Veszprém

címke rss

Százmilliókkal teszik csábítóvá a szeméttemetőket

Itthon2005.09.07, 13:58

Közel 20 helyi népszavazás során mindössze négy település járult hozzá az elmúlt három évben ahhoz, hogy hulladékkal kapcsolatos beruházást fogadjon be. A négy faluból háromnak az építő cég több százmilliós fejlesztési pénzeket fizetett a szemét befogadásáért cserébe. Az egyik falu a paksi atomerőműből származó sugárzó szemétnek, a másik kettő pedig lakossági hulladéknak ad otthont. Környezetvédők szerint a települések többsége azért utasítja el az üzemek megépítését a várható támogatások ellenére is, mivel attól rettegnek, hogy a szeméthalmok tönkreteszik a környék ivóvizét és földjét.

Hetesekkel nyerte a Veszprém a Volán-kupát

Sport2005.09.05, 08:10

Fordulatos mérkőzésen a bajnok MKB Veszprém férfikézilabda-csapata szerezte meg az elsőséget a szegedi, jubileumi Volán-kupán, miután a döntőben hetesekkel legyőzte a házigazda együttest.

Még dolgoznak a hétfőn kisiklott vonat kiemelésén

Itthon2005.08.24, 20:16

Két nappal azután, hogy az esőzés miatt kisiklott tíz tehervagon Veszprém és Herend között, a MÁV még dolgozik a vagonok kiemelésén és a pálya helyreállításán. Hétfő óta vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, és nem tud közlekedni két InterCity-járat sem. A vasúti közlekedés leghamarabb a hétvégén indulhat újra a szakaszon. A MÁV a honvédség segítségét is kérte. A károkról még csak becsült adatok vannak.

Katonák is segítik a kisiklott vonat mentését

Itthon2005.08.23, 21:29

A Magyar Honvédség is segít a MÁV-nak egy hétfőn hajnalban kisiklott tehervonat mentésében. A tatai harckocsi zászlóalj vontatót küld segítségül. A tíz teherkocsi az esőzések miatt siklott ki, amikor egy megsüllyedt pályaszakaszra futott. Azóta a helyi járatok helyett vonatpótló buszok járnak, és nem tud közlekedni két InterCity sem.

Hatalmas esőzések az egész országban

Itthon2005.08.22, 08:39

Az éjszakai esőzések miatt rengeteg riasztást kaptak éjjel a tűzoltók. A víz sok helyütt pincékbe tört be, másutt pedig kidőlt fák okoztak károkat. A fővárosban hétfő hajnalban volt felhőszakadás.

1,4 milliárdért fejleszthet Közép-Dunántúl

Archívum2005.08.16, 15:59

A Közép-dunántúli régió fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására 82 sikeres pályázónak mintegy 1,435 milliárd forint támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén a regionális fejlesztési tanács - közölte kedden a grémium elnöke, Agócs István.

Akarják a hulladéklerakót Királyszentistvánon

Itthon2005.08.14, 21:56

A regionális hulladéklerakó megépítése mellett döntöttek Királyszentistvánon a vasárnap megtartott népszavazáson. A helyért cserébe a a beruházásért felelős Észak-balatoni Hulladékkezelési Konzorcium Királyszentistvánnak és a két szomszédos községnek összesen 100 millió forintot kitevő támogatást biztosít, illetve e három falu három évig ingyen szállíthatja a szemetét a lerakóhelyre, további három évig pedig csak fele díjat kell fizetniük.

Két épületbe is villám csapott Veszprém megyében

Itthon2005.08.03, 15:39

Villám csapott egy katonai objektumba és egy családi házba Veszprém megyében, mindkét épület kigyulladt. Délután országszerte viharos idő várható.

Remák nem adta át a sárga trikót a Tour prológján

Sport2005.08.02, 20:32

Veszprém történelmi belvárosában látványos és igen nehéz pályán rendezték meg a 32. Tour de Hongrie prológját, amelyen az 1-es rajtszámmal, utolsóként rajtoló címvédő, Remák Zoltán szerezte meg az első helyet, így az összetett legjobbjának járó sárga trikót is ő viselheti a viadal első szakaszán, kedden délután Balatonfüreden.

Olimpiai és világbajnokok a magyar Touron

Sport2005.07.28, 16:03

Olimpiai és világbajnokok is indulnak a jövő keddtől vasárnapig tartó Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen.