veszélyhelyzet

címke rss

A jobbikos is Mirkóczki is visszaélt a veszélyhelyzettel, lecserélte a cégvezetőket

Itthon2020.05.19, 11:27

Szinte az összes önkormányzati cég vezetőjét lecserélte Mirkóczki Ádám, Eger jobbikos polgármestere, aki a veszélyhelyzeti jogkörét kihasználva rendelte el a menesztésüket - írja a Hír TV. A helyi Fidesz politikai döntést emleget, szerintük a városvezető kifizetőhelyekké akarja változtatni a cégeket.

A veszélyhelyzetben elrendelt korlátozások szükségszerűnek és arányosnak bizonyultak

Itthon2020.05.20, 10:13

Pozitív tapasztalatokat szerzett a koronavírus-járvány alatt Kozma Ákos alapjogi biztos, aki a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban azt mondta, a veszélyhelyzetben elrendelt korlátozások szükségszerűnek és arányosnak bizonyultak.

A magyarok szerint sikeres a védekezés, de a veszély nem múlt el

Itthon2020.05.26, 11:09

Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány, illetve az ennek kezelésére irányuló kormányzati intézkedések kulcsszerepet töltöttek be az egyes országok közéletében. Magyarország sikerrel vette fel a küzdelmet a járvány első hullámával, de a veszély nem múlt el: a magyarok kétharmada a járvány visszatérésével számol ősszel vagy télen - írja a Századvég kedden közzétett elemzésében. 

Karácsony Gergely továbbra sem adja vissza korlátlan felhatalmazását

Itthon2020.05.26, 13:38

Májusban sem ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, így a főpolgármester korlátlan hatalmát megtartva továbbra is rendeleti úton irányíthatja Budapestet - derül ki a budapest.hu-n közzétett tájékoztatóból. Mint ismert, a kormány visszaadja a parlament által a járványügyi helyzet miatt ráruházott extra jogosultságokat. 

Két héten belül dönthet a parlament a veszélyhelyzet megszüntetéséről

Itthon2020.05.26, 17:02

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését - jelentette be Orbán Balázs keddi sajtótájékoztatóján.

Itt a veszélyhelyzet visszavonásáról szóló törvény

Itthon2020.05.27, 11:20

A kormány kedd este benyújtotta a veszélyhelyzet visszavonásáról és az ezzel kapcsolatos rendelkezésekről szóló törvényjavaslatokat a parlamentnek. 

A légkör szén-dioxid koncentrációja újabb rekordszintre nőtt májusban

Tudomány2020.06.04, 18:54

A légkör szén-dioxid koncentrációja májusban elérte a 417,2 ppm-et, ami 2,4 ppm-mel volt magasabb, mint a 2019-ben mért legnagyobb - 414,8 ppm - érték derült ki az amerikai Mauna Loa obszervatórium méréseiből.

Vasárnaptól megszűnik az egészségügyi vészhelyzet Szlovákiában

Nagyvilág2020.06.10, 15:54

Szlovákiában vasárnaptól véget ér a COVID-19 terjedése miatt márciusban kihirdetett egészségügyi vészhelyzet - az erről szóló döntést szerdai ülésén hozta meg a pozsonyi kormány.

Kedden szavaz a veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés

Itthon2020.06.14, 12:41

A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak - írja az Országgyűlés jövő heti, kétnapos üléséről az MTI. Mint ismert, a nemzetközi és a hazai baloldal képviselői nem akarták az átmeneti, különleges felhatalmazást elfogadni, emiatt összehangoltan támadták Magyarországot és a magyar kormányt. Természetesen minden ok nélkül.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről szavaznak a képviselők

Life.hu2020.06.14, 15:32

Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.