veszélyhelyzet

címke rss

A Lánchídra nem akar pénzt költeni a főváros, de Karácsony hivatalát egymilliárdból újítják fel

Itthon2020.06.19, 12:49

Miközben a Lánchíd tragikus állapotba került, Karácsony Gergely hivatala, a Városháza egymilliárd forintból újulhat meg - ez derül ki a főváros hivatalos honlapjára feltöltött főpolgármesteri rendeletből. A veszélyhelyzet megszűnésével Karácsony rendkívüli hatalmának is vége, azonban a baloldali főpolgármester kihasználva a különleges jogrend utolsó napját, 10 milliárd sorsáról döntött egy személyben. 

A veszélyhelyzet végével már nem alkalmazhatóak a házhozszállítás átmeneti szabályai

Gazdaság2020.06.19, 13:12

A kormány a veszélyhelyzet idejére megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. E tevékenységeket ideiglenesen bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatták a napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmazó kereskedők. A veszélyhelyzet megszűnésével a tevékenység végzését ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál, akkor is, ha azt az átmeneti előírások szerint kezdte meg a vállalkozás.

Megszűnt a veszélyhelyzet, életbe lépett a járványügyi készültség - a baloldal ezt sem támogatta

Itthon2020.06.19, 19:01

Szerda éjféltől megszűnt Magyarországon a veszélyhelyzet, és életbe lépett a járványügyi készültség. Az Operatív Törzs továbbra is ülésezik és felállítják a járványügyi bevetési egységet. A vírus továbbra is köztünk van, ezért továbbra is óvatosnak kell lenni. A maszkviselés a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön megmarad, a 65 éven felüliek vásárlási időkorlátja viszont megszűnt. Az elmúlt hónapok legfőbb tanulsága, hogy a baloldal sem a koronavírus-törvényt, sem a járványügyi készültséget nem szavazta meg, ezzel szemben egy hazugságokat tartalmazó kamuvideót gyártott.

A veszélyhelyzet utolsó napján 46 határozatot hozott Érd baloldali polgármestere

Itthon2020.07.06, 15:30

Csőzik László, Érd baloldali polgármestere nem arra használta fel rendkívüli hatalmát, amire kellett volna: a veszélyhelyzet alatt sorozatban hozta meg a járvány elleni védekezéshez nem kapcsolódó döntéseket. Az elmúlt három hónapban összesen 106 határozatot és 13 rendeletet fogadott el a képviselők tudta nélkül, ráadásul a különleges jogrend utolsó napján 46 határozatot nyomott át. A kormányhivatal közbelépett: állásfoglalásában kimondta, hogy a baloldali városvezető döntései meghozatala során egyetlenegy esetben sem tartotta be a hatályos jogszabályokat. Simó Károly, a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője szerint Csőzik egyszemélyes ...

Börtönbe megy a veszélyhelyzet idején kórházi dolgozókra támadó férfi

Itthon2020.07.14, 13:40

Három év börtönre ítélte a Szolnoki Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki a veszélyhelyzet idején sértegette és rátámadt az őt ellátó kórházi dolgozókra. 

Romániában újra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Nagyvilág2020.07.15, 21:11

Ludovic Orban miniszterelnök a kormányülés elején rámutatott: a fertőzések magas száma miatt nem lehet további lazításokat bevezetni, de a kormányhatározat szigorításokról sem rendelkezik.

Jóval többen keresték a hazai agrártermékeket a járvány idején

Gazdaság2020.08.03, 12:44

A tartós és a friss élelmiszerek forgalma nagyot nőtt, és egyre többen keresték a hazai termékeket a karantén idején, illetve a járványt megelőző felvásárlási pánik során – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának szakmai fórumán.

Több mint tucatnyi delfin pusztult el Mauritius partjainál

Tudomány2020.08.26, 17:47

Több mint tucatnyi delfin tetemét találták meg Mauritius partjainál, ahol több mint egy hónapja egy zátonyra futott, japán tulajdonú hajóból ömlött olaj a tengerbe. Környezetvédők szerint a delfinek halálát az olajfolt vagy a hajótest elsüllyesztése okozhatta.

Niedermüller Péter a koronavírus-törvényt támadva próbálja magyarázni a Gyurcsány Ferenc ügyvédjével kötött 30 milliós szerződést

Itthon2020.09.01, 17:17

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere durván támadta a koronavírus-törvényt annak érdekében, hogy a Czeglédy-szerződésekkel kapcsolatban megpróbálja tisztára mosni magát - ez derül ki az Origo birtokába került levélből, amelyet a VII. kerületi önkormányzat a Budapest Főváros Kormányhivatalának (BFKH) címzett a Czeglédy-szerződések ügyében. A gyurcsányista politikus többek között azzal próbálta tisztára mosni magát, hogy azt írta: a kormány azzal, hogy az egész ország területére kiterjesztette a veszélyhelyzetet, "'megerőszakolta" az Alaptörvényt.