veronai buszbaleset
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olasz buszbaleset
- buszbaleset
- magyar diákok buszbalesete
- Verona
- sofőr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ferencváros-Újpest hokimeccs a veronai buszbaleset áldozatai családjainak megsegítésére
A veronai buszbalesetben elhunytak, illetve megsérültek családjának támogatására ajánlja fel a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapata az egymás elleni csütörtöki bajnoki mérkőzésük jegybevételét.
Veronai buszbaleset: pénteken hozhatják haza a holttesteket
Legkésőbb pénteken hazaszállíthatják a veronai buszbaleset halálos áldozatainak holttestét. Lapértesülések szerint az egyik Olaszországban kezelt súlyos sérült a busz magyar sofőrje, aki vélhetően a baleset idején vezette a járművet. A Honvédkórház orvos igazgatója szerint a hét közepén dőlhet el, szükségük lesz-e bőrátültetésre az ott fekvő sérülteknek.
Befejeződött a veronai buszbaleset halálos áldozatainak azonosítása
Az olasz rendőrség bejelentette hétfőn, hogy befejeződött a január 20-án éjjel Verona közelében egy magyar busszal történt baleset összes halálos áldozatának azonosítása a DNS-ük alapján.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Levél a veronai buszbalesetben elhunyt fiatalok nevében
Január 20-án éjfél körül tragikus buszbaleset történt az olaszországi Verona és Velence között. Egy franciaországi sítáborból hazafelé tartó magyar diákokkal és tanárokkal teli busz az autópályahíd pillérének csapódott és kigyulladt. Tizenhatan vesztették életüket. A történtek az egész országot megrázták, egyik olvasónk az alábbi nyílt levélben próbálta kiírni magából a gondolatait, érzéseit.
Hazaengedik a Honvédkórházból a veronai buszbaleset két sérültjét
A veronai buszbaleset Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten valószínűleg már hétfő délután elhagyhatják az intézményt - közölte a Honvédkórház orvosigazgatója.
Hazamehet a kórházból az olasz buszbaleset két sérültje
A veronai buszbaleset Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten valószínűleg már hétfő délután elhagyhatják az intézményt – közölte a Honvédkórház orvos igazgatója.
Veronai buszbaleset: az autópálya hiányossága okozhatta a katasztrófát?
A borzalmas buszbalesetben 16 ember vesztette életét, a tragédiát mindössze egy szimpla szalagkorlát próbálta megakadályozni. Lehet, hogy ez is szerepet játszhatott abban, hogy ilyen szörnyű végkimenetelű lett a baleset.
- címkék:
- autópálya
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai buszbaleset: Az áldozatok és sérültek azonosítása még nem zárult le
Az áldozatok és a veronai kórházban ápolt súlyos sérültek azonosítása még nem zárult le - értesült az MTI pénteken. A balesetben elhunyt 16 áldozat, valamint a veronai Brogo Trento kórházban kezelt két súlyos sérült pontos azonosítása még folyamatban van. A családtagoktól vett DNS-minták vizsgálata egy milánói laboratóriumban zajlik, és előreláthatóan jövő héten zárul le. Ezt követően az olasz hatóságok engedélyezhetik az áldozatok hazaszállítását
Megrázó videót tett közzé a veronai buszbalesetről az olasz rendőrség
A baleset helyszínén lévő felüljáró kamerája rögzítette, ahogy kigyulladt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és kísérőiket szállító autóbusz. A videofelvételt az olasz rendőrség közzétette a honlapján – írja az MTI.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Nem tudták elkezdeni a veronai buszbaleset túlélőinek terápiáját
Az InfoRádiónak adott interjút a Magyar Pszichológiai Társaság katasztrófapszichológiai szekciójának társelnöke, Komlósi Annamária. A szakember arról beszélt, egyelőre nem tudják elkezdeni a veronai buszbaleset túlélő diákjainak pszichoterápiáját, ugyanis még sokkhatás alatt állnak.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Orvosi vizsgálaton vettek részt az út előtt a veronai busz sofőrjei
Ahogy a veronai buszbaleset egyik sofőrjének felesége, úgy a másik sofőr családja is bízik abban, a férfi a két még nem azonosított sérült egyike, tehát életben van. A DNS-vizsgálat eredményére azonban még várni kell. V. János sógornője arról beszélt, az út előtt mindkét sofőr orvosi vizsgálaton volt, hozzátette, kizártnak tartja, hogy a férfi elaludt a volánnál.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai buszbaleset: "Ez a járat nem a férjemé volt"
Barátja kérésére ugrott be a buszt vezetni Zoltán, a veronai baleset egyik sofőrje, nyilatkozta megtörten felsége. A család abban reménykedik, a férfi életben van: a DNS-vizsgálat eredményére várnak.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
A HM tájékoztatott a veronai buszbaleset sérültjeinek állapotáról
A veronai buszbaleset Honvédkórházban ápolt négy súlyos sérültjének állapota stabil - tudatta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Stabil a veronai buszbaleset sérültjeinek állapota
Stabil a veronai buszbaleset Honvédkórházban ápolt négy súlyos sérültjének állapota - tudatta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai buszbaleset: Már jövő héten kárelőleget fizet a biztosító a károsultaknak
Valószínűleg már a jövő héten jelentősebb összegű kárelőleget fizet a veronai buszbaleset károsultjainak a Groupama Biztosító. A károsultak több mint felével felvette a kapcsolatot a társaság, akikkel az első adategyeztetés és kárigényfelmérés is megkezdődött - mondta a biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Olasz buszbaleset: napokon belül kárelőleget fizet a biztosító
Lehetőség szerint a jövő héten jelentősebb összegű kárelőleget fizet a veronai buszbaleset károsultjainak a Groupama Biztosító. A károsultak több mint felével felvette a kapcsolatot a társaság, az első adategyeztetés és kárigényfelmérés is megkezdődött – mondta a biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója. A társaság korábban jelezte, hogy ők kezelik a balesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Groupama
- Címkefelhő »
Rokonaik sem láthatják a veronai buszbaleset két súlyos sérültjét
Közvetlen hozzátartozóik sem mehetnek be a két súlyos sérülthöz, akik még mindig válságos állapotban fekszenek a veronai kórházban. A közvetlen azonosítás helyett DNS-minta segítségével azonosítják majd őket.
Közleményt adott ki a Szinyei Merse Pál Gimnázum a sajtónak
Az intézmény közleményben kéri a sajtó munkatársait, hogy ne készítsenek interjút a balesetben érintettekkel, tanulókkal, gyászoló családtagokkal, tanárokkal.
Kulcsár Edina a busztragédia helyszínéről: "Ott jöttünk el mellette"
Kulcsár Edina és párja, Csuti síelni voltak Franciaországban, de hozzájuk is eljutott a veronai tragédia híre. Visszaútjuk során sajnos közelről is látták a buszbaleset helyszínét, ott haladtak el mellette.
Ferenc pápát is megrázta a magyar diákok buszbalesete
Ferenc pápa együttérzését fejezte ki az olaszországi Verona közelében péntek éjszaka történt baleset minden érintettjének, az áldozatok családtagjainak és a sérülteknek. A részvéttáviratot a pápa nevében Pietro Parolin bíboros-államtitkár juttatta el Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek.
Megszólalt Czakó Tibor, a Veronában balesetet szenvedett busz társaságának vezetője
A tragikus veronai buszbalesetben 16 ember vesztette életét. A busztársaság vezetője eddig nem tudott megszólalni, de most egy sajtóközleményben válaszol a kérdésekre. Először is részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és leszögezte, kifogástalan állapotban indult útnak a busz.
Veronai buszbaleset: jövő hétre tolódhat az áldozatok azonosítása
A veronai buszbaleset 16 áldozatának azonosítása valószínűleg nem fog a hétvégére befejeződni. Megnehezíti az eljárást a tűz miatti roncsolódás, így valószínűleg csak jövő hétre tudják lezárni az azonosítást.
Lehet, hogy sosem derül ki, hogyan történt a veronai buszbaleset
A veronai buszbaleset helyszínén a magyar rendőrök nem látták annak nyomát, hogy defektet kapott volna a jármű – mondta Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője az M1-en.
A Groupama elindította a kárrendezést a veronai buszbaleset miatt
A Groupama Biztosító kezeli a veronai balesetben érintett busz biztosítási szerződéseit, a társaság az érintett családok részére a lehető legrövidebb időn belül kíván segítséget nyújtani – közölte a biztosító.
Veronai buszbaleset: olasz szervezet kínál segítséget a magyaroknak
A közúti áldozatok és rokonaik olaszországi szövetsége különbizottságot állított fel, hogy szakértői, jogi és anyagi segítséget nyújtson a veronai autóbuszbalesettúlélőinek és az áldozatok családjainak.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Pénzt gyűjtenek az interneten veronai tragédia hős tornatanárának
Az interneten gyűjtenek pénzt az olasz buszbaleset hős tornatanárának, Vígh Györgynek. A férfi több gyereket is kimentett a lángoló buszból, de saját gyermekeit sajnos elveszítette a tragédiában.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Levélben vesz búcsút a veronai tragédiában elhunyt lányától László
A Facebookon búcsúzik a veronai buszbalesetben elhunyt lányától, Flórától, Krizsány László nemzetközi sakknagymester. A gyászoló édesapa ugyanitt köszöni meg a rengeteg részvétnyilvánítást, valamit azt, hogy barátai, ismerősei, és egy egész ország osztoznak fájdalmában. Arról ír, talán icipici könnyebbséget jelent, ha leír, felidéz egy emlékképet. A szívszorító posztot a megszületése pillanata óta osztják a gyászolók: nem túlzás azt írni, mindenki együttérez az édesapával, és természetesen minden érintettel.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Köszönetét nyilvánította ki Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója köszönetnyilvánító levelet írt a kollégáinak, és mindenkinek, aki segédkezett a tragédiánál.
Veronai buszbaleset: a biztosítók már elindították kárrendezést
A biztosítótársaságok már a hét végén felvették a kapcsolatot a tragikus veronai buszbalesetben érintettekkel, a magyar hatóságokkal, és elindították a kárrendezési folyamatot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége honlapján.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Lassú defekt okozhatta a veronai tragédiát
Egy közlekedési mérnök, úgy tűnik, rájött a baleset lehetséges okára.
Szívszorító levelet írt barátja Simonffy Botondnak, a veronai buszbaleset egyik áldozatának
A tragikus veronai buszbalesetben 16 ember vesztette életét, tehetséges fiatalok és felnőttek. Országszerte és a határokon túl is megemlékeztek az áldozatokról. Egyikük a 16 éves futsaljátékos volt. Edzője és volt tanára nyilatkozott a fiatalról: igazi példakép volt. Legjobb barátja is ezt írta búcsúlevelében.
Így indulhat ma el egy magyar busz külföldre
Utánanéztünk, milyen előírások vonatkoznak a távolsági buszokra, hány órát vezethetnek a sofőrök, milyen berendezések felelnek az utasok biztonságáért, és mennyivel tud többet egy új Setra a balesetet szenvedett, sokat futott példánynál.
Mély érzelmeket hozott felszínre a veronai busztragédia
Széles körben megrázta az embereket a veronai busztragédia. Az elmúlt napokban munkatársaink többször tapasztalták, hogy olyanok is elcsukló hangon, könnyeikkel küszködve beszélnek a történtekről, akikről a közvélekedés azt tartja, hogy rengetegszer voltak már nehéz, szívszorító helyzetben.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai tragédia: "a diákok többször arra riadtak, hogy a busz rázkódik"
Elsőként érkeztek a veronai buszbaleset helyszínére az ott élő magyarok, és segítettek, amiben tudtak, amiben lehetett. Egy húsz éve Veronában élő nő, Krisztina mesélt a baleset utáni első órákról.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai tragédia: így mesélt egy anya a hős tornatanárról
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, mindkét gyermekét elveszítette a hős a tornatanár, aki többször is visszament, hogy kimentse diákjait az égő buszból. Most egy anyuka további részleteket mesélt.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Beszorult az ülésbe, de végül kijutott az égő buszból ez a 15 éves fiú
Együtt sírtak ma a többiekkel az iskolában, ezt mondta az RTL Híradónak Benedek, egy 15 éves fiú, aki túlélte a veronai tragédiát. Azt mondta, beszorult az ülésbe, de végül kijutott az égő buszból. Sokan viszont már az ütközés pillanatában meghaltak.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai tragédia: Szívszorító beszámolót adott egy anyuka - Videó!
Pataki Ágnes korábban már nyilatkozott az RTL Híradónak, akkor telefonon. Ő az az édesanya, akinek 15 és 17 éves lánya is a buszon volt, mindketten túlélték a szerencsétlenséget. Most kamera elé állt.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai tragédia: Hogyan lehet mindezt túlélni?
A péntek éjszakai, tragikus olaszországi baleset megrendítette az egész országot. A Magyar Református Szeretetszolgálat azonnal felajánlotta segítségét, így a tragédia valamennyi érintettjének rendelkezésére áll a Szolgálat krízisintervenciós lelkigondozói csoportja.
Máris eltávolítják a mécseseket a Szinyei-gimnáziumtól?
Hétfő délután a Főgáz az MTI-nek megerősítette, hogy gázszivárgást észleltek a fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnáziumnál, a péntek éjjel Veronánál balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolájánál.
Veronai tragédia: "Felriadhatnak, hangokat hallhatnak, személyiségük is torzulhat a diákoknak"
Szörnyű tragédia rázta meg az országot, amikor egy sítáborból hazafelé tartó busz balesetet szenvedett; 16 magyar diák vesztette életét, többen pedig megsérültek. A fájdalom szavakba nem önthető, a mai napra nemzeti gyásznapot hirdettek.
Veronai tragédia: Szerdára fejezhetik be az áldozatok azonosítását
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, nem sokkal dél után megérkezett a negyedik súlyos sérült is a Honvédkórházba. Közben kiderült, kik vezették a tragikus balesetet szenvedő autóbuszt, és most azt is megtudtuk, mikorra fejezhetik be leghamarabb az áldozatatok azonosítását.
Személyesen fejezte ki részvétét Orbán Viktor
Áder János és Orbán Viktor a Kossuth Lajos téren személyesen fejezte ki részvétét a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjainak és oktatóinak.
Megérkezett Veronából a tragikus buszbaleset negyedik sérültje
Ahogy arról Győrfi Pál reggel tájékoztatott, hazaszállították a negyedik súlyos sérültet is Veronából. Nem sokkal dél után landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a buszbaleset súlyos sérültjét szállító repülőgép.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Veronai tragédia: ezek a sofőrök vezették a buszt
Békéscsabai sofőrök vezették azt a buszt, amelyik péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett.
- címkék:
- sofőr
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Ma hazaszállítják a buszbaleset egyik válságos állapotú sérültjét
A veronai buszbaleset három válságos sérültje tartózkodik még Olaszországban, egyiküket hétfőn Magyarországra szállítják, a repülőgép délelőtt indult Ferihegyre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén.
- címkék:
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Hosszú Katinka: "Szörnyű tragédia a magyar diákokat szállító busz olaszországi balesete..."
Az úszónőt is megdöbbentették a történtek, Instagram-oldalán nyilatkozott. A sztárok közül korábban Liptai Claudia, Majka, Rubint Réka és Geszti Péter szavait idéztük.
Szakértő a buszbalesetről: Hosszú munka a trauma feldolgozása
A krízisintervenciós szaktanácsadó szerint fel lehet dolgozni a hétvégi veronai buszbaleset okozta traumát, de ehhez időre és szakember segítségére van szükség.
- címkék:
- gyász
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Győrfi Pál: Délre itthon lehet a veronai tragédia negyedik sérültje
"Ma várják a veronai buszbaleset negyedik sérültjét a Honvédkórházba" – számolt be a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Három másik súlyos sérültet tegnap óta már Magyarországon ápolnak.
A barátait megmentő fiú apja: A döccenés után felcsaptak a lángok
Mint ismeretes, szombatra virradó éjszaka 16-an vesztették életüket, és több mint húszan sérültek meg a franciaországi sítáborból hazafelé tartó buszon. A járművön összesen 56-an tartózkodtak, hat utas súlyos sérülést szenvedett, közülük három már Magyarországon gyógyul, egy pedig a délelőtti órákban érkezik haza repülővel.
- címkék:
- baleset
- veronai buszbaleset
- Címkefelhő »
Ma nemzeti gyásznap a buszbaleset áldozatainak emlékére
Ma nemzeti gyásznap van Magyarországon, a veronai buszbaleset halálos áldozatainak emlékére: reggel az államfő, a miniszterelnök és a házelnök jelenlétében a Kossuth téren felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót, és gyászlobogót helyeznek ki a középületekre. Az egészségügyi államtitkár szerint folyamatosan érkeznek hírek Veronából, a sérültek állapotáról. Kiderült, hogy az áldozatok közt van a BVSC egyik fiatal labdarúgója is. Ma megérkezik a negyedik súlyos sérült is Budapestre, a Honvédkórházba. A tragédia feldolgozása hosszú, nehéz folyamat lesz: a túlélők még nem fogják fel, hogy a barátaik meghaltak - derül ki ...