verekedés

címke rss

Sörösüveggel, ököllel, vascsővel is verte áldozatát egy törökszentmiklósi férfi

Öt évre hosszabbította egy törökszentmiklósi férfi börtönbüntetését a Szegedi Ítélőtábla. A férfi kis híján megölte az áldozatát, amikor egy szórakozóhelyen részegen megverte, összerugdosta és vascsővel rátámadt.

Leütötte a másik csapat játékosát egy 16 éves barcsi focista

Itthon2019.04.08, 11:31

Egy alacsonyabb osztályú meccsen a két csapat egy-egy játékosa lökdösni kezdték egymást. Ezt látva a 16 éves fiú métereket rohant, aztán amikor odaért, ököllel, tisztaerővel arcon ütötte a másik csapat játékosát. A megütött fiú a földre esett, az orrából ömlött a vér. Azonnal kórházba vitték, ahol kiderült, hogy eltört az orra.

Más gyerekeket bántottam, mert nem voltak úgy elcseszve, mint én!

She2019.04.03, 14:53

Nagyon hülyén fog hangzani, de én is voltam bandatag. Bandatag és bandavezér is, attól függően, hogy éppen mennyire demonstráltam a hatalmamat. Merthogy a tízes éveim elején nemcsak a menstruáció meg a fiúk kötöttek le, hanem az is, hogy erősítsem a státuszom az osztályban.

Elítélték azt a férfit, aki egy pesti plázában megütött egy gyereket

Itthon2019.04.02, 15:43

A férfi a mozgólépcsőről lelépve pofonvágta a kisfiút. Minden ok nélkül ütött.

Meg akarta védeni a nőt, súlyos testi sértés lett a vége

Itthon2019.03.30, 19:02

A rendőrségre tegnap éjjel jelentették be, hogy a XI. kerületben, egy Karinthy Frigyes úti söröző előtt megvertek egy fiatal férfit, aki életveszélyesen megsérült. A járőrök még a helyszínen elfogták a 29 éves budapesti bántalmazót.

Belekapaszkodott ellenfele motorjába, aztán be is húzott neki egyet - videó

Sport2019.03.26, 09:27

Bátran nevezhetjük párját ritkítónak, ami egy Costa-Rica-i Superbike-futamon történt, ahol nem a megszokott módon végződött az, hogy az egyik motoros megpróbálta kiszorítani a pályáról a másikat.

Kiütötte a játékvezetőt, örökre eltiltották a focistát

Sport2019.03.25, 19:51

Örökre eltiltotta a szervezett keretek közötti futballtól az angol szövetség (FA) azt a kapust, aki egy angliai amatőr mérkőzésen egy, a csapata ellen megítélt büntető után leütötte a játékvezetőt.

Betörte egy férfi arc- és orrcsontját egy szórakozóhely előtt

Itthon2019.03.24, 10:55

Egy férfi március 14-én egy győri szórakozóhely bejárata előtt vitatkozni kezdett egy másik férfivel, majd többször is arcon ütötte. A megvert férfinek eltört az arc- és orrcsontja.

Berki Krisztián egy plázában verekedett

Life.hu2019.03.24, 08:07

Berki Krisztiánt egyszer sikerült úgy felbosszantani, hogy egy bevásárlóközpontban balhézott össze fiatalokkal. Erről a realitysztár maga beszélt a vasárnap esti #Bochkor című műsorban.

Kisebb botrány előzte meg a szlovák-magyar meccset

Sport2019.03.21, 20:36

Alapvetően békés volt a hangulat Nagyszombatban a szlovák-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés helyszínén, de egy kisebb összetűzés így is akadt a vendég és a hazai szurkolók között.

Brutális verekedés a Ryanair egyik járatán - videó

[origo] utazás2019.03.18, 10:42

Véres verekedés volt egy európai repülőjáraton szombaton. Egy részeg férfi kezdett el kötekedni egy nővel, akit később a barátja megvédett. Mindkét férfit őrizetbe vette a helyi rendőrség.

Életveszélyesen megsebesült egy jászladányi tinédzser

Itthon2019.03.15, 14:55

Kórházba került az a fiú, akit ismerőse sebesített meg egy veszekedés során Jászladányon. Elfogták a támadót.

Ököllel támadtak egy diákra egy hajdúhadházi iskolában

Itthon2019.03.14, 15:54

Az áldozatnak az volt a bűne, hogy levágta az egyik kiskorú ismerőse haját, de a frizura nem tetszett a testvéreinek, ezért másnap megverték az iskolában, óra közben.

Nagy Ervin a nyílt utcán vert össze egy férfit: egy édesanya és annak gyermeke védelmében tette

Life.hu2019.03.14, 13:06

Egy édesanya és annak gyermeke védelme érdekében a nyílt utcán vert össze egy férfit hazánk színésze, Nagy Ervin.

Durván megvertek egy német üzletembert a bulinegyedben

Itthon2019.03.13, 10:20

Brutálisan megvertek egy topmenedzsert a hétvégén a bulinegyedben. A férfinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy műteni kellett, a rendőrség nyomoz.

A barátnőjét meg tudta verni tatabányán, de a nő védelmére kelő férfiakat már nem

Itthon2019.03.07, 11:19

Egy férfi előbb az élettársát verte meg a nyílt utcán, aztán azokra is rátámadt, akik megpróbálták megvédeni az asszonyt. Ez utóbbi kapcsolatban finoman fogalmazva sem járt nagy sikerrel.

Katalin hercegné és Meghan Markle hasonmásai eljátszották, hogyan verekszenek a hercegnék

Life.hu2019.03.05, 13:47

Alison Jackson fotós megörökítette a két hercegnő cicaharcát: szerinte így verekszik Katalin és Meghan a palotában. 

Nyílt utcán rúgta fejbe ismerősét egy kecskeméti férfi

Itthon2019.03.01, 16:21

Egy kecskeméti férfi egy korábbi vita miatt brutálisan megverte az egyik ismerősét idén januárban. 

Sapkája miatt támadt rá a 81 éves nyugdíjasra egy New Jersey-i fiatal

Nagyvilág2019.02.28, 14:50

A 19 éves férfi egy New Jersey-i szupermarketben támadt rá a 81 éves nyugdíjasra, mert az egy Tegyük újra naggyá Amerikát feliratú sapkát viselt.

Elfogták az egyik férfit, aki verekedett a Kertész utcában

Itthon2019.02.28, 16:01

A 34 éves Horváth Mihály Alfonz és a 32 éves Sz. Tamás Krisztián volt az a két férfi, akik február 22-én, hajnalban több embert is brutálisan megvertek a VI. kerületi Kertész utcában. A rendőrök Sz. Tamás Krisztiánt már elfogták, a társát továbbra is keresik.

Ez a két férfi vert meg több embert a Kertész utcában

Itthon2019.02.28, 12:59

A 34 éves Horváth Mihály Alfonz és a 32 éves Szita Tamás Krisztián volt az a két férfi, akik február 22-én, hajnalban több embert is brutálisan megvertek a VI. kerületi Kertész utcában. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásukhoz.

Két férfi brutális verekedést rendezett a Kertész utcában

Life.hu2019.02.27, 14:37

Több embert is péppé vert két férfi február 21-én este a Kertész utcában, a Vittula nevű szórakozóhely környékén – állítják a szemtanúk. Úgy tudni, volt, akinek a fogát is kiverték, a verekedést minden ok nélkül kezdeményezték.

Ököllel ütötte tanárnőjét egy diák Hajdúböszörményben

Itthon2019.02.27, 15:45

Egy 17 éves fiú megzavarta az egyik osztály sorakozóját egy hajdúböszörményi gyógypedagógiai intézményben. Az egyik tanárnő rászólt, mire a diák megütötte és a földre rántotta.

Kampósbotjával verte meg szobatársát egy zalakomári férfi

Itthon2019.02.27, 11:01

Többször is megütötte botjával szobatársát egy zalakomári férfi, súlyos sérüléseket okozva ezzel. A rendőrsgé eljárást indított az agresszív nyugdíjas ellen. 

Szabó Győző rosszfiút alakít az Alvilág című sorozatban

Life.hu2019.02.26, 18:29

Szabó Győző egy verőlegényt alakít az Alvilág című sorozatban.

Egymásnak esett két nő és egy férfi a Derelye-fesztiválon

Itthon2019.02.25, 11:24

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és két nő ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt.

Egyetlen ütéssel majdnem megölte főbérlőjét, mert az rászólt

Itthon2019.02.22, 20:44

A férfi az élettársával együtt 2015 nyarától bérelt egy lakást a XXII. kerületben. A lakás tulajdonosa és felesége is ott éltek, a két lakórészt egy kerítés választotta el. A bérleti szerződés szerint a férfi és az élettársa nem léphettek be a tulajdonos-lakrészébe. A bérlő mégis megtette, aztán meg is verte a tulajdonost.

Egyetlen ütéssel majdnem megölt egy férfit Szegeden

Itthon2019.02.19, 11:05

Mindössze szét akarta választani barátját és annak ismerősét, amikor azok verekedni kezdett. De rosszkor volt rossz helyen, amikor ugyanis közbelépett, egy óriási erejű ütést kapott, amitől a földre esett, és beverte a fejét. Életveszélyes állapotban kellett kórházba vinni.

Megrendelhette a saját megverését a sorozatsztár, Jussie Smollett

Life.hu2019.02.18, 13:55

Jussie Smollett, az Empire című sorozat sztárja azt állította január 29-én, hogy megtámadták Chicagóban, a támadói pedig rasszista és homofób sértéseket vágtak a fejéhez. A nyomozás most új irányt vett, felmerült a gyanú, hogy a színész saját maga rendelte a verőembereket. 

A támadókat megtalálták a rendőrök, az áldozatot nem

Itthon2019.02.13, 14:39

Rablás gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy 18 éves hodászi férfi és 17 éves társa ellen.

Folytatódik a pere azoknak, akik 100 társa előtt vertek meg egy hatvani diáklányt

Life.hu2019.02.12, 14:09

Egy kiskorú diáklányt 30 méteren keresztül rángattak, fejét betonoszlopba verték, majd haját is megtépték Hatvanban. Száz társa nézte végig a megalázást és bántalmazást. Hétfőn a térfigyelőkamera felvételeinek megtekintésével folytatódott a per.

Tíz év után végre kibékült Christian Bale és az édesanyja

Life.hu2019.02.12, 12:37

Tíz évig volt haragban Christian Bale és édesanyja egy elfajult családi vita miatt, de úgy tűnik, azóta rendeződött a viszonyuk. 

Brutálisan megverte ismerősét egy tatabányai férfi

Itthon2019.02.11, 09:40

Egy férfi a vértesszőlősi Baromállás dűlőben megverte az ismerősét, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

Story Gála 2019: ÉNB Joe balhés énjéről vallott - Videó

Life.hu2019.02.11, 09:12

ÉNB Joe egykor balhés életet élt, de ma már csak az edzőteremben bokszol. Az RTL Klub sztárja a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak a Story Gálán vallott a régi utcai verekedésekről és arról, mennyire hálás a csatornájának, amiért megváltoztatta az életét.

Ütötte, ahol érte a nőt az aszalói asszony, azt hitte, vele csalja a férje

Itthon2019.02.05, 20:24

Az aszalói asszony az utcán esett neki a másik nőnek. A feleség többször megütötte és meg is fejelte az áldozatot.

Két nőt vert meg egy turai férfi

Itthon2019.02.05, 16:31

Egy turai étteremben szólalkozott össze két társaság február 2-án, és ezt követően egy 26 éves férfi megvert egy nőt és annak anyját.

Porszívócsővel és ékszíjjal ütötték egymást a nagyatádi árusok

Itthon2019.02.05, 15:37

Két piaci árus vitatkozni kezdett, majd össze is verekedett Nagyatádon. A két férfi porszívócsővel és ékszíjjal verte egymást.

Bordatöréssel zárult az értelmiségi szópárbaj

Nagyvilág2019.01.31, 07:37

Egy bírósági döntés értelmében Rand Paul kentuckyi republikánus szenátornak 580 ezer dolláros kártérítést kell kapnia a szomszédjától, aki megtámadta és eltörte a politikus bordáit.

A fején taposott, rugdosta és ököllel ütötte, majd rádobta a biciklijét

Itthon2019.01.30, 16:05

Bosszút akart állni a barátnőjét korábban zaklató és bántalmazó férfin, de végül nagyon elvetette a súlykot. A nő barátja az utcán lépett oda a részeg férfihez, először csak összeveszett vele, majd ököllel ütötte, megrugdosta és a fejét is megtaposta. Egy szolgálaton kívüli rendőr fékezte meg az agresszív támadót. 

Ez is ritka: megvert áldozatot keres a rendőrség

Itthon2019.01.29, 15:36

A szegedi Mars téren lévő szórakozóhelyen lévő dohányzásra kijelölt részen január 20-án 7 órakor történt a támadás. Ketten rátámadtak egy férfira.

Egy kanadai férfi halálra vert egy görögöt Budapesten

Itthon2019.01.25, 17:43

A 25 éves kanadai és az 56 éves görög férfi egy hostelben szálltak meg Budapesten. Az egyik este összevesztek és verekedni kezdtek.

Majdnem halálra verte fiatal barátját ünneplés közben

Itthon2019.01.23, 10:45

A marihuána világnapján rendezett házibulit egy társaság tavaly áprilisban. Ezt persze kábítószerrel ünnepelték, füves cigarettát szívtak Sándorfalva külterületén, azután bementek egyikük házába, ahol inni kezdték. Ott történt a verés. 

Csaknem egymásnak esett az Exatlon Hungary két játékosa

Life.hu2019.01.13, 09:14

Csaknem egymásnak esett az Exatlon Hungary két játékosa.

Verekedő diáklányok miatt nyomoz a kassai rendőrség - videó

Nagyvilág2019.01.08, 17:17

A közösségi oldalakon hétfőn felbukkant, diáklányok "vérre menő titkos küzdelmeiről" készült  videofelvételek miatt nyomozást indított a kassai rendőrség - számolt be a Szlovák Távirati Iroda (TASR).

Négyen verekedtek össze karácsonykor Szentgálon

Itthon2018.12.27, 15:32

December 25-én délután Szentgálon, egy vendéglátó egység előtt négy férfi összeveszett, majd össze is verekedtek. Egyikük megsérült a verekedésben.

Félholtra vertek egy férfit Debrecenben

Itthon2018.12.27, 15:07

A két férfi Debrecenben, egy szórakozóhelyen veszett össze, majd később az egyik úgy megütötte a másikat, hogy az elesett, beverte a fejét a betonba, és életveszélyesen megsérült.

Mokka best of: Kulcsár Edina és édesanyja elárulta, verekedtek a buszon – videó

Life.hu2018.12.26, 09:50

Kulcsár Edina és édesanyja májusban elárulták a Mokkában, hogy összeverekedtek egymással a buszon.

Mikulások verekedtek össze Ukrajnában – videó

Nagyvilág2018.12.19, 20:32

Két Mikulás verekedett össze az ukrajnai Odesszában, mert az egyik átment a másik területére.

Pincérnőt vert meg egy férfi, aki a vendégeket sem kímélte

Nagyvilág2018.12.18, 14:46

Egy büntetett előélető férfi megverte egy kávézó dolgozóját és vendégeit az ukrajnai Királyházán. 

Fejbe rúgott egy vásárlót, majd elsétált a boltból

Itthon2018.12.17, 11:21

Összevitatkozott, lökdösődött, majd fejbe rúgott egy vásárlót egy ismeretlen férfi. A rendőrség a lakosság segítségét kéri - az ismeretlen elkövetőről a rendőrség honlapján található több fotó.

Előző
Következő