versenyjog

címke rss

Pályázatot írt ki a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácstagi pozíció betöltésére

Archívum2012.04.26, 16:22

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa pályázatot írt ki versenytanácstagi pozíció betöltésére. A Versenytanács sajátos helyzetű testület, ami abból fakad, hogy független a GVH-n belül. Tagjai a döntések meghozatalakor teljes függetlenséget élveznek, ugyanis csak a törvénynek vannak alárendelve, részükre utasítás nem adható.

A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé

Archívum2012.02.07, 12:41

A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik legtranszparensebb, legátláthatóbb bírság útmutatóját vehetik kézhez, amely lehetővé teszi a bírság kiszabás valamennyi lépcsőjének pontos nyomon követését.

Százmilliókat fizethet az Apple a vevők félrevezetése miatt

Techbázis2011.12.29, 12:10

Komoly, kilencszázezer eurós, vagyis mintegy 280 millió forintnak megfelelő bírságot rótt ki az Apple olasz leányvállalataira a helyi fogyasztóvédelmi hatóság, amely szerint a gyártó félrevezette a vásárlókat azzal, hogy nem tájékoztatta azokat teljeskörűen termékeinek garanciális feltételeiről.

Meghiúsult az amerikai T-Mobile eladása az AT&T-nek

Techbázis2011.12.20, 10:21

Versenyjogi aggályok miatt hiúsult meg a Deutsche Telekom (DT) amerikai leányvállalata, a T-Mobile USA eladása. Az AT&T távközlési szolgáltató Washington nyomására elállt 39 milliárd dolláros (30 milliárd eurós) vételi szándékától.  

Versenyjogi változás: a vevőnek sem lehet harminc százaléknál nagyobb részesedése

Archívum2011.11.23, 19:04

Egy új kormányrendelet szerint a versenykorlátozó rendelkezéseket tartalmazó szerződések megkötéséhez a jövőben nem csupán a szállítónak, hanem a vevőnek sem lehet harminc százaléknál nagyobb a piaci részesedése azon a piacon, amelyen a szerződés szerinti termékeket illetve szolgáltatásokat beszerzi - tudta meg az [origo] a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértőjétől. A változás elsősorban egy adott piac meghatározó szereplőit érinti, a vállalkozások egy év haladékot kapnak.

Nyilvános GVH-konzultáció az új antitröszt bírságközlemény tervezetéről

Archívum2011.11.21, 15:37

A Gazdasági Versenyhivatal nyilvános konzultációt indított az új antitröszt bírságközlemény tervezetéről, a versenyhatóság a közlemény tervezet kapcsán várja az érdekeltek írásos észrevételeit és javaslatait december 5-éig. A közlemény felülvizsgálatával a GVH - az európai tendenciának is megfelelően -, nagyobb teret kíván biztosítani a versenyt romboló kartellek elrettentő erejű bírságolása előtt.

Fúziós eljárások: nyilvános konzultációt indított a GVH

Archívum2011.10.14, 14:38

A Gazdasági Versenyhivatal nyilvános konzultációt indított az új fúziós űrlap, valamint a fúziós eljárásokhoz kapcsolódó informális egyeztetésekről szóló tájékoztató tervezetéről - értesült az [origo] a versenyhivatal szakértőitől.

Az EU jóváhagyta a Microsoft Skype-felvásárlását

Techbázis2011.10.07, 20:15

Az Európai Bizottság szerint a piaci szereplők nagy száma miatt a felvásárlás nem veszélyezteti az európai gazdasági térségbeli versenyt. A Microsoft 8,5 milliárd dollárt fizet a Skype internetes telekommunikációs cégért.

"A Malév egy kényes pont" - még tárgyal a kormány a cég megmentéséről

Gazdaság2011.10.06, 11:46

A költségvetés tervezetében már lemondott a kormány a Malévról, mégis tárgyalnak még róla az Európai Bizottsággal.

Megérkezett a bankok vizsgálatát kezdeményező Rogán-beadvány a GVH-hoz

Gazdaság2011.10.05, 15:10

Megérkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) a bankok vizsgálatát kezdeményező beadvány, mely annak tisztázását kéri, hogy a versenytörvényt megsértve összejátszottak-e a bankok a forinthitelkamatok megemelésekor.