Veszprém megye
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Győr-Moson-Sopron megye
- kékfény
- Vas megye
- Veszprém
- baleset
- legfrissebb
- legrégebbi
Halálos karambol a 8-as főúton
Egy ember meghalt Veszprém és Várpalota között, ahol négy autó karambolozott a vizes, fagyos úton hétfőn este - közölte a rendőrség.
Már nem nyomoznak a fiktív MSZP-tagok után
Bűncselekmény, illetve bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást a Vas megyei állítólagos fiktív MSZP-tagok ügyében, két érintett pedig ügyészi megrovást kapott. A szocialista párt történetének egyik legnagyobb botránya így jogi következmények nélkül sikkad el.
Helyreállt a közlekedés az országban
A pénteki rendkívüli havazás után szombaton már minden főút járható volt az országban, 15 mellékút azonban még járhatatlan. Elzárt település jelenleg nincs az országban, szombatra minden elzárt falut kiszabadítottak a hó fogságából. Továbbra is óvatosságra intenek, mert az előrejelzések szerint az éjszakai, hajnali órákban ónos eső várható, ami lefagyásokat, jeges útszakaszokat eredményezhet.
Katonák szállítanák az elzárt falu kismamáját
Veszprém megyében nyolc, a szomszédos Fejér megyében pedig két települést zárt el a külvilágtól a havazás, és Vas megyében is vannak ilyen falvak. A Fejér megyei Vértesbogláron nincs súlyos beteg, van viszont egy szülés előtt álló kismama, akit szükség esetén katonai járművel visznek majd kórházba. A településnek pár napra elegendő élelmiszertartaléka van. A Veszprém megyei Bakonynánán szintén a háziorvos hiánya okozhat gondot.
Suzukikra szakosodott bűnbandát fogtak
Alkatrészekért tört fel száznál is több Suzuki személyautót Fejér-, Pest-, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében, valamint Budapesten három férfi, akik közül kettő már előzetes letartóztatásban van.
Nincs jogi akadálya a Club Aliga eladásának
A Veszprém megyei bíróság másodfokon is elutasította a Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) a Club Aliga használati jogára szóló igényét, ami növeli az ingatlan eladásának esélyét.
Nem állt meg a határon egy Ausztriából érkező autós
Megállás nélkül továbbhajtott egy Ausztriából érkező magyar rendszámú személygépkocsi csütörtökön este a Vas megyei bucsui határátkelőhelyen - közölte a rendőrség.
Kampány kicsiben - Sárvár, 2006
Az [origo] úgy döntött, hogy a választási kampányt többek között egy konkrét választókerületet kiszemelve, annak eseményeit nagyítóval megfigyelve is követi, hogy hétről hétre bemutassa, hová fejlődik a választási kampány - kicsiben. Kisorsoltunk egyet az ország 176 egyéni választókerületéből (a random.org oldal véletlenszám-generátorát használva) és a véletlen választása a sárvári körzetre esett. Sorozatunk első részéből megtudhatja: a Vas megyei Sárvár hamarosan Lego-nagyhatalom lesz, hogy útjain évente tizenkétezer kamion dübörög keresztül, és azt is, hogy egy fogadós és egy banktisztviselő verseng majd a két nagy párt jelöltjekéént ...
Gyurcsány kóbor kutyái miatt tüntettek
Az MSZP székháza előtt tüntetett a Fidelitas és az 1956 Alapítvány. A több ezer tüntető a miniszterelnök egy Veszprémben tett kijelentése ellen tiltakozott. A kormányfő akkor azt mondta: "ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, (...) erre a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük." Áder János (Fidesz) ezt utóbb úgy értelmezte, hogy Gyurcsány Ferenc telepre záratná azokat, akik bírálni merészelik. A tüntetők szerint megmozdulásuk célja, hogy megmutassák, nem félnek.
Köddé vált a bombariadós polgármester
Hiába kerestük Kékkúton a bomba-fenyegetéssel gyanúsított polgármestert, a falu első emberét már hónapok óta nem látták a helyiek. A rendőrség szerint a polgármestertől származott az a telefonhívás, amely bomba robbanását helyezte kilátásba a fővárosi Markó utcában. A Veszprém megyei település vezetője mindezidáig nem beszélt különös tettének okáról, a faluban azonban sok találgatás kapott szárnyra: akad, aki bírósági ügyet, mások a nemzetbiztonsági szerveket sejtik a háttérben.