Veszprém

címke rss

Két veszprémi játékos is bekerült a férfi kézi BL All Star-csapatába

Sport2022.06.17, 11:54

Az Európai Kézilabda-szövetség közzé tette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2021–2022-es idényének All Star-csapatát, melybe két veszprémi, a balátlövő Petar Nenadics és az irányító Kentin Mahé került be.

Múltfeldolgozó és társadalmi filmek a veszprémi filmünnepen

Kultúra2022.06.14, 16:00

Két éve a Filmpiknik mintegy előfutára volt a Magyar Mozgóképfesztiválnak és annak a Káel Csaba vezetésével kitalált koncepciónak, hogy a magyar film éves ünnepét nyáron, a Balaton körül érdemes megrendezni. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat részeként tartották meg a hétvégén a filmfesztivált, a múlt évhez képest több helyszínen és más időpontban: ezúttal a nyár legelejére került. A filmek jó részét láthatta már a közönség, de több premierfilmet is vetítettek, például szombat este a Bereményi kalapja című dokumentumfilmet, amelyet a Hangvilla nagytermében telt ház mellett mutattak be.

Nagyszabású filmfesztivállal vár a Balaton

Life.hu2022.06.08, 16:42

Csütörtöktől vasárnapig Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen mintegy száz magyar film várja az érdeklődőket a Magyar Mozgókép Fesztiválon, melyet kiegészítő programok is színesítenek.

Nézz filmeket a Balaton-parton: szuper programok a természet és a kultúra szerelmeseinek

Life.hu2022.06.03, 15:03

Kilenc helyszínen közel száz film, színes kiegészítő programok és a Balaton várja a filmbarátokat június 9. és 12. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A négy nap alatt érdemes mindhárom helyszínre ellátogatni, ugyanis mind más hangulattal és jobbanál jobb programokkal vár. 

Sokkoló dolgok láttak napvilágot a férfiról, aki halálra késelte kolléganőjét a veszprémi gyárban

Life.hu2022.05.25, 09:56

Ahogy arról mi is hírt adtunk, gyilkosság történt egy veszprémi gyárban. A 25 éves gyanúsított férfiről egyre több minden derül ki: ezúttal az édesapja is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

Brutális részletek derültek ki a veszprémi gyári gyilkosságról

Itthon2022.05.24, 10:11

A Veszprém Megyei Főügyészség ügyészei indítványozták annak a 25 éves férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint május 22-én reggel az egyik veszprémi üzemben több késszúrással végzett a munkatársával. Az már kiderült, pontosan mi történt vasárnap, de az még nem világos, mi volt a gyilkos indítéka.

Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyár öltözőjében

Life.hu2022.05.22, 21:49

Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyár öltözőjében vasárnap hajnalban: a gyanúsítottat a közelben elfogták a rendőrök.

Hármas karambol történt Veszprémben

Itthon2022.05.22, 14:02

Összeütközött három autó vasárnap délután Veszprémben, az Északi útgyűrűn.

Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyár öltözőjében

Itthon2022.05.22, 17:44

Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyár öltözőjében vasárnap hajnalban, a gyanúsítottat a közelben elfogták a rendőrök - írja a police.hu.

A vészkijáraton keresztül menekült el két tolvaj egy veszprémi áruházból

Itthon2022.04.29, 17:11

Egy veszprémi áruház biztonsági őre jelentette a rendőröknek, hogy január 19-én 18 óra 54 perckor két tolvaj járt náluk, akik elmenekültek.

Fuldokló édesanyja életéért küzdött egy veszprémi nő

Itthon2022.04.25, 12:41

Evés közben kezdett fuldokolni az 80 év körüli asszony, akihez lánya kérte a mentők gyors segítségét múlt héten.

Ketten is súlyosan megsérültek egy motoros balesetben

Itthon2022.04.14, 16:09

Közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást a veszprémi rendőrök az ellen a 37 éves sofőr ellen, aki tavaly nyáron a 73-as főúton egy motorral karambolozott, melynek sofőrje és utasa is súlyosan megsérült.

Kiraboltak egy veszprémi ékszerboltot - videó

Itthon2022.04.12, 16:37

Hat férfi símaszkban rabolt ki egy veszprémi bevásárlóközpontban lévő ékszerboltot. A vitrineket hatalmas kalapácsokkal verték be. Az ellopott ékszerek értéke közel 12 millió forint. A banda két tagja ellen vádat emelt az ügyészség.

Felvette az előleget, de a munkát már nem végezte el

Itthon2022.04.08, 16:37

A veszprémi rendőrök elfogták azt a 30 éves, helyi férfit, aki az egész megyében több felújítási munkát elvállalt és egyiket sem fejezte be. Ahogy megkapta az előleget, elérhetetlenné vált.

Kiderült, melyik megyeszékhely ingatlanpiaca a legdrágább most

Gazdaság2022.04.08, 14:11

Kevesebb új építésű lakást kínálnak a fejlesztők a vevőknek a megyeszékhelyeken, az árak viszont 18 százalékot emelkedtek egy év alatt, összegezte az ingatlanpiaci változásokat az Otthon Centrum (OC) legfrissebb tanulmánya. A legdrágább város már nem Debrecen, hanem Veszprém, majdnem egymilliós négyzetméterárral.

40 migránssal zsúfolt tele egy kisteherautót egy szerb embercsempész

Itthon2022.04.07, 14:45

Letartóztatták azt a szerb embercsempészt, akit április 1-énkaptak el a rendőrök, amint 40 migránst próbál Ausztriába csempészni egy kisteherautóval. A férfi megpróbált elmeneekülni a rendőrök elől, de nem jutott messzire.

Hazai egzotikus színházépületek közül válogattunk a színház világnapján

Travelo2022.03.26, 14:35

Ma ünnepeljük a színház világnapját. Hogy miért éppen ezen a napon? 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A színházi világnapot 1962 óta tartják, és minden évben egy ismert színházi szakembert kérnek fel, hogy fogalmazzon meg egy üzenetet az esemény alkalmából.

Brutális KO-val küldte padlóra ellenfelét a veszprémi trafikban – videó

Itthon2022.03.23, 14:48

Két férfi veszett össze egymással az egyik veszprémi dohányboltban, mert az egyikük kutyája megijedt a másikétól. Erre a támadó megrugdosta a férfit biciklijét, majd később le is ütötte a dohányboltban.

Jógatáborok itthon és a Kanári-szigeteken - programajánló útkeresőknek

Travelo2022.03.20, 00:55

Nyaralni sokféleképpen lehet: pihenhetünk a családunkkal a tengerparton, vagy túrázhatunk a barátainkkal az erdőben. De választhatjuk azt is, hogy egyedül indulunk felfedezőútra. Az utazás  újkeletű formája az önismereti elvonulás és jógatábor, ami ideális lehet azok számára, akik egyénileg kapcsolódnának ki, de szeretnének azért közösségben lenni – persze csak akkor, ha valaki elmélyülős alkat, és nyitott a spirituális tanításokra, vagy legalábbis a meditációra.

Bolti szarkát fogtak Veszprémben

Itthon2022.03.16, 15:54

Élelmiszereket, takarító-és konyhai eszközöket zsákmányolt egy férfi egy veszprémi üzletből 200 ezer forint körüli értékben. Nem jutott messzire velük.

Látványos és színvonalas: Ilyen volt a 2022-es Utazás kiállítás

Travelo2022.03.09, 14:58

A koronavírus-járvány lecsengésével mindenki izgatottan várta és készült a 2022-es Utazás kiállításra. A kiállítás lehetőséget adott, hogy lefoglaljuk a következő nyaralásunknak, kiválasszuk a legújabb úti célunkat, és első kézből ismerjük meg a legszebb országok és régiók attrakcióit, történelmi érdekességeit, hívogató szállodáit. El is vesztünk pár órára a lehetőségek között.

Több mint tíz évig bántalmazta és szexuálisan zaklatta nyolc gyerekét és édesanyjukat a veszprémi apa

Life.hu2022.03.05, 16:06

Két nevelt és hat saját gyermekét tartotta rettegésben egy 42 éves veszprémi férfi. A család egy környékbeli faluban élt: az apa 2008 óta bántalmazta a családját. 

Négy embernek kellett lefognia egy tomboló nőt a veszprémi kórházban

Itthon2022.03.04, 11:19

Ápolókat ütött, rúgott, harapott az a beteg, aki ellen ötrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.

Ilyen kedves módon köszöni meg a katonák munkáját egy veszprémi óvoda - fotó

Itthon2022.03.03, 13:51

Köszönjük a Veszprémi Vadvirág Ovi Csiribiri csoportjának, hogy gondoltak ránk! - köszönte meg a Magyar Honvédség a nekik címzett kedvességet a Facebookon.

212 diák lett rosszul egy veszprémi iskolában, egyelőre nem tudni, mitől

Life.hu2022.02.23, 15:03

A veszprémi Dózsa György Általános Iskolában 212 diák és kilenc pedagógus lett rosszul hétfő reggelre. Egyelőre nem tudni, mitől, de arra gyanakszanak, hogy a pénteki farsangi bulin történhetett valami.

Asztallábbal esett neki egy kisfiúnak két férfi, egy megrongálódott telefon miatt

Itthon2022.02.22, 15:25

Börtön várhat arra a két, csoportos garázdasággal vádolt férfira, akik egy asztallábbal a kezükben kergettek egy kamaszt, hogy számon kérjék telefonjának megrongálása miatt.

Kamerák buktattak le egy notórius tolvajt Veszprémben

Itthon2022.02.09, 13:33

Két héten belül kétszer is tetten értek lopás miatt egy 41 éves, veszprémi férfit. Egyik alkalommal egy épület faláról tépte le a kártyaleolvasót, másodjára pedig egy áruházból lopott egy akkumulátort. Egyik esetben sem számolt azzal, hogy a kamerák rögzítik a lopásokat. Azt is megállapították róla, hogy mindezt felfüggesztett büntetése időtartama alatt követte el.

13 éve halt meg Marian Cozma - Szülei szegényesen élnek, a megítélt kártérítésből semmit sem kaptak

Life.hu2022.02.08, 14:57

13 évvel ezelőtt, február 8-án szúrták szíven Marian Cozmát. A Veszprém 26 éves kézilabdásának esélye sem volt a túlélésre.

Éveken keresztül szexuálisan bántalmazott két kiskorú gyermeket a veszprémi férfi: felvételeket is készített

Life.hu2022.02.07, 18:53

Szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt letartóztattak egy 46 éves veszprémi férfit, aki gyerekekkel végzett szexuális cselekményeket, ezekről felvételeket készített és egyéb gyermekpornográf felvételeket is tárolt - tájékoztatta a Veszprém megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Taxival próbált külföldre csempészni három migránst egy magyar férfi

Itthon2022.02.04, 19:51

Elsőfokon 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélték azt az 55 éves, budapesti férfit, aki szír, illetve iraki migránsokat akart taxival Ausztriába vinni.

Semjén Zsolt: A kormány anyagilag is támogatja a veszprémi Európa kulturális fővárosa programot

Itthon2022.02.04, 19:48

A kormány nemcsak politikailag kötelezte el magát Veszprém 2023-as Európa kulturális fővárosa (EKF) címe mellett, hanem anyagilag is támogatja azt - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken Veszprémben, az érsekség várbeli épületeinek 39 milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztéséről szóló sajtótájékoztatón.

Újabb részletek derültek ki a Veszprémben halálra égett férfiról: ez történt a tragédia előtt

Life.hu2022.02.02, 10:08

Felgyújtotta magát egy férfi és halálra égett a veszprémi hivatalban. Ismerősei részleteket árultak el a férfiról, P. Lajosról.

Tragikus! Ezért gyújtotta fel magát a veszprémi hivatalban halálra égett férfi

Life.hu2022.02.02, 08:03

Felgyújtotta magát és meghalt egy férfi Veszprémben, a Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályán. Kiderült, miért tette. 

Felgyújtotta magát egy férfi Veszprémben

Itthon2022.01.31, 20:34

Egy idős férfi hétfő délután bement az egyik veszprémi hivatalba, majd felgyújtotta magát. A férfi belehalt a sérüléseibe, a hivatal nagy része kiégett.

Felgyújtotta magát egy férfi egy veszprémi hivatalban

Life.hu2022.01.31, 19:15

Meghalt egy 74 éves férfi, miután felgyújtotta magát hétfőn Veszprémben, a Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályán - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Különleges városnegyed jön létre a királynék városában - képek

Gazdaság2022.01.31, 14:35

Veszprém belvárosának legnagyobb zöld projektje valósul meg, aminek köszönhetően létrejön egy egybefüggő sétálóövezet, több szolgáltatással és szabadidős lehetőséggel kiegészülve.

Sikkasztott a munkahelyéről, majd betört az épületbe, miután kirúgták

Itthon2021.12.21, 11:34

Sikkasztással, lopással, és számos más bűncselekmény elkövetésével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a férfit, aki először munkahelyéről sikkasztott, majd betört az épületbe, miután kirúgták.

Két halálos lakástűz is történt keddre virradó éjszaka

Itthon2021.12.21, 09:55

Két halálos lakástűz is történt keddre virradó éjszaka. Veszprém megyében egy lakásként berendezett pince, Budapesten egy melléképületben csaptak fel a lángok.

Leleplezték Lech Kaczynski emléktábláját Veszprémben

Itthon2021.12.08, 21:03

Ünnepélyesen leleplezték Veszprémben szerdán a 2010. április 10-i szmolenszki légiszerencsétlenségben meghalt Lech Kaczynski néhai lengyel elnök emléktábláját. Az eseményről Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet tájékoztatta az MTI-t.

Milliós károkat okozott egy jószándékú nyugdíjasnak két román pár

Itthon2021.11.23, 17:00

Őrizetbe került az a négy román, akik leszólítottak egy idős férfit az utcán, majd milliós összegben pénzügyi segítséget kértek tőle és elektronikai eszközöket is vetettek maguknak.

Veszprém régi-új piacán a zöldségvásárlás mellett időutazást is tehetünk

Travelo2021.11.04, 12:56

Nyolcvanöt év szünet után újra piaci forgatag tölti be Veszprém különleges formájú, műemlék épületekkel körülvett főterét, az Óváros teret. A helyszínt, ahol korábban a kofák fonott kosarakból árulták otthon megtermelt portékáikat.

Napi szívmelengető: édes kis vidrát mentettek Veszprémben

Petplace.hu2021.10.27, 11:50

Nem volt egyszerű dolguk a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont munkatársainak, de végül sikerült kimenteni a Séd patakból a vidrakölyköt, aki már a lehető legjobb helyen van.

Tekintsen be egy 360 milliós csodálatos vászolyi otthonba és rendezvényhelyszínbe!

Gazdaság2021.10.15, 14:13

Ha épp 500 négyzetméteres, hangulatos épületegyüttest venne, akkor önnek szól a most következő anyag. Ha csak szeret nézelődni és tudni, milyen luxusingatlanok keringenek a hazai piacon, akkor is. Ragyogó fotókat mutatunk egy fantasztikus birtokról, egyenesen Veszprém megyéből!

Vádat emeletek a herendi porcelánból készült életfát összetörő férfi ellen

Itthon2021.10.12, 12:02

Kétrendbeli rongálás és garázdaság miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron a belváros egyik körforgalmában álló, herendi porcelánból készült életfa szobrot összetörte.

Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két bosnyák embercsempészt

Itthon2021.10.11, 20:49

A veszprémi ügyészség az elfogásuktól számított három napon belül állította bíróság elé azt a két, 21 éves bosnyák férfit, akik 19 migránst akartak illegálisan Ausztriába juttatni.

Gaudítól a cifraszűrökig: a hazai szecesszió változatai

Travelo2021.10.13, 08:49

A szecesszió művészei szembefordultak az akadémikus ízléssel, és az elmúlt korokat utánzó historizmus helyett a természet organikus formáiban kerestek inspirációt. A Bécsből indult forradalmi hevület végigsöpört Európán, és hazánkban is számos extrém épületet hagyott maga után. 

Kovács Zoltán: Veszprém kiváló helyszín lesz

Kultúra2021.10.07, 14:01

Megkezdődött a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) nyílt napja csütörtökön az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon Budapesten. Kovács Zoltán, a világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint Veszprém kiváló helyszín lesz a programsorozat megrendezésére.

Lángokba borult egy társasház Veszprémben - ki kellett menekíteni a lakókat

Life.hu2021.09.23, 10:55

Lángokba borult egy háromszintes társasház egyik földszinti lakása a veszprémi Zrínyi Miklós utcában. A negyven négyzetméteres ingatlan egyik szobája teljesen kiégett.

Tűzoltók menekítették ki az embereket a lángoló veszprémi házból

Itthon2021.09.23, 09:13

Kigyulladt egy háromszintes veszprémi társasház egyik földszinti lakása. A tűzoltók huszonnégy lakásból menekítették ki a lakókat.

Ez már a digitális jövő - Új informatikai labor Veszprémben / UniLife Videó

Unilife.hu2021.09.27, 10:51

A Pannon Egyetemen olyan informatikai labort adtak át, amellyel a nagyvállalati rendszerek, hálózatok működését ismerhetik meg a hallgatók. A videónkból megtudhatjátok, hogy mi a célja az ilyen oktatói laboroknak, és milyen digitális területek megismerését segíti a program.

Informatikai laborokat adtak át a Pannon Egyetemen

Techbázis2021.09.15, 15:54

A versenyképes egyetemi oktatást segítik azok az informatikai laborok, amelyeket a Programozd a jövőd! projekt keretében adtak át ma Veszprémben, a Pannon Egyetemen. Az új eszközöknek és szoftvereknek köszönhetően a diákok nemcsak naprakész és piacképes tudásra tehetnek szert, de nemzetközileg elismert szakmai vizsgabizonyítvány megszerzésére is ingyenesen nyílik lehetőségük.

Évekre börtönbe került egy szerb embercsempész, és az országból is kitiltották

Itthon2021.09.14, 17:12

Azajkai ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a szerb férfit, aki augusztus 18-án 21 migránst zsúfolt be egy kisteherautóba, és annak ellenére, hogy azok jelezték, hogy fogy a friss levegő, a férfi egyszer sem állt meg.

Borzasztó tragédia: Kigyulladt autóban égett halálra két fiatal Veszprémben

Life.hu2021.09.03, 13:42

A Veszprémi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a vád szerint 2020 februárjában okozott súlyos, két fiatalember halálával járó balesetet.

Óriásit nőtt Kiss Ramónáék kisfia, Noé: meghitt családi fotót posztolt a műsorvezető

Life.hu2021.08.29, 08:29

Kiss Ramóna és férje, Lékai Máté szombaton a VeszprémiUtcazene Fesztiválon voltak kisfiukkal, Noéval.

Nagy László elárulta, hogyan ért véget a házassága

Sport2021.08.17, 14:44

Hatalmas port kavart március közepén Nagy László és Sónyák Szilvi szerelme, a volt kézilabdázó felesége szerint ugyanis férje házasemberként kezdett új kapcsolatba. Nagy László elárulta, hogy akkor találkozott az új párjával, mikor már egyedülálló volt, és korábban mindent megbeszéltek a volt feleségével.

Több embert már hazaengedtek a kórházból a súlyos sérültek közül

Itthon2021.08.16, 16:36

Ahogy az Origo is beszámolt róla, súlyos buszbaleset történt az M7-es autópályán vasárnap. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan megsérültek, míg további 40 sérültje is volt a balesetnek. A betegeket több különböző kórházba szállították, megmutatjuk, hogy jelenleg, hogy miképp vannak.

Életet mentett egy férfi a veszprémi bankban

Itthon2021.07.30, 19:00

Miközben többen várakoztak az egyik veszprémi pénzintézetben, a sorban állva összeesett egy középkorú férfi. Egy egészségügyi dolgozó szerencsére szintén a helyszínen volt, felismerte az epilepsziás roham jeleit és azonnal cselekedett, így megmentette az illető életét – adta hírül a Veszprém megyei hírportál.

Összeütközött egy kamion és egy kocsi Veszprémnél

Itthon2021.07.22, 14:06

Súlyos baleset történt a 8-as főúton - írja a police.hu.

Kollégái élesztettek újra egy nőt egy veszprémi pincészetben

Itthon2021.07.15, 15:19

Az egyik somlóhegyi pincészetben esett össze egy 60 év körüli nő szerdán. Három kollégája látta, mi történt, és azonnal hívták a mentőket. A mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a nőt, aki ekkor már nem lélegzett.

Négy vidéki város, ahol különleges kiállítások várják a nyáron

Travelo2021.07.09, 17:01

Nem kell feltétlenül Budapestre utaznunk egy kis kortárs művészeti élményért. Számos vidéki városban, Győrben, Székesfehérváron, vagy Veszprémben is találkozhatunk Budapest múzeumainak és alternatív művészeti helyszíneinek rendszeres alkotóival. A különlegességekre nyitott, kísérletező hajlamú olvasóink kedvéért összegyűjtöttünk néhányat ezek közül a nyárra.

Műemlékre dőlt egy emelőkosaras jármű Veszprémben

Itthon2021.07.06, 15:27

Munkálatok közben műemlékre dőlt kedd délután egy emelőkosaras jármű Veszprémben, a Vár utcában.

Három férfi erőszakolt meg egy lányt Veszprémben: videóra is vették a borzalmas tettüket (18+)

Life.hu2021.07.01, 08:46

A három erőszaktevőnek nem csupán a beleegyezés nélküli nemi közösülés, de gyermekpornográfia miatt is felelniük kell a bíróság előtt, hiszen fotókat és videót is készítettek, miközben a magatehetetlen kamasz lányt erőszakolták. 

Métereket repült a kiszakadt vezetőfülkében egy sofőr - azonnal belehalt a sérüléseibe - Videó

Life.hu2021.06.16, 12:15

Métereket repült a kiszakadt vezetőfülkében egy sofőr Veszprém határában, a helyszínen azonnal életét vesztette. Egy kamionnal ütközött a furgon, átment a szembesávba és a kamionsofőr már nem tudta elkerülni az ütközést.

Halálos baleset történt a 8-as főúton

Itthon2021.06.15, 18:11

Összeütközött egy kamion és egy kisteherautó a 8-as főúton, Veszprém térségében. A rendőrség azt közölte, hogy a balesetben egy ember meghalt.

Késsel próbáltak kirabolni egy veszprémi dohányboltot

Itthon2021.06.11, 17:29

Egy férfi késsel akarta kirabolni az egyik veszprémi dohányboltot, de az eladó nem adta neki oda a pénzt, hanem értesítette a rendőröket, akik gyorsan elfogták.

Meghalt egy 26 éves motoros Veszprémnél

Itthon2021.06.08, 10:11

Meghalt egy 26 éves motoros tegnap este Veszprémnél - írta honlapján a rendőrség.

Koncertet rendeznek az egészségügyi dolgozóknak Veszprémben

Kultúra2021.05.27, 12:45

A koronavírus-járvány időszakának hősei, az egészségügyi frontvonalban dolgozók előtt tiszteleg szombati nyitókoncertjével a veszprémi Hangvilla.

Dohányboltot akart kirabolni egy veszprémi férfi – videó

Itthon2021.05.21, 15:40

Egy veszprémi férfi késsel próbált meg kirabolni egy helyi dohányboltot, de nem járt sikerrel, a rendőrök pedig gyorsan elfogták.

Eltűnt férfit keresnek a veszprémi rendőrök

Itthon2021.05.12, 15:58

A veszprémi rendőrök a 32 éves, helyi Jordán Tamás József eltűnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a férfi megtalálásához.

Videón a brutális veszprémi ékszerbolt rablás – videó

Itthon2021.05.07, 16:31

Tavaly ősszel egy hatfős, fiatal férfiakból álló banda kirabolt egy ékszerboltot Veszprémben. A nemzetközi együttműködésnek köszönhetően a veszprémi nyomozóknak tegnap átadták a román hatóságok az egyik férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az ékszerbolti rablással. Az ügyészség kérte a 29 éves férfi letartóztatását a bíróságon.

Majdnem felrobbantott egy lakást két férfi szerelés közben Pápán

Itthon2021.04.09, 15:22

Gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik szerelési munka közben elvágtak egy földgázvezetéket, ami kis híján tragédiához vezetett.

Három évre ítélték a migránsokat csempésző román párost

Itthon2021.02.11, 16:12

Embercsempészet miatt bíróság elé állították azt a két román férfit, akik január 11-én nyolc migránst akartak illegálisan Magyarországról Ausztriába vinni.

Közös filmes programokkal készül Veszprém és Balatonfüred

Film2021.01.25, 09:53

Közösen készül Veszprém és Balatonfüred az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra, az együttműködésben különösen nagy hangsúlyt kapnak majd a filmes események - jelentette be balatonfüredi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.

Több mint 2 milliárd forintból épül meg egy mérnöki fejlesztő központ

Gazdaság2021.01.21, 11:18

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a ThyssenKrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.