vesztegetés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elfogadta Orbán a vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkár lemondását
Augusztus 4-i hatállyal megszűnt Eiselt György helyettes államtitkár megbízatása, miután Orbán Viktor elfogadta Eiselt lemondását - derült ki a keddi Magyar Közlönyből. Eiseltet hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsították meg, ezért július közepén ajánlotta föl lemondását.
Hernádi: Nem kellett vesztegetés, hogy a horvátok belássák, mi az érdekük
A Molt és a személyét ért támadások arctalanok, a vádak pedig nélkülözik a konkrétumokat - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Hvg.hu-nak adott interjújában. Az elnök szerint nem volt szükség vesztegetésre ahhoz, hogy két évvel ezelőtt a magyar cég irányítási jogot kapjon az INA-ban, hiszen a nem sokkal előtte adott pénzügyi támogatás tükrében a horvátok is "belátták, mi az érdekük". A Nabucco-projekt szerinte politikailag túl sok kockázatot rejt, a működési struktúra miatt pedig lassan halad a beruházás.
Felajánlotta lemondását a vesztegetéssel gyanúsított államtitkár
Önként felajánlotta a lemondását Eiselt György, a belügyminisztérium vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkára - jelentette be Pintér Sándor. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy Eiselt fenntartja azt, hogy ártatlan és semmilyen bűncselekményt nem követett el.
Titkos állami megbízásokon kaszáló cég tűnt fel a gyanúsított helyettes államtitkár mögött
Milliárdos állami megbízásokat nyert el titokban az elmúlt években az a cég, amelynek az ügyészség szerint köze van Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának vesztegetés miatti meggyanúsításához. Az Eclipse Zrt. számos megbízását korábban nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva titkosították, pedig a cég nem rejtőzött a nyilvánosság elől: vezetői luxus sportkocsik egész sorát gyűjtötték össze, a cég egyik legnagyobb állami megbízásánál pedig felbukkan Pintér Sándor lánya is.
Vesztegetés gyanújával előzetesben a hajdú-bihari munkaügyi hivatal három munkatársa
Hivatali visszaélés és vesztegetés gyanújával a hajdú-bihari munkaügyi hivatal három munkatársát előzetes letartóztatásba helyezte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az ügyben két gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, ők nem hivatali személyek.
Vesztegető sofőrt fogtak a rendőrök Lébényben
Rendőröket próbált megvesztegetni egy furgon vezetője Győr-Moson-Sopron megyében. A férfi ellen a vesztegetés miatt eljárás indult.
Félmilliárd eurós kártérítést kell fizetnie Berlusconi cégének
A Silvio Berlusconi olasz kormányfő tulajdonában lévő Fininvest cégnek 560 millió eurós kártérítést kell fizetnie egy rivális médiacsoportnak, mert a milánói bíróság szerint vesztegetéssel jutott piaci előnyökhöz.
Vesztegetési vádakból lett a Hernádi-ügy
Az állítólagos kenőpénzek miatt Horvátország akár fel is mondhatja a Molnak a korábbi kormánnyal kötött szerződését. A Mol elleni támadások erősödhetnek őszig, amikor választásokat tarthatnak Horvátországban. A Mol vezérigazgatója körül kirobbant korrupciós vádak mögött az Ivo Sanaderrel szoros kapcsolatban álló befolyásos horvát üzletember vallomása állhat.
Szigorúan védi állampolgárságuk a kiadatástól a magyarokat
Magyar állampolgárt Magyarország csak kivételes esetben ad ki külföldre, és a kérelmeket elbíráló minisztérium politikai okból is elkaszálhatja a kiadatási kérelmeket - állítja az [origo]-nak nyilatkozó kiadatásjogi szakértő. Magyarország még a kiadatásokról szóló nemzetközi egyezmény aláírásakor is jelezte, hogy védeni akarja állampolgárait.
A Molról szóló hírek uralták a budapesti tőzsde kereskedését
A vezető részvények vegyesen fejezték be a keddi kereskedést az előző napi záráshoz képest, a budapesti börzét több elemző szerint is a Mol körüli hírek uralták. Bár a a Mol vezérigazgatójáról szóló hírt még napközben cáfolták, a cáfolat ellenére bizonytalanság mutatkozott a piacon.