vezérigazgató

címke rss

Magyar vállalati igazgató került az egész MediaMarkt-csoport élére

Gazdaság2018.12.05, 16:06

A MediaMarktSaturn Retail Group magyarországi vállalatának vezérigazgatója, Német Károly Csongor lett az osztrák cégcsoport új vezetője.

Kinevezeték a Paksi Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatóját

Itthon2018.08.15, 15:07

Pekárik Gézát, a paksi atomerőmű 53 éves műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezték ki augusztus 15-től az erőmű új vezérigazgatójának, miután Hamvas István korábbi cégvezető nyugdíjba vonult - közölte a zrt. honlapján, szerdán.

Így vezette a Pepsit 12 éven át a világ egyik legsikeresebb üzletasszonya

Gazdaság2018.08.08, 14:21

Az amerikai központú globális vállalat, a Pepsi éléről távozik Indra Nooyi, aki augusztus hatodikán maga jelentette be a hírt. A most 62 éves üzletasszony több mint két évtizeden át vezette a vállalatot – ám nem ez az egyetlen cég, ami nagy szerepet töltött be az életében.

Távozik posztjáról az üzleti élet egyik legfontosabb női vezetője

Gazdaság2018.08.06, 17:29

A PepsiCo vezérigazgatója, Indra Nooyi, 12 évvel azután, hogy átvette a vállalat irányítását, leköszön pozíciójáról, írja a BBC.

Vezetőváltás a MÁV és a Volánbusz élén

Gazdaság2018.08.02, 14:27

Homolya Róbertet nevezte ki a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. élére Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől, a jövőben a Volánbusz Zrt.-t irányítja a miniszter felkérésére - közölte a tárca nélküli miniszter kommunikációs stábja

Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét a bank vezérigazgatója

Gazdaság2018.07.13, 13:11

Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója.

Vezetőváltás lesz a Tescónál

Gazdaság2018.07.10, 15:12

Charles Wilson vezérigazgató elhagyja a Tescót, mivel nemrég torokrákot diagnosztizáltak nála.

A legjobb vezérigazgatók listájára csak négy nő fért fel

Gazdaság2018.06.20, 13:20

A névtelen adatokon alapuló felmérésen a legjobb vezérigazgatókat rangsorolták a női alkalmazottak, azonban az ötven nevet tartalmazó listán csupán négy nő neve szerepel.

Hernádi Zsolt marad újabb 5 évre a Mol elnöke

Gazdaság2018.04.19, 19:54

A Mol igazgatósága ismét Hernádi Zsoltot választotta az igazgatóság elnökévé 2023. április 30-ig - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

A Fradi sosem akarta kirúgni Thomas Dollt

Sport2018.02.07, 21:14

Egyértelműen a bajnoki cím a célja a Fradinak, utána a nemzetközi kupaporondon is szeretne nagyot alkotni a csapat. A Cádizban edzőtáborozó NB I-es klub vezérigazgatója szerint kis szerencsével a Bajnokok Ligája csoportkörébe sem lehetetlen a bejutás, de az elsődleges cél az Európa-liga főtáblája. Orosz Pál Joseph Paintsilről, Thomas Dollról, a Videotonhoz igazolt Huszti Szabolcsról, a szurkolókról és az MLSZ-ről is beszélt az Origónak adott helyszíni interjújában. 

Új vezérigazgató a K&H élén

Gazdaság2017.03.17, 10:44

Rik Scheerlinck, a K&H Bank jelenlegi igazgatója egy új pozíció miatt távozni kényszerül. Helyére David Moucheront jelölték, aki május 5-től veheti át a vezérigazgatói pozíciót.

A kinézete teheti vezérigazgatóvá

Unikornis2017.02.24, 11:31

Egy új kutatás szerint a legfontosabb, hogy egy vezetőnek bizalomgerjesztő kinézete legyen, valahogy úgy, mint a pilótáknak. Ettől ugyanis alkalmazottai és partnerei abba a tudatba ringathatják magukat, hogy képes mindent az irányítása alatt tartani. Még az sem fontos, ha ez valójában nem így van. 

A világ legpocsékabb állását hirdette meg a Ryanair

Travelo2017.10.12, 15:42

Érdekel Írország legrosszabb állása? - ezzel a kérdéssel hirdette meg a légitársaság legújabb állását a hírhedt vezér, O'Leary jobb kezeként aposztrofálható pozíció betöltésére.

A TV2 cáfolja a vezérigazgató távozását

Tévé2016.10.15, 15:45

A csatorna közleménye szerint nem igaz a Dirk Gerkens távozásáról szóló hír. A közleményben a vezérigazgató és a TV2 Csoport tulajdonosa, Andy Vajna is megszólalt.

Megosztásért jár a Marsra utazás

Techbázis2016.10.07, 16:59

Már hárommillió követője van Twitteren a T-Mobile vezérigazgatójának, John Legere-nek. Ezen alkalomból érdekes játékot indított a twitterezők közt: minél többen osztják tovább a bejegyzését, annál nagyobb nyereményt ad valakinek, a nyertes akár egy útra is befizeti a Marsra.

Ahol a külsősök uralkodnak a vállalatok fölött

Gazdaság2016.04.20, 17:07

A brit nagyvállalatok egyre nagyobb mértékben vesznek fel belsős emberek helyett kívülről igazolt vezérigazgatókat, messze meghaladva a világ többi részén jellemző arányokat – derül ki a PwC jelentéséből. Ez a trend azonban vegyes eredményeket produkál.

Íme, Mark Zuckerberg válasza Kanye Westnek, miután egymilliárd dollárt kért tőle

Life.hu2016.02.18, 15:33

Kanye West néhány nappal ezelőtt Twitteren üzent a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek, hogy támogassa tevékenységét 1 milliárd dollárral. Íme, Zuckerberg ütős válasza a kérésre.

A befektetők söpörhetik el az új Volkswagen-vezért

Gazdaság2015.11.13, 09:28

A Volkswagen egyik legfontosabb részvényesének számító Union Investment szerint kívülről érkezett vezetőre kellene lecserélni a vállalat frissen kinevezett vezérigazgatóját, Hans Dieter Pötsch-t. A cél az lenne, hogy az emissziós botrány után visszaálljon a Volkswagenbe vetett bizalom.

Inzulin-monopolista lett 2015 legsikeresebb cégvezetője

Gazdaság2015.10.16, 13:50

Dán gyógyszercég vezérigazgatója lett a 2015 legsikeresebb cégvezetője a Harvard Business Review rangsora alapján. A sikerrecept egyszerű: csupán arra kell koncentrálni, amiben a cég eddig is jó volt.

Új vezetője lesz a magyar UPC-nek

Gazdaság2015.10.12, 18:28

Új vezérigazgatója lesz novembertől a UPC Magyarország Kft.-nek. Magnus Ternsjö az írországi cégtől érkezik.

50 év után átadja a cége vezetését Ralph Lauren

Life.hu2015.09.30, 14:05

50 év után lemondott a saját nevét viselő divatcég vezetéséről az alapító, Ralph Lauren. A 76 éves üzletember azonban csak a vezérigazgatói posztról mondott le, a ruhákat továbbra is ő tervezi majd – írja az Origo.

A BlackBerry-vezér se tudja használni az új mobilt

Techbázis2015.09.28, 11:46

Még a cégvezetőt is összezavarta az új telefon, hiszen ez jócskán eltér eddigi készülékeiktől.

Új vezérigazgató a Google-nél

Techbázis2015.09.14, 13:18

A Google új embert jelölt ki a cég autóprojektjének élére. Az iparban veteránnak számító John Krafcik vezérigazgatói kinevezést kap.

Miranda Kerrnél sem számít a korkülönbség! 25 éves milliárdossal randizik éppen

Life.hu2015.07.01, 18:20

A csodaszép modellt a Snapchat 25 éves vezérigazgatójával látták együtt egy kaliforniai bárban.

Lemondott a Twitter feje

Techbázis2015.06.12, 12:37

Dick Costolo vezérigazgató június végén elhagyja pozícióját, a cég bizottságot alakított az utód megtalálására.

Újabb német óriásnál történt hatalomátvétel

Gazdaság2015.06.08, 11:14

Váratlanul lemondott a Deutsche Bank két vezérigazgatója, Jürgen Fitschen és Anshu Jain. Az utóbbi június 30-án távozik, a vezérigazgatói posztot pedig ideiglenesen Fitschennel együtt a felügyelőbizottsági tag, John Cryan látja el. A piac örül a döntésnek, az elmúlt időszak esése után ma 6 százalékos pluszban mozog a részvény.

Új vezérigazgató a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál

Itthon2015.04.03, 20:01

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közgyűléséne Ducsai-Oláh Zsanettet nevezte ki a részvénytársaság új vezérigazgatója. Az Origo írta meg, hogy a kereskedőház jelentős összeget, 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt kezeltetett a csődbe ment Quaestor-brókercéggel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium az Origónak akkor azt írta, a korábbi vezető, Kerekes György menesztésének nincs köze a Quaestor -botrányhoz. 

Taylor Swift is ott van a világ legnagyobb vezetői között

Life.hu2015.03.27, 12:55

A Fortune magazin idén másodszor állította össze a „World's Greatest Leaders," vagyis a világ legnagyszerűbb vezetőinek listáját, aminek hatodik helyére a szemtelenül fiatal énekesnő került.

Megvan az Origo új vezérigazgatója

Life.hu2014.11.17, 12:31

Temesi György tölti be 2014. november 18-tól az Origo Zrt. vezérigazgatói pozícióját a következő időszakban. Elődje Vaszily Miklós volt.

Új vezérigazgató az Antenna Hungáriánál

Itthon2014.09.09, 20:40

Kápolnai Andrást nevezte ki az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatójának Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Újabb csere – új vezérigazgató a Viasatnál

Archívum2014.03.25, 16:48

Március 24-től Szabó András a Viasat Hungária új vezérigazgatója. Farsang Pétert váltja, aki 12 év után távozott a cégtől - írja a kreativ.hu. Korábban a TV2 jelentette be, hogy szerződést bontott Nagy Tamás Grandéval, a Jóban Rosszban producerével. 

Mérsékelt derűlátás a cégvezetésben

Archívum2014.02.27, 18:01

Úgy tűnik, itthon is, világszerte is óvatos optimizmussal nyilatkoznak a jövőről a vállalatvezetők, derül ki a Price Waterhouse Cooper idei Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből.

Az indiai felhőguru lett a Microsoft új főnöke

Techbázis2014.02.04, 16:57

Satya Nadella azonnal átveszi a cég vezetését Steve Ballmertől, aki így nyugdíjba vonulhat. Tőle reméli az áttörést a mobilok és tabletek piacán szenvedő cég. Bill Gates tanácsadóként a korábbinál több időt fog tölteni cégének ügyeivel.

Íme, a vezérigazgatók legnagyobb félelmei

Gazdaság2014.01.05, 13:57

Egy újabb lehetséges líbiai konfliktus, amerikai politikai patthelyzet vagy egy iráni katonai beavatkozás. Többek között ezeket a dolgokat jelölték meg aggodalmaik fő forrásának a globális nagyvállalatok vezérigazgatói, akik a WSJ-nak fejtették ki véleményüket. 

A csinos vezérigazgatóké a jövő

Gazdaság2014.01.27, 16:39

Miközben a fociban minden recept a sikerre a "végy egy jó kapust" mondattal kezdődik, addig a wisconsini egyetem közgazdászai meglepő jelenségre lettek figyelmesek az üzleti világban. Igazolj egy csinos vezérigazgatót, és a részvények is emelkedni fognak, derült ki a tanulmányból. Ennyire egyszerű?

Mesés összeggel jutalmazza vezérét az HBO riválisa

Gazdaság2013.12.31, 12:01

6 millió dolláros fizetést tehet majd zsebre az online videoszolgáltató, a Netflix vezére 2014-ben, ötven százalékkal többet mint idén. A cég azért emelte meg első emberének fizetését, mivel a társaság részvényárfolyama rakétaként lőtt ki idén, majdnem négyszerezve értékét.

Százmillióval értékesebb a Peugeot az új vezér miatt

Archívum2013.11.25, 13:01

Valóságos örömünnep látható Párizsban, már több mint 100 millió euróval ér többet a Peugeot a vezérigazgató távozásának híre miatt.

Kirúgták a miniszterelnököt kigúnyoló vezérigazgatót

Gazdaság2013.11.18, 14:07

Kirúgták Belgiumban az egyik legnagyobb telekomcég vezérigazgatóját a hétvégén, miután igen vicces, de sértő kijelentést tett a belga miniszterelnökre.

Íme, az év vezérigazgatója

Gazdaság2013.11.17, 09:54

Ahogyan mindig, úgy idén is összeállította a MarketWatch az év legjobb vezérigazgatóiról szóló listáját. Mit gondoltok ki lett a nyertes?

Vezérigazgató: Készpénzzabáló organizmus?

Gazdaság2013.11.16, 12:54

Sokak szerint túlfizetettek a vezérigazgatók, mások szerint viszont óriási felelősség nyomja a vállukat, ezért megérdemlik a hatalmas bónuszokat. Nem biztos azonban, hogy a legjobban fizetett vezérek valóban a legjobb teljesítményt nyújtják, sokan vannak ugyanis, akik csődbe vitték cégüket az elmúlt 20 évben.

Komolyan gondolja az Apple a luxusmárka címet

Gazdaság2013.10.15, 13:44

Hiába volt 2012-ben a legjobban fizetett vezérigazgató Angela Ahrendts az Egyesült Királyságban, több mint 7 év után még is otthagyja a Burberryt a 43 éves vezető. Ahrendts pedig nemcsak pozíciót, hanem komplett iparágat is vált 2014 közepétől, hiszen az Apple-höz érkezik majd, ahol tovább erősítheti a prémium és luxustermék irányvonalat, melynek hatását az elmúlt hónapokban egyre inkább próbálja erősíteni a technológiai cég.

Lemondott a Telecom Italia vezére

Gazdaság2013.10.03, 18:50

Franco Bernabe a társaság igazgatósági ülésén jelentette be lemondását az ügyhöz közeli források szerint.

Teljes a káosz a Microsoftnál

Archívum2013.09.15, 13:17

Csak Bill Gates mentheti meg a Microsoftot a hanyatlástól, vélik a Szilícium-völgy szakértői. A pletykák szerint pedig Gates aktívan venne részt a Microsoft életében a jövőben, sőt, Steve Ballmer "eltávolítása" is a korábbi vezérigazgató és alapító nevéhez köthető. Gates pedig nem bízná a véletlenre a folyamatokat, az új vezérigazgató kiválasztásában is döntő szerepe lehet.

Kirúgnák a milliárdokat pazaroló vezért

Gazdaság2013.07.29, 12:10

Távozásra szólította fel a Siemens felügyelő bizottsága a cég vezérigazgatóját, Peter Loeschert. A vezetőknek elegük lett az elmúlt években látott gyengélkedésből, a csütörtöki profit warning pedig úgy tűnik, hogy az utolsó csepp volt a pohárban.

A főnök százszor jobban keres

Gazdaság2013.06.17, 07:59

Magyarországon az átlagkeresetűeknek hét, a minimálbéreseknek 14 napot kell dolgozniuk, hogy annyit keressenek, mint egy vezérigazgató egy óra alatt. Hol a legnagyobb és a legkisebb a szakadék a legjobban keresők és a többiek között?

Igazi sztárral erősít a Puma

Archívum2013.04.19, 06:51

Bjorn Gulden lesz a Puma új vezérigazgatója, aki a luxusékszereket forgalmazó Pandora vezetői pozícióját hagyja ott a német sportszergyártó cég kedvéért. Gulden sikert sikerre halmozott a dán luxusgyártónál, az árfolyam 140 százalékot emelkedett az alig több mint 1 éves ottléte alatt, így nagy várakozás előzi meg az újdonsült vezérigazgatót.

Kirúgták a Groupon-vezért, tombolnak a befektetők

Archívum2013.03.01, 19:38

Nem vártak tovább a Grouponnál és elküldték Andrew Mason vezérigazgatót, akinek regnálása alatt az elmúlt 3 évben az online kuponos vállalat több mint 700 millió dolláros veszteséget halmozott fel. A hírre pénteken 7 százalékkal ugrott a részvényárfolyam, azután hogy csütörtöki kereskedésben 24 százalékkal szakadt be a papír.

Szarka Zsolt az új Posta-vezérigazgató

Gazdaság2013.01.29, 12:10

A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz - közölte az MNV igazgatóságának döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Optimisták a magyar cégvezérek

Gazdaság2013.01.23, 14:43

A magyar vezetők hatvan százaléka bízik abban, hogy a cége növekedni fog 2013-ban. Az ügyfélnél fontosabb tényezőnek tartják az államot.

Pénzzel tömik ki új Yahoo-főnököt

Techbázis2012.07.20, 13:50

Évi egymillió dolláros fizetést kap Marissa Mayer, a Yahoo újdonsült vezérigazgatója. A Google-tól átcsábított vezető egyszerűen megnégyszerezheti a keresetét, ha a cég eléri az igazgatótanács által kitűzött célokat.

Cseh után olasz vezére lett a CIB Banknak

Gazdaság2012.02.29, 17:55

Fabrizio Centrone lett a CIB Bank új vezérigazgatója, az olasz üzletember a Romániába távozó Tomas Spurny helyére érkezett.

Távozhat a CIB vezérigazgatója

Gazdaság2012.01.20, 00:27

Tomas Spurny 2009 tavaszán érkezett az Intesa Sanpaolo tulajdonában álló CIB-hez. A Figyelő úgy tudja: Romániában folytatja pályáját.

Újabb két leányvállalat vezetőjét váltják le a MÁV-nál

Gazdaság2011.11.03, 18:33

A vasúttársaság egykori fő tevékenységeit végző valamennyi nagy leányvállalat éléről távozik az első ember, egy nem hivatalos koncepció szerint ugyanis összeolvadások várhatók a MÁV-csoportnál - írta pénteken az Indóház Online hírportál.

Hatalmas veszteség az Air France-KLM-nél, távozik a vezérigazgató

Gazdaság2011.10.18, 07:55

Távozik az Air France-KLM vezérigazgatója. A cég részvényeinek árfolyama idén 60 százalékkal csökkent, hírnevének pedig az sem tett jót, hogy a vizsgálatok szerint pilótahiba okozta a Rio de Janeiróból Párizsba tartó járatának 2009-es katasztrófáját.

Obama tanácsadóját jelölték az IMF második emberének

Gazdaság2011.07.13, 12:21

David Liptont, az amerikai elnök gazdasági tanácsadóját jelölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első számú vezérigazgató-helyettesi pozíciójába Christine Lagarde. A június végén megválasztott vezérigazgató a meglévő három vezérigazgató-helyettesi pozíció mellé egy negyediket hoz létre, és Csu Mint, a kínai jegybank szerepét betöltő Kínai Népi Bank elnökhelyettesét nevezi ki a posztra. Így először kerül kínai az IMF legfelső döntéshozói testületébe.

A francia pénzügyminisztert választották az IMF új vezérigazgatójának

Nagyvilág2011.06.28, 20:31

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa keddi ülésén Christine Lagarde jelenlegi francia pénzügyminisztert választotta a szervezet élére. A francia politikust többek között az Európai Unió államai, Kína és a keddi bejelentéseket követően az Egyesült Államok és Brazília is támogatta.

A francia pénzügyminisztert támogatja az IMF élére az USA

Nagyvilág2011.06.28, 16:26

Várhatóan még kedden megválasztják a Nemzetközi Valutaalap új vezérigazgatóját. Az amerikai pénzügyminiszter hosszú csend után kedden elárulta, hogy az Egyesült Államok Christine Lagarde-ot, a francia pénzügyminisztert támogatja a szervezet élére. Ha megválasztják, Christine Lagarde lehet az első nő a Valutaalap élén.

Jövő héten lehet új vezetője a Valutaalapnak

Gazdaság2011.06.17, 11:04

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa a jövő héten hallgatja meg a vezérigazgatói székre pályázó két jelöltet. A fejlődő államok többsége szívesen látná Dominique Strauss-Kahn utódjaként a mexikói jegybank elnökét, Christine Lagarde francia pénzügyminisztert azonban mindenki esélyesebbnek tartja.

Szabadlábon védekezhet Antal Attila volt BKV-vezér

Itthon2011.05.27, 21:43

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2011. április 29-i végzését megváltoztatva jogerősen megszüntette Antal Attila volt BKV-vezérigazgató lakhelyelhagyási tilalmát a Fővárosi Bíróság. A BKV volt vezérigazgatóját 2010 januárjában vették őrizetbe csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt.

A feltörekvő országok nem európai IMF-igazgatót szeretnének

Gazdaság2011.05.25, 08:45

Brazília, Kína, Oroszország, India és Dél-Afrika közös nyilatkozatban ítélte el azt a gyakorlatot, hogy mindig európait választanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának. Szerintük ez aláássa a szervezet legitimitását.

A francia pénzügyminiszter bejelentkezett az IMF vezetői posztjára

Gazdaság2011.05.25, 21:40

Christine Lagarde  francia pénzügyminiszter szerdán bejelentette, hogy jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztjára azt követően, hogy szexbotránya miatt lemondani kényszerült a korábbi vezető, Dominique Strauss-Kahn. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel német kancellár már támogatásáról biztosította Lagarde-ot.

A korábbi szerb jegybankelnök lesz az Erste Bank Hungary új vezetője

Gazdaság2011.05.10, 14:01

Radovan Jelasity váltja Papp Editet az Erste Bank Hungary vezérigazgatói posztján. Jelasity 2004 és 2010 között a Szerb Nemzeti Bank elnöke volt.

Távozik a magyar Auchan vezérigazgatója

Gazdaság2011.03.24, 14:14

A tizenhat év után távozó Jean-Paul Filliat utóda Dominique Ducoux lesz, aki legutóbb a cég vietnami egységének volt a vezérigazgatója.

Nem tudott megegyezni a fizetésekről, távozik a Malév vezérigazgatója

Gazdaság2011.03.22, 11:06

Lemondott a Malévot 2009 tavasza óta irányító Martin Gauss, mert nem tudott megállapodni a többségi tulajdonos MNV-vel a személyi alapbérezést illetően - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kedden.

Áprilisban új vezetőt kap a magyar Tesco

Gazdaság2011.03.22, 10:57

Április közepétől Gerry Gray lesz a magyarországi Tesco vezérigazgatója. Gray korábban Angliában a hálózat Expressz üzleteivel foglalkozott.

Mark Zuckerberget választotta az év emberévé a Time magazin

Life.hu2010.12.16, 10:02

Mark Zuckerberget, az egyik legnagyobb nemzetközi közösségi portált működtető cég elnökét választotta az év emberének 2010-ben az amerikai Time magazin.

Már kedden távozhat az UniCredit vezére

Állás 20112010.09.21, 09:58

Könnyen Alessandro Profumo vezérigazató lemondását hozhatja az UniCredit keddi, rendkívüli igazatósági ülése.

Távozik a Raiffeisen éléről Felcsuti Péter

Állás 20112010.09.09, 10:44

Heinz Wiedner lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte a pénzintézet.  Az új vezérigazgató Felcsuti Pétert váltja.

Új vezér a Yahoo élén

Archívum2009.01.13, 23:45

A Yahoo Inc. kedden bejelentette, hogy Carol Bartz lesz az új vezérigazgató a cégnél. Bartz korábban az Autodesk Inc. főnöke volt.

Nem lesz veszteséges a MÁV

Gazdaság2008.12.17, 16:30

A MÁV-csoport várhatóan pozitív eredménnyel zárja az idei évet, a tavalyihoz hasonlóan - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója évértékelő sajtótájékoztatón szerdán. Hozzátette: valamennyi kiemelt leányvállalatuk nullszaldóval vagy nyereségesen fejezi be 2008-at.

Demszky örül, hogy a BKV-vezér a saját kocsijába ül

Gazdaság2010.07.22, 14:27

Örömmel fogadta Demszky Gábor főpolgármester, hogy a BKV vezérigazgatója, Kocsis István lemondott Audi A6-os cégautójáról, amelyet keddig a vállalat bérelt neki. Kocsis István mindaddig saját autóval fog járni, amíg nyereségessé nem teszi a céget.

Válságévre számít a Mol

Gazdaság2008.11.28, 07:40

A Mol rossz környezetre számít, ezért igyekszik minél többet spórolni, vagyis növelni tartalékait. Az elsődleges cél, hogy az olajcég robusztus pénzügyi pozícióban maradjon - nyilatkozta a Világgazdaságnak Mosonyi György vezérigazgató.

Steve Ballmert is beidézték a Vista miatt

Techbázis2008.11.24, 16:41

A Seattle-i bíróságon a Microsoft vezérigazgatóját is meghallgatják a Windows Vista marketingkampánya miatt zajló perben.

Az Unicredit vez�re lehet a t�zsde eln�ke

Gazdaság2008.11.17, 09:45

Patai Mih�lyt, az Unicredit Bank Hungary els� ember�t jel�li a Budaesti �rt�kt�zsde �l�re a t�bbs�gi tulajdonos�b�csi t�zsde - er�s�tette meg a h�tf�i sajt��rtes�l�seket a Wiener B�rse.

Bróker került a szerb Erste Bank élére

Archívum2008.09.22, 13:40

Slavko Caric személyében 2009. január 1-jétől új vezérigazgató áll az Erste Bank Serbia élén. A korábbi vezérigazgató Sava Dalbokov - aki 2006 áprilisától kezdve sikeresen vezényelte le az Erste Bank Serbia integrációját az Erste Csoportba - az említett időponttól kezdve más felsővezetői pozíciót tölt be az Erste Csoporton belül.

Távozik a Fővárosi Vízművek vezére

Archívum2008.09.15, 09:23

Közös megegyezéssel távozik a Fővárosi Vízművek Zrt. éléről Haranghy Csaba vezérigazgató - értesült a Népszabadság.

Tataroznak a Metronál

Archívum2008.08.21, 16:58

Legkésőbb 2011 végére valamennyi magyarországi áruházát felújítja és bővíti a Metro Kereskedelmi Kft. - közölte az MTI-vel José Maria Cervera, a cég vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben.

Biztonságosabb lett a magyar áramellátás

Gazdaság2008.08.12, 07:34

Az első félév gazdálkodása alapján teljesíthető a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) éves üzleti terve, amely a 2007. évihez hasonló 90 milliárd forint feletti árbevétellel számol - mondta el Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója.

Leépít a Cseh Posta

Archívum2008.07.28, 14:59

Mintegy 2500 alkalmazottjától válik meg ősszel a Cseh Posta (Ceská Posta) állami vállalat, jelentette be Karel Kratina, a Ceská Posta vezérigazgatója.

Nyíregyházán bővül az Electrolux

Gazdaság2008.07.21, 10:40

Az Electrolux nyíregyházi gyárában a tavalyi 30 százalékos bővülést követően az idén tíz százalékkal nő a termelés, 900 ezer darab fölé nő az éves hűtőszekrény-kibocsátás - mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, a svéd cég kelet-közép-európai holdingvezetője.

Vezéráldozatot ért az AMD vesztesége

Gazdaság2008.07.18, 12:55

Nem sokkal azután, hogy hetedik egymást követő negyedéves veszteségéről beszámolt, az Advanced Micro Devices (AMD) bejelentette, hogy az eddigi elnök-vezérigazgató Hector Ruiz helyét Dirk Meyer veszi át. Ruiz más beosztásban a cég alkalmazásában marad.

Fapados telefoncég készülődik hazánkba

Gazdaság2008.07.16, 15:36

A Telekom 4 Magyarország Zrt. be kíván lépni a magyar mobiltelefon-piacra - közölte Neuman Péter, a Telekom 4 Magyarország Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.

Új vezérigazgató a Mavir élén

Archívum2008.07.10, 16:22

Az MVM csoporthoz tartozó villamosenergia-ipari rendszerirányító Mavir Zrt. csütörtökön megtartott rendkívüli közgyűlésén Tari Gábort, a Mavir igazgatósági tagját a társaság vezérigazgatójává választották, és visszahívták tisztségéből Vinkovits András eddigi vezérigazgatót - közölte az MVM csütörtökön az MTI-vel.

Átszervezi alcégeit a MÁV

Archívum2008.07.01, 15:11

A MÁV északi és szolnoki járműjavító társaságai beolvadtak a MÁV-GÉPÉSZET Zrt.-be július elsejével - mondta Zaránd György, a MÁV-GÉPÉSZET vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Blokkolná a MÁV Cargót a GYSEV

Gazdaság2008.06.19, 11:21

Blokkoló kisebbségi részesedést szeretne magának a GYSEV a MÁV Cargóban, amelyet az osztrák ÖBB-hez tartozó Rail Cargo Austria (RCA) céggel közösen vett meg - mondta kedden Bécsben gazdasági újságíróknak Székely Csaba, a GYSEV vezérigazgatója.

Világcégek törnek be a feltörekvő piacokra

Archívum2008.06.19, 12:39

A következő három évben 18 százalékkal nőhetnek a feltörekvő piacokra irányuló tőkebefektetések. Ez derült ki abból a nemzetközi felmérésből, amelyet 1130 vezérigazgató megkérdezésével készítettek. A válaszadók 90 százaléka legalább 50 ezer fős cég élén áll.  

Ausztriában terjeszkedne az Aeroflot

Archívum2008.06.09, 08:16

Az Aeroflot orosz állami légitársaság vezérigazgatója a hétvégén megerősítette: szeretnének részesedést szerezni az osztrák AUA légitársaságban, melynek 42,7 százalékos részét esetleg eladná az azt birtokló ÖIAG osztrák állami holdingvállalat.

Konszolidált Vodafone eredmény

Gazdaság2008.06.03, 12:19

A Vodafone Magyarország szolgáltatási árbevétele 0,4 százalékkal bővült a 2008 március végén lezárult pénzügyi évben a hívásvégződtetési díj csökkentése ellenére - mondta Beck György, a cég vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Befolyásos emberek az RTL Klubnál

Tévé2008.05.28, 10:32

A Marketing & Média című szaklap szerint ma Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója a legbefolyásosabb médiaszemélyiség Magyarországon.

Nyereséges a Vodafone

Gazdaság2008.05.27, 12:00

A Vodafone PLC mobilszolgáltató nyereséggel zárta pénzügyi évét, miután az előző esztendőben veszteséges volt és bejelentette, hogy július végén távozik a vállalat vezérigazgatója, Arun Sarin.

Feljelentik a Microsoft-vezért megdobáló fiút

Itthon2008.05.20, 16:45

A Budapesti Corvinus Egyetemen nem tudják, ki az a fiatalember, aki megdobálta tojásokkal a Microsoft vezérigazgatóját, Steve Ballmert. A botrányos jelenet miatt feljelentést tesznek.

Ballmer: Nem kell öt évet várni az új Windowsra

Techbázis2008.05.19, 18:54

Az Apple-t jó cégnek tartja szűk termékskálával, kilenc évnél rövidebb idő alatt behozná a Google-t, gyerekeit csak három órát engedi számítógépezni, és öt évnél hamarabbra ígéri a Vista utódját: olvasóink Steve Ballmert, a Microsoft jelenlegi elnök-vezérigazgatóját, Bill Gates kollégiumi barátját faggathatták fél órán át - a szoftveróriás showmanje tolmács segítségével válaszolt a kérdésekre.

Az Aston Martinnak sem tetszenek a CO2-előírások

Auto2008.05.09, 16:45

Igazságtalannak és politikai indíttatásúnak titulálta az EU tervezett emissziós-előírásait a Financial Timesnak adott interjújában Ulrich Bez, az Aston Martin vezérigazgatója.

Felcsuti P�ter lett a Banksz�vets�g eln�ke

Gazdaság2008.04.25, 16:52

A Magyar Banksz�vets�g p�nteken tartott �ves rendes test�leti �l�s�n Felcsuti P�tert, a Raiffeisen Bank vez�rigazgat�j�t, helyettes�nek T�r�k L�szl�t, a CIB Bank vez�rigazgat�j�t v�lasztotta meg - t�j�koztatta az [origo]-t a banksz�vets�g.

Ballmer: A Vista még nincs kész, nem ölik meg az XP-t

Archívum2008.04.21, 13:07

Nem, nem egy tavaly előtti hír került elő ismét: a Microsoft vezérigazgatója egy Seattle-ben rendezett konferencián ismerte el, hogy még dolgozniuk kell a Windows Vistán, és azt is elhintette, hogy nem vonják ki a forgalomból a Windows XP-t úgy, ahogyan tervezték.

Többen is megvennék a MÁV Biztosítót

Archívum2008.04.09, 18:54

Nyolc olyan befektető kereste meg a MÁV Általános Biztosító Egyesületet (MÁV ÁBE), amely átvenné az egyesületnél biztosítottak állományát és tulajdonrészt vásárolna - mondta az MTI-nek Kis Bálint elnök vezérigazgató.

Legalább 60 milliós végkielégítést kap a távozó BKV-vezér

Itthon2008.03.30, 22:18

Legkevesebb 60 millió forintos végkielégítésre jogosult a BKV távozó vezérigazgatója a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsági elnöke által idézett jogi szakértők szerint. Antal Attila saját maga kérte a felmentését a közlekedési vállalat éléről.

Előző
Következő