vezetéstechnika

címke rss
A TEK tanácsai: így kell erdei vaddal ütközni

A TEK tanácsai: így kell erdei vaddal ütközni

Az évnek ebben a szakaszában gyakrabban találkozhatunk úton átszaladó vadakkal, ezért különösen fontos, hogy a jelzett területeken a szokásosnál is óvatosabban vezessünk, így elkerülve az ütközéseket, melyek nemcsak az állatokban, hanem a járművűnkben is komoly károkat okozhatnak, sőt, akár mi magunk is megsérülhetünk egy ilyen balesetben. 

Veszélyesek időszak jön, sokkal több baleset történhet csúszós, ködös utakon

Itthon2022.01.14, 12:20

Az utóbbi napokban megérkezett az igazi téli időjárás, és ezzel együtt a csúszós, lefagyott utak, és a köd. Ilyenkor persze megváltoznak az útviszonyok is. Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértő szerint ilyenkor sokkal óvatosabban és körültekintőbben kell vezetni. Enélkül sokkal több baleset történhet. A rendőrök is ezt mondják, illetve azt, hogy a szélsőséges időjárásban, aki teheti, maradjon otthon, vagy legalábbis válassza a tömegközlekedést.

Sok a baleset az őzek párzási időszaka miatt

Itthon2020.08.03, 16:42

Két súlyos baleset is történt a hétvégén Győr-Moson-Sopron megyében. Mind két karambolról egy, az úton átszaladó őz miatt történt. A napokban van az állatok párzási időszaka, ilyenkor jóval aktívabbak és bátrabban ugranak ki az útra. Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakember azt tanácsolja az autósoknak, motorosoknak, hogy minden hasonló esetben fékezzenek, de mielőtt beletaposnánk a fékbe nézzenek bele a tükörbe, hogy van-e mögöttünk valaki. Dr. Borbély Zoltán az Origónak elmondta, hogy ha az autós betartja a sebességhatárt, de így is elkerülhetetlen a baleset, akkor nem a sofőr felelős a balesetért. 

Sokkal több a baleset nyáron – ezekre figyeljen, hogy elkerülje az ütközést

Itthon2019.05.08, 19:58

Jelentősen megnő a nyári hónapokban a balesetek száma– mondta Berzai Zsolt, az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetője. Tavaly összesen tizenhatezer közúti baleset volt Magyarországon, 22 ezren sérültek meg, 629 ember pedig meghalt az utakon A baleseteket legtöbbször az okozta, hogy nem tartották be a követési távolságot, túl gyorsan hajtottak, vagy nem adták meg az elsőbbséget.

Ezeken a mesterfogásokon múlhat a motoros élete

Auto2019.04.12, 17:23

Sokan úgy gondolják, hogy csak kezdőknek hasznos a vezetéstechnikai tréning, pedig rutinos motorosok is olyan tudást szerezhetnek, amivel sokkal jobb eséllyel kerülik el a baleseteket. Videós riportunkban beneveztünk egy haladóknak szóló tanfolyamra, és a végén a trénert is kihívtuk egy köridő-összehasonlításra. Bár ne tettük volna...

Így lehet jóval az autósiskola előtt belekóstolni a vezetésbe

Auto2019.03.26, 21:01

Bár az autózás jövőjét sok kérdés árnyékolja, még a mostani generációban is számtalan fiatal várja tűkön ülve, hogy végre jogosítványt szerezhessen. Most van rá egy mód, hogy az igazán türelmetlenek akár már jóval 17 éves koruk előtt biztonságosan és legálisan volán mögé ülhessenek.

Így kerülje el a balesetet a csúszós utakon

Itthon2019.01.07, 18:03

A hétvégén is rengeteg baleset történt a csúszós utakon, többen meghaltak, és rengetegen sérültek meg, voltak, akik súlyosan. A szakértő azt mondja, a balesetek egy része elkerülhető, ha pedig mindenki felkészülne a szélsőséges időjárásra, jóval kevesebb tragédia történne.

Kedvezményes téli vezetéstechnikai tréninget szervez a Continental

Auto2017.11.03, 16:16

Novemberben a Groupama Tanpályán megfizethető áron bárki felkészülhet a csúszós úton történő vezetésre.

Amikor 16 tonna megcsúszik, nem lennénk a közelben

Auto2017.09.27, 10:47

A tűzoltóknak is nagy szüksége van vezetéstechnikai tréningre, hiszen általában mostoha időjárási körülmények között kell gyorsan eljutniuk a baj helyszínére. Elkísértük őket egy képzésre, ahol az új Rába tűzoltóautókkal is megismerkedtünk.

Itt megtanulhatja, ami az autósiskolából kimaradt

Auto2017.05.12, 15:48

A Ford az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve a 17-24 éves korosztálynak szóló ingyenes tréningprogramba kezd, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra.

Túlélési tippek: ezt tegye, ha defektet kap az autója

Auto2017.04.24, 13:03

Minden autós rémálma, amikor váratlanul egy nagy durranást hall, majd azonnal irányíthatatlanná válik a járműve. Ez a durrdefekt, az egyik legveszélyesebb helyzet, ami vezetés közben előfordulhat. Elmondjuk, hogyan lehet rá felkészülni.

Túlélési tippek: ezt tegye, ha megcsúszik ön alatt az autó

Auto2017.04.28, 15:58

A tél elmúltával sokan felbátorodnak, pedig ilyenkor is tartogat meglepetést az autó, főleg vizes úton vagy váratlan helyzetben. Akkor sem kell kétségbeesni, ha nincs menetstabilizáló rendszer, néhány fogással általában vissza lehet szerezni az irányítást a jármű felett. Eláruljuk, hogy mi az alul- és a túlkormányzottság, mikor jelentkeznek, és hogy mit lehet tenni a kivédésükre.

Túlélési tippek: így üljön helyesen az autóban

Auto2017.03.28, 18:08

Előredőlve, a kormányba kapaszkodva vezető nők, illetve nyugágypózban fetrengve hajtó férfiak: sokakban ezek a sztereotípiák élnek a tipikus sofőrhibákról, pedig a szélsőségek közt is előfordulnak gondok. Ezek nemcsak a balesetek következményeit súlyosbítják, hanem azokat elő is idézhetik. Lássuk, hogyan kell jól beállítani az ülést és a tükröket, illetve milyen ruhában ne vezessünk.

Nahát, erről szó sem volt az autósiskolában!

Auto2017.03.22, 10:01

A balesetek közel fele elindulás után, vagy közvetlenül a célhoz érés előtt történik. Ezek a koccanások jó esetben nem járnak személyi sérüléssel, de a javítás romba döntheti a családi büdzsét, nem is beszélve a drága biztosításról. Szerencsére a kockázat csökkenthető, ha feladjuk a jogsi adta magabiztosságot, és megtanulunk pár mesterfogást.

Egyedülálló lehetőség, ingyen mehet vezetéstechnikai képzésre

Auto2017.03.10, 10:14

Az idén a tavalyinál is többen vehetnek részt ingyenes vezetéstechnikai tréningen a Jól Vezess program keretében.

Durva balesetek a jeges utakon: az autósok többsége nincs felkészülve

Videó2016.12.21, 17:30

Amikor az ember meg akarja szerezni a jogosítványt, elméleti, majd gyakorlati vizsgát tesz. Azt viszont külön nem tanítják, hogy mit kell tenni, ha a jeges úton megcsúszik az autó. Tehát vagy megtanulja a sofőr az utakon, saját tapasztalatokból, vagy elmegy egy vezetéstechnikai pályára, és ott gyakorol. Kapitány Tibor vezetéstechnikai tréner azt mondta: az utóbbi a biztosabb és jobb megoldás.

Végre lehull a lepel: így vezetnek a nők és így a férfiak

Archívum2016.10.19, 09:21

A hazai sofőrök több mint fele nem vezet szívesen csúszós útviszonyok közt, és mintegy 49 százalékuk a korlátozott látási viszonyokat sem preferálja. Mindennek ellenére, vagy talán épp ennek következtében, sokkal kevesebb közúti baleset történik az őszi-téli időszakban: óvatosabbak, tudatosabbak vagyunk. Ennek ellenére nem árt felkészülni a megváltozott útviszonyokra.

Beültünk egy szuperokos autóba, vezetni már alig kellett

Techbázis2016.09.15, 06:02

Egy élményvezetésen belekóstolhattunk az önvezető autók jövőjébe: a Mercedes szuperokos autója szinte már mindenre figyel körülöttünk, de azért érdemes észnél lenni. Ha a kereszteződésnél nem lép a sofőr a fékre, az autó magától nem kerüli el a balesetet.

Elárulná, hogyan maradjak életben?

Auto2016.09.04, 12:24

Kéttenyérnyi felületen tapad az úthoz, nincs karosszériája, viszont gyors, és hajlamosak nehezen észrevenni az autósok. Nem véletlenül aggódnak sokan motoros hozzátartozóikért, de a jó sisak és ruházat mellett van egy másik titka is annak, hogy ép bőrrel meg lehessen úszni a rázós helyzeteket: a vezetési tudás. Beiratkozunk egy rendőrtréning rövidített, civileknek szánt változatára, hogy megtudjuk, mi az, amit az A-s jogsi és a többévnyi rutin sem pótolhat.

Székely Gyula: Ezért több országban évekre bevonnák a sofőr jogosítványát

Auto2016.06.03, 09:07

Életveszélyes helyzetbe került egy sofőr szombaton az M0-son, amikor egy másik hirtelen elé vágott, és befékezett, ezzel őt is vészfékezésre kényszerítve. Bár neki nem lett baja, az autó a szalagkorlátnak csapódott, és összetört. Megkérdeztünk egy vezetéstechnikai szakembert arról, ki lehet-e védeni egy ilyen helyzetet.

A nők nem csak háztartást tudnak vezetni

Auto2016.05.06, 15:42

Parkolóban ügyetlenkedő leány, cikázó anyuka, kormányba kapaszkodó nagyi: ha bármi hibát lát az úton, rögtön tudja sok férfi sofőr az okát: "naná, hogy nő". Vajon mindez csak rosszindulatú előítélet? Megnéztük, hogyan szerepelnek a hölgyek egy vezetéstechnikai tanpályán, és az oktatók tapasztalatait megismerve feltérképezzük a nemek közötti eltérő képességeket és szokásokat.

Most ingyen megtanítja rendesen vezetni az állam

Auto2016.02.25, 13:31

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetéstechnikai programot indít. Több mint nyolcszáz járművezető számára biztosítanak ingyenes lehetőséget a fejlődésre.

Kilinccsel előre forgunk, Michelisz Norbi figyel

Auto2016.01.02, 16:31

Egy vezetéstechnikai tréning alapjáraton is hasznos, hát még, ha az ország kedvenc autóversenyzője adja hozzá a tanácsokat. Kipróbáltuk, mit lehet megtanulni egy életre alig három óra alatt a biztonságos közlekedésről. Norbi nem kertel: a legszívesebben kötelezővé is tenné a jogsiszerzéshez.

Így vezessen ködben

Auto2015.12.29, 09:53

A karácsonyi időszakban általánossá vált az országban a sűrű köd, ami elsősorban éjjel, és lakott területen kívül nehezítette meg a közlekedők dolgát.

Friss jogsisoknak zenél a The Carbonfools

Auto2015.07.17, 13:49

A zsámbéki Drivingcamp vezetéstechnikai centrum újszerű kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet a képességek fejlesztésére. Két népszerű együttes is az ügy mögé állt, hiszen sokan úgy gondolják, csak egy papíron múlik, tudnak-e profin vezetni – és ebből nem csak a hírhedt diszkóbalesetek tudnak kisülni.

Nők és a tájékozódás. Valóban két külön fogalom?

Life.hu2015.04.21, 14:43

„Ha egy férfi és egy nő egy időben leugrik egy felhőkarcoló tetejéről, melyik ér le előbb? A férfi. Miért? Mert a nő eltéved útközben." Ahogy ez a morbid vicc is mutatja, a nők tájékozódási képességének igen rossz híre van... Főleg a férfiak körében. Aljas rágalom vagy tudományosan bizonyított tény? Utánajártunk!

4 tipikus női baki vezetés közben

Life.hu2015.04.16, 13:26

Nem tudnak parkolni, sminkelnek a volán mögött – ugye, te is jó pár női sofőrökkel kapcsolatos sztereotípiát ismersz? Alábbi válogatásunkban összeszedtünk négy olyan tipikus női bakit, amikre ha tudatosan figyelsz és elkerülöd őket, talán te is enyhítheted kicsit a női vezetőkkel kapcsolatos előítéleteket! Nem utolsósorban pedig az utazásod is biztonságosabb lesz!

Így vezessen hóban-fagyban

Auto2014.12.29, 11:55

Az ország déli részét betakarta a hó, egyes helyeken húsz centinél is több esett. Jó tanácsok azoknak, akiknek muszáj autóba ülniük.

A megcsúszást nem is olyan nehéz megfogni - megmutatjuk, hogy kell

Auto2014.11.25, 11:36

A téli vezetésnek lehetnek rázós pillanatai, főleg, ha támad az ónos eső, vagy ha lefagy a hajnali pára az aszfaltra. De akkor sincs veszve semmi, ha megcsúszott az autó, néhány alapfogás begyakorlásával a menthetetlennek tűnő helyzeteket is megúszhatjuk. Összeszedtük ezeket.

Megmutatjuk, miért ne egyen vezetés közben

[origo] Gasztro2014.11.20, 10:54

Hamburgerrel, vízzel és üzenetírással nehezített tanpályán vezettünk, hogy meg tudjuk mutatni, mennyire hatékony egy figyelmetlen sofőr vészhelyzet esetén. A téma szabályozási hátterét bemutató korábbi cikkünket itt olvashatja.

Amikor a téli gumi is zavarba jön

Auto2014.02.13, 08:24

Főleg fejben kell felkészülni a téli vezetésre, aki nem teszi, pillanatok alatt az árokban találhatja magát. Néhány alapfogást begyakorolva megúszhatjuk a rázós helyzeteket, összeszedtük ezeket.

Szemjógával és káromkodással a stressz ellen

Auto2013.11.06, 15:20

Órákat tölt dugóban ácsorogva, miközben tehetetlenül szemléli, amint elhúznak a gyalogosok? Agyvérzést kap a pofátlanul tolakodó, vagy éppen tötymörgő, mobiltelefonáló, vészvillogóval parkoló autósoktól? Van megoldás.

Teligázzal jégen - Porsche téli vezetéstechnikai tréning, Finnország

Auto2013.02.15, 20:59

Hozzányomom a gázpedált a padlóhoz és újból megdöbbenek, hogy a pokolba lehet így gyorsulni jégen. A szöges gumik keltette hóviharból kirobbanva száguldok az első kanyar felé, elfehéredett ujjaimban folyamatosan mocorog a Porsche-emblémás kormány. A bójáknál rálépek a fékre és elfordítom a kormányt. A szélvédőn elindul keresztbe a táj, elszámolok kettőig, és átlépek a gázra. Vészes tempóban közeledik a hófal, érzem, hogy sok lesz, reflexből beletaposnék a fékbe, de megreccsen a pohártartóba dugott adóvevő, és a hátam mögött bömbölő bokszermotort is elnyomja instruktorom ordítása: gáz, gáz, gáz! Monster drift - hallom a pohártartóbóll, ...

Hóban hímes tojásként kell bánni az autóval

Auto2013.01.14, 13:03

Néhány alapszabályt és vezetéstechnikai trükköt betartva nem okozhat gondot a hóesés, de a legfontosabb az, hogy sokkal hosszabb időt kell szánni az autózásra.

Driftlecke a síparadicsomban

Auto2013.01.12, 08:13

Snowboarddal sem lehet rossz, de Porsche 911-essel csúszkálni egy svájci hegyoldalon igazán extrém téli sport. Különösen akkor, amikor az instruktor beszól a walie-talkie-n: tedd keresztbe az autót. Igen, a harmincmilliósat, és igen, ott a betonkeményre fagyott hófalak között...

A téli autózás tízparancsolata

Auto2012.12.16, 12:40

Akad egy téli sport, amely elterjedtebb, de nem népszerűbb a síelésnél: az autótolás. Lemerült akku, elhavazott parkoló vagy árokpartban végződő féktáv válthatja ki, de részben megelőzhető, ha kocsinkat és vezetési tudásunkat is felkészítjük a zord időre.

Belepasszíroz az ülésbe a magyar autószimulátor

Techbázis2012.11.26, 20:33

Élethű vezetési élményt nyújtó mozgó vezetésszimulációs rendszert fejleszt a Maximulator nevű magyar startup cég. A cég szerint nagyságrendekkel olcsóbban lehet szimulátort építeni a külföldi riválisoknál.

Kamionokat rángatnak Zsámbékon a biztonságért

Auto2012.09.27, 17:47

Szeptember 27-én átadták Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpályáját. A Budapesttől mindössze 30 kilométerre, Zsámbék határban található található Drivingcamp Hungary nevű létesítményt másfél év alatt építették fel.

Pár pillanat tollászkodás is veszélyes tolatás előtt

Itthon2012.08.24, 15:58

Szerdán egy másfél éves kisgyereket agyonnyomott egy tolató autó, egy 77 éves asszonyt és egy kerékpárost pedig szintén azért kellett súlyos vagy életveszélyes sérüléssel kórházba szállítani, mert nem figyelt oda egy tolató autós. Egy vezetéstechnikai oktatót kérdeztünk arról, mire kell figyelni. Kiderült, miért érdemes farral beállni, miért veszélyes pár másodperc tollászkodás, és hogy sem a visszapillantó tükör, sem a hátrafordulás nem elég önmagában.

Zsámbékon nyílik Európa legmodernebb vezetéstechnikai központja

Auto2012.07.19, 16:39

Szeptemberben adják át hazánk és egyben Európa legkorszerűbb közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központját, a Drivingcamp Hungaryt.

Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése

Auto2012.05.18, 09:34

A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a farolásra hajlamos hátsókerék-hajtású autók vezetésénél.

A benzinkorszaknak végleg befellegzett

Auto2012.01.20, 22:07

Azt, hogy a benzinkorszak vége felé járunk nem csak a hétről hétre rekordmagasságba emelkedő üzemanyagárak jelzik, hanem például az is, hogy a BMW összecsődít egy sereg újságírót egy versenypályára, ahol nem az a cél, hogy vicsorogva előzgessék egymást, hanem, hogy minél kevesebb benzint égessenek el. Hát, úgy látszik, ennyi volt.

Amikor szánkókká változnak az autók - mire figyeljünk a hóban?

Auto2011.12.31, 10:44

Év végi videó-összeállításunkból kiderül, hogy télen mennyi meglepő dolog történhet az autósokkal az utakon, és milyen elképesztő dolgokra képesek a vezetők. Végigvesszük a legfontosabb vezetéstechnikai tudnivalókat is.

Az autók is megfázhatnak

Auto2011.11.14, 11:54

Ha néhány apróságra odafigyelünk a tél beálltával, egy sereg költséges meghibásodástól óvhatjuk meg az autónkat. Szétrepedt csövekre, haldokló akkumulátorra, ablakkaparástól elgémberedett ujjakra és tehetetlenül pörgő kerekekre készüljenek azok, akik nem készülnek fel a mínuszokra.

Talmácsi nyerte a motorosok autóversenyét

Auto2011.11.04, 10:38

Mi történik akkor, ha a legjobb magyar gyorsasági motorversenyzőket összeeresztik egy vezetéstechnikai pályán? Természetesen versenyezni fognak, de ez esetben nem biztos, hogy a leggyorsabb nyer.

Először próbálták ki a gondolatokkal fékezést - videó

Tudomány2011.07.29, 11:34

Német kutatók először használták az autóvezetők agyából érkező jeleket a fékezés segítésére. Ily módon jelentősen csökken a reakcióidő, és számos vezetői hiba okozta autóbaleset elkerülhetővé válhat.

Bruno Sennával autóztunk a Hungaroringen

Auto2011.07.02, 11:44

Korábbi ex F1-es versenyzőkkel mutatta be új vezetéstechnikai programját a Lotus a Hungaroringen. A képzésre használt Evorákat ki is próbálhattuk.

Tökéletes autóversenyzők lehetünk egy szoftver segítségével

Auto2011.05.31, 18:42

A BMW által kifejlesztett Track Trainer szoftver segítségével tökéletes kört futhatunk egy versenypályán.

Ha elengeded a gázt, biztos a bukta - kipróbáltuk a Honda terepmotoros képzését

Archívum2011.03.30, 17:34

A Honda motoros vezetéstechnikai centruma, a Safety Hungary újfajta kurzussal bővítette a kínálatát, amelyen a terepmotorozás alapjaival lehet megismerkedni. Az egynapos földtúrás után garantált az izomláz és jó néhány lila folt begyűjtésére is komoly esély van, de legalább egyszer ki kell próbálnia a keresztbemotorozást annak, aki egy kicsit is vonzódik a kétkerekűekhez. Aztán meg úgy is rá fog szokni.

Kontrolláltan megcsúszni - téli vezetéstechnikai tréning a BMW-nél

Auto2010.12.27, 22:41

Amikor megjött a meghívó a BMW téli vezetéstechnikai képzésére, azt gondoltam, két napig befagyott tavakon fogunk keresztben autózni szöges gumis sportkocsikkal. Persze nem így alakult, inkább a mindennapi életben is hasznos fogásokat tanultunk, de azért arra is ügyeltek, hogy élmények nélkül senki se mehessen haza.

Előző
  • 1
  • 2
Következő