versenyképesség

címke rss

Növeli egy cég versenyképességét, ha egyes feladatait kiszervezi

Gazdaság2018.05.28, 15:25

Napjainkban a vállalkozásoknak egyre fontosabb, hogy költséget takarítsanak meg, és a munkafolyamatokat minél hatékonyabban tudják elvégezni. Ehhez hozzátartozik, hogy egyes folyamatokat ki tudjanak szervezni, ám lényegi elem, hogyan válasszák ki az erre legmegfelelőbb partnert. Ebben nyújt segítséget Magyarország piacvezető BPO (Business Process Outsourcing) vállalata, a Process Solutions.

Szijjártó: Meg kell őrizni Európa versenyképességét és biztonságát

Itthon2018.05.24, 18:38

Olyan megállapodásra kell jutni Londonnal, ami ezt szolgálja, mondta a miniszter.

Javult a magyar versenyképesség, öt helyet léptünk előre

Itthon2018.05.24, 13:06

Javult az ország versenyképessége egy frissen kiadott független tanulmány szerint. Több területen is rengeteget javított az ország az elmúlt években.

Kopátsy Sándor: Most még nem éri meg átvenni az eurót

Gazdaság2018.05.22, 18:44

A fejlett oktatást  a versenyképesség és a gazdasági felzárkózás egyik feltételének nevezte Kopátsy Sándor közgazdász a növekedés.hu gazdasági hírportálnak adott interjújában, amelyben az euró bevezetését még nem találja jónak, mert "csak azonos kultúrájú és fejlettségű országoknak legyen közös valutájuk”. A közgazdász helyesnek nevezte a monetáris politika jelenlegi irányát.

Járai Zsigmond: A versenyképességet kell javítani

Gazdaság2018.05.16, 10:30

Hosszú évek hallgatása után megtörte a csendet Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, aki terjedelmes interjút adott a Növekedés.hu gazdasági portálnak. Járai szerint a magyar gazdaság évek óta megfelelő pályán halad, így most a versenyképesség növelése a legfőbb kihívás. Mint mondta: az oktatásra, az egészségügyre és a bürokrácia csökkentésére érdemes most koncentrálni.

A gazdasági növekedés élénkítésére készül az új kormányzat

Gazdaság2018.05.10, 07:40

Az új kormány hamarosan több, a versenyképességet javító intézkedést mutat be, amelyekkel hatékonyabban kiaknázhatók az ország gazdasági tartalékai, és 2019 után is fenntartható marad a 4 százalék feletti növekedés - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A verseny a külföldi terjeszkedés felé tolja a magyar kkv-kat

Gazdaság2018.04.09, 15:40

Bár a magyar vállalkozások szeretnének külpiacra lépni termékeikkel, szolgáltatásaikkal, kevesen merik meglépni ezt az érzést. Akik már kijutottak, azt mondják, megéri a külpiaci jelenlét, bár nem veszélytelen. Hazánkban azonban kicsi a piac, így a magyar kkv-k is rákényszerülhetnek, hogy külföldön is szerencsét próbáljanak.

Magyarország a gazdasági versenyképességet tekintve is Európa élmezőnyében van

Gazdaság2018.03.27, 14:59

Magyarország a gazdasági versenyképesség és biztonság szempontjából egyaránt Európa élmezőnyébe tartozik - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az autóipari Modine Hungária Kft. új gyártóüzemének keddi átadó ünnepségén, Mezőkövesden.

Nem lóverseny az euró bevezetése

Gazdaság2018.03.23, 11:45

Hazánk egyre inkább megfelel az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek, ám a pontos céldátum nem ismert még, az idő nem sürget. Az uniós támogatások pedig nem kenyéradományok, azok különösebb hálálkodás nélkül a felzárkózást, versenyképességet segítik elő. Az, hogy közös legyen a pénzügyminiszter az eurózónában, nem szerencsés – hangzott el az euró jövőjével kapcsolatban a Külügyi és Külgazdasági Intézetben egy szakmai háttérbeszélgetésen.

Meddig tarthat a két számjegyű béremelkedés?

Gazdaság2018.02.25, 08:49

Új növekedési modellre van szükség, amely elsősorban a termelékenység növelésére fókuszál: ehhez a versenyképesség javítására van szükség, ami megteremti az alapját a további dinamikus béremelkedésnek és a gazdasági felzárkózásnak, és a szaktudáson alapul. Amennyiben ez sikeres lesz, akkor már jobban kitermelhetjük a mostaninál dinamikusabb bérnövekedés alapját is - mondta az Origónak Balatoni András. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint épp egy paradigmaváltás közepén vagyunk: a növekedéshez már nem elég a relatív olcsóság, elengedhetetlen a humán tőke fejlesztése, és megtartása.

WEF: sokan részesülnek a gazdasági növekedésből Magyarországon

Gazdaság2018.01.30, 18:26

A feltörekvő gazdaságok között 74 országból a második helyen áll Magyarország a Világgazdasági Fórum (WEF) új rangsorában, amely azt is vizsgálja, mennyire érződik a gazdasági növekedés hatása a lakosság körében. A WEF kimutatásai szerint egy szűk elit helyett a társadalom túlnyomó többsége megérzi nálunk a gazdasági növekedést. 

A versenyképesség növeléséhez szükség van a bérterhek csökkentésére

Gazdaság2018.01.23, 05:01

A közép- és kisvállalkozások versenyképessé tételéhez meg kell teremteni azt a környezetet, amelyben a magyar életszínvonalhoz és árakhoz viszonyítva elégedett lehet a fizetésével a munkavállaló - jelentette ki Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban, amely kedden jelent meg.

Magyarországot is érinti a hibás a versenyképességi rangsor

Gazdaság2018.01.16, 07:10

Újraszámolják a Világbank Doing Business versenyképességi rangsorát ami Magyarország megítélésén is változtathat, de a felülvizsgálat részletei még nem ismertek - írta a Világgazdaság.

Nyolcmilliárdot oszt ki kkv-knak a Széchenyi Alap

Gazdaság2017.12.21, 14:56

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szeptemberben indította el az Irinyi II. Kockázati Tőkealapot és a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alapot, amelyekből külső forrást vonhatnak be a kkv-k növekedésük finanszírozásához.

Átalakul a választottbíróság rendszere

Archívum2017.12.13, 11:44

Erősíthetik a gazdaság versenyképességét az új választott bíróságok, mivel a felek bizalmából az állami bíráskodásnál gyorsabban és hatékonyabban rendezhetik a vállalkozások vitás ügyeit - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke egy sajtótájékoztatón.

Parragh: Az egyensúly elérése után cél a fenntartható növekedés

Gazdaság2017.11.14, 11:46

Alkalmaznunk kell azt az eszközt, hogy bérnyomással rákényszerítsük a vállalkozásokat a béremelésre, mert ha már nem áll rendelkezésre olcsó munkaerő, a cégek azzal szembesülnek, hogy – nagyon leegyszerűsítve - vagy bezárnak, vagy javítanak a termelékenységen, mondta az Origónak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint jelenleg abba a gazdasági ciklusba értünk, amikor a munka-intenzív szakaszt a tudás-intenzív kor követi.

60 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg

Archívum2017.11.10, 17:11

Összesen 30 milliárd forintot nyert versenyképességének és termelékenységének erősítésére 530 mikro-, kis- és középvállalkozás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) öt pályázatán, a támogatásokkal csaknem 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A vállalatirányítás meghatározó tényező a versenyképességben

Archívum2017.11.08, 16:40

A vállalatirányítás szerepe meghatározó a versenyképességben, hiszen a vállalatok vezetői sokat tehetnek az erőforrás-gazdálkodás hatékonysága érdekében - mondta Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának a tagja a Vállalatirányítás Felsőfokon 2017 című konferencián.

MNB: Versenyképességi fordulatra van szükség

Gazdaság2017.11.04, 15:40

A vállalatok viszonylag alacsony termelékenysége, a megfelelő képzettségű munkaerő hiánya, az állami adminisztráció nehézkessége és a piacképes oktatás hiányosságai okozzák a hazai versenyképesség elmaradását a régiós átlagtól, derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyképességi jelentéséből. Többek között a kisebb vállalatok és a multik közötti termelékenységi különbség csökkentése, és a bérek további emelése elengedhetetlen a felzárkóztatáshoz.

Új tőkealap támogatná az ipart

Archívum2017.09.29, 14:44

Csaknem 50 ipari kis- és középvállalkozás versenyképességét erősíti Budapesten és Pest megyében a szeptemberben indított Irinyi II. Kockázati Tőkealap - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Az alapot a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli.

Kijött a lista a világ legversenyképesebb országairól

Gazdaság2017.09.27, 16:47

Az, hogy egy ország mennyire versenyképes, fontos tényező a vállalatok számára. Ezeknek a cégeknek segít a Világgazdasági Fórum, amely évente elkészíti versenyképességi listáját. A 12 szempont alapján vizsgált 137 nemzet között szerepel Magyarország is, amely sokat javított tavalyhoz képest. Az élen már nagyon régóta nincs változás.

Három év múlva már 5G-t akar a kormány

Archívum2017.09.27, 12:54

A magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Startup Campus Singapore rendezvényen. A Hock Lai Chia-val, a Singapore FinTech Association elnökével közösen megnyitott tanácskozáson kijelentette: Magyarország komoly erőket mozgósít annak érdekében, hogy a termelésben és a szolgáltató ágazatokban minél magasabb részarányt képviseljenek a modern technológia adta megoldások.

Kutatás-fejlesztésre kaptak támogatást kkv-k

Archívum2017.09.20, 10:31

Versenyképességének javítására és kutatás-fejlesztésre 4,5 milliárd forint kutatás-fejlesztési támogatást nyert el 15 pest megyei kis- és középvállalkozás (kkv), további félmilliárdot pedig 30 cég, versenyképességének javítására, illetve egy pest megyei intézmény bölcsődei fejlesztésre a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) négy pályázata keretében.

Tervek szerint halad az uniós pénzek odaítélése

Archívum2017.09.15, 15:14

Hatékonyabb a mostani ciklusban az uniós források felhasználása, a megítélt és leszerződött támogatások kétszeres javulást mutatnak a 2014-2020-as időszakban az előző, 2007-2013-as fejlesztési periódushoz képest - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. 

Migráció: Teljes kudarc a brüsszeli válságkezelés

Itthon2017.07.07, 13:59

Európában ma az egyik törésvonal a brüsszeli elit és az európai választópolgárok között, a másik az alapító államok és a később csatlakozó országok között húzódik, például a szuverenitás és a migráció kérdésében - mondta Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője az alapítvány egyik uniós kutatási eredményeit ismertető konferenciáján. Szijjártó Péter ugyanitt arról beszélt, hogy az Európai Unió akkor tud megerősödni, ha felgyorsítják a bővítési programot, a tagországok lépéseket tehetnek versenyképességük érdekében, felgyorsítják a szabadkereskedelmi megállapodásokat, és sikerül megkötni egy mindenki számára előnyös Brexitt-megállapodást. ...

György László: Ekkora bérnövekedés lehet a következő években

Gazdaság2017.07.05, 11:18

A világgazdaságban betöltött pozíciónkon nagyon nehezen lehet változtatni, a közgazdászok többsége még mindig úgy gondolja Magyarországon, hogy a 90-es években éltanulók voltunk az átalakulásban, de valójában a sereghajtóvá válásban jártunk az élen - többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában György László. A Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza szerint a magyar gazdaságban középtávon a korábban mértnél nagyobb növekedési potenciál van, mivel a háttérben olyan átalakítások zajlanak, amik a későbbiekben nagyon kedvezően befolyásolhatják a bővülési lehetőségeket. A szakember szerint elképzelhető, hogy a követtkező ...

Az informatikai képzések versenyképességén javít a kormány

Gazdaság2017.06.19, 12:55

Az informatikai képzések versenyképességén javít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy új programmal, amelyen keresztül hallgatók informatikai szakemberektől tanulhatnak.

Több száz cég igényelt már a 30 milliárdos uniós hitelből

Gazdaság2017.03.27, 11:17

Több mint 700 cég érdeklődött a Budapest Banknál a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó európai uniós hitelprogramok (GINOP 8.3.1-16 és VEKOP 1.2.3-13) iránt. Az összes befogadott hitelkérelem alapján a fenti programokban a Budapest Banknál 27,5 milliárd forint összegben igényeltek kölcsönt a vállalkozások. Az összesen 70, illetve 3,7 milliárd forint keretösszegű hitelprogramok keretében mindössze 10 százalékos önerő biztosítása mellett, 0 százalékos kamattal juthatnak hitelhez a kkv-k. 

Az igazságügyi minisztérium segíti az ország versenyképességét

Itthon2017.03.09, 14:27

Trócsányi László, igazságügyi miniszter a gazdasági fejlődés és a technológiai innováció jogi kihívása című konferencián azt mondta, az igazságügyi minisztérium igyekszik a jogi versenyképesség területén eredményeket elérni, törekszik a jogrendszer stabilitása mellett arra, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amely valóban szükségesek és a versenyképességet elősegítik.

Jelentős tehercsökkentésre lenne szükség

Gazdaság2016.11.02, 16:00

A járulékcsökkentés jelentős, legalább tíz százalékpontos mérséklésére lenne szükség Magyarország versenyképességének javítása érdekében szakértők szerint. Kérdéses azonban, hogy a szükséges csökkentésre honnan teremti elő a forrásokat a kormány, és miként garantálható, hogy béremelésre fordítják az így megspórolt pénzt.

A versenyképességet növelné a kormány

Gazdaság2016.11.02, 14:48

Több törvényen változtatna a kormány azért, hogy növelje az ország versenyképességét – mondta sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mérsékelnék a járulékokat, hogy a visegrádi négyek átlagához közelítsünk, bár a csökkentés mértékéről nem nyilatkozott. Emelik két kisvállalkozói adóforma (a kiva és a kata) bevételi határát, és mérséklik az adózással kapcsolatos adminisztrációt. A letelepedési kötvényekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy már nem töltik be a három évvel ezelőtti funkciójukat, ezért valószínűleg „tartalékba kerülnek”.

72 ezerrel több magyar termelhetné a GDP-t

Techbázis2016.10.17, 12:27

Legalább 22 ezer üres álláshely van a magyar IT-szektorban. Ha ezeket a munkahelyeket betöltenék, a közvetett hatások miatt összesen 72 ezerrel több ember dolgozhatna. A munkaerőhiány visszafogja a cégek, és általuk a magyar gazdaság növekedését és versenyképességét. A negyedik ipari forradalomban különösen fontos lenne, hogy legyen elég informatikus.

Hernádi Zsolt: Fölfelé, csak fölfelé

Gazdaság2016.10.17, 08:25

Ma már a Mol egy másik ligában játszik, a régióban a legstabilabb vállalattá váltak, igazi nemzetközi vállalatcsoport lett a Mol, piacvezető pozíciókkal a régiónkban, azonban ezzel egy időben a világ is megváltozott, és újabb és más típusú feladatok előtt áll a cég – többek között ezzel indokolta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport vezetője az Origónak adott interjújában, hogy miért volt szükség az új, 15 éves stratégia megalkotására. Hernádi elmondta, a következő időszakban 4,5 milliárd dollárt fektetnek majd a vegyiparba, míg Magyarországon évente több mint 100 milliárd forint beruházást terveznek a meglévő kapacitásaik bővítésére. 

Kirúgják az Ericsson svédországi dolgozóinak negyedét

Gazdaság2016.10.04, 14:14

Az Ericsson svédországi dolgozóinak majdnem negyedének, 3900 alkalmazottnak és tanácsadónak mondanak fel egy kilenc milliárd koronás, mintegy 300 milliárd forintnak megfelelő költségcsökkentési program keretében. A svéd mobiltávközlési berendezésgyártó konszernnek idén nem ment jól, részvényeinek árfolyama már eddig 25 százalékot esett.

Gyorsabban nőtt a GDP, mint azt korábban hittük

Gazdaság2016.10.02, 18:46

A héten kiderült, hogy az első becsléshez képest gyorsabban nőtt a magyar gazdaság 2015-ben. A KSH rekordalacsony munkanélküliségi rátát közölt, míg a foglalkoztatottság tovább bővült. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az elmúlt napokban „vita” alakult ki Magyarország versenyképessége kapcsán, ezért jön majd a Versenyképességi Tanács. Megállapodtak az OPEC tagállamai, a bankkártya az idén legyőzi a készpénzt, Olaszországnak pedig egy vagyonba kerülnek a migránsok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Versenyképesség: a középmezőnyben a magyarok

Gazdaság2016.09.28, 14:59

Ahogy a korábbi években, úgy az idén is Svájc a világ legversenyképesebb állama a Világgazdasági Fórum felmérése szerint. A 138 országot tartalmazó listán Magyarország a 69. helyen áll. A Nemzetgazdasági Minisztériumem szerint nem ez a fokmérője a gazdaság versenyképességének.

Hogyan érhető el a sikeres gazdasági felzárkózás?

Gazdaság2016.07.19, 11:28

Magyarország a rendszerváltáskor a gazdasági felemelkedés és teljes felzárkózás reményével lépett be a demokratikus országok sorába. Ma már megállapíthatjuk, hogy ezt a célját az azóta eltelt 25 évben nem tudta teljesíteni. Az elmúlt években sikerült a gazdaság finanszírozási helyzetét stabilizálni és megfelelő gazdasági növekedést elérni, de annak érdekében, hogy a növekedés hosszú távon is biztosítsa a sikeres felzárkózást, további tartalékok mozgósítása is szükséges. Újra kell gondolni, hogy Magyarország miként lehet képes a tartós növekedést és a gazdasági felzárkózást elérni.

Jövőre én leszek a jani

Gazdaság2016.06.09, 10:57

A K&H 500 hazai cégvezetőt kérdezett meg arról, hogyan alakul versenyhelyzete konkurenseivel szemben egy éven belül. Tavaly alig reménykedtek a javuló versenyhelyzetben, most megugrott a magabiztos optimizmus.

Végre itt a hitel a versenyképességre

Gazdaság2016.05.24, 17:09

Megnyílt a versenyképesség-növelésre kiírt hitelprogram a mikrovállalkozásoknak és a kkv-knak, a GINOP-8.3.1-16.

Versenyképességi fordulatot sürgetett az MNB

Gazdaság2016.02.22, 17:50

„Versenyképesség és növekedés” – címen mutattak be könyvet a Magyar Nemzeti Bankban. A kiadványt Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették. A rendezvényen Matolcsy György jegybankelnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök és Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője is felszólalt. Itt követheti mi történt az eseményen percről-percre.

Taroljanak a sztrádán a hazai fuvarozók

Archívum2015.10.30, 09:59

A magyar fuvarozás piaci pozícióját erősítené Európában a NiT Hungary, hiszen korábban a magyar közúti fuvarozás nemzetközi szinten nem volt piacképes és felkészült. A fuvarozó szakmai érdekképviselet szerint az új kormánycsomag áttörést jelenthet: nemzetközi szinten növeli a logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességét. Cél a költségek csökkentése, a piacvédelem erősítése, és a gépjárművezető hiány megoldása.

Magyarország jobban teljesít, de ez csak a Balkánhoz lesz elég

Gazdaság2015.10.01, 06:27

Magyarország évről évre egyre rosszabbul szerepel a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában és jelentésében. Bizonyos gazdasági mutatókkal, például a GDP-növekedéssel jól áll, de valójában nem versenyképes, riválisai elhúznak mellette, a Balkán pedig egyre közelebb kerül. Kiszámítható, kormányzati ciklusokon átívelő versenyképesség-növelő lépésekre lenne szükség, javítani kellene az oktatást, a közmunkát pedig át kellene gondolni. A jelentés szerint a világ minden gazdasága kihívásokkal küzd, egyre fontosabbá válnak azok a tulajdonságok, amikkel Magyarország épp nem rendelkezik.

Egyre kevésbé vonzó Magyarország

Gazdaság2015.09.30, 09:17

A Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában három helyet rontva Magyarország a 63. helyet foglalja el, ezzel az Európai Unió 24. legversenyképesebb országa. A rangsor élbolyában az előző évhez képest nincs változás: a legversenyképesebb ország továbbra is Svájc, a második Szingapúr, a harmadik az Amerikai Egyesült Államok – derül ki a Kopint-Tárki Zrt. összefoglalójából.

Legyen az ön cége a legjobb

Archívum2015.05.08, 15:22

A hatékonyság és a megújulás fontos a vállalat fenntarthatósága szempontjából, és akik kihasználják a lehetőségeket, újítanak, nagy versenyelőnyhöz juthatnak. De hogyan növelheti egy hazai cég a hatékonyságát? Ezt a témát vizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete.

Chikán Attila: Zuhan a magyar versenyképesség

Gazdaság2014.10.31, 12:27

Chikán Attila szerint a nemzetközi összehasonlításban fokozatosan romló magyar versenyképesség javításához az oktatás, a képzés színvonalának javítása, az innováció támogatása szükséges. A közgazdász professzor azt mondta, az okok gyökerei mélyre nyúlnak, és csak hosszú távú megoldások léteznek. Az egyetemi tanár szerint nem lehet egyetlen kormányon sem számon kérni, hogy egy ciklus alatt nem ér el gyökeres változásokat, azt azonban számon kell kérni, hogy be tart-e olyan alapkövetelményeket, mint a stabilitás, a kiszámíthatóság vagy a jogbiztonság.  

Nem vagyunk olyan versenyképesek, ahogy Orbán mondta

Gazdaság2014.10.17, 17:22

Nem vagyunk olyan versenyképesek, mint ahogy Orbán Viktor nyilatkozta Milánóban. Legalábbis a Világgazdasági fórum tanulmánya szerint még Románia is leelőz minket. A szervezet éppen a miniszterelnök által említett kiszámíthatóságot és a jó munkaerőt nem látja Magyarországon.

Románia már megelőzött minket

Gazdaság2014.09.03, 10:35

Az unió sereghajtói között szerepel Magyarország a Világgazdasági fórum versenyképességi indexe szerint. A 28 tagállamból 24.-ek vagyunk, megelőz minket Románia is, amely a második legtöbb helyet javítva a világranglistán is 17 helyet ugrott előre.  

Így veri át Magyarország a világot. És saját magát

Vélemény2014.05.29, 10:59

Minden fronton javuló gazdasági mutatók és kedvezőbb külső megítélés – a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, a kormánynak igaza van, amikor az elmúlt négy év különutas gazdaságpolitikájának sikeréről beszél. De mi van a számok mögött?

Magyarország versenyképesebb

Gazdaság2014.05.22, 10:29

Az Egyesült Államok, Svájc és Szingapúr vezeti a világ versenyképességi rangsorát a svájci IMD 2014-es listáján. Magyarország két helyet előrébb lépve a 48. helyen áll, Ukrajna előtt és Románia mögött.

A válság okait itthon kell keresni

Gazdaság2014.04.16, 15:18

A vállalkozások kétharmada szerint még nem vagyunk túl a válság mélypontján, és az elhúzódó krízis okait belföldön, nem pedig a nemzetközi környezetben kell keresni.

Versenyképes! Versenyképes mindenek felett

Gazdaság2013.12.04, 17:00

A szektor egyik legnépszerűbb szava a versenyképesség. Nagy kérdés azonban, tudjuk-e mit jelent. A valódi fogalom ugyanis rendkívül komplex, érdemes megismerkedni a finomhangolt változattal. Ez ugyanis az idevágó gyakorlat kulcsa is.

Magyarország korrupt

Gazdaság2013.12.04, 09:22

A világ 177 országából 123 számít korruptnak a Transparency International legfrissebb rangsora alapján, Magyarország a 47. helyen áll, az Európai Unió 28 tagállamából a 20. helyet szerezte meg – derül ki a korrupcióellenes nemzetközi szervezet legfrissebb jelentéséből.

Magyarország rosszabb hely lett a vállalkozásoknak

Archívum2013.10.29, 16:49

Magyarország jó a szerződések betartásában, de a befektetővédelem és az adózás két olyan terület, ahol több mint 120 ország is beelőz. A Doing Business új rangsorában Magyarország visszacsúszott két helyet.

Jelentős EU-s források a kkv-knak 2014-2020 között

Archívum2013.09.25, 19:00

Versenyképes vállalat = versenyképes gazdaság címmel tartott konferenciát a Világgazdaság. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban az EU-források nagy része a kis- és középvállalkozásokat támogatja majd.

Lejjebb csúsztunk a versenyképességi rangsorban

Gazdaság2013.09.04, 11:12

A Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi rangsorában idén Magyarország a 63. helyen áll, ez a tavalyi helyezésnél hárommal gyengébb – tudatja tegnapi közleményében a WEF magyarországi partnerintézete, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.

Mélyponton az ország versenyképessége

Gazdaság2013.10.09, 10:34

Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami három hellyel rosszabb, mint az ország elmúlt évi helyezése - közölte a WEF magyarországi partnerintézeteként a Kopint-Tárki.

Drágábbak lesznek az okostelefonok

Gazdaság2013.07.09, 07:48

A telefonadó miatt jutunk hozzá drágábban a mobilkészülékekhez, a szektorban a bizalom elveszett, és egyértelműen versenyhátrányba kerül az ország - mondta az Origónak adott interjújában Laufer Tamás. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint frekvenciaeladásból még az idén 300 milliárd forint ütheti az állam markát, de negyedik szolgáltató nem lesz. Az informatikusok képzésének hatékonysága kiábrándító, a közoktatásban óriási bajok vannak.

New Yorknál nem lesz vonzóbb város

Gazdaság2013.06.05, 16:07

New York, London, Szingapúr, Hongkong, Tokió - a világ legvonzóbb, legversenyképesebb nagyvárosai lesznek 2025-ben (most is azok, csak más sorrendben) egy felmérés szerint. Budapest felkerült a 120-as listára, a középmezőnybe, több közép-európai fővárosnak még erre sem futja.

Amerika a legversenyképesebb

Gazdaság2013.05.30, 10:55

Az Amerikai Egyesült Államok letaszította a trónról Hongkongot a versenyképességi világranglista éléről, és átvette a vezetést. Svájc a második, az ázsiai ország csak a harmadik - derül ki a svájci IMD üzleti főiskola World Competitiveness Center intézetének 2013-as globális versenyképességi indexéből.

Magyarország visszaesett a világbanki ranglistán

Gazdaság2012.10.23, 10:43

Magyarország hátrébb került az üzleti környezet alapján elkészített világranglistán, amelynek élén hetedik éve Szingapúr áll. A lengyelek jól szerepeltek.

Savanyú a magyar narancs

Vélemény2012.09.05, 15:23

A Világgazdasági Fórum friss versenyképességi rangsorában Magyarország 12 helyet zuhant vissza tavalyhoz képest. Az a helyzet, hogy ez az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb értékelés a különutakra tévedt magyar gazdaságpolitika súlyos következményeiről.

Matolcsy: Egyszer majd minden jobb lesz

Gazdaság2012.09.05, 14:40

Magyarország sokat veszített üzleti vonzerejéből a Világgazdasági Fórum évente elkészített rangsora szerint. Egyedül a makrogazdasági mutatókban léptünk előre érdemben, de az is nagyrészt a nyugdíjvagyon államosítása miatti költségvetési többletnek köszönhető. Az összképből nem egy versenyképes ország látszik, a mutatók szerint rosszabb lett a megítélésünk a magántulajdont, a bírói függetlenséget vagy a gazdaságpolitika átláthatóságát tekintve. A kormány szerint ez csak átmeneti állapot, a reformok később érnek majd be.

Nagyot bukott Magyarország a versenyképességi listán

Gazdaság2012.09.05, 10:51

Jelentősen, 12 hellyel csúszott vissza Magyarország a Világgazdasági Fórum versenyképességi ranglistáján, amelyet Svájc vezet. A régióban csak Szlovákiát előzi meg Magyarország, ahol az üzleti életben a politikai instabilitás, a finanszírozás és az adórendszer a legrizikósabb faktor.

Demján: Kínlódás vár ránk

Gazdaság2012.06.19, 14:51

Kemény munkával kell javítani a versenyképességen, ami nem lesz egyszerű feladat, "kínlódással teli periódus vár ránk" - mondta Demján Sándor nagyvállalkozó egy keddi konferencián.

Magyarország Szlovákia előtt egy versenyképességi listán

Gazdaság2012.05.31, 16:42

Javult Magyarország versenyképessége egy friss felmérés szerint, a térségen belül azonban nem változott a rangsor. Magyarország előtt van Csehország és Lengyelország, de Szlovákia ezúttal is mögöttünk.

Budapest közepesen versenyképes város

Gazdaság2012.03.12, 17:56

A versenyképességi világranglistát New York vezeti, majd jön London, állítja az Economist Intelligence Unit. Budapest veri Moszkvát.

Szingapúrban a legkönnyebb, Csádban a legnehezebb vállalkozni

Gazdaság2011.10.20, 09:16

Magyarország az 51. helyezett a Világbank csütörtökön kiadott legújabb Doing Business 2012 című éves felmérésében.

Újabb kínai intézet regionális központját telepítik Budapestre

Gazdaság2011.09.13, 16:49

Magyarországnak elhelyezkedésénél fogva nagy lehetősége van arra, hogy a kínai állam számára hídfőállás legyen más európai államok felé - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Kedden aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a Pekingi Genetikai Intézet Budapesten hozza létre közép-európai központját.

Kopint-Tárki: Magyarország versenyképesebb lett, Szlovákia hátraesett

Gazdaság2011.09.07, 15:30

Egy friss versenyképességi felmérés szerint a visegrádi négyek közül Csehország áll a legjobban, a második Lengyelország, Magyarország pedig a harmadik.

"Nem akarjuk kizsigerelni a dolgozókat" - interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

Gazdaság2011.07.28, 14:18

Az ittasan, felelőtlenül dolgozókat eltüntetheti az üzemekből a munka törvénykönyvének új változata - mondta az [origo]-nak telefonon adott interjújában Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, aki szerint az is fontos, hogy hatóságok szigorúan fellépjenek a feketefoglalkoztatás ellen a legfertőzöttebb ágazatokban.

A cégek és a merész dolgozók járhatnak jól az új munka törvénykönyvével

Gazdaság2011.07.27, 18:01

Több múlik majd a dolgozók és a munkáltatók egyéni alkuin, mint most, ha a parlament elfogadja a munka törvénykönyve múlt héten bemutatott tervezetét. Lehet majd alkudozni arról, hogy milyen beosztásban akarunk dolgozni, több pénzt szeretnénk több munkáért vagy többet lennénk otthon, valamennyivel kevesebb fizetésért. A javaslatot előkészítő egyik munkajogász az [origo]-nak azt mondta, rugalmasabb lett a szabályozás, ami több ponton a munkaadóknak, de nem csak nekik kedvez.

Kétséges, erősödik-e a gazdaság a dolgozói jogok szűkítésével

Gazdaság2011.07.25, 16:35

Egy júliusi munkaügyitörvény-módosítás után a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken egy teljesen új munka törvénykönyve-javaslatot hozott nyilvánosságra. A javaslat tovább szűkítené a dolgozók jogait, ami az [origo] által megkérdezett szakértők szerint várhatóan nem éri el kívánt hatást, és nem fogja javítani az ország versenyképességét.

Romlott a hazai kisvállalkozások versenyképessége

Gazdaság2011.05.24, 19:01

Öt hellyel romlott Magyarország pozíciója a nemzetközi versenyképességi rangsorban - derült ki a K&H-nak a kis- és középvállalkozások körében végzett felméréséből. A kutatás azt mutatta, hogy a következő időszakban jelentős pozitív ugrásra ugyan nem lehet számítani, kisebb javulás azonban várható, igaz, leginkább a közepes vállalkozásoknál.

Martonyi: 3-5 EU-tag kimaradhat az eurómentő paktumból

Gazdaság2011.03.18, 14:11

A magyar külügyminiszer várakozása szerint az euróövezeten kívüli tíz EU-tagállamból három-öt ország lesz, amelyik nem fog csatlakozni az euróövezet versenyképességi csomagjához. Még Magyarország sem döntött az ügyben, és a külügyminiszter azt mondta, az ország "soha nem szerette az adóharmonizációt".

A gazdasági versenyképességről pénteken a Mindentudás Egyetemén

Tudomány2011.03.02, 08:14

A gazdasági versenyképesség fogalma nemcsak a gazdaságtudományok egyik kiemelt elméleti és alkalmazott kutatási témája, hanem a hétköznapi gazdaságpolitikai viták egyik kulcskifejezése is. Erről tart előadást pénteken Chikán Attila egyetemi tanár a Mindentudás Egyetemén.

Kimaradt az Orbán által is kritizált adószabály az eurócsomagból

Archívum2011.02.28, 08:49

Az Európai Bizottság és az Európai Tanács állandó elnökének versenyképességi csomagjából kimaradt az adóharmonizáció, amit korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kritizált.

Romlott a magyar versenyképesség az elmúlt 10 évben

Gazdaság2011.03.10, 10:20

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közzétett elemzése szerint az utóbbi 10 évben először lelassult, majd leállt a felzárkózás az EU átlagához képest.

Orbán: A versenyképesség nem állítható szembe a szolidaritással

Gazdaság2011.01.31, 14:00

Orbán Viktor szerint az EU-nak el kell kerülnie, hogy szembeállítsa a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog. A magyar miniszterelnök egy brüsszeli konferencián beszélt.

Svájcot utánozva válhat valóra Orbán kínai álma

Gazdaság2011.01.03, 14:46

Hogyan teljesülhet Orbán Viktor ígérete arról, hogy Magyarország Kínát is meg fogja előzni versenyképességben? Saját pályán nem lehet őket legyőzni, a mesterségesen gyengén tartott árfolyam a devizahitelesek miatt nem reális célkitűzés, a termelés olcsóbbá tételét pedig az uniós szabályok és a szociális háló megléte teszi lehetetlenné. Svájcra tekintve azonban találni olyan területeket, amelyeken sikerülhet leelőzni a kínaiakat.

Matolcsy: Aki tízszer többet dolgozik, tízszer többet keres a jövőben

Archívum2010.10.26, 12:48

A munkát és gyermeket vállalni akarókat segítő egykulcsos szja-rendszer révén az ország Közép-Európa legversenyképesebb állama lesz - mondta Matolcsy György az adótörvények általános vitájának kezdetén az Országgyűlésben. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy egyetlen minimálbéres sem jár majd rosszabbul, az adóbevallást pedig egy A4-es papíron el lehet majd  végezni.

Önmagában nem oldja meg a gazdaság bajait az egykulcsos adó

Gazdaság2010.10.11, 09:29

Egykulcsos adórendszer egyszerűsítéssel és minimálbér-emeléssel kombinálva - a kormány részletes adótervei egyelőre nem nyílvánosak, de mindez a nyilatkozatok szerint mindenképpen az adóátalakítás része lesz. Az [origo]-nak nyilatkozó közgazdászok szerint szinte lehetetlen előre jelezni a gazdasági hatásokat, Szlovákiában például máig sem tudni, hogy mit lehet köszönni a 2003-as adóreformnak.

Korlátoznák az európai bankárok bérét, csődvédelmet kért az MGM

Gazdaság2010.10.08, 09:43

Szigorúbban szabályoznák a bankárok fizetését az Európai Unióban; csődvédelmet kért a Metro Goldwyn Mayer; kisvállalatok támogatására 1,5 milliárd dollár ad az amerikai pénzügyminisztérium - gazdasági lapszemle.

Szigor és türelem hozhatja közelebb Orbán álmát

Itthon2010.09.24, 14:28

Költségvetési szigor, minőségi oktatás, hosszú évek munkája - többek között ilyen dolgok miatt előzik meg Magyarországot a versenyképességi listán előttünk álló országok. Orbán Viktor azt szeretné, ha 2014-re a világ 30 leginkább versenyképes országa között lenne Magyarország. Megkérdeztük az előttünk állóktól, szerintük mi kell tenni ehhez.

Magyarország erőssége az egészségügy egy rangsor szerint

Archívum2010.09.09, 09:33

Magyarország javított a versenyképességi rangsorban, de még így is csak a régiós középmezőnyben szerepel. A felmérés szerint az ország erőssége az egészségügy és az általános iskolai oktatás, gyengéje viszont az innováció, az adók szintje és a korrupció. A teljes listát Svájc vezeti.

Magyarországot dicsérik román elemzők

Gazdaság2010.08.12, 13:57

A magyar gazdaság versenyképesebb, mint a román, a magyar kormány pedig hitelesebb a nemzetközi piacokon, mint a román kabinet, vélik román gazdasági elemzők.

Vaskézzel óvná a kkv-ék pénzét Herczog

Archívum2010.06.15, 09:45

Szigorúan óvná a kis- és középvállalkozások uniós forrásait Herczog Edit, EP képviselő, aki szerint ezen múlik, hogy Európa megőrzi-e versenyképességét.

Magyarország megelőzte a versenyképességi listán Szlovákiát

Gazdaság2010.05.20, 12:27

Magyarország versenyképessége javult, Szlovákiáé pedig érezhetően romlott a tavalyi szinthez képest egy svájci üzleti iskola felmérése szerint.

Magyar ipar: az elpusztíthatatlan májkonzerv-modell

Vélemény2010.03.01, 14:01

Folyik a választási kampány, jöhetnek az új ígéretek, amelyek állami programokat ígérnek a magyar ipar versenyképességének megtámogatására. De vajon tényleg a központi segítség elégtelen volta akadályozza meg, hogy vállalataink sikeresek legyenek a világpiacon?

Budapest visszaesett a versenyképességi listán

Archívum2009.09.22, 19:13

Továbbra is London és New York a világ két legversenyképesebb üzleti központja a londoni City által kedden közzétett világrangsor szerint. Budapest pontszáma jelentősen javult, ám - több más kelet-európai fővároshoz hasonlóan - helyezése romlott a listára felkerült új nevek, illetve az ázsiai központok rohamos előretörése miatt.

Utasításra vár és panaszkodik a magyar dolgozó

Itthon2009.09.16, 12:31

Sértődékenyek, zárkózottak, pénzközpontúak és ügyeskedők a magyar munkavállalók, de ötletességük és kreativitásuk elismerésre méltó a Magyarországon működő multinacionális cégek vezetői szerint - derül ki egy nagyszabású kutatásból. A magyarok nem ezt gondolják: szerintük a multicégek kizsákmányolják őket, nem törődnek a helyi kulturális sajátosságokkal, és azt képzelik, mindent megtehetnek. Magukat viszont áldozatkésznek és lojálisnak látják.

Együttműködne a pártokkal Bajnai Gordon

Itthon2009.07.25, 16:51

Együttműködést ajánlott valamennyi parlamenti pártnak pénteken írt levelében Bajnai Gordon miniszterelnök. Kérte a politikai erőket, hogy támogassák a kormány válságkezelését, és minden változtatás előtt akár személyes megbeszélést is vállalna a pártvezetőkkel.

A magyarországi vásárlásokat vizsgálják Szlovákiában

Gazdaság2009.07.01, 13:41

Vizsgálatot indítanak Szlovákiában azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a határmenti vásárlóturizmus felfutását, és ebben mekkora szerepe van az euró bevezetésének - jelentette be Igor Barat, a pozsonyi kormány euró-koordinátora. A vizsgálat két hónapon át tart majd, és nem igazán kétséges, hogy mi lesz a végeredménye.

E&Y: Magyarország a 12. legvonzóbb terep

Archívum2009.06.04, 08:59

Tavaly stagnáltak az Európába történő befektetések. A globális recesszió a régióba irányuló befektetési projektek esetében is érezteti hatását - derül ki az Ernst & Young versenyképességi felméréséből, amely szerint befektetési szempontból Magyarország a 12. legvonzóbb terület.

Válságkezelés és reformok kellenek

Archívum2009.02.04, 18:56

Olyan intézkedésekre és változtatásokra van szükség, amelyek Magyarország számára rövidtávon a válság hatásai ellen hatnak, hosszú távon pedig fenntartható módon biztosítani tudják a versenyképességet - mondta el Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) első idei ülését követő sajtótájékoztatón, 2009. február 4-én, Budapesten. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak legátfogóbb reformjaira van most szükség.

Megemelt hitelkeretet ad az EIB

Gazdaság2009.01.26, 14:33

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 440 millió eurós, 2013-ig felhasználható, a gazdasági versenyképességet támogató hitelkeretet biztosít Magyarországnak - jelentette be Philippe Maystadt, az EIB elnöke és Veres János pénzügyminiszter közös sajtótájékoztatón.

Fejleszteni kell a cégek versenyképességét

Gazdaság2009.01.20, 14:54

A vállalatok versenyképességét kell fejleszteni, és ezzel javul az ország versenyképessége is - mondta Fekete István, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke az érdekképviselet keddi évindító háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Szlovákiát felminősítette az S&P

Archívum2008.11.27, 16:30

Magasan elsőrendű szintre, az eddigi "A"-ról "A plusz"-ra javította csütörtökön Szlovákia hosszú futamú adósi besorolását a Standard & Poor's, a szlovák gazdaság versenyképességének várható javulására és a januári eurócsatlakozásra hivatkozva.

Az IMF ellenzi a román béremelést

Archívum2008.10.28, 15:26

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenzi a román pedagógusok 50 százalékos béremelését, amely a nemzetközi pénzügyi válság hatásaival együtt veszélybe sodorhatja Románia gazdasági helyzetét és versenyképességét.

Előző
Következő