vezérőrnagy

címke rss

Megszűnőben a koszovói repülési tilalmi övezet

A koszovói békefenntartó haderő, a KFOR és a jugoszláv hadsereg pénteken megállapodást írt alá, amelynek révén huszonötről öt kilométerre szűkül a Koszovót körülvevő repülési tilalmi övezet. A megállapodást Wofgang Corte vezérőrnagy, a KFOR hadműveleti parancsnokhelyettese és Branislav Lukic vezérőrnagy, a jugoszláv hadsereg egyik parancsnoka írta alá Belgrádban.

Új vezérkari főnök: gladiátor helyett menedzser

Itthon2003.02.25, 16:10

Gladiátor helyett menedzser kell a honvédség élére a vezérkari főnöki poszt várományosa szerint. Szenes Zoltánt kedden hallgatta meg az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága. Fodor Lajos leendő utódja megerősítette azt a szándékot, hogy 2005-re szeretnék bevezetni a teljes önkéntes szolgálatot. A majdani profi hadsereget pedig elsősorban a műszaki és a katonai rendészeti szakirányok felé próbálják specializálni. A vezérőrnagy úgy véli, nem lesz egy "high-tech" haderő, de jó hadsereg válhat a honvédségből az átalakítások tervezett végső lezárása - 2013 után. A bizottság elfogadta Szenes Zoltán jelölését a posztra.

Külön nyomozó csoport vizsgálja a meccset

Itthon2003.06.02, 18:10

Külön nyomozó csoportot állított fel hétfőn Kökényesi Antal vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya a Ferencváros és Debrecen csapatának pénteki meccsét követő szurkolói rendbontás eseményeinek tisztázása. A nyomozócsoport feladata az eddig még eljárás alá nem vont rongálók megtalálása is.

Külföldre távozik az országos rendőrfőkapitány

Itthon2004.07.22, 17:04

Lamperth Mónika belügyminiszter elfogadja Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány kérését, és külszolgálati feladatra ajánlva javasolni fogja felmentését Medgyessy Péter miniszterelnöknek - tudatta a Belügyminisztérium (BM) sajtóosztálya csütörtökön.

Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt

Itthon2004.09.16, 13:29

Ünnepi állománygyűlésen iktatták be Bene László vezérőrnagyot, az új országos rendőrfőkapitányt csütörtökön Budapesten. Bene azt ígérte: kemény, következetes, de korrekt és kiszámítható vezető lesz.

Meggyilkolták az iraki védelmi miniszter egyik tanácsadóját

Nagyvilág2005.04.19, 01:48

Meggyilkolták az iraki védelmi miniszter egyik tanácsadóját hétfő este Bagdadban. Az iraki belügyminisztérium korábban tévesen azt közölte, hogy az áldozat a tárca egyik magas rangú tisztségviselője, Adnan Thabet vezérőrnagy, aki azt mondta a sajtónak, hogy a felekezetközi feszültséget szító túszválságot eltúlozták.

Utazási irodában lesz résztulajdonos Gergényi Péter

Itthon2006.11.13, 20:35

Utazási irodában lesz résztulajdonos Gergényi Péter, amellett, hogy a jövőben is Budapest rendőrfőkapitányaként tevékenykedik. A vezérőrnagy az ATV-nek adott hétfő esti nyilatkozatában közölte azt is: továbbra sem kíván arról beszélni, miért akart nyugdíjba vonulni.

Jobban van az Afganisztánban életveszélyesen megsérült magyar katona

Itthon2011.05.18, 09:47

Szerdán dől el, hogy mikor lehet Magyarországra szállítani azokat a magyar katonákat, akik kedden közúti balesetet szenvedtek Afganisztánban. A baleset életveszélyes sérültjének állapotát már stabilizálták.

Magyar parancsnok vezeti az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét

Itthon2023.10.03, 10:10

Sticz László vezérőrnagy személyében 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Előző
  • 1
Következő