vesztegetés

címke rss

Csúszópénzt fogadott el betegeitől egy Zala megyei orvos

Itthon2021.10.14, 10:10

Vesztegetés elfogadása miatt nyomoznak a rendőrök egy orvossal szemben Zala megyében.

Botrány! Magánbetegeit állami kórházban pénzért látta el a magyar orvos

Life.hu2021.10.14, 09:08

Vesztegetés miatt őrizetbe vettek egy zalai orvost, aki a magánbetegeit állami kórházban, pénzért látta el - közölte a rendőrség.

Újabb ügyben emeltek vádat az ismert vörösbáró, Bige László ellen

Itthon2021.10.11, 15:06

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádol egy nagyvállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető – derül ki az ügyészség október 11-i sajtóközleményéből. A vádiratra hivatkozó közlemény alapján egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Bige László oligarcha és társai ellen emeltek vádat. Bigéről azt kell tudni, hogy nemrég egy nagymintás, vélhetően több tízmillió forintba kerülő közvélemény-kutatást finanszírozott a baloldalnak, illetve később kijelentette, hogy kész a ttovábbiakban ...

Saját zsebére dolgozott a budapesti halottkezelő - videó

Itthon2021.09.29, 11:04

A budapesti rendőrök vesztegetéssel gyanúsítanak egy egészségügyi intézményben dolgozó halottkezelőt. A férfi saját zsebre dolgozott - írta meg a police.hu.

Vesztegetés és pénzmosás miatt nyomoznak egy amerikai nagybank ellen

Gazdaság2021.09.24, 16:27

Brazíliában vizsgálatot indítottak annak kiderítése érdekében, hogy az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számító JPMorgan Chase részt vett-e egy állítólagos vesztegetési és pénzmosási ügyben. A vizsgálat egy 2011-es ügyletre vonatkozik, amelyben érintett a Petrobras állami olajóriás is.

Nem volt elég a korrupt szolnoki ügyvédnek a négymillió forint, egy fazék birkapörköltet is kért

Itthon2021.09.24, 16:59

Összesen négymillió forintot csalt ki a gyanú szerint egy szolnoki ügyvéd egy férfitól. És egy fazék birkapörköltet. Mindezt azért, hogy a férfi lányának, és testvérének ne vegyék el a jogosítványát. Mind a két esetben azt mondta, le tudja fizetni a bírót, és, hogy minden el lesz rendezve.

Klóros víz és gázszag buktatta le a letöltendő börtönre ítélt Lagzi Lajcsit

Itthon2021.09.16, 15:19

A bíróság szerdán mondta ki bűnösnek Lagzi Lajcsit felbujtóként elkövetett vesztegetés és lopás miatt, amiért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. A vád szerint a zenész több tulajdonában lévő, vagy hozzá köthető épületben és lakóparkban is meglopta a közműszolgáltatókat úgy, hogy illegális rácsatlakozásokat, leágazásokat építtetett ki a társai segítségével. A bíró az indoklásnál kitért arra, hogy a vízlopásban a klór buktatta le a zenészt.

Meghozták az ítéletet: Galambos Lajos börtönbüntetést kapott

Life.hu2021.09.15, 11:49

Bűnösnek találta a Budaörsi Járásbíróság Galambos Lajost az áramlopási ügyben. Feleségét felmentették.

Százhúsz embert ítélt el a bíróság, több ezer vesztegetéssel szerzett nyelvvizsga miatt

Itthon2021.09.06, 20:54

Százhúsz vádlottat ítélt el a Monori Járásbíróság: a nem jogerős ítélet szerint együttműködve - vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért - adták el a nyelvvizsgamegoldásokat ügyfeleiknek, így több ezren jutottak vesztegetés útján nyelvvizsga-bizonyítványhoz - közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

Fürdőbelépőkkel vesztegettek meg két NAV-os dolgozót

Itthon2021.08.25, 16:52

Az egyik férfi osztályvezető, a másik pedig főadóellenőr volt a NAV-nál, amikor két nő megvesztegette őket fürdőbérletekkel és egy edzőcipővel.

200 milliót kértek egy férfitól, hogy ne kerüljön börtönbe - egy ügyvédet is bevontak az átverésbe

Itthon2021.08.10, 16:53

Egy vállalkozó és alkalmazottja találkozót beszélt meg egy emberrel, aki ellen büntetőeljárást folyt, a múlt hónapban. Mindketten hivatalos személynek adták ki magukat, és felajánlották segítségüket. A vállalkozó azt ígérete, hogy 200 millió forintért elintézi, hogy a férfi és a felesége ne kapjon letöltendő börtönbüntetést.

Vesztegetési ügy miatt nyomoznak egy budapesti főnővér ellen

Itthon2021.08.03, 20:47

A 45 éves nőt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

Megszólalt Berki Krisztián és Galambos Lajos volt ügyvédje felfüggesztése kapcsán

Itthon2021.07.11, 12:48

Nem jogerős a döntés, amely szerint nem gyakorolhatja szakmáját Berki Krisztián korábbi védője. A Blikk úgy tudja, egyelőre még nem végleges az ügyvéd jövő januárig tartó felfüggesztése.

Bűnözőknek segített egy főorvos

Itthon2021.07.07, 12:10

Egy Pest megyei kórház főorvosa pénzért cserébe olyan igazolásokat adott ki, amelyekkel elítélt emberek elkerülhették a börtönt.

Súlyosabb büntetést kaphat egy bűnszervezet

Itthon2021.06.23, 17:00

Súlyosítást indítványoz az Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az állami források megszerzését színlelő befolyással üzérkedőkre, illetve azokra a vállalokozókra, akik a pályázataik kedvező elbírálása céljából vesztegetéssel próbálkoztak.

Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt - emiatt folyik a büntetőeljárás

Life.hu2021.06.18, 10:12

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz.

Meg akarta vesztegetni a doppingellenőrt az Európa-bajnok súlyemelő

Sport2021.06.05, 16:55

Felfüggesztették versenyzési jogát Dmitrij Csumak háromszoros Európa-bajnok ukrán súlyemelőnek, és a fegyelmi vizsgálat idejére edzőjét is eltiltották, mivel megsértették a doppingellenes szabályokat.

Nem vesztegetett az Apple biztonsági főnöke

Techbázis2021.06.02, 12:09

Az ügyész szerint iPadekkel fizetve próbált fegyverviselési engedélyekhez jutni.

Több tucat pénzügyőr ellen emeltek vádat vesztegetés miatt

Itthon2021.06.02, 11:28

A határon történt vesztegetések miatt összesen 49 pénzügyőr ellen indítottak eljárást. A több száz oldalas vádirat szerint több ezer alkalommal fogadtak el pénzt. Akár 15 évre is börtönbe kerülhetnek. 

Két osztrák bankár ellen is vádat emeltek a gigantikus vesztegetési ügyben

Nagyvilág2021.05.26, 12:02

Amerikai ügyészek közlése szerint letartóztatták kedden egy osztrák bank volt elnök-vezérigazgatóját, és vádat emeltek ellene a brazil Odebrecht építőipari vállalat régóta húzódó vesztegetési és pénzmosási manővereiben való közreműködésért.

Csúszópénzt fogadott el egy hatósági állatorvos

Itthon2021.05.20, 14:51

Az ügyészség vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt állít bíróság elé egy 60 éves, állatorvosként dolgozó férfit.

Százmilliókat csalhatott ki társaival egy vállalkozótól, őrizetbe vették Berki Krisztián ügyvédjét

Itthon2021.05.20, 10:25

Vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolnak több ügyvédet, akik többek között hazugsággal hivatkoztak Orbán Viktor miniszterelnökre és Pintér Sándor belügyminiszterre, így csaltak ki több százmillió forintot egy vállalkozótól. A PestiSrácok.hu úgy tudja, egyikük Berki Krisztián védője, aki korábban a NAV egyik magas szinten lévő vezetője volt.

Magyar határőrt akart lefizetni egy moldáv férfi

Itthon2021.04.16, 13:55

Egy moldáv férfit meg akartak bírságolni a beregsurányi határnál, mert a gyerekek nem a gyerekülésben ültek, a család pedig a megengedettnél tovább maradt a schengeni övezetben. A családfő úgy döntött, megpróbálja lefizetni a határőrt.

Ötmilliót kért, hogy elintézze, ne induljon adóhatósági vizsgálat

Itthon2021.03.20, 13:09

Milliókat csalt ki vállalkozóktól egy 59 éves nő és egy 42 éves férfi. A páros azt állította: el tudják intézni, hogy a cégek ellen ne induljon adóhatósági vizsgálat. Ezért cserébe pedig ötmillió forintot kértek.

Több százmilliós kárt okozott társaival együtt egy esztergomi vállalkozó

Itthon2021.03.11, 18:08

Vesztegetés, költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt azzal az esztergomi vállalkozóval és társaival szemben, akik 2014-től 2018-ig fiktív számlák felhasználásával összesen 308.012.774,- Ft kárt okoztak az államnak.

Vizsgabiztosokat fizethettek le Pest megyében

Itthon2021.03.08, 16:38

Az egyik Pest megyei műszaki vizsgaállomáson több vizsgabiztos is lefizethettek, hogy az adott kocsik könnyebben megkaphassák a műszaki vizsgát.

Vesztegetés miatt körözi a rendőrség a volt NB I-es focistát

Sport2021.03.06, 10:19

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot adott ki a korábbi élvonalbeli labdarúgó, Kenesei Zoltán ellen vesztegetési vétség miatt, derül ki a Police.hu felhívásából.

Le akarta fizetni a Dózsa György úti gázoláson dolgozó nyomozót M. Richárd

Itthon2021.03.01, 11:23

M. Richárd 2017 májusában okozott halálos balesetet a Dózsa György úton úgy, hogy nem volt jogosítványa, mivel egy évvel korábban bevonták a büntetőpontjai miatt. Az ügyészség azzal vádolja a férfit, hogy vesztegetéssel akarta ezt visszaszerezni, a halálos baleset nyomozását vezető rendőrt pedig le akarta fizetni, hogy számára kedvezően befolyásolja az eljárást.

Úgy vizsgáztatta a hajókat, hogy nem is látta azokat

Itthon2021.02.26, 11:53

Egy hajóüzembiztonsági és regiszteri referens úgy vizsgáztatta a hajókat, hogy élőben nem is látta azokat, csak képről. Ebben egy közvetítő segített neki, aki felvette a kapcsolatot a tulajdonosokkal, majd felajánlotta nekik a lehetőséget, hogy egy kis plusz pénzért nem kell odavinni a hajót a műszaki vizsgára, elég róla pár fotó.

Pénzért árult szakképesítést egy budapesti nő

Itthon2021.02.24, 19:00

Egy OKJ-s szakképesítéshez kapcsolódó vizsgabizottsági elnöki tisztet betöltő nő egy zuglói vegyeskereskedést üzemeltető férfinak segített úgy, hogy a megfelelő szakképzést igazoló papírt eladta neki pénzért.

Le akarta fizetni a tanúkat egy kaposvári férfi, amikor nem járt sikerrel, azt mondta, megveri őket

Itthon2021.02.12, 17:34

Kaposváron egy apa gyerekei megvertek egy nőt az utcán, ami miatt eljárás indult ellenük. Az apa ezek után pénzel és veréssel fenyegetéssel akarta elérni, hogy a tanúk és a nő vonják vissza a vallomásukat.

Meg akart vesztegetni egy határőrt egy moldáv férfi

Itthon2021.02.10, 16:42

Egy moldáv férfi meg akart vesztegetni egy határőrt a magyar határon, hogy elkerülje a bírságot. Tovább volt a schengeni övezetben, mint lehetett volna, és a gyerekek nem gyerekülésben ültek.

Magyar útleveleket szerzett egy bűnbanda unión kívüli állampolgároknak

Itthon2021.01.11, 15:47

A bűnszövetség olyan külföldi embereknek szerzett magyar útlevelet, akik nem Európai Uniós országokból származnak. Okmányirodai ügyintézőket is bevontak a csalásba, végül a Nemzeti Védelmi Szolgálat derítette fel az ügyet, a budapesti rendőrök pedig felszámolták a bűnszövetséget.

Kiengedték a börtönből a vesztegetésért elítélt színésznőt

Tévé2020.12.28, 16:21

December 28-án szabadult a vesztegetésért elítélt Lori Loughlin, majdnem teljes egészében letöltötte a két hónapos büntetését.

Börtönbe kerülhet egy budapesti nőgyógyász

Itthon2020.12.07, 10:11

Végrehajtandó börtönbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványozott a másodfokú ügyészség egy korrupt nőgyógyász ügyében.

iPadekkel vesztegetett volna az Apple főnöke

Techbázis2020.11.24, 11:09

Négy fegyvertartási engedélyért kétszáz tabletet adott volna a seriffhivatalnak.

Tizenkét vesztegető kamionsofőr ellen emeltek vádat

Itthon2020.11.20, 11:03

A kamionsofőrök külföldről szállítottak Magyarországon keresztül olyan árut, amiket a növényvédelmi felügyelőknek kellett ellenőrizni. A zökkenőmentes és gyors ügyintézés érdekében adtak pénzt a felügyelőknek. Lebuktak.

Vesztegetéssel próbálta befolyásolni az ellene indított eljárást a Dózsa György úti gázoló

Itthon2020.11.06, 12:54

M. Richárd még azelőtt elvesztette a jogosítványát, mielőtt halálos balesetet okozott a Dózsa György úton 2017-ben. Akkor vesztegetéssel, soron kívül akarta visszakapni az engedélyét, majd a baleset után ugyanezzel a módszerrel próbálta befolyásolni az ellene indított, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást. Ez azonban nem sikerült, mert a közvetítője barátja átverte őket -  írja az ügyészség a közleményében.

Több, mint száztagú, adócsalással foglalkozó bűnszövetkezetet buktatott le a NAV

Itthon2020.10.05, 15:55

Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalás, pénzmosás és vesztegetés miatt emelt vádat 110 ember ellen, akik 2011 és 2018 között legalább négy adócsaló bűnszervezetet működtettek, melynek során az államnak több, mint 6 millárd forintnyi kárt okoztak.

Csúszópénzért cserébe állított ki horgászengedélyeket egy hódmezővásárhelyi férfi

Itthon2020.10.01, 17:01

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását javasolta annak a hódmezővásárhelyi férfinak az ügyében, akit vesztegetés elfogadása miatt ítéltek el. 

Meg akart vesztegetni egy ügyintézőt, de mással keverte össze

Itthon2020.09.18, 13:57

A férfit bűnösnek ítélték, másfél év börtönt kapott, de ügyvédje fellebbezett.

Megvesztegetést ígértek a NAV-nál, a pénzt ellopták

Itthon2020.09.17, 16:47

Azt ígérte a vállalkozóknak két férfi és egy volt NAV-dolgozó, hogy adóhatósági eljárásokat fognak befolyásolni. Öt embernél tartottak házkutatást a héten a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Készenléti Rendőrség munkatársai is közreműködésével.

Börtönbe kerül a vesztegetéssel vádolt színésznő

Tévé2020.08.22, 20:33

Megszületett az ítélet a vesztegetéssel vádolt Lori Loughlin és a férje ügyében, a színésznő – egyéb büntetések mellett – két hónap letöltendő börtönt kapott.

Kirúgták a klubból a színésznőt és férjét

Tévé2020.06.29, 15:55

Egy exkluzív klubból is kirúgták a vesztegetés miatt börtönre váró Lori Loughlint és a férjét.

Ismét börtönbe kerülhet a Samsung örököse

Gazdaság2020.06.04, 08:08

A Reuterrs értesülései szerint kérvényezték Jay Y. Lee, a Samsung örökösének letartóztatását, aki még 2015-ben követhetett el több bűncselekményt annak érdekében, hogy bebiztosítsa későbbi pozícióját a Samsung vezetőjeként.

50 év börtön helyett két hónappal megúszhatja a vesztegető színésznő

Tévé2020.05.21, 17:58

A vesztegetéssel vádolt Lori Loughlin és a férje bűnösnek vallották magukat a bíróságon, kiderült az is, hogy milyen büntetésre számíthatnak.

Meg akartak vesztegetni egy sztárt, hogy elárulja a sorozata végét

Tévé2020.05.07, 17:48

A Seinfeld egyik főszereplője, Jason Alexander elmesélte, hogy annak idején pénzt kínáltak neki, ha előre elmondja, mi történik a fináléban.

Több, mint százmillió forint vesztegetési pénzt kért ügyfelétől

Itthon2020.04.21, 14:54

Úgy jutott pénzhez egy vállakozó, hogy az általa szerződés alapján átadott áru egy részét számla nélkül, készpénzért értékesíttette a vesztegetésbe bevont férfi cégével, akinek később, csökkentett áron számlázták ki a termékeket.

50 évet is kaphat Lori Loughlin színésznő

Life.hu2020.03.02, 15:59

Akár 50 évet is kaphat vesztegetés és pénzmosás miatt Lori Loughlin színésznő.

Vesztegetés miatt őrizetbe vették a volt román egészségügyi minisztert

Nagyvilág2020.02.29, 20:41

Huszonnégy órára őrizetbe vették szombat reggel a korrupcióellenes ügyészek Sorina Pintea volt román egészségügyi minisztert. A DNA szerint bizonyítékuk van arra, hogy a politikus a nagybányai megyei sürgősségi kórház menedzsereként két részletben összesen 10 ezer eurót és 120 ezer lejt (összesen 12 millió forintot) kapott egy vállalkozótól - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.