versenyképesség

címke rss

A gazdasági felzárkózás szempontjából is kedvező fejlemény a növekvő születésszám

Gazdaság2021.03.05, 10:39

Csökkenő népességszámú társadalom mellett nem képzelhető el hosszú távon is sikeres gazdasági felzárkózás. A gazdaság számára is kedvező fejlemény, hogy a 2010-es években nőtt a termékenységi ráta, és 2020-ban 3,4 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel korábban - írta a Magyar Nemzet a Magyar Nemzeti Bank tanulmányára hivatkozva.

A kormány hatezer milliárd forintot fordít a versenyképesség növelésére

Gazdaság2021.02.21, 11:24

Hatezer milliárd forint áll a kormány rendelkezésére arra, hogy Magyarországot még erősebbé tegye és hazánk 2030-ra Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa közé kerüljön - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalára felkerült videóban.

A felsőoktatás megújítása nemzetstratégiai kérdés

Itthon2021.02.01, 12:12

A magyar felsőoktatás megújítása és versenyképessé tétele nemzetstratégiai kérdés - mondta Stumpf István kormánybiztos, akinek feladata a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációja.

Folytatódik a felsőoktatás átalakítása

Unilife.hu2021.01.19, 09:11

Versenyképesség, rugalmasság, átláthatóbb és könnyebb gazdálkodás. A modellváltás céljaiként megjelölt fogalmak. Újabb intézmények lépnek és léphetnek ebbe a körbe. Összeállításunkban mutatjuk a részleteket.

A versenyképesség következő szintje Magyarországon

Gazdaság2020.12.14, 15:33

Egy igazi válság mindig drámai és szokatlan, és számos globális kérdést felvet, amelyekre égető választ találni. A vállalkozások túlélése és növekedése a válság alatt és után is lehetséges, azonban nagyon más tényezőkön múlik, mint rendezett időszakban. Személyi László, a Budapest Institute of Banking E-KKV képzésének programvezetőjének, a Future-Now innovációs és technológiai tanácsadó vállalkozás alapító partnerének írása.

Varga Mihály: A Pénzügyminisztérium a növekedést segítő javaslaton dolgozik

Gazdaság2020.10.27, 13:51

A minisztérium azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje a növekedési lendületét, javaslatot dolgoznak ki a pénzügyi visszarendeződésre - mondta éves meghallgatásán, kedden Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában.

Újabb 20 milliárd forint támogatást kapnak a hazai vállalati innovációk

Gazdaság2020.10.13, 12:33

A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.

Az uniós válságkezelésben a versenyképesség növelésére van szükség

Gazdaság2020.09.11, 12:15

Az uniós válságkezelésben elsődleges fontosságú a versenyképesség növelése és a beruházások támogatása, e nélkül sem a tagállamok, sem az Európai Unió világgazdasági súlya nem növelhető - ismertette a magyar álláspontot Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán Berlinben. A tárcavezető a találkozón hangsúlyozta: a tagállamok közötti fejlettségbeli különbségeket is csökkentenie kell az Európai Unió helyreállítási eszközének, emellett rugalmas, a tagállamok igényeihez szabott forrásmegosztásra van szükség - ismertette a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye.

Szijjártó Péter: A gazdaságot is védik a rendkívüli intézkedések

Gazdaság2020.09.07, 15:12

A kormány rendkívüli intézkedései az emberek egészsége mellett a gazdaságot is védik a koronavírustól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kiskunfélegyházán, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át.

ITM: Bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoznak ki a cégek versenyképességének javítása érdekében

Gazdaság2020.07.16, 12:17

A vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatai alapján - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Varga Mihály: A foglalkoztatottsági ráta tíz év alatt 54 százalékról 70 százalék fölé emelkedett

Gazdaság2020.07.07, 14:54

A foglalkoztatás és a felnőttképzés fejlesztéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel.

Harmadik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma

Gazdaság2020.06.30, 14:52

Bizakodásra adnak okot a gazdaságvédelem eddigi eredményei, hiszen már harmadik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma, és a vállalati visszajelzések is kedvezőek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) budapesti sajtótájékoztatóján a tárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Szijjártó Péter: 800 ezer euró feletti támogatás is kapható a versenyképesség javításához

Gazdaság2020.06.23, 17:33

Hosszú, majdnem két hónapos tárgyalássorozatot követően az Európai Bizottság végül jóváhagyta azt a kérésünket, hogy 800 ezer euró felett is adhassunk támogatást magyarországi vállalatoknak a versenyképességük növelése érdekében - jelentette be Szijjártó Péter a közösségi oldalán.

A versenyképesség-növelő támogatásokkal 377 milliárd forintnyi beruházás jön létre

Gazdaság2020.06.22, 17:24

A versenyképesség-növelő támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban, ezzel 143 608 munkahelyet védenek meg, amihez 169 milliárd forint támogatást ad a kormány - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, a Fehér Ablak Kft. szerződésátadási ünnepségén.

Szijjártó Péter: A versenyképesség-növelő programban többségben vannak a magyar vállalatok

Gazdaság2020.06.22, 15:51

A magyar vállalatok döntő többségét alkotják azoknak a cégeknek, amelyek elkötelezték magukat a beruházások mellett, a 806 támogatásban részesülő vállalatból 622 magyar, ami jól mutatja a nemzetgazdaságon belül a hazai tulajdonú vállalatok jelentős megerősödését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program szerződésátadó rendezvényén.

Jó a magyar teljesítmény a V4-en belül

Gazdaság2020.06.17, 07:33

Az IMD idei versenyképességi rangsorát Szingapúr vezeti, az első tíz helyen csak három EU-s ország található. Magyarország pozíciója nem változott az előző évhez képest.

806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

Gazdaság2020.06.11, 14:10

Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogatási programban, amelynek teljes keretösszege a kezdeti 50 milliárd forintról már 169 milliárd forintra emelkedett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A versenyképességi programra több mint 30 iparágból érkeztek pályázatok

Gazdaság2020.06.09, 13:10

A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Már egymillió felett jár a megvédett álláshelyek száma

Gazdaság2020.06.07, 12:08

Már jóval több mint egymillió felett jár a megvédett álláshelyek száma, a kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely segíti munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét. A héten megerősítést nyert, hogy több ezer hazai vállalkozás tervez komoly beruházásokat a magyar gazdaságban, ami mellett jelentős összegek jutnak a vállalkozások versenyképességi támogatására is. A héten fogadták el a klímavédelmi törvényt, és bizakodásra okot adó adatok érkeztek a hazai turizmus újraindulásáról is.

Szijjártó Péter: A magyar vállalatok megerősödve tudnak helytállni az új versenyben

Gazdaság2020.06.04, 16:45

Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

Szijjártó: A vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek

Gazdaság2020.06.03, 13:57

A versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek, ezt támasztja alá, hogy mindhárom vállalat, amely szerdán vette át támogató okiratát, pályázatában kapacitásának növelését, új technológia alkalmazását, termékkínálatának bővítését vállalta, valamint hogy termékeivel új piacokra lép – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.

376 milliárd forint beruházást vállaltak a versenyképességi pályázat jelentkezői

Gazdaság2020.06.02, 13:45

A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 600 munkahely megtartását vállalták - közölteSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a program budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter: Versenyelőnybe kerülhetnek a beruházásokat végrehajtó hazai cégek

Gazdaság2020.05.27, 12:41

Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

A magyar gazdaság versenyképességi fordulatán dolgoznak

Gazdaság2020.02.13, 14:40

Az innovációs tárca a magyar gazdaság versenyképességi fordulatának megvalósításán dolgozik - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Budapesti Értéktőzsde Legek 2019 díjátadó gála, évértékelő és évindító eseményén.

Ez a program lehet a magyar nemzet sikerének a kulcsa

Gazdaság2019.11.09, 11:49

Az elmúlt 100-150 évben azok a nemzetek lettek sikeresek, amelyek képesek voltak a nemzetközi piacon is versenyképes, multinacionális cégeket felépíteni - mondta György László az új kis-és középvállalkozói stratégia kapcsán az Origónak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára úgy látja, fontos, hogy mi is megbecsüljük és elismerjük azokat a vállalkozókat, akik nagy növekedési potenciállal bírnak és Magyarországon terveznek, ők ugyanis a mi leendő „magyar multijaink". A stratégia feladata a vállalkozások megerősítését szolgáló források felhasználásának hatékonyabbá tétele - mondta György László.

A Világbank versenyképességi rangsora újabb elismerés a magyar gazdaságnak

Gazdaság2019.10.24, 09:40

A tavalyihoz képest egy helyezéssel előrébb lépett Magyarország, így az 52. helyen áll a Világbank Doing Business 2020 idei versenyképességi rangsorában, ami megerősíti, hogy a magyar gazdaságpolitika jó úton halad, a makrogazdasági stabilitás fenntartása mellett folyamatosan javulnak a gazdasági növekedés minőségi és versenyképességi feltételei - írta a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében.

A visegrádi államok közül leginkább Magyarország versenyképessége nőtt

Gazdaság2019.10.10, 09:55

Közzétette versenyképességi ranglistáját a World Economic Forum (WEF), amely szerint Magyarország egy helyet javítva a 47. helyen áll. A különböző mutatók szerint hazánk megítélése leginkább intézményi és munkaerőpiaci területen javult. A Pénzügyminisztérium szerint mindez visszaigazolja a magyar gazdaságpolitika törekvéseit – közölte a Magyar Nemzet elemzésében.

Nemzeti és uniós források a sertéságazat versenyképessége érdekében

Itthon2019.09.27, 14:48

Nagy István agrárminiszter a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) egyik szakmai konferenciáján vett részt pénteken. Elmondta, hogy közel 18,9 milliárd forint áll rendelkezésre az idei költségvetésben a sertéstartók állatjóléti többletvállalásainak támogatására, amely a több milliárd forintos uniós forrásokkal hozzájárul a sertéságazat versenyképességének növeléséhez.

Öt magyar egyetem részvételével létrejött az Európai Egyetemek szövetsége

Itthon2019.08.29, 13:34

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön bejelentette, hogy öt magyar egyetem részvételével létrejött az Európai Egyetemek szövetsége. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bemutatták az Európai Bizottság Európai Egyetemek pályázatát, amelynek célja, hogy újonnan alapított egyetemi szövetségek új, világszínvonalú, nemzetközi felsőoktatási intézményeket hozzanak létre.

Ledönthetik a trónjaikról a világvárosokat

Gazdaság2019.06.11, 16:27

Noha New York, London és Párizs egyelőre még a világ három legversenyképesebb városa, egy friss elemzés szerint hamarosan jöhet a változás. Európa, Ázsia, valamint a Közel-Kelet városai ugyanis egyre inkább trónkövetelőkként lépnek föl.

Szijjártó Péter: A közép-európai országok az új világrend nyertesei

Itthon2019.06.05, 17:56

A közép-európai országok egyértelműen a nyertesei annak az új világrendnek, amely a világgazdasági és világpolitikai változások nyomán kialakult - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ljubljanában a 12 kelet- és közép-európai uniós országot tömörítő Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcstalálkozójának üzleti fórumán.

Meglepő helycsere a legversenyképesebb gazdaságok listáján

Gazdaság2019.05.30, 13:55

A svájci IMD Versenyképességi Központja évente összeállítja a világ legversenyképesebb gazdaságainak listáját, és ezúttal Szingapúr került az élre, maga mögé utasítva Hongkongot és az Egyesült Államokat – írja a CNBC.

Magyarország változatlan helyen az IMD versenyképességi listáján

Gazdaság2019.05.30, 08:16

Magyarország megőrizte tavalyi pozícióját, a 47. helyet a svájci IMD versenyképességi listáján - olvasható a Népszava csütörtöki számában.

Fontos a magyar vasút versenyhelyzetének erősítése

Gazdaság2019.05.08, 16:13

A kormány közlekedéspolitikájában kiemelten kezeli a magyar vasút versenyhelyzetének erősítését - mondta Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján.

Magyarország az unió legversenyképesebb országai közé kerülhet

Gazdaság2019.04.23, 10:05

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legversenyképesebb országa között legyen, ehhez hozzájárul az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program (Efop) is, amely az egyik legnagyobb területet képviseli az uniós fejlesztések között - mondta Vitályos Eszter a Magyar Nemzetnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerint viszont még kérdés, hogy milyen mértékű támogatást kapunk a következő pénzügyi ciklusban Brüsszeltől. Akármilyen kompromisszumba nem megy bele a kormány - tette hozzá. 

A magyar adókörnyezet versenyképes a régióban

Gazdaság2019.03.09, 10:50

Az adóváltozások főként a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, különösen vidéken, ahol komoly támogatásokat is igénybe vehetnek – vélekedett a Magyar Hírlapnak adott interjújában Barta Péter, akit tavaly az év adótanácsadójának választottak.

A kkv-szektor felzárkóztatása kulcsfontosságú gazdasági kérdés

Gazdaság2019.03.09, 11:19

Ha sikerül versenyhelyzetbe hozni a hazai kis- és középvállalkozásokat, az tovább javíthat a gazdasági növekedésen, hozzájárulhat a társadalom erősítéséhez, valamint az export és import arányához. Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke szerint a kormány erre irányuló programja eredményes lehet.

70 milliárd forintot kapnak a hazai kkv-k

Gazdaság2019.03.06, 13:15

A Pénzügyminisztérium stratégiai irányításával működő, 100 százalékos állami tulajdonban álló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között, az általa kezelt 5 kockázati tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki hazai kis- és középvállalkozásokhoz, két fő célkitűzés mentén: előmozdítja a befektetési célvállalatok nemzetközi versenyképességét és a versenyképes cégek megerősítésével stabilizálja és perspektívához juttatja a nemzeti gyarapodás alapját jelentő, döntően családi tulajdonban álló kisvállalkozásokat. A 2018-as üzleti év ennek megalapozását szolgálta, 2019-ben ezt egy erőteljes akvizíció és kihelyezés követi.

Itt a 330 pontos versenyképességi csomag az MNB-től

Gazdaság2019.02.27, 14:12

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitójára időzítve, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette versenyképességi programját, melyben 12 területen, 330 pontban foglalják össze javaslataikat a magyar gazdaság fenntartható felzárkóztatására.

A digitalizáción múlik a hazai versenyképesség erősödése

Gazdaság2019.02.19, 14:33

Magyarország versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni – jelentette ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

Sokban függ a hazai gazdasági felzárkóztatás a kkv-któl

Gazdaság2019.02.05, 15:30

Hazánk a rendszerváltás óta igen jól teljesített tőkevonzásban, a külföldi multicégek Magyarországon való letelepítésében. A visegrádi négyeken belül e tekintetben az élen vagyunk, s ebből a magyar gazdaságnak és társadalomnak eddig számos előnye származott. A gazdasági felzárkózás azonban mégsem a külföldi tőkétől, hanem a magyar kkv-któl várható Mádi László közgazdász, főiskolai tanár szerint, akinek a Magyaridők.hu-n megjelent írásából idézünk.

Szapáry György az euróról, vesztesekről és nyertesekről

Gazdaság2019.02.01, 06:14

Interjút adott az Origónak Szapáry György, az MNB elnöki főtanácsadója; doktori disszertációjának témavezetője az euró atyjaként is emlegetett Lámfalussy Sándor professzor volt. Szapáry Györggyel az euró eddigi történetének tanulságairól beszélgettünk.

Jövőre közel 70 milliárd forint innovációs pályázati forrásra számíthatunk

Gazdaság2018.12.30, 17:59

Cél, hogy kialakuljon egy nyitott, inspiráló, hazai innovációs környezet, amelyben egyre több magyar vállalkozás válik képessé saját fejlesztésű termék létrehozására. Ez lehet a hazai kkv-k egyik legfőbb kitörési pontja – minderről Birkner Zoltán beszélt az Origónak. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési Hivatal vezetője szólt arról is, hogy a magyar gazdaság és a társadalom számára ugyancsak elemi érdek, hogy a kkv szektor saját termékeket kifejlesztve és azokat a belföldi és nemzetközi piacra juttatva, sokkal erőteljesebben tudjanak bekapcsolódni az innovációs értékteremtésbe.

Adózási egyszerűsítést javasol a kamara a versenyképességi csomagban

Gazdaság2018.11.28, 12:46

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) többek között az adózás feltételeinek egyszerűsítését indítványozta a kormány előtt lévő versenyképességi javaslatban, az újítás pedig a kamara felfogásában adócsökkentéssel is járna - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Rengeteg pénz jut gazdaságfejlesztésre, a teljes összegre lesz szerződés

Gazdaság2018.10.25, 13:25

Az év végére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) szerződött állománya eléri a 2500 milliárd forintot, a 2014-2020 között meghirdethető teljes keretet - mondta Greinstetter Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára, a Ginop irányító hatóságának vezetője csütörtökön az Európai Unió versenyképességi operatív programjainak éves nemzetközi konferenciáján, Budapesten.

Orbán Viktor: A magyar Európa egyik legstabilabb kormánya

Itthon2018.10.09, 13:55

Törökországnak is stabil a kormányzati rendszere, és egy erős felhatalmazású vezetője van, és abban bízik, hogy a stabil kormányok gazdasági együttműködése nagy sikerre vezet majd – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a török-magyar üzleti fórumon. Közölte, hogy talán még a héten a kormány elfogad egy versenyképességet segítő akciótervet. 

A pénzügyminiszter szerint akár 300 ezer nyugdíjas dolgozhat újra

Gazdaság2018.10.05, 12:27

Nincs varázsütésszerű megoldás az ország versenyképességének javítására, több részterületen kell biztosítani a felzárkózást, aminek részeként az állam szerepét vissza kell fogni a beruházások terén, illetve jobban kihasználni a munkaerőpiaci tartalékokat – mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfólió.hu konferenciáján.

Tovább kell erősíteni az ország versenyképességét!

Gazdaság2018.10.04, 14:55

A jövőben erősíteni kell az ország versenyképességét, ennek érdekében a kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek a magas hozzáadott értéket jelentő árukat, szolgáltatásokat állítják elő - mondta Varga Mihály "Versenyképesség és növekedés" című bevezető előadásában a Portfolio.hu által rendezett Budapest Economic Forum 2018 konferencián Budapesten.

Csökkentenék a cégek adminisztrációs terheit

Archívum2018.09.21, 14:19

A vállalkozások versenyképességének növelése érdekében a kormány az adóadminisztrációs terhek csökkentését tervezi - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

Új pályázat jön munkaerőpiaci lehetőségek fejlesztésére

Archívum2018.09.20, 13:17

Megjelent a munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek pályázati felhívása 4 milliárd forintos keretösszeggel - mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Előző
Következő