versenyautó

címke rss
A budapesti Váci úton literenként 900 forintért is lehet benzint venni

A budapesti Váci úton literenként 900 forintért is lehet benzint venni

Speciális, verseny- és sportautókba ajánlott benzint lehet vásárolni a Váci úton, melynek literjéért, összetétele okán, nem egészen 900 forintot kell fizetni.

Gyerekek is vezethetik, de ez nem a nagyi Suzukija – Suzuki Swift Cup versenyautó

Auto2018.08.21, 10:23

Az utcán versenyezni nem csak tilos, életveszélyes is. Ha már mindenképp száguldani akarunk, itt a példa, hogy mivel lehet egy elfogadható sportkocsi árából több ezer versenypálya-kilométert gyűjteni élesben, mégis biztonságban.

Ez az elektromos Volkswagen nagyon más, mint a Mol Limo autói

Auto2018.06.18, 14:28

680 lóerős és pillekönnyű a hétvégi Pikes Peak hegyi versenyre készült I.D. R Pikes Peak.

És a paripa felágaskodott: 70 éves az első Ferrari

Auto2017.12.03, 10:22

Európa még a második világháborús romok eltakarításával és az újjáépítéssel foglalkozott, a privát személyautó pedig nálunk és az NSZK-ban is szinte csodaszámba ment. Egy olasz úriember viszont elkészítette első, saját nevét viselő autóját, ami a maga korában felfoghatatlanul gyors volt, és máig élő mítoszt teremtett. Íme, a legendás Ferrari 125 S története.

Felejtse el a pedálos Moszkvicsot, ez VFTS-ekkel versenyez - Moszkvics 2140 1.5 Gruppe 2 (1985)

Auto2017.10.29, 09:28

Miért épít valaki Moszkvics versenyautót? Talán kalandvágyból. Vagy, mert beleszeretett ebbe a formás szovjet gépezetbe.

Egy magyar tervezésű csodafegyver kalandjai - Alfa Romeo 6C 2300 Aerospider

Auto2017.06.25, 12:43

Nyolcvan évvel ezelőtt az Alfa Romeo legérdekesebb, középmotoros és titokban fejleszett kísérleti modelljét három magyar származású konstruktőr alkotta meg. Kalandos utat járt be a német offenzíva ellen szánt versenyautó, de ma is megvan.

Nem közúton válik el, ki a legény a gáton

Auto2016.04.15, 16:26

Az MX-5 immár 27 éve töretlenül népszerű, a Mazda mégsem pihen a babérjain: olyan programot hirdetnek, amelyen keresztül bárki beülhet a gyári versenyautó volánja mögé. Anélkül, hogy saját hotellánca vagy olajkúthálózata lenne. Belekóstoltunk az élménybe a legújabb, ND-generációval.

Jövőre már a versenyautókban sem lesz sofőr

Auto2015.11.30, 10:11

Még a közutakon is csak tesztelés alatt vannak az autonóm, azaz vezető nélküli autók, de egy év múlva már a versenypályákon is találkozhatunk majd velük egy világbajnoki sorozatban.

Még tesztelik a magyar versenyautót

Auto2015.08.10, 21:40

Új fejlesztésű elektromos versenyautót készítettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök hallgatói a Formula Student versenyre - jelentette be Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervező és kivitelező csapat kapitánya hétfőn Budapesten.

Édes csókok, gáláns ajándékok hétvégéje jön

Life.hu2014.02.13, 11:52

Néhány különleges meglepetést és programot tartogat ez a hétvége, szemezgess a Life.hu-val!

Űrutazás

Auto2013.12.14, 16:32

Utcára árulnak erősebbet, egyenesben gyorsabbat, de túraautók között tutira nincs olyan, ami egy versenypályán hamarabb körbeér, mint egy DTM autó. Gyönyörű a hangja és félelmetesen gyors. Még egy WTCC autó is csak tiszteleghet neki, pedig jövőre azok is gyorsabbak lesznek. Kipróbáltunk egyet.

Kocsmába hajtott egy versenyautó Városlődön

Itthon2013.10.19, 17:27

Nézők közé, a kocsma teraszán ülők közé hajtott egy versenyautó Városlődön, hat ember megsérült, van köztük életveszélyesen megsérült is.

A versenypályán támad fel az Alpine

Auto2013.03.26, 14:38

A Renault-hoz tartozó sportautó márka 35 év után idén tér vissza Le Mans-ba egy új versenyautóval.

Torino aranya - Fiat 131 Abarth Gruppe 2 (1978) veterán teszt

Auto2013.02.17, 08:56

Háromszor nyert rali világbajnokságot, a magyar pilóták csak álmodhattak róla; a 131 Abarth ma már legenda.

400 lóerős dízel versenyautó a Mazdától

Auto2013.01.17, 11:13

A 2,2 literes Skyactiv-D motorral szerelt 6-os a januári 24 órás versenyen indul Daytonában.

600 kilós cseh élményautó versenypályára

Auto2012.12.14, 13:17

A cseh Praga R1 motorja mindössze 210 lóerős, de 590 kilogrammos üres tömegének köszönhetően nagy dolgokra képes.

Élete a versenyzés - Skoda 120 S Rallye (1973) veterán teszt

Auto2012.10.14, 09:14

Gyűjtők nem kevés pénzt megadnának érte, de ez a rali-Skoda még nem múzeumi tárgy: 39 év után is a bajnoki pontokért harcol. Repülőgépbenzinnel és méregdrága olajjal megy a gyárilag versenyautónak épített 120-as Skoda. Összesen száz darab készült ebből a típusból

Nyolc és fél milliárdot fizettek a legdrágább autóért

Auto2012.06.04, 12:01

Rekordárat, összesen 35 millió dollárt fizetett egy gyűjtő azért a Ferrari 250 GTO-ért, amelyet a legendás Stirling Mossnak építettek.

400 lóerővel támadt fel az ötvenéves Alpine

Auto2012.05.26, 11:41

Az Alpine A110 Berlinette ötvenedik évfordulója alkalmából 400 lóerős tanulmányt készített a Renault. Erősen kérdéses az autó sorozatgyártása, a márkanév viszont biztosan visszatér.

Elektromos Batmobillal támad a Szörny

Auto2012.05.22, 15:39

A Pikes Peak hegyiverseny sokszoros győztese, Nobuhiro "Monster" Tajima idén egy olyan elektromos versenyautóval áll rajthoz, amely leginkább a denevérember autójára hasonlít.

320 lóerős villany-versenyautó a Mitsubishitől

Auto2012.05.21, 15:51

Három elektromotor hajtja a Mitsubishi i-MiEV versenyautó változatát, melyet a rangos Pikes Peak Hill Climb hegyi versenyre neveznek be a japánok. Az Evolution modell mellett egy hagyományosabb sportváltozatot is rajthoz állítanak.

Aki tovább vadította a Mustangokat

Auto2012.05.15, 14:05

Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, hanem a nevével fémjelzett autókkal. Nélküle nem lett volna V8-as Cobra, Ford GT, Dodge Viper és egy csomó felspécizett Mustanggal is szegényebb lenne a világ. 2012 május 10-én hunyt el.

Batmobillal indul Le Mans-ban a Nissan

Auto2012.03.14, 11:54

Őrült vállalkozásba fogott a Nissan, a japánok a Le Mans-i 24 órás versenyen indulnak hajmeresztő prototípusukkal, a 300 lóerős DeltaWinggel. A Juke motorjával szerelt futurisztikus versenyautó az utcai autók jobbá tételéért leheli majd ki a lelkét Franciaországban, mert a versenyt nem csupán a hírverésért, hanem elsősorban a tapasztalatszerzésért vállalta be a gyár.

A versenypályán tovább él a Saab

Auto2012.03.17, 07:54

A Svéd Túraautó Bajnokságban vadonatúj Saab 9-3-asok csapnak össze a Volvókkal, annak ellenére, hogy tavaly megszűnt az autógyártó cég.

7:03-as kört repesztett a Dodge Viper a Nordschleifén

Auto2012.02.27, 15:34

A Viper 640 lóerős, ACR-X nevű versenyváltozatának körideje kis híján lement hét perc alá a 20,6 kilométeres pályán.

Versenyautó készült az új Ford Mondeóból

Auto2012.01.26, 14:39

Az Amerikában Fusion néven piacra kerülő új modell Európában a Mondeo következő generációja lesz. Elkészült az autó versenyváltozata.

A Porschék mennybemenetele - Megnéztük a Porsche-múzeumot

Auto2012.01.09, 20:06

Kínai koppintásnak tűnő torzszülöttek, egy ősbogár, egy traktor, egy tűzoltóautó és az összes elképzelhető modellkülönlegesség ott sorakozik abban a lebegő kockában, amely a Porsche múzeumát rejti. Milyen színű Porsche tetszett Paris Hiltonnak, mikor építették a világ első hibridautóját, és hová lettek a teremőrök?

Hitler élt-halt a Mercedesekért - autók a Harmadik Birodalom szolgálatában

Auto2011.12.05, 16:46

A napokban kelt el Mussolini különleges Fiat Torpedója, amelyet az olasz diktátor annak idején azzal a céllal rendelt meg, hogy felvegye a versenyt Hitler kedvenc autóival. Utánanéztünk, hogy melyek is voltak ezek.

42 év után került elő egy Le Mans-i versenyautó

Auto2011.11.17, 16:04

Az 1953-as Austin-Healey 1969 óta érintetlenül állt egy garázsban. A legendás versenyautót árverésre bocsájtják, a licit végén félmillió fontos bevételre számítanak.

Versenyautó készült az új családi Daciából

Auto2011.11.15, 11:30

Bár a Lodgy kompakt buszlimuzin csak a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be, a jégralira készített versenyváltozatát már most leleplezte a Dacia.

Versenyautót cserélt a Toyota és az Aston Martin elnöke

Archívum2011.11.02, 15:11

Egymás versenyautóját próbálta ki a két cég főnöke - rossz vége lett.

Legendás versenyautóból elektromos játék autó

Auto2011.10.24, 17:05

Az Audi egy játékkiállításra elkészítette az 1930-as évek sikeres Auto Union versenyautójának kicsinyített elektromos változatát.

Hárommilliárd forintért kelt el a legdrágább autó

Auto2011.08.22, 13:36

Egy kaliforniai árverésen 16,4 millió dollárért kelt el egy legendás Ferrari. Ez a legmagasabb összeg, amit valaha egy aukción kifizettek egy autóért.

325 km/órával száguldott egy Skoda Octavia

Auto2011.08.17, 14:44

A világ leggyorsabb Octaviája az RS alapjaira épült, de már 600 lóerős.

Leleplezték a legkeményebb BMW M3-ast

Auto2011.07.19, 16:25

Az M3-ból készíti 2012-es DTM-autóját a BMW, a németek megmutatták az első prototípust. Az autó V8-as motorja 480 lóerős.

Videón Tadzsima Nobuhiro Pikes Peak-rekordja

Auto2011.06.28, 16:11

A japán pilóta tavalyi rekordját megdöntötték, de idén újat állított fel. Tíz perc alatti idővel teljesítette a hegyi felfutót Suzuki versenyautójával.

Szakadékba zuhant egy Pontiac a Pikes Peaken

Auto2011.06.28, 16:05

A Pikes Peak 2007-es kategóriagyőztese, Bobby Regester idén összetörte magát.

Álomidővel nyert a Suzuki a legveszélyesebb hegyiversenyen

Auto2011.06.27, 17:11

Tíz perc alatti idővel nyert a 900 lóerős Suzukit vezető Tadzsima Nobuhiro a Pikes Peak hegyiversenyen. A korábbi rekordot a második Hyundai is megdöntötte, a 800 lóerős Dacia csak harmadik lett.

A Nürburgringre megy a Mini kupé

Auto2011.06.24, 10:43

Versenyautót faragott a Mini a frissen bemutatott Coupéból a nürburgringi 24 órás versenyre.

Hatalmas bukás is lehetett volna

Auto2011.06.10, 16:58

Egy rekordkísérletnek indult, de majdnem hatalmas bukás lett a vége. Mark Higgins a TT pályán kis híján porrá zúzott egy Subaru WRX STi-t.

Csak visít a Nissan elektromos versenyautója

Auto2011.06.10, 11:34

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zVYA0fmlz37ry4Wy 1:00-tól az elindulást érdemes megnézni

600 lóerős Octavia RS-t készített a Skoda

Auto2011.06.10, 07:43

Az RS modell tízéves évfordulójának alkalmából a Skoda egy hatszáz lóerős különleges Octavia RS-sel indul egy neves angliai gyorsulási versenyen. Cél a 200 mérföldes sebesség elérése.

Hivatalos képeken a 850 lóerős Dacia

Auto2011.05.27, 12:25

Közeleg a Pikes Peak hegyi verseny, ahol a Duster is rajthoz áll. A legendás hegyi felfutóra nevezett középmotoros versenyautóról megjelentek az első hivatalos fényképek.

Képeken a 850 lóerős Dacia

Auto2011.05.19, 18:36

A románok már szélcsatornában tesztelik a Duster versenyváltozatát. Minden idők legerősebb Daciája a júniusi Pikes Peak versenyre készül.

Könnyebb és gyengébb a McLaren MP4-12C versenyváltozata

Auto2011.05.06, 10:28

Bemutatta az MP4-12C-ből készült GT3-as versenyautót a McLaren. Száz lóerővel gyengébb az utcai modellnél, súlycsökkentéssel és jobb aerodinamikával kompenzáltak a mérnökök.

Hatszáz lóerős BMW-szörny a Hungaroringen

Auto2011.04.28, 18:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7FSiJaBld97vwNM0 Walter Csaba részletesen bemutatja a német csúcstechnikát, és a belső kamera segítségével mellé is ülhetünk egy körre.

Amikor a leggyengébb is elég - Lotus Elise-menetpróba

Auto2011.04.28, 12:43

Vajon melyik az a közúti engedéllyel rendelkező autó, amelyik egy közönséges, 1,6 literes motorral is olyan kört megy a Hungaroringen, mint egy több mint kétszer erősebb Ford Focus RS? Hát persze, hogy a Lotus Elise. Kipróbáltuk a brit márka kínálatának legolcsóbb tagját.

Ebbe ülnek Michelisz legnagyobb ellenfelei

Auto2011.03.17, 19:02

A Chevrolet bemutatta a 2011-es WTCC szezonra készített új Cruze-t. A kék-fehér versenyautó külsőre alig különbözik a tavaly egyéni és csapatbajnoki címet nyerő autótól, a lényegi különbségek a motorháztető alatt vannak.

Hat autót indít jövőre a DTM-ben a BMW

Auto2011.03.11, 17:29

Jövőre végre újra összeáll a nagy Audi-BMW-Mercedes hármas a világ legfejlettebb túraautó-bajnokságában, Németországban.

850 lóerős Dacia indul a Pikes Peaken

Auto2011.03.02, 11:42

A jégralik után újabb gépet próbáló versenyre nevezik be a Dacia a Dustert. Az olcsó szabadidő-autó Nissan GT-R-motoros versenyautó-változatát a Coloradóban megrendezett, legendás Pikes Peak hegyi versenyen indítják 2012-ben.

440 lóerős versenyautó készült a Volkswagen Golfból

Archívum2011.02.11, 10:00

Idén is nekivág a nürburgringi 24 órás versenynek a Volkswagen: egy 440 lóerős Golffal készülnek a viadalra.

500 lóerős raliautó készült a Hyundai Velosterből

Auto2011.02.10, 10:21

Máris raliautó készült a Hyundai Detroitban bemutatkozott kupéjából, a Velosterből. 500 lóerős motort kapott.

V8-as dízelre váltott a Peugeot 908

Auto2011.02.04, 09:26

Bemutatták a Peugeot 908-as versenyautó új generációját, amellyel a 2009-es Le Mans-i győzelmét ismételné meg idén a francia márka.

A sarkkörön tesztelik a Ford Fiesta WRC-t

Auto2011.01.20, 14:35

A Ford vadonatúj Fiesta RS WRC versenyautója a Finnország sarkköri részén tartott Lappföldi-ralin mutatkozik be január végén.

Versenyautó készült a Toyota iQ-ból

Auto2011.01.18, 11:14

Városi mininek született, de versenyautóként is beválhat a Toyota iQ. A Gazoo Racing és az MN Tuning a Tokiói Autószalonon mutatta be a Toyota apróságának legmérgesebb kivitelét.

Egy rendelésre épített Ferrarit lestek meg tesztelés közben

Auto2011.01.17, 15:34

Elkészült James Glickenhaus autógyűjtő legújabb egyedi Ferrarija, a versenyzésre szánt P4/5 Competizione, melyet Fabrizio Giovanardi, olasz autóversenyző már ki is próbált.

767 lóerős hibrid a Porschétól

Auto2011.01.10, 21:12

A 918 Spyder versenyváltozata, a 918 RSR Coupe hétfőn mutatkozott be a Detroiti Autószalonon. 563 lóerős V8-as szívómotorját két, egyenként 102 lóerős elektromotor segíti, így az összteljesítménye eléri a 767 lóerőt. Májusban már láthatjuk versenyezni.

Hét új Cadillac a láthatáron

Auto2011.01.07, 11:21

Hét új modellel bővítené kínálatát a Cadillac, új kategóriákban is megjelenne a GM luxusmárkája. Ugyancsak a márkához kapcsolódó hír, hogy Detroitban a jövő héten bemutatják a CTS-V Coupé versenyváltozatát.

270 lóerős kiadás a Renault Mégane RS-ből

Auto2010.12.09, 09:54

N-csoportos ralispecifikáció szerinti változatot készített a Renault a Mégane RS-ből, akár utcai verzió is lehet belőle.

Versenyváltozat a Ferrari 458 Italiából

Auto2010.12.02, 16:46

Bolognában, az autószalonon mutatták be az F430 Challenge-et váltó 458-ast. Az új versenyautó 2011-től indul majd az európai, amerikai, olasz, és ázsiai márkakupákon. Teljesítménye nem változott az utcai 458-ashoz képest, mégis sokkal gyorsabb.

GT4-es versenyautó az Audi TT-ből

Auto2010.11.29, 16:15

A sanghaji DTM-szezonzárón a TT alapjaira épített, GT4-es versenyautót mutatott be az Audi.

Aston Martin-versenyautó ABS-szel

Auto2010.11.26, 14:53

Felfrissült az Aston Martin Vantage GT4, érdekesség, hogy a versenyautó műszaki arzenáljában egy blokkolásgátló is megjelent az extrák között.

Túraautó lett az új Ford Focusból

Auto2010.11.19, 11:16

A Focusból készített versenyautó-tanulmányt leplezett le a Ford a Los Angeles-i Autószalonon.

Garantált jókedv - Skoda Fabia S2000 Evo 2

Auto2010.10.14, 12:34

Egy rövid kör erejéig beülhettünk Herczig Norbert raliversenyző Skoda Fabia S2000 Evo 2-es raliautójába, amelynek nagyjából annyi köze van az utcákon szaladgáló névrokonaihoz, mint egy sugárhajtású vadászgépnek a vitorlázórepülőhöz.

Bemutatkozik a TT RS versenyverziója

Archívum2010.10.13, 11:39

A német VLN-bajnokságra érdemes odafigyelni, a különböző gyártók ugyanis általában itt próbálják az új fejlesztésű versenyautóikat. Itt debütált nem is olyan régen az SLS AMG versenyverziója, de a jövő héten már a TT RS hosszútávú változata mutatkozik be.

Új raliautó a Fordtól és a Minitől

Auto2010.10.01, 16:25

A Citroën DS3 WRC mellett Párizsban a Ford és a Mini is bemutatta saját WRC modelljét, a Fiesta és a Countryman raliautó változatát.

Loeb új autója: Citroën DS3 WRC

Auto2010.09.30, 18:41

A rali-világbajnokság 2011-es szezonjában változni fognak a szabályok, aminek megfelelően a Citroën is kifejlesztette új versenyautóját. A DS3 WRC ugyan csak 1,6 literes motort kap, de a bevallott teljesítménye ennek is 300 lóerő.

300 lóerős sportváltozat a KTM X-Bow-ból

Auto2010.09.28, 10:49

Az osztrák KTM egy R elnevezésű sportváltozatot készít utcai versenyautójából, az X-Bow-ból .

Pehelykönnyű pályaautó Ducati-motorral

Auto2010.09.16, 09:45

A Spartan V 300 kilogrammjára 170 lóerős teljesítmény jut, a meghajtást 1200 köbcentis Ducati-motor biztosítja.

Versenyautó készült a Toyota Avensisből

Auto2010.09.13, 11:12

A brit túraautó-bajnokság (BTCC) utolsó futamán mutatja be a Toyota az Avensisből készült versenyautó-tanulmányt.

Féktelenül a versenypályán - Mazda MX-5 O.R.

Auto2010.09.21, 19:55

A Mazda elhozta Magyarországra a februári Open Race-en használt MX-5 versenyautót, amelyet kipróbálhattunk az Euro-ringen egy időméréses verseny keretei között. Már ez sem volt éppen unalmas időtöltés, mégis, legalább ilyen érdekes volt a második feladat, amikor a szériaautóval, fékezés nélkül kellett végigmenni a pályán - szintén időre.

Erősödött a Dakar-győztes VW Touareg

Auto2010.08.24, 12:11

A Volkswagen Motorsport bemutatta a 2011-es Dakar-ralira épített, harmadik generációs verseny-Touareget. Az új autó erősebb és áramvonalasabb elődjénél, ráadásul az utcai változatra is jobban hasonlít.

Videón a 900 lóerős Suzuki SX4

Archívum2010.08.11, 16:09

Idén is a Suzuki gyári versenyautója meg a Pikes Peak hegyi versenyt az Egyesült Államokban, a volánnál természetesen Nobuhiro "Monster" Tajima ült.

Privát F1-es versenyautó a Lotustól

Auto2010.08.10, 08:42

Exos Type 125 néven egyedi, F1-es jellegű versenyautót készített a Lotus. 25 darabot gyártanak belőle.

Elkészült a Ferrari 458 Italia versenyváltozata

Auto2010.07.15, 10:14

Hivatalos fotót és adatokat hozott nyilvánosságra a Ferrari az új 458 Challenge-ről.

Elkészült a legújabb BMW Art Car

Auto2010.06.08, 12:25

Harmincöt éve csinálták az elsőt, ez most a tizenhetedik. A BMW 1975-óta több neves művésszel festette meg autóit, az Art Carokat.  

Peugeot-legendák - kilinccsel előre

Auto2010.05.25, 11:43

Két évszázad alatt fémmegmunkáló-szerszámkészítő családi vállalkozásból Európa egyik legnagyobb autógyárává nőtte ki magát a Peugeot. A kétszázadik évfordulót méltó módon ünnepelték meg: a cég központjába, Sochaux-ba hívtak több mint száz újságírót, a múzeumból és a raktárakból pedig előhozták nekik az autógyártással töltött utóbbi majd száz év legendás Peugeot-modelljeit.

Elektromos Mini a nürburgringi 24 órás versenyen

Auto2010.05.14, 22:25

Egy hónapja már kipróbálták, mit tud pályán a Mini villanyautó, most pedig előfutó lesz a Nordschleifén.

Hülkenberg tesztelte a hibrid Porschét a Nürburgringen

Auto2010.04.28, 14:54

A Williams istálló Forma-1-es pilótája három kört mehetett a 20,8 kilométeres aszfaltcsíkon a hibrid 911-es versenyautóval. Elmondása szerint élvezte a körözést, és lenyűgözte, hogy milyen jól működik a KERS a pályaautóban.

200 lóerős dízel RCZ-vel indul a Nürburgringen a Peugeot

Auto2010.04.12, 10:55

A Peugeot RCZ kupé is ott lesz a nürburgringi 24 órás viadalon, mindkét induló autóba 200 lóerős, kétliteres dízelmotort szereltek.

Készül a 400 lóerős Volvo C30

Auto2010.04.07, 11:27

Performance Concept néven versenyautót fejleszt a C30-ból a Volvo túraautós csapata, a Polestar Performance.

Egyetemisták készítette Ford Focus RS a nürbugringi 24 órás versenyen

Archívum2010.03.26, 16:37

Idén május közepén rendezik meg a legendás Nürburgringen a 24 órás versenyt, ahol ismét elindul majd a BMW Team Hungary csapata. A verseny előtti felhajtás már elkezdődött, sorra jelentkeznek a neves, vagy éppen érdekes csapatoktól a nevezések. Ez utóbbira jó példa a kölni egyetem mérnöki csapata, akik egy a hallgatók által felkészített Ford Focus RS-sel fognak rajthoz állni.

Gazdagok játékszere: Mercedes-Benz SLS GT3 600 lóerővel

Auto2010.03.24, 10:26

Versenycélokra átépített SLS-t mutatott be a Mercedes házi tuningcége, az AMG. A FIA GT3 szabályai szerint átalakított sportautó állítólag 600 lóerős és bárki megveheti, akinek elég pénze és autóversenyzői ambíciója van.

Utcai változat készülhet az Audi R8 GT3-ból

Auto2010.03.17, 17:03

Bár az Audi R8 versenyváltozata csak tavaly debütált, már az első szezonjában megnyerte a nagy túraautók bajnokságát az európai FIA GT3 kategóriában. Az Audinál most a szériagyártású utcai változat piacra dobását fontolgatják.

Új duplaturbós V8-as mutatkozik be az S 63 AMG-ben

Auto2010.03.10, 17:26

Az eddig használt 6,2-es szívó benzines helyett kisebb lökettérfogatú dupla turbós motor fogja hajtani az S osztályos Mercedes-Benz AMG változatát. Stílusosan az 1971-es 300 SEL 6.8 AMG-re emlékeztető külsőbe csomagolták.

GT3-as versenyautó a BMW Z4-ből

Auto2010.03.08, 10:42

Bemutatta a Z4-ből készült GT3-as versenyautóját a BMW, a géptető alá az M3 motorját szerelték.

Herczig bemutatta új autóját

Auto2010.02.24, 19:05

A WRC-k kitiltásával az N-es és a Super2000-es autók csatázhatnak majd idén az abszolút magyar bajnoki címért. A tavalyi bajnok páros, Herczig Norbert és Baranyai László ezért egy kék-fehér-zöld fényezésű ©koda Fabia S2000-re cserélte a Subaru Impreza WRC-t. Csapatuk immár a ©koda Rally Team Hungaria névre hallgat, és az importőr támogatását is élvezi.

Hibrid versenyautót készített a Porsche

Auto2010.02.11, 13:06

Genfben mutatja be a Porsche a 911-ből készített, GT3-as hibrid versenyautóját. Forma-1-es technológiát alkalmaztak a németek.

Hulot úr hatására - Salmson VAL 3 GP (1923)

Archívum2010.02.06, 18:28

Milyen versenyautót tennének próbára szívesen? Régebbit, esetleg modern Formula-1-est, rali- vagy krosszgépet? Bármelyik jó választás lehet, de egy múlt század eleji túrakocsi is kihagyhatatlan élményt jelent.

Bemutatkozott a Honda NSX-alapú versenyautója

Auto2010.01.19, 13:39

Hivatalosan is leleplezték a Honda HSV-010 GT versenyautót, amely az NSX utódjának alapjaira épült.

Versenyautó a BMW Z4-ből

Auto2009.12.23, 11:25

Az M3-as motorjával hajtott Z4 GT3-al újabb ígéretes versenyautót készített privát versenycsapatok számára a BMW Motorsport. A roadsterrel nemsokára olyan GT3-as sorozatokon találkozhatunk, mint a FIA GT3 Európa Bajnokság, a Nemzetközi GT Open és az ADAC GT Masters.

Versenypályára megy az új Honda NSX

Auto2009.12.17, 12:11

Nem dobta az új NSX összes tervét kukába a Honda, versenypályákon jövőre feltűnhet egy új modell.

Előző
Következő