vesztegetés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Perdöntő vallomások a Székely-ügyben
Perdöntő bizonyítékokat mutattak be a hivatali vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán perében a pénteki tárgyaláson. Két, a Gellért téri akcióban részt vevő rendőr tett vallomást, és bemutattak egy olyan videofelvételt is, amelyen a politikus kocsijából elővett pénzestáska és húszmillió forint látható.
Megvesztegettek egy szombathelyi testnevelő tanárt
Több rendbeli vesztegetés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Szombathelyi Városi ügyészség a Berzsenyi Dániel Főiskola egyik oktatója ellen. Az ügyészséghez érkezett bejelentés szerint a tanár egy dokumentum aláírásáért cserébe pénzt fogadott el.
Székely szerint az ellene vallók hazudnak
Hamis tanúzással gyanúsította meg a hivatali vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán országgyűlési képviselő az ellene valló tanúkat. Erre azután került sor, hogy Emőd polgármestere a büntetőperben azt állította, hogy a képviselő mintegy 130 millió forintot, az állami támogatás 30 százalékát követelte, hogy a település megkapja a pénzt a csatornaépítéshez. A vádlott továbbra is mindent tagad.
- címkék:
- Székely Zoltán
- vesztegetés
- Emőd
- Címkefelhő »
Székely a bírósági ítéletig előzetesben marad
A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, így jogerőre emelkedett a Fővárosi Bíróság (FB) azon határozata, amely szerint a minősített vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő büntetőperének ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad - mondta Futó Barnabás, a képviselő ügyvédje.
Kedden dönt a rendőrség Medgyessyről
Az ígértekkel ellentétben csak kedden dönt az Országos Rendőr-főkapitányság arról, hogy elrendeli-e Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ellen a nyomozást. A volt pénzügyminiszter ellen vesztegetés és hivatali befolyással való üzérkedés miatt tettek feljelentést többen.
Székely: A "dokumentum" nem egymillót jelent
Székely Zoltán hivatali vesztegetéssel vádolt képviselő vallomásában azt mondta: a "dokumentum" kifejezés nem az egymillió forint szinonimája volt. Terhelő bizonyítékokat ígért neki "dokumentum" néven Balla Dániel vállalkozó, aki később lebuktatta. A vállalkozó ezenkívül "százalékos dokumentumokat" is emlegetett, ez a kisgazdáknak szánt támogatást jelentette - mondta a bíróságon tett vallomásában Székely. Hogy minek a harminc százalékáról volt szó, azt a vádlott nem tudja. A képviselő szerint azért került a vádlottak padjára, mert a közpénzek felhasználását ellenőrizte, és minden gyanús esetben vizsgálatot indított. Ez pedig sokaknaak, ...
Székely a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbez
A Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett ismételt letartóztatása ellen Székely Zoltán, a vesztegetéssel vádolt, jelenleg független, korábban kisgazda országgyűlési képviselő.
Ügyvédje szerint Székely rendszeres orvosi kezelésre szorul
A vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán ügyvédje kedden megfellebbezi a házi őrizet megszüntetéséről szóló bírósági határozatot. Futó Barnabás ugyanakkor úgy véli, mivel két hét múlva már megkezdődnek a tárgyalások, addig már nem bírálják el kérelmét.
Székely meglógott otthonról - visszavitték a börtönbe
Rendőrök vitték vissza a börtönbe Székely Zoltán vesztegetéssel vádolt független, korábban kisgazda országgyűlési képviselőt. A Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön ugyanis megszüntette házi őrizetét, és elrendelte újbóli előzetes letartóztatását. Székelyt azért vitték vissza, mert többször megszegte a házi őrizet szabályait. Így például többször előfordult, hogy Székelyt nem találták otthon az ellenőrzésre kivonuló rendőrök.
Székely Zoltán politikai védelmet kérne
Az ellene nyomozó hatóságok túlkapásai miatt kér politikai védelmet a vesztegetéssel gyanúsított Székely Zoltán a parlamenti frakciók vezetőitől. A képviselőcsoportok nem reagáltak a politikus megkeresésére.