vesztegetés

címke rss

Újabb adóhivatali dolgozók kerültek előzetesbe Székesfehérváron

Itthon2011.02.01, 11:10

Bűnszervezetben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt újabb adóhivatalnokokat helyeztek előzetes letartóztatásba Székesfehérváron. Tavaly derült ki, hogy az adóhivatal néhány munkatársa jogtalan előnyért kedvezőbb helyzetbe hozott egyes ügyfeleket; az eljárásnak eddig 26 gyanúsítottja van.

Vesztegetésért kap börtönt egy halálra ítélt kínai pártvezér ifjú szeretője

Nagyvilág2011.01.28, 11:00

Börtönre ítéltek Kínában egy ismert tévés bemondónőt, aki egy 65 éves politikus szeretőjeként vesztegetési ügybe keveredett. A politikusnál 30 évvel fiatalabb szeretőt azért ítélték el, mert egy vesztegetésből származó Land Rovert kapott a férfitól. A befolyásos pártvezér tavaly szintén bíróság elé állt, de ő nem úszta meg börtönbüntetéssel, rá halálbüntetést szabott ki a kínai népbíróság.

Vesztegetésért is vádat emeltek Tasnádi Péter ellen

Itthon2011.01.19, 10:48

Vesztegetésért is vádat emelt az ügyészség Tasnádi Péter ellen - tudta meg a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségtől. A vádirat szerint hárommillió forintot fizetett Tasnádi azért, hogy 2006-ban egy igazságügyi elmeszakértő megállapítsa a beszámíthatósági képességének korlátozottságát. Szintén vádat emeltek az igazságügyi elmeszakértő és a közvetítő ügyvéd ellen is.

Tíz euróval akarta megvesztegetni a rendőröket egy férfi

Itthon2011.01.14, 09:57

Tíz eurót ajánlott egy román férfi a magyar rendőröknek azért, hogy ne büntessék meg egy közúti szabálysértés miatt Makón. A rendőrök visszautasították a pénzt, a 28 éves férfi ellen pedig eljárást indítottak.

Meg akartak vesztegetni egy rendőrt Röszkénél

Itthon2011.01.05, 09:30

Meg akart vesztegetni egy határrendészt egy szerb férfi Röszkénél. A férfi úgy adta át útlevelét a magyar határrendésznek, hogy ötven eurót tett bele, majd még háromszázat ajánlott, ha elengedi őt és családját.

Vesztegetéssel vádolják a pénzügyőrség egy volt parancsnokát

Itthon2011.01.04, 15:19

Vádat emeltek Bakos Gyula, a vám- és pénzügyőrség volt dél-dunántúli regionális parancsnoka ellen, mert az ügyészség szerint az egykori vezető kedvezőbb vámeljárást ígért egy pécsi vállalatnak, amennyiben ott ismerőse cégét bízzák meg az őrző-védő feladatokkal.

Rendőröket akart megvesztegetni egy részeg sofőr Budapesten

Itthon2010.12.31, 16:49

Ittasan, iratok nélkül, lejárt műszaki vizsgájú autóban ülve próbált rendőröket korrumpálni két férfi pénteken a fővárosban. A rendőrök visszautasították az ajánlatot, és elfogták a sofőrt és utasát.

Pénzért adott érzéstelenítő miatt gyanúsítanak orvosokat

Itthon2010.11.20, 20:55

A rendőrség szerint 2 szülésznő és 14 orvos vesztegetést követett el, amikor külön pénzt kértek az érzéstelenítőért a szülő nőktől a Honvédkórházban. Az intézmény orvosigazgatója szerint nekik tűnt fel először a visszaélés, ők tettek feljelentést, és fegyelmi vizsgálatot is indítottak. 

Egy tanú befolyásolására hivatkozva meghosszabbították Wieszt előzetesét

Itthon2010.10.18, 12:42

Wieszt János korábbi XI. kerületi szocialista frakcióvezető megpróbált befolyásolni egy tanút, hogy megakadályozza az ellene folyó nyomozást. A bíróság többek között erre hivatkozva meghosszabbította Wieszt előzetes letartóztatását. A politikusról májusban került fel az internetre egy rejtett kamerával készült felvétel, amelyen több mint kétmillió forintot vesz át borítékban.

14 parkolóőrt gyanúsít vesztegetéssel a BRFK

Itthon2010.09.30, 18:51

14 parkolóőrt, és 46 budapesti üzlettulajdonost gyanúsított meg a BRFK vesztegetéssel. A parkolóőrök a gyanú szerint pénzt kaptak a boltoktól azért, hogy a területük előtt álló kocsikat ne bírságolják meg. Az alkukról a parkolóőrök két vezetője is tudott.

Házi őrizetbe került a BKV korábbi jogi igazgatója

Itthon2010.09.17, 17:59

Megszüntette pénteken a Fővárosi Bíróság a BKV vesztegetéssel gyanúsított egykori jogi igazgatójának előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte házi őrizetét. A korábbi jogi igazgatót decemberben helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban december elején tetten érte vesztegetés közben.

Vesztegetésért börtönre ítélték első fokon a dögei polgármestert

Itthon2010.09.14, 12:53

Nem jogerősen három év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a vesztegetéssel vádolt Vincze Ferenc Tibor dögei polgármestert kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

Meghosszabbították egy gyanúsított előzetesét a pécsi vesztegetési ügyben

Itthon2010.08.04, 12:12

Meghosszabbították Frey Tamás, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatását, akit a pécsi egyetemi vesztegetési ügy miatt gyanúsítanak.

Még mindig kapja fizetését a vesztegetéssel vádolt minisztériumi vezető

Itthon2010.07.22, 07:18

Bár a hivatali vesztegetés miatt első fokon felfüggesztett börtönre ítélt Borovszky Tímeát, az oktatási tárca egykori főosztályvezetőjét még tavaly felfüggesztették állásából, fizetését továbbra is kapja - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól kapja a fizetését, havi csaknem 600 ezer forintot.

Felmenti a kormány a vesztegetéssel vádolt minisztériumi vezetőt

Itthon2010.07.22, 12:22

Elindította a kormány Borovszky Tímea, az egykori oktatási tárca vesztegetéssel vádolt egyik vezetőjének, Borovszky Tímeának a felmentését. Bár Borovszkyt több mint egy éve felfüggesztették állásából a vesztegetési ügy miatt, státusza mostanáig megmaradt, és fizetést is kap.

Újabb letartóztatás a pécsi vesztegetési ügyben

Itthon2010.07.09, 19:38

Újabb embert tartóztattak le a Pécsi Tudományegyetemhez kapcsolodó vesztegetési botrány miatt. Az MTI szerint a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. két napja őrizetbe vett vezérigazgatója az újabb letartóztatott személy.

Korrupcióval gyanúsítanak egy olasz bíborost

Nagyvilág2010.06.21, 12:46

Egy ingatlanügylet miatt lett gyanús az olasz hatóságok számára egy korábban a Vatikánban szolgáló bíboros és egy volt miniszter. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják egy túl olcsón eladott és egy gyanús körülmények között felújított épület miatt.

Vesztegetés miatt letartóztattak három rendőrt

Itthon2010.06.20, 17:04

A Független Hírügynökség értesülései szerint vesztegetés miatt előzetes letartóztatásba helyeztek három XV. kerületi rendőrt. Egyikük a kerület polgármesterének a veje.

Vesztegetéssel gyanúsítanak nagykanizsai hivatalnokokat

Itthon2010.06.18, 14:14

Vádemelést javasol a rendőrség a nagykanizsai polgármesteri hivatal négy dolgozója ellen, akik közül egyet hivatali visszaéléssel és csalással, a három másikat pedig bűnsegédlettel gyanúsítanak. A rendőrség szerint a vesztegetési ügy szociális segélyek kifizetésével van összefüggésben.

Pénzügyeiről faggatná munkatársait a pécsi egyetem

Itthon2010.06.17, 19:39

A Pécsi Tudományegyetem nagyobb összegekért felelős munkatársainak nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy nincsenek kétes pénzügyeik, és ilyenről beosztottjaik, kollégáik körében sem tudnak.

Korrupcióval gyanúsítják az APEH hat munkatársát

Itthon2010.06.17, 10:32

Vesztegetéssel gyanúsít nyolc embert, köztük hat APEH munkatársat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Két APEH munkatársat és egy vállalkozót szerdán a házkutatások után őrizetbe vett a rendőrség.

Már húsz gyanúsítottja van a pécsi vesztegetési ügynek

Itthon2010.06.16, 11:05

Már húsz embert gyanúsítottak meg a pécsi egyetemen indult vesztegetési ügyben. Tízen vannak előzetes letartóztatásban. Összesen hatan az egyetem alkalmazottai.

Előzetes letartóztatásba került Wieszt János

Itthon2010.06.16, 16:34

Előzetes letartóztatásba került Wieszt János korábbi újbudai szocialista frakcióvezetőt, akit vesztegetéssel gyanúsítanak. Az internetre májusban felkerült egy felvétel, amelyen Wieszt egy több millió forintot tartalmazó borítékot vett át egy vállalkozótól, aki állítja, hogy a politikus kenőpénzt kért tőle.

Vesztegetéssel gyanúsított tábornokot menesztett Hende

Itthon2010.06.15, 20:46

Felmentett egy vesztegetéssel gyanúsított tábornokot Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tárca mindössze annyit közölt, hogy a katonai ügyészségre berendelt magas rangú katonai vezető beismerő vallomást tett.

Tagadott, de bocsánatot is kért a vesztegetéssel vádolt egykori ügyész

Itthon2010.06.14, 13:37

Részben tagadta bűnösségét a korrupciós bűncselekményekkel megvádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő, Varga Gergely hétfőn megkezdődött büntetőperében, ugyanakkor azt is állította, hogy utólag kreálnak ellene ügyeket. Az egykori ügyészt - akit kéz- és lábbilincsben vittek a tárgyalásra - vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel, bűnpártolással és sikkasztással is vádolják.

Magyar Nemzet: Az ügyészséghez kerül a Wieszt-ügy

Itthon2010.06.10, 09:26

A BRFK átadta a nyomozást a XI. kerületi vesztegetési ügyben a budapesti nyomozó ügyészségnek. Wieszt János kerületi képviselő esetleges meggyanúsítása miatt kerül az ügyészséghez az ügy a Magyar Nemzet szerint. Wieszt egy rejtett kamerával felvett videó szerint 2,2 millió forintot vett át egy vállalkozótól.

Előzetesbe került a pécsi vesztegetési ügy két újabb gyanúsítottja

Itthon2010.06.09, 14:37

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb két gyanúsítottját szerdán.

Előzetesbe helyezné a rendőrség a gyanúsított egyetemi vezetőket

Itthon2010.06.01, 13:25

Előzetes letartóztatásokat kezdeményezett a rendőrség a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetés gyanújával őrizetbe vett vezetőinek ügyében. Az egyetem rektora hétfőn megtiltotta az intézmény dolgozóinak, hogy nyilatkozzanak, miközben a PTE szóvivője szerint még ők maguk sem tudják, melyik közbeszerzéseik mögött gyanít visszaéléseket a rendőrség. A szóvivő szerint informatikai beruházások ügyében folyik a nyomozás, az elmúlt évek egyik legnagyobb informatikai fejlesztése azonban a projekt vezetője szerint eddig nem érdekelte a rendőröket.

Vesztegetés gyanúja miatt nyolc embert őrizetbe vettek a Pécsi Tudományegyetemen

Itthon2010.05.31, 11:14

Őrizetbe vette a Pécsi Tudományegyetem nyolc munkatársát bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda. Szombaton és vasárnap közel húsz helyen tartottak házkutatást, bizonyítékokat is lefoglaltak.

Fekete öltönyös emberről beszélt a Wieszt Jánost megkenő vállalkozó

Itthon2010.05.24, 17:21

Nyilvánosság elé állt hétfőn az a vállalkozó, aki állítása szerint 2,2 millió forintos kenőpénzt adott át 2007-ben Wieszt János újbudai önkormányzati képviselőnek, hogy megvásárolhassa az általa évek óta bérelt üzlethelyiséget. Az üzletember kényszerhelyzetről, ellene indított eljárásokról és egy fekete zakós ismeretlenről is beszélt. A férfi azt mondta, eddig azért nem fordult a rendőrökhöz, mert nem bízott bennük.

Agyonnyomta nagyranőtt birodalma Kína egyik leggazdagabb emberét

Nagyvilág2010.05.23, 16:22

Gazdasági bűntettek egész sora miatt kerül börtönbe Huang Guangju, Kína egyik leggazdagabb embere. A vád szerint megkent hivatalnokokat és rendőröket, csalt részvényekkel, trükközött megtakarításaival. Vesztét az okozhatta, hogy nem ápolta elég óvatosan kapcsolatait és túl szemtelenül ügyeskedett. Így is viszonylag olcsón megúszta: 14 évet kapott, pedig hasonló bűncselekményekért Kínában nem egyszer halál járt már.

Sántít a pénzes borítékot átvevő képviselő magyarázkodása

Itthon2010.05.21, 17:26

A vagyonnyilatkozata és cégének nyilvános adatai sem támasztják alá azokat a magyarázatokat, amelyekkel Wieszt János újbudai MSZP-s képviselő állt elő, miután megjelent egy rejtett kamerás felvétel, amelyen állítólag kétmillió forintot vesz át egy vállalkozótól. A képviselő azt mondta, hogy munkahelyein gyakran bánik pénzzel, ahogy például házépítés közben is. Egyetlen, mindössze 3 millió forintos jegyzett tőkéjű cégének azonban az elmúlt években kevesebb mint kétmilliós bevétele volt, vagyonnyilatkozataiból pedig nem derül ki, hogy építkezett volna, bár öt ingatlana is van.

Lemondatná a pénzes borítékot elfogadó politikust az újbudai polgármester

Itthon2010.05.21, 16:02

Bizottsági tagsága felfüggyesztésére szólította fel Molnár Gyula újbudai polgármester azt a kerületi képviselőt, aki egy rejtett kamerás videofelvétel tanúsága szerint kétmillió forintot vett át egy borítékban. Az ügyben vesztegetés miatt nyomozás indult. A Honvédelmi Minisztérium közölte, pénteken felbontotta a Wieszttel kötött szerződését.

Az MNV szerint Magyarországon nem vesztegetett a Daimler

Itthon2010.05.12, 19:18

Nem talált vesztegetésre utaló nyomokat az MNV a Volánbusz 2005-os buszbeszerzésének vizsgálata során. Az amerikai igazságügy-minisztérium márciusban közölte, hogy a Daimler több országban, többek között Magyarországon is kormánytisztviselőket vesztegetett meg. Az MNV vizsgálatai ezt nem támasztották alá, a vagyonkezelő szerint mindössze kisebb hiányosságok voltak a szerződéskötés során.

Két év letöltendőt kapott vesztegetésért egy rendőr

Itthon2010.05.05, 13:21

Két év letöltendő börtönbünetésre ítélt a bíróság egy dombóvári rendőrt, aki egy jogosítvány nélküli vezetőnek azt ígérte, hogy százezer forintért eltussolja az ügyét. Az ítélet másodfokú és jogerős.

Élelmiszerrel és műszaki cikkekkel vesztegették meg a veszprémi okmányiroda dolgozóit

Itthon2010.04.30, 16:10

Műszaki cikkeket, élelmiszereket és különböző ajándékokat fogadtak el veszprémi okmányirodai dolgozók. Volt, aki elfogadta, hogy őt munkába, gyermekeit iskolába fuvarozzák. A rendőrség szerint a kihallgatásokon úgy tűnt, a dolgozók nem voltak tisztában azzal, mit követnek el.

Vesztegető közterület-felügyelőt fogtak el Budapesten

Itthon2010.04.17, 11:39

A rendőrség őrizetbe vett egy XIII. kerületi közterület-felügyelőt, aki a gyanú szerint azt ajánlotta egy kerületi építtetőnek, hogy heti 20 ezer forintért eltekint az esetleges közterület-használati szabálytalanságoktól.

Másodszor is börtönt kapott a vesztegető kőbányai MSZP-s

Itthon2010.04.14, 19:22

Vesztegetés miatt másodszor is börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság Kőbánya korábbi MSZP-s alpolgármesterét, Kaszab Csabát. A politikus 2005-ben 17 millió kenőpénzt kapott, amiért egyszer már jogerősen két évre ítélték, egy bírósági döntés miatt azonban az ügyet újra kellett tárgyalni. Kaszab most majdnem két évvel többet kapott, mint 2007-ben, amikor először ítélték el törvénytelen ügyletei miatt.

Meghosszabbították a BKV és BA korábbi jogi igazgatóinak előzetesét

Itthon2010.04.08, 12:01

Újabb két hónappal meghosszabbították a BKV és a Budapest Airport korábbi jogi igazgatóinak előzetes letartóztatását. A két egykori vezetőt a BKV-ügy BA-val összefüggő vesztegetési ügyében gyanúsítják, a rendőrség szerint fiktív megbízásokat adtak ügyvédi irodáknak, amelyek a megbízási díj egy részét visszajuttatták.

Zsarolásról beszél a Kósát vesztegetéssel vádló férfi

Itthon2010.03.31, 08:14

Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének átadott kenőpénzekről beszél egy interneten közzétett videón egy ingatlanfejlesztő cég munkatársa. A szerdai napilapoknak a férfi már azt nyilatkozta, hogy magukat titkosszolgálati tisztekként bemutató emberek zsarolták meg, hogy videóra mondja a valótlan állításokat.

Kósa feljelentést tesz a megvesztegetős videó miatt

Itthon2010.03.31, 20:20

Kósa Lajos debreceni fideszes polgármester feljelentést tesz amiatt a felvétel miatt, amelyen egy férfi arról beszél, hogy személyesen vitt kenőpénzt a fideszes politikusnak. Kósa szerint a felvételen elhangzottakból semmi sem igaz. A videón beszélő férfi szerdán több napilapnak is azt nyilatkozta, hogy állításait kényszer hatására tette, feljelentése is erről szól. A férfi által a videón említett cég valóban létezik. A cég mára az APEH adóslistáján szerepel, bár a cég vezetője szerint már rendezték tartozásukat.

Magyar szál is lehet a Daimler vesztegetési botrányában

Nagyvilág2010.03.24, 01:08

Az amerikai igazságügy-minisztérium szerint többek közt magyarországon vesztegettek meg tisztviselőket a Daimler autógyártó vezetői, hogy elnyerjenek autóvásárlási szerződéseket. A kereset szerint 1998 és 2008 közt több tízmillió dollár vándorolt magánzsebekbe különböző csatornákon keresztül. A Daimler részben elismerte a vádakat azzal, hogy vállalta, kártérítést fizet a minisztériumnak.

Korrupció gyanújával őrizetben a 4-es metró kocsijait gyártó cég brit vezetői

Nagyvilág2010.03.24, 14:06

A cégcsoporthoz tartozó társaságok állítólagos külföldi korrupciós ügyei miatt vették őrizetbe a francia Alstom brit leányvállalatának három vezetőjét. Vesztegetéssel, pénzmosással és más bűncselekményekkel gyanúsítják őket.

Előállították a veszprémi okmányiroda 9 dolgozóját

Itthon2010.03.24, 11:10

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt előállították a veszprémi okmányiroda 9 dolgozóját, köztük a vezetőjét, valamint egy gépjárműátírással foglalkozó vállalkozót és két alkalmazottját. A gyanú szerint a hivatali gépjárművekről jogosulatlanul adatokat szolgáltattak ki, a gépjárműveket szabálytalanul helyeztek forgalomba, illetve írtak át főnökeik kérésére.

Hat nap alatt költött 770 milliót a Daimler-botrányban felbukkanó Volánbusz

Itthon2010.03.24, 18:35

Mindössze hat nap alatt hozták tető alá azt a buszvásárlási szerződést, amelyben az amerikai igazságügyi minisztérium szerint magyar kormánytisztviselők több százezer euró kenőpénzt kaphattak. A szerződést megkötő két cég, a Mercedes buszait értékesítő EvoBus Hungária Kft. és a Volánbusz csak pár részletet árult el az ügyről. A megvádolt Daimler német autógyár 36,5 milliárd forintot fizetne, hogy a 22 országot érintő botrány ne gyűrűzzön tovább.

Elítélték a rendőröket sajttal vesztegető ittas vezetőt

Itthon2010.03.23, 11:04

Jogerősen egy év két hónap börtönbüntetést kapott egy ittasan vezető férfi, aki sajttal akarta megvesztegetni az autóját megállító rendőröket. A férfi többszörös visszaeső, különböző bűncselekmények miatt tizenkilencszer állt már bíróság előtt.

Kommandósok fogták el a vesztegetéssel gyanúsított rendőröket

Itthon2010.03.23, 22:15

A gyanú szerint egy közúti ellenőrzés során próbált meg pénzt kizsarolni egy férfitől két Békés megyei rendőr. A pénz átadására az egyik rendőr a barátnőjét küldte el, akit a nyomozók tetten értek. A két rendőrt kommandósok fogták el.

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy fővárosi parkolóőrt

Itthon2010.03.11, 14:59

A rendőrség azzal gyanúsít egy parkolóőrt, hogy 40 ezer forintot kért egy mozgássérült-helyen parkoló nőtől azért, hogy elengedje neki a 120 ezres bírságot. Az összeg másnapi átvételekor elfogták a rendőrök, és vesztegetés gyanújával őrizetbe vették.

Előre tudott a rendőrség a reptéri vesztegetők lépéseiről

Itthon2010.03.05, 10:44

Egy nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a rendőrség a Budapest Airport és a BKV korrupciógyanús ügyeit - írta a Népszabadság. A vesztegetéssel gyanúsított Sz. György elfogásakor azt is tudta a rendőrség, hogy a férfi mikor és kitől vett volna át további kenőpénzeket.