veronai buszbaleset

címke rss

Tizenkét év börtönbüntetésre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét

Archívum2020.06.19, 15:42

A Veronában történt 18 halálos áldozatot követelő buszbaleset ügyét tárgyalták Olaszországban. A vétkes sofőr tizenkét év letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon.

Veronai buszbaleset: 12 évre ítélték a sofőrt

Archívum2020.06.19, 23:48

A hosszan elhúzódó előkészítő tárgyalások után felgyorsultak az események a 2017-es, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset perében. A bíró bejelentette, hogy gyorsított eljárásban zárhatják le az elsőfokú tárgyalást az elsőrendű vádlott, a buszsofőr, V. János esetében. A koronavírus-járvány miatt nem működött a bíróság, de ma fél 10-kor megkezdődött a meghallgatás. A sofőrt 12 évre ítélték. Ügyvédei fellebbeznek a döntés ellen, ami Olaszországban nem jelenti automatikusan azt, hogy az ítélet nem jogerős és nem mennek a szabadlábon védekező V. Jánosért a rendőrök, hogy már a börtönben várja a másodfokú tárgyalást. Dönthett ...

Veronai busztragédia: majdnem minden károsult megegyezett a biztosítóval

Archívum2020.05.11, 13:11

Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak.

Pénzhez juthatnak a veronai buszbaleset áldozatainak családjai

Archívum2020.03.14, 21:21

Három évvel a szerencsétlenség után pénzhez juthatnak a veronai buszbalesetben meghalt fiatalok hozzátartozói. Több millió eurót kaphatnak a családok, miután megegyeztek a biztosítóval.

Veronai buszbaleset: már az ítéletet várják az áldozatok hozzátartozói

Archívum2020.02.21, 15:34

A hosszan elhúzódó előkészítő tárgyalások után január 24-én felgyorsultak az események a 2017-es, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset perében. A bíró bejelentette, hogy gyorsított eljárásban zárhatják le az elsőfokú tárgyalást a sofőr esetében. Már aznap felmerült, hogy helyben ítéletet mondhatnak, de Luciano Gorra ehelyett új tárgyalási napot hirdetett mára. Fél 9-kor kezdőtt a mai meghallgatás. Reggel még nem lehetett tudni, hogy a bíró döntött-e már V. János sorsáról, mindenesetre a szülők ítéletre számítottak. Dél körül viszont kiderült, hogy még nem fog ítéletet hirdetni Gorra, de nem kizárt, hogy a következő tárggyalási ...

Szorul a hurok a veronai buszbaleset sofőrje körül

Archívum2020.01.28, 19:41

A veronai buszbaleset pénteki, olaszországi tárgyalásán a bíró úgy döntött, hogy elfogadja a koronatanú vallomását, amiből egyértelműen kiderült, hogy V. János vezette a buszt. A baleset 3 éve történt, 17 gyerek és felnőtt halt meg – írja a Blikk.

Így szigorította a kormány a veronai busztragédia után a buszos osztálykirándulások feltételeit

Archívum2020.01.25, 11:24

Néhány héten belül ítélet születhet Olaszországban a veronai buszbaleset ügyében. A sofőr, V. János 7-12 év közti börtönre számíthat, ahogy arról helyszíni tudósításunkban beszámoltunk. A tragédiához az utazást lebonyolító cég és a sofőr hibáinak sorozata vezetett. A baleset óta a kormány (egészen pontosan a minisztérium, az Emmi) rendelettel, a parlament pedig a Fidesz kezdeményezésre törvénnyel szigorította az osztálykirándulások feltételeit, hogy többé ne történhessen ehhez hasonló halálos tragédia. 

A veronai busztragédia helyszínére mennek az áldozatok családtagjai

Archívum2020.01.24, 20:48

Amióta elkezdődött a per, a mai tárgyalási napra jött el a legtöbb hozzátartozó. Volt olyan halálos áldozat, akinek a nagymamája is megjelent a teremben. Márton Lászlót, aki a kisfiát vesztette el, felkavarta a mai tárgyalás azért, mert január 24-e túl közel van a négy nappal ezelőtti három éves évfordulóhoz. Ennek ellenére sikerként könyvelte el, hogy hamarosan ítélet születhet az ügyben, bár szerinte a 12 év, amennyit legfeljebb kaphat a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset elsőrendű vádlottja, V. János, nagyon kevés. Azt mondja, az sem lenne elég vigasz, ha életfogytiglant kaphatna a buszsofőr. Az áldozatok hozzátarttozói ...

Veronai buszbaleset: ez történt az új tárgyalási napon - helyszíni videó

Archívum2020.01.24, 16:46

Legalább hat évvel rövidebb büntetésre számíthat V. János, a buszsofőr, aki a veronai busztragédia idején a magyar diákok buszát vezette, mint amit a vádirat alapján kaphatott volna. Ez derült ki a per veronai tárgyalásán pénteken. Az is eldőlt, hogy a tárgyalás már nem tart sokáig, heteken belül ítélet lehet. A tárgyalásról Veronából Kovács Noémi tudósít.

Magyar diákok veronai buszbalesete: legfeljebb 12 évet kaphat a sofőr

Archívum2020.01.24, 16:24

Három évvel ezelőtt történt a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset, amelyben hónapokig tartott a nyomozás. 2018 októberében kezdődött az ügyben érintett vádlottak pere. Tavaly ősszel még csak az előkészítő ülésen voltak túl, most mindenki arra számít, hogy végre elkezdődhet az érdemi tárgyalás, mert eddig beváltak a védelem trükkjei, amelyben az időt húzták. Ezzel ugyanis el lehet érni, hogy az ügy elévüljön, mire a felelősök megbüntetésére kerülne a sor, vagy jelentős enyhítő körülmény legyen az idő múlása. Ezzel a veronai buszt vezető sofőr, az egyetlen magyar vádlott, megúszhatná legalább egy enyhe büntetéssel. Eközbben ...

Keresztekkel emlékeztek a veronai buszbaleset áldozataira

Archívum2020.01.15, 18:56

A veronai buszbaleset áldozatainak szülei demonstrációt szerveztek a buszos túrát szervező cég székhelye előtt. A Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói három éve indultak el a kirándulásra – írja a Bors.

Veronai busztragédia: 3 év után fizethet a biztosító a családoknak

Archívum2020.01.09, 08:44

3 év után végre most fizetne a biztosító a veronai buszbaleset károsultjainak.

Veronai buszbaleset: kiderült, melyik sofőr vezetett a baleset pillanatában

Archívum2019.12.31, 09:25

A Nemzeti Nyomozó Irodánál tett tanúvallomásában egy koronatanú elmondta, hogy nem a balesetben meghalt sofőr vezette a buszt, hanem a másik magyar sofőr. A tanú a tragédia pillanatában a sofőrülés mögött ült.

Veronai busztragédia: kereszteket állítottak az életben maradt sofőr háza elé

Archívum2019.12.27, 07:54

Közel három éve, 2017. január 20-án tizenheten haltak meg, amikor a Szinyei Merse Pál Gimnázium által szervezett sítáborból hazavezető úton a gyerekeket és hozzátartozóikat szállító busz egy hídpillérbe csapódott az olasz autópályán Verona közelében. Azóta a több gyereket is megmentő tornatanár, Vígh György is meghalt. Két hozzátartozó most azzal a szándékkal helyezett el kereszteket a sofőr háza előtt, hogy neki se legyen könnyebb a karácsonya, mint a gyászoló családoknak. 

Így búcsúzott a felesége a veronai buszbaleset napokban elhunyt hős tanárától

Archívum2019.10.18, 14:38

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, a veronai buszbaleset hős tanára a keddi napon elhunyt. Vígh György több gyermeket is kimentett a lángoló buszból, saját gyermekeit azonban nem tudta megmenteni. A gyász felemésztette. 

Elhunyta a veronai buszbaleset hős tanára, Vígh György, aki több gyereket is kimentett a tűzből

Archívum2019.10.17, 06:31

66 éves korában hunyt el Vígh György, az a testnevelés tanár, aki több gyereket is kimentett az égő buszból veronában.

Meghalt a veronai buszbaleset hős tanára

Archívum2019.10.17, 07:19

Meghalt Vígh György, az a testnevelő tanár, aki a veronai buszbalesetkor több gyereket is megmentett, de a saját gyerekeit már nem tudta kimenteni a lángok közül - írja a Ripost.

Egy olasz szervezet segíti a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit

Archívum2019.09.21, 10:12

Vannak olyan olaszok, akik hasonló tragédiát éltek át az olasz autópályák egyikén, mint a két évvel ezelőtti veronai buszbalesetben meghalt gyerekek rokonai. Ők vesznek részt abban a szervezetben, amit az autópálya-áldozatok megsegítéséért hoztak létre. Márton László és Szendrei Endre szerint, ha ők nincsenek, régen elvesztek volna az olaszországi jog útvesztőiben.

Veronai magyar busztragédia: a szülők szerint ők már életfogytiglant kaptak

Archívum2019.09.20, 19:34

Egy év telt el azóta, hogy elkezdődött a veronai buszbaleset pere az olasz város bíróságán, de még mindig csak ott tartanak, hogy a különböző beadványokkal ismerkednek a felek. Az, hogy ennyi ideig húzódik a per előkészítési időszaka, Olaszországban bevett ügyvédi trükknek számít. Ezzel ugyanis el lehet érni, hogy az ügy elévüljön, mire a felelősök megbüntetésére kerülne a sor, vagy jelentős enyhítő körülmény legyen az idő múlása. Így elképzelhető, hogy a veronai buszt vezető sofőr, az egyetlen magyar vádlott, megússza legalább egy enyhe büntetéssel. Eközben az áldozatok hozzátartozóinak minden nappal nehezebb, hiszen minden egyes ttárgyalás ...

Kiemelten kezelhetik Olaszországban a veronai buszbaleset ügyét

Archívum2019.09.20, 16:51

Márciusban fordulat történt a veronai buszbaleset perében az olaszországi tárgyaláson. A bíró elfogadta azt az ügyészi indítványt, amelyben több szervezettel, illetve az őket képviselőkkel bővítik azok körét, akiket meg akarnak hallgatni. Tavasszal váratlanul megjelent a biztosítótársaság ügyvédje a tárgyaláson, és az is kiderült, hogy az ügyész miért nem foglalkozott a 2017. január 20-i, 17 halálos áldozatot követelő tragédiában érintett busztársaság vezetőjével. A szülők győzelemként értékelték a fordulatot. Az Origo információi szerint az olasz ügyészség most nem találja azokat a dokumentumokat, amelyek V. János betegségéről szóllnak. ...

Veronai buszbaleset: megszüntették a nyomozást a busztársaság ellen

Archívum2019.06.28, 12:01

A busztársaság felelősségét illetően lezárták a nyomozást: nem találtak olyan műszaki hibát a járműnél, amely szerepet játszhatott volna a tragédia bekövetkeztében. 

Fordulat a veronai buszbaleset perében, új vádlottak is lehetnek

Archívum2019.03.01, 18:08

Fordulat történt a veronai buszbaleset perében az olaszországi tárgyaláson. A bíró ugyanis elfogadta azt az ügyészi indítványt, amelyben több szervezettel, illetve az őket képviselő emberekkel bővítik azok körét, akiket meg akarnak hallgatni a veronai városi bíróságon. Ma váratlanul megjelent a biztosítótársaság ügyvédje, és az is kiderült, hogy az ügyész miért nem foglalkozott a 2017. január 20-i, 17 halálos áldozatot követelő tragédiában érintett busztársaság vezetőjével. A tárgyaláson megjelent szülők győzelemként értékelik a fordulatot.

Veronai buszbaleset: délben folytatódik a per a veronai bíróságon

Archívum2019.03.01, 11:03

Délben folytatódik a két évvel ezelőtti, 17 halálos áldozatot követelő buszbaleset pere a veronai városi bíróságon. Eddig még nem jelent meg a tárgyalóteremben az ügy elsőrendű vádlottja, pedig az áldozatok rokonainak egy része szeretne a szemébe nézni a buszt vezető V. Jánosnak. Hamarosan kiderül, ma megtehetik-e. A helyszínről tudósítunk. 

Megható esten emlékeztek a veronai buszbaleset áldozataira

Archívum2019.02.01, 08:20

Január 31-én rendezték a veronai buszbaleset áldozatainak emlékestjét az Újpesti Rendezvénytéren. Az estnek Bornai Tibor zeneszerző-dalszövegíró volt a házigazdája, aki több saját szerzeménye mellett  az áldozatok emlékére írt dalát is bemutatta. Ezt a fellépők közösen énekeltek el. Hauser Adrienne zongoraművész, Sudár Gyöngyvér operaénekes és Karinthy Vera mellett a Waldorf Diákkórus is színpadra lépett.

Alvászavarral kezelték a veronai buszbaleset sofőrjét a tragédiakor

Archívum2019.01.05, 08:48

Lassan két éve történt a veronai buszbaleset. Nemrégiben kiderült, hogy a busz sofőrje, V. János kezelés alatt árt a tragédiakor. Így a nyomozóknak azt is meg kellett vizsgálniuk, hogy orvosai esetleg követtek-e el valamilyen mulasztást. 

Veronai buszbaleset: új szakértőket kérne fel a szülők egy része

Archívum2019.01.04, 20:19

Több kérdésre is szeretnének még választ kapni a szülők, beleértve azt is, hogyan kapott lángra a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz két évvel ezelőtt, és köze lehetett-e a tragédiához annak, hogy a buszban volt egy illegális pót-üzemanyagtartály. Úgy vélik, ha egy szakértő tisztázná ezeket, újabb gyanúsítottja is lehet még a magyar nyomozásnak. December közepén ugyanis foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával már kihallgattak egy embert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai.

Veronai buszbaleset: a sofőr orvosa az első gyanúsított

Archívum2019.01.04, 17:34

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával hallgattak ki egy embert a veronai buszbaleset ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai december közepén. A Ripost megírta, hogy a sofőr háziorvosáról, D. Antalról van szó, aki panasszal élt a gyanúsítás ellen. Szabadlábon védekezhet.

Veronai buszbaleset: a magyar nyomozóknak is van gyanúsítottja

Archívum2019.01.03, 15:45

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával hallgattak ki valakit a veronai buszbaleset ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai még december közepén. Az információt megerősítették az Origónak a rendőrök. Azt nem tudni, kiről van szó, de az biztos, hogy a kihallgatás után nem vették őrizetbe. 

Veronai buszbaleset: a magyar nyomozásnak is van gyanúsítottja

Archívum2019.01.03, 10:50

Két évvel ezelőtt történt a tragikus veronai buszbaleset, de a magyar hatóságoknak eddig nem volt gyanúsítottjuk. A legfrissebb információk szerint azonban ez megváltozott. 

Veronai buszbaleset: európai elfogatóparancsot is kiadhatnak a sofőr ellen

Archívum2018.11.24, 15:13

A tavalyi, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset perének első napján nem jelent meg az olasz tárgyalóteremben az elsőrendű vádlott, a buszt vezető V. János. Azóta sem állt a szülők elé. Mindössze egy levelet küldött az iskolának, amelyben bocsánatot kér. A szülők egyértelműen kimondták, hogy ez nekik nem elég, ők szeretnének szembenézi a férfivel. Attól tartanak, egyáltalán nem akar részt venni saját perének tárgyalásán. Az Origónak nyilatkozó Dr. Antal Kadosa ügyvéd szerint nem jó taktika, ha egy vádlott nem jelenik meg a vádlottak padján. Azt mondja, ha valaki végighallgatja a perbeszédeket, tud rájuk reagálni, megérthheti, ...

A veronai buszbaleset sofőrje új ügyvédet fogadott

Archívum2018.11.17, 12:45

A gyászoló családtagok csütörtök délután felkeresték a veronai buszbaleset sofőrjének házát. Hosszú ideig csengettek, kopogtattak, ám nem nyitott ajtót. A bujkáló sofőr új ügyvédet is fogadott. 

Továbbra is elérhetetlen a veronai buszbaleset sofőrje

Archívum2018.11.16, 12:42

Becsengettek, kopogtak, aztán mikor nem nyitott ajtót, üzenetet hagytak a veronai tragédiában elhunytak rokonai, annak a férfinak a házánál, aki a buszt vezette. A sofőr most sem akart válaszolni kérdéseikre – írja a Bors.

Veronai buszbaleset: levélben nyilvánította ki részvétét a sofőr

Archívum2018.11.08, 10:56

A veronai buszbalesetben sokan életüket vesztették, a busz egyik sofőrje azonban habár súlyos sérüléseket szenvedett, túlélte a szerencsétlenséget. V. János több mint egy évvel a szörnyűség után levelet írt az iskola igazgatójának. 

Veronai tragédia: bocsánatot kért a halálbusz sofőrje

Archívum2018.11.08, 10:19

V. János sajnálja, de ezt nem a szülőknek mondta, akiknek továbbra sem mer a szemükbe nézni. Mindössze egy szűkszavú levelet juttatott el a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójához, amelyben részvétet nyilvánít az elhunytak miatt. Emellett az igazgató belátására bízta, hogy eljuttatja-e a hozzátartozókhoz – számolt be csütörtöki számában a Bors.

Veronai buszbaleset: Veronában lehetett a buszsofőr a tárgyalás előtt

Archívum2018.11.06, 11:54

Október 31-én kezdődött Veronában a 17 halálos áldozatot követelő tavaly januári buszbaleset pere, amelyben a gimnazisták buszát vezető V. János az elsőszámú gyanúsított, és még 5 olasz autópálya-mérnök ül a vádlottak padján. A magyar férfi nem jelent meg a tárgyalásán, annak ellenére, hogy az Origo információi szerint 2 nappal a tárgyalás előtt Veronában volt. Azóta a Bors felkereste a Békéscsabán élő férfit, hogy megkérdezze, miért nem áll az áldozatok hozzátartozói és az olasz bíró elé.

Veronai buszbaleset: a sofőr a hivatalos idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson

Archívum2018.11.06, 10:47

A tavaly januárban történt veronai buszbaleset ügye még nem zárult le, zajlik a per, amelyen a sofőr nem jelent meg.

Veronai buszbaleset: Nem múlik az áldozatok szüleinek fájdalma

Archívum2018.11.06, 11:38

Elkezdődött a veronai buszbaleset pere a veronai városi bíróságon, amelyen több áldozat szülei is megjelentek, a 17 ember halálával vádolt buszsofőr viszont nem jött el. Így V. Jánost nem tudtuk megkérdezni arról, mi történt a végzetes éjszakán, a szülők viszont adtak interjút az Origo helyszíni tudósítójának. Még mindig elevenen fáj nekik szeretteik elvesztése, dühösek a sofőrre, és közben elszántan küzdenek azért, hogy a felelősök megkapják azt, ami nekik jár.

A szülők szerint akadályozza a bírósági ügyet a veronai baleset buszsofőrje

Archívum2018.10.19, 13:33

Hamarosan kezdődik a veronai buszbalesettel kapcsolatos per és az elhunyt gyermekek szülei attól tartanak, az egyik vádlott, a busz sofőrje nem fog elmenni a tárgyalásra.

Meg kell előzni a veronaihoz hasonló baleseteket

Archívum2018.07.20, 08:41

A parlamentnek benyújtott büntetőtörvénykönyv-módosítás célja a veronai buszbalesethez hasonló esetek megelőzése – mondta Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A magyar hatóságok is nyomoznak a veronai busztragédia miatt

Archívum2018.07.09, 21:41

A veronai buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai kirándulásokat, és azonnal szigorította a jogszabályokat - közölte a Belügyminisztérium.

Veronai buszbaleset: el sem indulhatott volna a busz

Archívum2018.07.09, 11:53

A legújabb vizsgálatok szerint több szabálytalanság miatt el sem indulhatott volna a magyar iskolásokat szállító busz, ami szörnyű baleset után kigyulladt Verona mellett tavaly januárban. A tragédiában 17-en haltak meg, többségül diák. Több áldozat hozzátartozója feljelentést akar tenni – tudta meg a Blikk.

Veronai buszbaleset: Súlyos büntetésre számíthat a sofőr

Archívum2018.05.28, 11:38

Októberben bíróság elé állnak a másfél évvel ezelőtti veronai buszbaleset felelősei, öt autópálya-mérnök és a busz életben maradt magyar sofőrje, V. János. 

Vádemelés a veronai busztragédia ügyében

Archívum2018.05.25, 10:05

Vádat emelt hat gyanúsított, köztük a magyar buszvezető ellen a veronai államügyész a tavalyi busztragédia ügyében, az olasz város bíróságán a per október elején kezdődik - írja a pénteki Magyar Idők két helyi hírportálra, a TG-re és a Pantheonra hivatkozva.

Drágább lesz a családok és a nyugdíjasok buszos utazása

Archívum2018.04.17, 12:07

Többek között a veronai tragédiára hivatkozva a biztosítók drasztikusan emelik az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díját. Ezt a vállalkozások át fogják hárítani az utazókra - írja a Napi.hu az NiT Hungary fuvarozói érdekvédelmi szervezet jelzése alapján.

Elmeorvoshoz küldte a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit a biztosító társaság

Archívum2018.02.23, 18:47

Egy éve történt az a veronai buszbeleset, melyben a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói közül tizenheten meghaltak, huszonhatan pedig megsérültek. A hozzátartozók kártérítésével foglalkozó biztosító társaság elmeorvoshoz küldte az áldozatok hozzátartozóit, akik kellemetlen kérdéseket tettek fel. 

Kitüntetést kapott a veronai buszbaleset hős tanára

Archívum2018.02.08, 17:33

A Testnevelési Egyetem (TE) csütörtöki szenátusi ülésének elején átvette a TF Hőse-díjat Vígh György testnevelőtanár, aki több ember életét mentette meg a veronai busztragédiában.

Emlékhelyet avattak a tavalyi buszbaleset áldozatainak emlékére Veronában

Archívum2018.01.27, 21:25

"Szívünk, lelkünk örökre itt maradt, ahonnan a mi angyalaink felemelkedtek a magasba" - mondta a tavaly január 20-i buszbalesetben elhunyt Simonffy Botond édesanyja az áldozatok emlékére emelt emlékmű felavatásán az olaszországi San Martino Buon Albergo ifjúsági parkjában szombaton.

Misével emlékeztek a veronai buszbaleset évfordulójára Olaszországban

Archívum2018.01.20, 16:23

A veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton, a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

Nincsenek válaszok a veronai tragédiára

Archívum2018.01.20, 07:25

Március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárást - írta a Magyar Nemzet szombaton az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott információk alapján.

Előző
Következő