vezetés

címke rss

Egy közismert karácsonyi sláger jegyében minden év végén megtelnek az amerikai autópályák

Gazdaság2022.12.19, 18:23

Amikor a brit Chris Rea 1986-ban megírta a Driving Home for Christmas című dalát, nem csak egy karácsonyi klasszikus slágert alkotott meg. Valójában megénekelte azoknak az amerikaiak életét is, akik minden évben hatalmas távolságokat vezetnek karácsonykor, hogy szeretteikkel együtt tölthessék az ünnepeket.

Brutális baleset történt Veszprém megyében: hat sérült

Itthon2022.12.05, 10:24

Egy kisbusz balesetet szenvedett, mert a sofőr kialvatlanul ült volán mögé. A balesetben hároman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek meg.

A bevásárlókocsi helyett a terepjáróját vitte be egy boltba egy brit focista - képek

Gazdaság2022.11.09, 12:47

Land Roverjével rohant bele egy sofőr egy brit élelmiszerboltba néhány napja. A rendőrség az esetet követően letartóztatta a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezetett. A feltételezések szerint a férfi a Premier League egykori labdarúgója.

Autócsodákat vezethetett II. Erzsébet királynő, és még jogosítvány sem kellett neki

Gazdaság2022.09.22, 08:50

Nagy-Britanniában II. Erzsébet brit királynő volt az egyetlen személy, aki uralkodóként jogosítvány nélkül vezethetett, méghozzá rendszámtábla nélküli autót. A szeptember elején meghalt uralkodó az autók szerelmese volt, és életében hihetetlen gyűjteményre, a világ legritkább, legcsodálatosabb autómobiljaira tett szert. A királnyő a második világháború idején teljes állásban gépjárműszerelőként szolgált a hadseregnél, ennek révén pedig kitűnő autóismerő vált belőle. Mutatjuk a királynő példátlan luxusautó-gyűjteményét. 

Újabb magyar sztárt támadnak veszélyes vezetési stílusa miatt

Tévé2022.08.06, 13:03

Az utóbbi időben egyre több eset lát napvilágot, amikor követők vonják kérdőre a felelőtlen közszereplőket, akik autóban telefonoznak, esznek vagy bármilyen veszélyesnek mondható tevékenységet folytatnak ahelyett, hogy az útra koncentrálnának.

Több lakóháznak is nekihajtott autójával a híres színésznő, égési sérüléseket szenvedett, kritikus az állapota - videó

Tévé2022.08.06, 11:28

Los Angeles egyik kertvárosi negyedében rendőrök lepték el a környéket péntek délután, miután egy őrülten száguldozó, lakóházaknak nekihajtó autós terrorizálta a lakosokat. A felvételek alapján kiderült, hogy a híres színésznő, Anne Heche ült a volán mögött, aki vélhetőleg szándékosan hajtott neki több lakóháznak is a járművel, mely végül felgyulladt.

Meztelen combját fotózta vezetés közben Gelencsér Tímea - kép

Tévé2022.07.01, 19:18

Gelencsér Tímea fesztiválról fesztiválra utazik és élvezi a nyár adta lehetőségeket. Azonban ez a meleg még neki is sok volt, hiszen 37 fokban kellett útnak indulnia. Ezt úgy tette elviselhetőbbé, hogy bikinire vetkőzve ült a volán mögé, miközben egy pálcikás jégrémmel is megpróbálta hűsíteni magát. Ezt a furcsa, egyben kissé veszélyes élethelyzetet le is fotózta és Instagram-sztoriban megmutatta a követőinek is.

Nyolcéves fiú autózott egy amerikai városban, vele volt egyéves testvére is

Nagyvilág2022.06.03, 11:27

Egy nyolcéves kisfiú az édesanyja autójával hajtott keresztül egy észak-karolinai városon, egyéves testvérével a hátsó ülésen. A közlekedési lámpáknál viszont megállt, mert emlékezett rá, hogy az anyja is mindig így tett - közölte a helyi rendőrség.

Ben Afflecknél ügyetlenebb sofőr talán nincs is Los Angelesben - videó

Tévé2022.04.14, 22:37

Ben Affleck addig szerencsétlenkedett egy autós kávézónál, hogy már a lesifotósok siettek a segítségére – miközben az egyikük videón is rögzítette, hogy mi történt.