján temette el Pompejit

Archívum2015.08.25, 20:14

Ifjabb Plinius dokumentarista pontossággal számolt be az ókori római világ egyik legnagyobb természeti katasztrófájáról, a Vezúv Kr. u. 79. augusztus 25-i pusztító kitörésérõl. Sajátos módon a kataklizma tragikus idõkapszulaként õrizte meg az antikvitás vulkáni hamuba záródott mindennapjainak pillanatképét az utókor számára.

Gyanúsan csendes a Pompejit elpusztító vulkán

Archívum2015.03.20, 17:50

Szakértõk szerint veszélyes kitörésre készülhet a Vezúv - a korábban különösen aktív vulkán már több mint 70 éve nem forrong.

Funiculi, funicula - meredek siklókalandok

Archívum2017.11.30, 14:49

145 éve, 1870. március 2-án adták át a forgalomnak a budavári gõzsiklót, mai nevén Budavári Siklót. Éljen! Azóta már nem gõz. Viszont gondolhatják, hogy ahogy a legtöbb siklót, a budait sem turistáknak építették eredetileg. Siklóvasútból pedig olyan sok van szerte a világban, hogy ember legyen a talpán, aki képes kiválogatni közülük egy ilyen ünnepi cikkhez a legérdekesebbeket. Mi úgy-ahogy megpróbáltuk.

Röntgennel olvassák a kétezer éve elégett papiruszt

Archívum2015.01.21, 11:00

Elsõ alkalommal sikerült beleolvasni egy olyan kétezer éves papirusztekercske, amelyet Herculaneum városában találtak. A római várost a Vezúv kitörése miatt lepte el a vulkáni hamu az elsõ században.

Több mint 80 éve figyelik a csepegõ kátrányt

Archívum2013.03.31, 21:27

A világ legrégebb óta folyó kísérletei arra emlékeztetnek, hogy a tudomány mûvelése sok esetben inkább maratonhoz, mint rövidtávfutáshoz hasonlítható. A Nature összeállítása a tudományos megfigyelés élõ történelmérõl.

Hát nem találtak jobb helyet?

Archívum2013.01.09, 12:53

Nápoly sok északi olasz számára olyan, mint Budáról nézve a nyolcadik kerület: nem szívesen merészkednek oda. Pedig - bár a közbiztonság és a tisztaság finoman szólva sem "perfetto" - a hangulat, az ízek és az érzékiség mindenért kárpótol.

Újra ketyeg Európa idõzített bombája: hatalmas aktív magmakamra lehet a Vezúv alatt

Archívum2011.07.14, 18:51

Kontinensünk legveszélyesebb tûzhányója a Vezúv. A vulkánóriás alatt egy furcsa képzõdményt észleltek, amely egy aktív magmakamra is lehet, és hatalmas, úgynevezett pliniusi kitörést produkálhat.

Megzavarhatják a tûz istenét a vulkánba fúró tudósok

Archívum2010.09.22, 12:03

Olasz vulkanológusok több mint 4000 méter mélyen fúrnak bele egy tûzhányóba Nápoly mellett, hogy adatokat gyûjtsenek a terület aktivitásáról. A legendák szerint itt lakik Vulcanus, a tûz római istene.

Ókori gyorsétterem nyílik Pompejiben

Archívum2010.03.27, 19:04

Az állagmegóvó munkálatok után hamarosan látogatható lesz Pompeji egyetlen gyorsétterme. Az egykori tavernában a vendégek beszélgetés közben állva ették a mézes ricottát. A falatozásnak a Vezúv i. sz. 79-ben történt kitörése vetett véget. Az idei év legnagyobb attrakciója azonban a romváros falain kívül megnyíló Archaeo-Restaurant lesz, ahol korabeli receptek alapján készülõ fogásokat szolgálnak fel. Pompejiben ma már annyi a látnivaló, hogy egy nap nem is elég a felfedezésére.

Hamuba temetett városok

Archívum2008.08.26, 12:20

Szinte napra pontosan 1929 évvel ezelõtt történt az ókori világ egyik legnagyobb ismert katasztrófája, a Vezúv kitörése. A láva, hamu és füstfolyam elpusztította és egyben örök életet kínált Pompejinek és a környezõ településeknek.

1908 London - angol-amerikai párharc

Archívum2008.04.29, 14:48

A olimpiák számozásában a IV. sorszámot Róma kapta, de 1904-hez hasonlóan most sem az eredetileg kijelölt város lett a rendezõ. Ám most nem a gazdasági szempontok szóltak közbe, hanem a Vezúv. A tûzhányó 1906-os kitörései és pusztításai megcsappantották az olasz államkasszát, s amikor biztossá vált, hogy az olaszok nem tudják felépíteni az olimpiai stadiont, visszaléptek a rendezéstõl.

1908, London - angol-amerikai párharc

Archívum2008.02.26, 09:50

A olimpiák számozásában a IV. sorszámot Róma kapta, de 1904-hez hasonlóan most sem az eredetileg kijelölt város lett a rendezõ. Ám most nem a gazdasági szempontok szóltak közbe, hanem a Vezúv. A tûzhányó 1906-os kitörései és pusztításai megcsappantották az olasz államkasszát, s amikor biztossá vált, hogy az olaszok nem tudják felépíteni az olimpiai stadiont, visszaléptek a rendezéstõl.

Szellemváros a Vezúv lábánál

Archívum2008.08.22, 19:33

Szinte napra pontosan 1927 évvel ezelõtt ezen a napot tört ki a Vezúv, elpusztítva, és egyben örök életet kínálva Pompejinek és a környezõ településeknek.

Fejlesztések a Vezúvon

Archívum2005.03.21, 18:00

Miközben a turistákat nagyszabású tervekkel és 60 millió eurós beruházással a vulkánra csalogatják, a helyi lakosság szép lassan elköltözik az idõzített geológiai bombáról.

Riadalom a Vezúv tövében

Archívum2004.09.07, 13:04

Szeptember 5-én, vasárnap lángokban állt Európa leghírhedtebb vulkánja, a Nápoly fölé magasodó Vezúv. A tûzet nem a hegy belseje szította, hanem vélhetõen emberi felelõtlenség.

Korabeli beszámoló a Vezúv kitörésérõl

Archívum2004.03.26, 12:09

Újabb érdekes adalék a Vezúv 1944-es kitörésérõl: egy korabeli újság tényközlõ híranyaga és egy szemtanú lelkes beszámolója.

Vezúv: az idõzített bomba

Archívum2004.02.27, 13:01

Hatvan évvel ezelõtt, a II. világháború forgatagát fokozva tört ki a világ egyik legveszélyesebb tûzhányója, a Vezúv, ami ma is valódi idõzített bomba. Nem véletlen tehát, ha állandó vizsgálódás tárgya - na és persze a találgatásoké.

Vezúv: a magyar nyomvonalon épülhet az új felvonó

Archívum2003.12.16, 12:35

A világ egyik leghíresebb vulkánján, a dél-olaszországi Vezúvon a tervek szerint a korabeli nyomvonalon építik meg azt a felvonót, amelynek elõdje a XIX század végéig szállította az utasokat.

Elköltöztetik a vörös zóna lakóit

Archívum2003.12.09, 16:49

Több ezer olasz család hagyja el a közeljövõben a Vezúv térségét és keres biztonságosabb lakóhelyet egy új rendelet szerint, amelyet az elmúlt héten fogadtak el Campania vezetõi.

Feltámadt a bronzkor Pompeji mellett

Archívum2001.11.29, 15:05

Történelem elõtti falut fedeztek fel Pompeji közelében, több mint 3500 évvel azután, hogy a Vezúv kitörése maga alá temette.

Hatalmas magmatömeg a Vezúv alatt

Archívum2001.11.16, 15:20

Olasz és francia kutatók gigantikus magmatömeget fedeztek fel, amely Nápoly alá is behúzódik.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ