vevő

címke rss

Tucatnyi rendőr csapott le egy gyömrői dílerre az éjszaka közepén - videó

Itthon2021.10.14, 15:05

Meglepetésszerűen érkezett egy gyömrői férfi lakásába 12 monori rendőr október 10-én éjjel. Nem véletlenül: a férfi ugyanis hónapok óta kizárólag dílerkedésből élt.

Hatvanöt embert vert át egy pár az interneten

Itthon2021.08.31, 12:53

Csalás miatt emeltek vádat azzal a nővel és férfival szemben, akik az interneten keresztül vertek át embereket úgy, hogy hamis hirdetéseket tettek közzé, illetve álprofilokkal ismerkedtek pénzszerzés céljából.

Emberek százait verte át hamis hirdetésekkel egy internetes csaló

Itthon2021.08.18, 14:46

Csalás miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki 2018 július és 2020 június között 302 embert tévesztett meg azzal, hogy hamis hirdetéseket tett közzé az interneten, majd amikor a vevők jelentkeztek, és átutalták a pénzt, nem küldte el nekik a megrendelt árut. Ezzel több mint három milliós kárt okozott.

Fiatalkorú vevője is volt egy Baja környékén élő dílernek

Itthon2021.08.13, 16:54

Az ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 tavaszán és nyarán Baján és környékén „herbál" nevű designer drogot árult egy 18 év alatti fiúnak és másik két férfinak.

Súlyosan beteg, elhanyagolt kutyákat árult az interneten egy 13 tagú kutyacsempész bűnszervezet

Nagyvilág2021.08.06, 22:19

Összesen 18 év börtönre ítélték egy Írországban kutyacsempész bűnszervezet tagjait, akik a Pets4Homes nevű internetes oldalon árulták az állatokat, amelyeket olyan rossz körülmények között tartottak, hogy mire az új tulajdonoshoz kerültek volna, elpusztultak.

Majdnem harminc embert vert át egy autókereskedéssel foglalkozó férfi

Itthon2021.08.05, 14:32

A Siófoki Járási Ügyészség 27 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki külföldről behozott autók ígéretével több mint 22 millió forintot csalt ki vevőitől.

Interneten keresztül vert át egy vevőt egy férfi

Itthon2021.07.05, 15:16

Interneten keresett ritka motoralkatrészeket egy Békés megyei férfi, mire egy idegen felhívta, és megígérte, hogy beszerzi neki. A férfi előre fizetett, de hiába, az áru nem érkezett meg hozzá. Elfogták a csalót. 

Ártalmatlan füllentések, amelyek vendéglátósként megkönnyítik az életed

Unilife.hu2021.06.19, 22:36

Vendéglátásban, vagy kereskedelemben dolgozni nem egy leányálom – hosszú órákat kell állva, vagy éppen rohangálással tölteni, miközben olykor nem túl kedves vendégek, vagy vásárlók hadával is meg kell küzdenie az embernek. Vannak azonban módszerek, amelyekkel talán kissé elviselhetőbbé, és talán viccesebbé is tehetők a dolgos mindennapok: olvass tovább, ha érdekel, hogy mik is ezek!

Semmit nem küldött az internetes vásárlások után a csaló, 14 embert vert át

Itthon2021.04.14, 21:26

Álprofillal különböző termékeket árult interneten egy férfi, amelyeket hiába fizettek ki előre a vevők, azokat soha nem kapták meg. A siklósi rendőrök mindössze két hónap alatt felderítették az ügyet, és elfogták az elkövetőt.

Árusítás közben értek tetten egy kiskunhalasi drogdílert

Itthon2021.02.16, 16:56

Zsályát és kristály nevű új pszichoaktív anyagot találtak egy kiskunhalasi férfi lakásán.

Magyarországon mosott pénzt egy román férfi

Itthon2020.06.29, 15:10

Az ügyészség vádat emelt az ellen a román férfi ellen, aki 2015 őszén közel 12 millió forintos pénzmosásban vett részt.

A szakértő szerint 2020 a vevők éve lesz az ingatlanpiacon

Life.hu2019.12.29, 17:11

Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon

Gazdaság2019.12.29, 13:40

Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági elemzője.

Kétszer adta el ugyanazt a lakást a tatabányai csaló

Itthon2019.12.20, 16:21

Megtévesztette vevőjét, és kétszer adta el neki ugyanazt az ingatlant egy tatabányai férfi, amivel közel 1,5 millió forint kárt okozott neki. Az ügyészség csalás miatt börtön-és pénzbüntetést javasol számára.

Lakása eladása során a vevőt és az ügyvédet is átverte egy békéscsabai nő

Itthon2019.09.12, 17:29

Csalás miatt emeltek vádat egy békéscsabai nő ellen, aki úgy próbálta eladni lakását ismerősének, hogy a házat több adósság terhelte, mint amennyi a vételár volt.

Több mint 4 milliót csalt ki megrendelőitől egy szélhámos kereskedő

Itthon2019.06.27, 16:19

Egy csaló előre kifizettette a megrendelt nyílászárókat kiszemelt áldozataival, de nem küldte el nekik, a megrendelt termékeket, és a pénzt sem kapták vissza. - írja a Police.hu oldala. 

Leleplezzük az IKEA trükkjeit: így változtatta meg a vásárlási szokásainkat

Gazdaság2018.02.07, 10:20

Ingvar Kamprad, aki már tinédzserként megalapította az IKEA-t, nemrégiben halt meg 91 évesen. A kicsiny boltból mára a világ egyik vezető bútorgyártója lett és a cég nagyon sok újítást vezetett be az évek alatt, többek között azt is megváltoztatták, hogy miként szereljük össze bútorainkat, de a vásárlói szokásokra is nagy hatással voltak a boltok ötletes felépítésével. Eláruljuk, hogy mik voltak azok a trükkök, amivel az IKEA sikeres lett és amelyekkel a mai napig népszerűek a vásárlók körében.

Egyre szokatlanabb helyen jelennek meg a robotok

Gazdaság2018.01.05, 13:49

Tavaly komoly figyelmet kapott a robotika fejlődése a világsajtótól és ez nem véletlen. A még  gyerekcipőben járó technológia az utóbbi években egyre elterjedtebb lett és folyamatosan fejlődik. Éppen ezért sok cég választja ezt a megoldást bizonyos munkák elvégzéséhez. Összeszedtünk néhány olyan területet, ahol már a mesterséges intelligenciával felszerelt szerkezetek végzi a mindennapi feladatokat.

Ha el akarod adni a lakásod, csináld jól!

She2017.05.29, 15:20

Hogy?! De tényleg, hogy a fenébe tudta a szomszéd sok millió forinttal magasabb áron eladni a pont ugyanolyan lakását, mint a tiéd?! Hát úgy, hogy tudta a trükköt, amit te nem. De én olyan egy cuki tündérbogár vagyok, hogy most megosztom veled!

Black friday körkép – hatalmas tolongás

Gazdaság2016.11.25, 16:31

A black friday naphoz most már nyugodtan hozzá is szokhatunk. Magyarországon is egyre több áruház várja hatalmas akciókkal a vásárlókat november végén. Sokan ilyenkor a laptop előtt ülve töltik az éjszakájukat, hogy megszerezzék a fél áron hirdetett árut, sokan meg bosszankodnak, mert hiába virrasztottak, nem jutottak hozzá a termékhez.

16 lakást vettek Komlón arab országokból érkező vevők

Itthon2015.12.09, 10:06

A nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy idén már 16 lakást vásároltak arab vevők Komlón. A városban már két-három millió forintért lehet egy panellakást venni.

A gyártó csak akkor felelős, ha saját maga is garanciát vállalt a termékre

Archívum2012.04.24, 08:17

Termékhiba miatt a vevők csak akkor kérhetik a gyártók jótállását, ha azok közvetlen gyártói garanciát vállaltak az adott termékre. Alaphelyzetben azonban gyártó és a vevő között nincs közvetlen kapcsolat, így ha például az eladó megszűnik, a vevők már nem tudják kivel szemben érvényesíteni a hibás termék miatti igényüket - mondta el [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Nem lesz a Renault-é a Chrysler

Archívum2009.01.14, 18:14

A Chrysler cáfolta azokat a felröppent találgatásokat, hogy a harmadik legnagyobb amerikai autógyártó - amely egykor a német Daimler céghez tartozott - vevőt keres egyes márkáira, illetve vállalatrészeire.

Bankegyes�l�sekkel telik az �vv�lt�s

Gazdaság2009.01.02, 12:05

Bankmamutok sz�lettek szilveszterkor:�a�Wachovia beolvadt a Wells Farg�ba, a Bank of America lenyelte a Merrill Lynchet. Ut�bbi esetben a vev� is tov�bbi seg�ts�gre szorul.

Eladták a Vaterát, a magyar aukciós portált

Gazdaság2008.10.02, 17:55

Eladták a legnagyobb magyar online aukciós portált, a Vaterát - erősítette meg a cég kommunikációjáért felelős Gulden Julianna az [origo]-nak. A vevő a dél-afrikai Naspers kiadócsoport leányvállalata, az MIH Internet Europe. Az eladó iEurope Capital LLC megerősítette, hogy szeptemberben lezárta az üzletet, és a MIH megvásárolta a Vatera Magyarországon kívüli részlegeit is.

Kivonul Ukrajnából a Ringier

Archívum2008.09.19, 10:07

Eladja két és fél éve vásárolt ukrajnai leányvállalatát a svájci Ringier-csoport, a vevő a román, Adevarul Holding SRL kiadó - áll a médiabirodalom magyarországi cégének közleményében.

Eladják a lengyel hajógyárakat

Archívum2008.09.05, 07:43

Az EU által megszabott határidő lejárta előtt egy héttel, az utolsó pillanatban sikerült vevőt találni a lengyel tengermellék - Gdansk, Gdynia és Szczecin - hajógyáraira, a kormány előzetes megállapodást kötött ezek privatizálásáról - jelentette be tegnap Aleksander Grad kincstárügyi miniszter.

Kelendők a Szuhoj repülői

Archívum2008.07.16, 17:13

A nagy-britanniai Farnboroughban folyó repülőgépvásáron az orosz Szuhoj (Sukhoi) cég új utasszállító modelljéből, a Superjet 100-ból (SSJ) is már több tucat talált európai vevőt - derül ki a jelentésekből.

Egyre kapósabb a patkányhús Thaiföldön

Archívum2008.02.07, 09:42

A thaiföldi útmenti gyorsétkezdékben egyre nagyobb a kereslet a patkányhúsból készült ételek után. A vevők kilonként közel 900 forintnak megfelelő összegért juthatnak hozzá az állat húsához.

A vevőnek mindig igaza lesz az eBay-en

Archívum2008.02.06, 17:01

Az eBay tervei szerint nem hagyhatunk majd a vevőkről negatív vagy semleges jelzést. Az eladók háborognak.

Szembeszáll a zacskómániával a Tesco

Itthon2008.02.05, 16:17

Februártól nem lehet tucatszámra elvinni az ingyenes Tesco-nejlonzacskókat. Bár továbbra is lesznek ingyen zacskók, azok a cég szerint környezetbarátabbak és nagyobbak lesznek, hogy kevesebb is elég legyen, de ezentúl a pénztáros oszt ki annyit a vevőknek, amennyibe épp belefér a vásárolt áru. Emellett több tartós táska közül választhatnak a vevők, igaz, ezeket pénzért árulják.

A lelőtt játék katona is feldühítheti a vevőt

Itthon2008.01.14, 11:27

Nem sétált a sétálómagnó - ilyen abszurd kifogás miatt is kikérték már egy üzlet panaszkönyvét, ám a többség jogosan bosszús. Legtöbbször a kiírt, majd fizetendő ár közötti különbség hergeli a vevőket, ám találni a panaszkönyvi bejegyzések között számos ajnározást is: leginkább a női vevők dicsérik a férfi eladókat.

Németek veszik a zalai ingatlanokat

Ingatlan2008.01.09, 08:52

A rendszerváltás utáni évek gyakorlatának megfelelően továbbra is a németek és az osztrákok vásárolnak főként ingatlanokat Zala megyében, de egyre több a brit vevő is a Balaton és a gyógyfürdők közelsége miatt - derül ki a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségének összegzésből.

A fiatalok bátrabban reklamálnak

Archívum2007.12.01, 11:36

Karácsony közeledtével egyre több vásárlói panasz érkezik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, amely viszont 2003 óta csak tájékoztat és tanácsot ad. A hivatal szerint a fogyasztók sokszor tájékozatlanok jogaikról, lehetőségeikről, és a boltosok így könnyebben is "pattinthatják le" őket - olvasható a szombati Népszabadságban.

Szabadulnának az olaszok az Alitaliától

Archívum2007.07.19, 08:03

Utolsó próbálkozásaira készül az olasz kormány, hogy megszabaduljon az Alitaliától, miután az év elején indult privatizációs folyamat végére megszöktek a vevők. Róma reménykedik még a közvetlen tárgyalásokban - ha már nem bízhat egy újabb állami segélyakció uniós jóváhagyásában.

Mennyit alkudhatunk a lakások árából?

Ingatlan2007.07.03, 12:29

Az új építésű lakások esetében kicsi az áralku mozgástere, a használtaknál pedig minél jobban eltér egy lakás az átlagkínálattól, minél kevésbé összehasonlíthatóak az adottságai, annál jobbak a vevők esélyei. Az Ingatlan.net elemzése.

Állítólag már lenne vevő az MSZP-székházra

Itthon2007.03.12, 07:08

Már két lehetséges vevő is érdeklődött az MSZP Köztársaság téri székháza megvásárlásáról - írja a Népszabadság. A lap szerint a párt lassacskán kiüríti az épületet.

Borús kilátások a lakáspiacon

Ingatlan2006.12.22, 10:18

Nehéz éven vannak túl a lakásfejlesztők és meglehetősen borúlátóak a következő időszakot illetően is, a helyzet várhatóan ennél már csak rosszabb lesz. A jelentős túlkínálat miatt a beruházók egyre újabb akciókkal, és a minőség javításával kénytelenek versenyezni a vevőkért - írja a Napi Gazdaság.

J� befektet�s az FHB a KPMG szerint

Gazdaság2006.11.27, 19:27

Az �llam j� �rat kaphat a F�ldhitel- �s Jelz�logbank-beli (FHB) r�szesed�s�rt, a vev�nek pedig m�g sok�ig magas j�vedelmet hoz majd a r�szv�nycsomag - �ll�totta Simonyi Tam�s, a KPMG igazgat�ja egy sajt�besz�lget�sen.

Elbontják a kordont a Parlamentnél

Itthon2006.11.10, 19:09

November 24-én elbontják a Parlamentet körbevevő kettős kordont - értesült az Index. A kordont október 20-án emelték a központi állami megemlékezésen részt vevők biztonsága érdekében.

Bátran módosítsuk a lakásszerződést

Ingatlan2006.08.02, 09:12

Újépítésű lakást vásárolni mindig rizikós, de nem ördöngösség olyan szerződést kötni, amely a lehetőségeken belül jól védi a vevőt. Az [origo] összegyűjtötte, mire kell figyelni, min érdemes változtatni az aláírás előtt.

Már nem népszerűek a garzonlakások

Ingatlan2006.03.20, 17:00

A leginkább keresett lakástípusnak jelenleg a másfél vagy az egy plusz két félszobás lakások számítanak, a felmérésben részt vevőknek majdnem fele ilyet szeretne vásárolni - írja a Napi Gazdaság a Duna House ezerfős mintán végzett fővárosi felmérésének adatai alapján.

Román vevők a magyar ingatlanpiacon

Archívum2005.11.30, 08:11

A tavalyihoz képest immár kevesebb külföldi magánszemély vásárolt magyar ingatlant. Új fejlemény, hogy a britek és a hollandok fokozott érdeklődése mellett egyre több román állampolgár is érdeklődik a hazai lakások iránt - számol be a Napi Gazdaság.

Minden tizedik felnőttnek van hiteltartozása

Archívum2004.04.02, 13:29

Magyarországon minden tizedik magyar felnőtt törleszt valamilyen hitelt a GfK Piackutató Intézet adatai szerint. Nőtt az autóhitellel vagy lízinggel rendelkezők száma, ugyanakkor visszaesett a lakáshitelt vagy folyószámlahitelt igénybe vevők köre.

A hét végén elkészül az M5-ös adásvételi szerződése

Gazdaság2004.01.30, 16:19

A hét végén a gazdasági tárca és az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. jogi képviselői parafálják a társaság állami megvásárlásáról szóló szerződést - közölte Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő nem kommentálta a Magyar Hírlap értesülését, amely szerint a vevő a Magyar Posta lehet.

Sulinet: bizonytalan vevők, jól fogyó gépek

Techbázis2003.08.15, 14:07

A kereskedők és az oktatási tárca is sikeresnek tartja a másfél hónapja startolt Sulinet Expressz programot. Az érdeklődés számottevő, jellemző azonban, hogy a magát kellően tájékozottnak mondó vásárló is tanácstalan a feltételeket illetően.

Csalás miatt köröznek egy Suzuki-kereskedőt

Itthon2003.07.30, 15:18

60 millió forintos károkozással gyanúsítanak egy tatabányai Suzuki-kereskedőt. A férfi ellen, aki a gyanú szerint 45 vevőt károsított meg, elfogatóparancsot adtak ki.

A februárinál nagyobb rohamra számít az Electro World

Itthon2002.11.20, 17:03

Nem lehet pontosan tudni, hány rendőrt vezényelnek ki a soroksári Elektro World csütörtöki megnyitójára. A cég igazgatója szerint azonban nem lesz a februári, budaőrsi nyitáshoz hasonló káosz. Az első vevők ugyanakkor már szerda délután megjelentek, így várhatóan a februárinál is nagyobb rohamra lehet számítani csütörtökön.

Előző
  • 1
  • 2
Következő