veszélyeztetés

címke rss

Négy métert zuhant egy kétéves kisfiú Hódmezővásárhelyen

Itthon2019.10.29, 13:39

Vádat emeltek az ellen a Csongrád megyei nő ellen, aki figyelmetlenségből életveszélyes sérüléseket okozott kétéves kisfiának.

Higgadtan végignézte egy anya, ahogy pedofil ismerőse megerőszakolja a lányait

Nagyvilág2019.10.28, 13:18

Csütörtökön tartóztatta le az FBI az Ohioban élő, 27 éves Sarena Hallt, és a 64 éves Marlon Stangot. Az asszony évekig hagyta a a férfinak, hogy megerőszakolja a lányait. Mindezt azért, mert "családi jó barátnak" tekintette.

Étlen-szomjan, szeméthegyek közepén nevelte gyerekeit egy fiatal pár

Nagyvilág2019.10.28, 12:34

A 22 éves Erik Perez-Viera és a 26 éves Diana Salbon a dél-karolinai Summervillle-ben élt, öt gyerekük volt, 1 és 10 év közöttiek. Sem róluk, sem a lakásban tartott háziállatokról nem gondoskodtak. Így az öt gyerek egy szobába zárva, ürülék-és szeméthegyek között élt, étlen-szomjan, mert a szülők napokig enni sem adtak nekik.

Családi ház udvarára zuhant egy részeg siklóernyős

Itthon2019.10.15, 13:50

Részegen, erre szóló jogosítvány nélkül vezetett siklóernyőt egy 57 éves, büntetett előéletű, mezőberényi férfi, aki egy családi ház udvarára zuhant, és súlyosan megsérült. A helyszínen volt egy férfi, aki megúszta a balesetet, de a siklóernyős az ő testi épségét is veszélyeztette, ezért az ügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki súlyosan megsérült a balesetben. 

Több marék nyugtatót vett be két kislány, azt hitték, cukorkát esznek

Itthon2019.10.15, 12:51

Egy nő február közepén két óvodáskorú lányával Aszalón a közeli rokonánál vendégeskedett, és a konyhában főzött. A kicsik felügyelet nélkül játszottak az udvaron, amikor megtörtént a tragédia. A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt a nő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt.

Nem vette fel a taxis, dühében hozzávágta a közlekedési táblát

Itthon2019.09.18, 09:01

Egy 55 éves miskolci férfi taxit hívott, ami szó nélkül megfordult, amikor a sofőr meglátta, ki telefonált. Ez dühítette fel annyira az utast, hogy kitépjen egy táblát a helyéről, és utánadobja. A Miskolci Rendőrkapitányságon lezárták a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást. 

Veszélyeztetik a vadon élő állatokat a szelfiző turisták

Archívum2019.09.04, 19:57

A vadon élő állatokkal szelfiző turisták megzavarják az állatok táplálkozását, utódgondozását, veszélyeztetik a születésszámot - figyelmeztettek kutatók az Új-Zélandon tartott Nemzetközi Pingvinkonferencián.

Imádsz driftelni? Én meg élni szeretnék!

She2019.01.18, 10:15

Tél van, és ezt most az időjárás sem cáfolja: hó és jég az utakon. Ilyenkor úton-útfélen felbukkannak azok a bátor sofőrök, akik úgy gondolják magukról: autóvezetési tudásuk mindent felülmúl.

Egy ólba zárták be fiukat, ott éheztették

Nagyvilág2018.07.20, 19:45

Saját családja sanyargatott egy fiatalt fiút. Egy ólban tartották, és nem adtak neki enni.

Óriási bozóttűz veszélyezteti az otthonokat - videó

Nagyvilág2018.04.15, 14:07

Óriási bozóttüzet próbálnak megfékezni az ausztrál tűzoltók, amely Sydney déli, külvárosi otthonait fenyegeti.

A lakosság is veszélyben lehet a gödöllői városháza bontása miatt

Itthon2017.05.29, 21:53

Szabálytalanul, a lakosságot is veszélyeztetve bontják a gödöllői városházát a helyi Fidesz szerint. A Pest Megyei Kormányhivatal szerint az azbesztet is tartalmazó palatető bontása nem felel meg az előírásoknak, és a sitt tárolása sem megfelelő, ezért egyszer már leállította a munkálatokat. 

Alig adtak enni a gyerekeknek, és koszosan járatták őket

Itthon2016.12.12, 10:12

Súlyosan elhanyagolta 4 gyerekét egy házaspár. Sokszor nem adtak nekik enni, koszosan járatták őket iskolába. A férfi és a nő ellen most kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat, akár öt évre is börtönbe kerülhetnek.

Bűnös a két embert megsebesítő olasz vadász

Itthon2016.10.28, 19:51

Egy év próbaidőre bocsátották az olasz férfit, aki vadászat közben két hajtót is meglőtt Battonyán.

Vádat emeltek a kukoricába fulladt fiú halála miatt

Itthon2016.10.13, 20:34

Egy vállalkozót és alkalmi munkását vádolják, amiért tavaly novemberben kukoricaszárítóba fulladt egy kisgyerek Sombereken.

Súlyosbították Geréb Ágnes büntetését

Itthon2016.09.27, 14:51

Jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Geréb Ágnest a Fővárosi Törvényszék. A kuruzslás és veszélyeztetés miatt elítélt szülésznőt öt évre eltiltották foglalkozásának gyakorlásától is.

Egy rejtélyes betegség, ami a magzat és a kismama életébe is kerülhet

Life.hu2016.08.27, 14:04

Sajnos a várandósság során is felléphetnek olyan állapotok, amelyek veszélyeztetik az édesanya és a baba egészségét. Az egyik ilyen kórkép az úgynevezett HELLP szindróma, amelyről manapság egyre többet lehet hallani. 

Karddal, golfütővel rohamozott a féltékeny férj

Itthon2016.05.17, 09:44

Több autóban is felesége szeretőjét vélte látni, mindegyiknek nekirontott a féltékeny férfi: szándékosan ütközött, karddal, golfütővel rongált az ügyészség szerint.

Kórházba került egy lány egy villamosülésbe rejtett tű miatt

Itthon2015.10.20, 15:31

Kórházba kellett vinni egy 18 éves lányt, aki beleült egy tűbe a 47-es vagy a 49-es villamoson vasárnap délután. Szülei attól tartottak, hogy elkap valamilyen fertőzést. 

Drónok akadályozták a tűzoltók munkáját

Techbázis2015.07.21, 13:22

Egyre több gondot okoznak a felelőtlen drónpilóták. A hétvégén egy kaliforniai erdőtűz megfékezését nehezítették meg.

Elismerték az illetlen érintéseket Pannonhalmán

Itthon2015.05.26, 18:20

A diákokat pszichés és fizikai bántalmazás egyaránt érte – mondta el a Nők Lapjának Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a több mint tíz éve történt eseményekről. Rendőrségi ügy lett a 10 évvel ezelőtt történtekből, a Győri Rendőrkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el.

Kínos ügy Pannonhalmán: jogilag sem lehet semmit tenni

Itthon2015.05.26, 12:47

Jogilag is lezárult a pannonhalmi bencés apátságban gyermekek veszélyeztetése kapcsán indult belső vizsgálat ügye, mivel rendőrségi feljelentés híján a hatóságok nem indíthatnak vizsgálatot. 

Szabadultak a gyermekkínzással vádolt szülők

Itthon2015.02.24, 17:37

Csak kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek elsőfokon a bíróság azt a szigetszentmiklósi házaspárt, akiket korábban szexuális zaklatással, gyerekeik rendszeres kínzásával is vádoltak. A páros szabadlábra került, mivel kétéves büntetésüket már előzetesben letöltötték.

Madárnak nézték a konyári vadászt

Itthon2014.11.16, 13:11

Elhibázott lövés miatt söréttel találtak el egy vadászt Konyáron. Az 58 éves férfi fácánvadászaton vett részt a település határában, amikor meglőtték.

Büntetőeljárás a szlovákiai hídomlás miatt

Nagyvilág2012.11.03, 13:43

Négyen meghaltak, többen megsebesültek, amikor egy kelet-szlovákiai autópálya épülő hídja összeomlott pénteken. A ügyben veszélyeztetés bűncselekménye miatt büntetőeljárás indult, az épülő szlovákiai hídaknál megerősítették az ellenőrzést.

Kétszázezer veszélyeztetett gyerek él Magyarországon

Itthon2012.05.24, 07:51

A Magyarországon élő gyerekek tíz százaléka veszélyeztetett, azaz több mint kétszázezren - jelentette ki Kovács Zsuzsanna, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa, írja a Népszabadság. Az OECD-országok között a negyedik legrosszabb helyen áll Magyarország a verés vagy ellátatlanság miatt meghalt gyerekek arányát tekintve.

Kiskorú veszélyeztetése miatt előzetesben egy kiskunhalasi tanár

Itthon2012.03.13, 10:16

Harminc napra előzetes letartóztatásba került egy kiskunhalasi tanár huszonnégy kiskorú veszélyeztetésének gyanújával. A férfi ellen azután indult eljárás az iskolában, hogy egy kilencedikes fiú igen érzékeny ponton harapta meg szobatársát.

Veszélyeztetéssel vádolják a tankelkötőt

Itthon2008.12.01, 18:44

Tanúkihallgatással megkezdődött hétfőn annak az idős férfinek a pere, aki 2006. október 23-án, a zavargások közben elindított egy tankot. Korábban már megszüntettek ellene egy eljárást, most közúti veszélyeztetéssel és jármű önkényes elvételével vádolják.

Veszélyeztetés miatt nyomoznak a lezuhant helikopter ügyében

Itthon2008.06.23, 16:40

Rendőrségi eljárás indult ismeretlen tettes ellen a Nagybajomnál vasárnap lezuhant helikopter ügyében. A gép Csányi Sándor, az OTP vezérének tulajdona, a megyei napilap értesülései szerint ismerősei utaztak a helikopteren.

Elmarad az orvosok sztrájkja

Állás 20112006.09.15, 08:29

Várhatóan nem fognak sztrájkolni az orvosok, mikor lejárt az éves ügyeleti idejük, mert az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat az ellátás veszélyeztetésének indokával elrendelheti a rendkívüli ellátás szükségességét - mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Előző
  • 1
  • 2
Következő