Vereckei Ákos

címke rss

Pekingi menü csütörtökre: talán az öttusázóknak sikerül

Archívum2008.08.21, 15:39

A férfi öttusázók szerezhetik meg az első magyar aranyérmet csütörtökön a pekingi nyári olimpián, bő három nappal a játékok befejezése előtt. Ezen a napon 23 számban avatnak bajnokot, a kajak-kenusok közben döntőkért versenyeznek.

Pekingi menü: már nem hibázhatnak a női kézisek és vízilabdások

Archívum2008.08.19, 14:30

Kedden 21 számban osztanak érmeket, de magyar szempontból távolról sem csupán ezek érdekesek, elvégre a női vízilabdások elődöntőt, a kézisek negyeddöntőt játszanak. A diszkoszvetés fináléjában Fazekas Róbert érdekelt, kajak-kenusaink döntőkért lapátolnak, és lehet akár egy ökölvívóérmünk is.

Újabb három magyar kajakos egység jutott döntőbe

Archívum2008.08.19, 13:04

A kajak egyesek 500 m-es versenyében érdekelt Vereckei Ákos a csütörtöki középfutamban folytathatja szereplését a pekingi olimpián. A magyar lapátforgató első lett előfutamában, ahonnan azonban nem lehetett egyből a döntőbe jutni. Vajda Attila 500-on középfutamra kényszerül a kenu egyesek versenyében, Kovács Katalin viszont egyéniben és Janics Natasával párban is bejutott a szombati döntőbe, csakúgy, mint a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakkettős.

Horváth hű maradna kajakhagyományaihoz

Archívum2008.04.30, 15:09

Horváth Gábor az 1000 méteres négyes kajakozás mestere. Eddigi három olimpiáján tagja volt ennek az egységnek, s 1996-os debütálása alkalmával ezüst-, míg a következő két ötkarikás játékon az aranyérmet szerezte meg. Ezen felül még három világbajnoki címmel is büszkélkedhet, mindháromszor négyes hajóban ért fel a csúcsra (200 m: 2001, 1000 m: 1999 és 2006). Az idei céljait sem adja alább, Pekingben is hű akar lenni a hagyományaihoz, a Vereckei Ákossal, Kökény Rolanddal és a két év kihagyás után visszatérő Storcz Botonddal alkotott négyessel harcba száll az olimpiai kiküldetésért.

Bakó elégedett, Storcz feljövőben

Archívum2008.01.31, 10:57

A napokban érkezett haza az egyaránt olimpiai bajnok Vereckei Ákost, Horváth Gábort és az újra munkába álló Storcz Botondot is soraiban tudó, Bakó Zoltán edzette 7 fős kajakoscsapat Ausztriából. Sári Nándor csapatához hasonlóan a másik rutinos versenyzőkből álló férfi különítmény is a remek fizikai alapokat adó két hetes sífutó táborral folytatta a felkészülést.

Vereckei norvégokkal és delfinekkel versenyez

Archívum2007.11.22, 16:01

Három hétig Floridában készül Vereckei Ákos, a Domino-Honvéd kétszeres olimpiai bajnok kajakosa - a környezetében tudományos alapokon készülő norvégokkal és mérsékelten barátságos delfinekkel. Vereckei már korábban is edzőtáborozott az ezer méteren olimpiai és világbajnok Eirik Veraas Larsennel, ám most új edzője, a korábbi norvég szövetségi kapitány Bakó Zoltán közbenjárása is jól jött.

Vereckei kiharcolta a vb-részvételt 500 méteren

Archívum2007.07.13, 21:02

Vereckei Ákos nyerte a kajak egyesek 500 méteres versenyét a Szegeden zajló kajak-kenu pótválogatón, így a két héttel ezelőtti Eb-hez hasonlóan ő képviselheti Magyarországot ebben a számban a Duisburgban augusztus 9. és 12. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Három kajakos férfi, egy eset

Archívum2007.07.12, 18:52

Pénteken három másik futam (K-4 és C-4 500 m, C-4 1000 m) mellett a K-1 500 méteres olimpiai számban kerül sor válogató versenyre Szegeden. Az augusztusi vb-n más-más számban már egyaránt tagja a világbajnokságon szereplő kajak-kenu válogatottnak Vereckei Ákos, Boros Gergely és Benkő Zoltán, ám mindhárman arra vágynak, hogy a kajakosok király kategóriájában is ők indulhassanak.

500 méteren sincs Eb-döntő kajak-kenusaink nélkül

Archívum2007.06.29, 19:26

Az 1000 méterhez hasonlóan a vasárnapi 500 m-es döntőkben is mind a kilenc számban lesz magyar induló a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, ugyanis Vajda Attila (C-1), Vereckei Ákos (K-1) és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K-2) is sikerrel vette a pénteki középfutamot a rövidebbik távon.

Vajda és Vereckei pótvizsgázik a kajak-kenu-Eb-n

Archívum2007.06.28, 22:16

Ezer méteren nyolc, 500-on pedig hat magyar egység jutott be közvetlenül a szombati, illetve vasárnapi döntőbe a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelynek első napján a két táv előfutamait rendezték. 

Kovács lehajrázta Benedeket, Janics feladta

Archívum2007.06.09, 19:12

Kovács Katalin, illetve Vereckei Ákos sikerét hozta a K-1-esek 500 m-es versenye a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, így ebben a számban ők képviselhetik Magyarországot a június 28-án kezdődő spanyolországi Eb-n. C-1-ben Vajda Attila nyert, s ezzel ő is kvalifikálta magát a kontinensviadalra.

Győzelemre tör az új aranynégyes

Archívum2007.05.17, 21:00

Pénteken korántsem hétköznapi előzmények után már a sporté a főszerep: kezdődik az év legrangosabb hazai kajak-kenu viadala, a Mol Világkupa. Már az első napon döntőkre kerül sor, az 1000 méteres futamokban érdekelt a világbajnoki címvédő Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor férfi kajak négyes. Az aranykvartett tagjai közül a K-1 500 méteren is régi hírneve visszaszerzésére készülő Vereckeit kérdeztük.

Kovács legyőzte Janicsot 500 méteren

Archívum2007.05.12, 19:14

Kovács Katalin legyőzte Janics Natasát K-1 500 méteren a szegedi kajak-kenu Raab Karcher-kupán, a jövő heti, ugyanitt sorra kerülő Mol Világkupa válogatóján. A férfiak hasonló számában a favorit Vereckei Ákos diadalmaskodott, míg a kenu egyesek versenyét szoros csatában Sáfrán Mátyás nyerte.

Vereckei és Benkő azonos célokért evez

Archívum2007.05.10, 14:35

Vereckei Ákos és Benkő Zoltán a férfi kajakos szakág két meghatározó egyes kajakosa. Benkő tavaly megtörte Vereckei majd egy évtizedig tartó egyeduralmát, így utóbbinak a Raab Karcher-kupáért kiírt hét végi válogatón a Mol Világkupa-indulásért is meg kell küzdenie. Benkő a tavalyi teljesítménye folytán biztos Vk-részvevő, ezért ezúttal csak sprintszámokban indul, ám május végéig eldől, hogy a K-1 500 méteres királykategóriában ki képviselheti hazánkat a világversenyeken.

Vereckei és Benkő azonos célokért evez

Archívum2007.05.10, 14:31

Vereckei Ákos és Benkő Zoltán a férfi kajakos szakág két meghatározó egyes kajakosa. Benkő tavaly megtörte Vereckei majd egy évtizedig tartó egyeduralmát, így utóbbinak a Raab Karcher-kupáért kiírt hét végi válogatón a Mol Világkupa-indulásért is meg kell küzdenie. Benkő a tavalyi teljesítménye folytán biztos Vk-részvevő, ezért ezúttal csak sprintszámokban indul, ám május végéig eldől, hogy a K-1 500 méteres királykategóriában ki képviselheti hazánkat a világversenyeken.

Vereckei számára idén is Benkő a mérce

Archívum2007.03.28, 12:55

Miközben a Kovács Katalin, Janics Natasa, Paksy Tímea és Benedek Dalma fémjelezte női kajakválogatott már e héttől Dunavarsányban készül, a férfi kajakosok még a hét végéig Dél-Afrikában, illetve Ausztráliában edzőtáboroznak. Ami távolról is nyilvánvaló: Vereckei Ákos és Benkő Zoltán az idén késhegyre menő küzdelmet vív majd az egyesbéli indulásért.

Nyeregbe szálltak Séra kajak-kenusai

Archívum2006.12.18, 11:05

Télvíz idején nehéz soruk van a kajak-kenu sportág képviselőinek, hiszen ez idő tájt vízre szállás helyett a kemény és sokszor monoton téli alapozó edzések kapnak nagy hangsúlyt, ami általában futást, kondicionálást, úszást, és néha tanmedencét is jelent. Ezt a monotonitást próbálja megtörni Séra Miklós edző - többek közt keze alatt dolgozik Vereckei Ákos, Horváth Gábor, Beé István, Boros Gergely és Bozsik Gábor is - aki a fent említett edzéseket már évek óta jégkoronggal, valamint az utóbbi években spinninggel is színesíti.

Horváth Gábor Pekingig kajakozhat

Archívum2006.08.30, 13:46

Horváth Gábor a tökéletes katona. Pontosabban honvéd (lévén a Domino-Honvéd versenyzője), és azt is hozzáfűzhetjük: ő a tökéletes kajakos. Három olimpián szerzett érmet (Atlanta: ezüst, Sydney és Athén: egyaránt arany), és úgy tetszik, a szegedi siker után is hű marad jó szokásához, és esküszik a négyes számra. Továbbra is négyesben akar versenyezni, és megkísérli a lehetetlent, vagyis azt, hogy a negyedik olimpiáján is érmet nyerjen a férfi csapathajóval. Kétség kívül ő minden idők legkiválóbb magyar négyes versenyzője, ám ne feledkezzünk meg társairól sem: Vereckei Ákos, Kökény Roland és Gyökös Lajos szintén csak e számban versenyyzett ...

Kolonicséknak bevált a kamikaze-taktika

Archívum2006.08.28, 19:48

A magyar kajak-kenu válogatott berkein belül nem kell nagyítóval keresni a maximalistákat, elég, ha csak Kovács Katalinra vagy éppen Vereckei Ákosra gondolunk. Mégis van valaki, aki lassan már két évtizede a szűk elit tagja: a kenus Kolonics György a szegedi vébén is mindent kiadott magából, s Kozmann Györggyel karöltve 14. világbajnoki aranyérmét gyűjtötte be.

Benkő Zoltán Vereckeiék nyomába eredne

Archívum2006.08.14, 20:32

Hogy Csapó Géza (1973, 1975), Borhi Zsombor (1994), Storcz Botond (1997) és Vereckei Ákos (1998, 1999, 2001) után lesz-e ismét világbajnoka Magyarországnak férfi K-1 500 méteren, az kiderül a csütörtökön kezdődő szegedi kajak-kenu-vb-n: Benkő Zoltán, a táv újdonsült Európa-bajnoka mindenesetre reménykedik.

Benkő nem bánkódna a kajakarany miatt

Archívum2006.08.07, 12:18

Benkő Zoltán az idei esztendőben robbant be a köztudatba, hiszen a 23 éves fiatalember a kajakegyes válogatói során Vereckei Ákost utasította háta mögé, míg a racice-i Európa-bajnokságon előbb 1000 méteren ezüstérmet nyert, hogy aztán másnap már az 500 méteren az aranynak örülhessen. A kajakos táborban csak Biónak becézett versenyzőtől először nevének születéséről faggattuk.

Vereckei izgalmas versenyben nyerne aranyat

Archívum2006.08.02, 15:59

A kétszeres olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok Vereckei Ákos a kajaknégyes tagjaként készül a szegedi világbajnokság 1000 méteres számára.  Amikor a bajnokot elértük, éppen pihenőidejét töltötte két tréning között.

Benkő legyőzte Vereckeit, Bozsik is utazó

Archívum2006.06.30, 23:16

A szegedi Maty-éren péntek délelőtt megrendezték a férfi K-1 500 méter, valamint a C-2 200 méter pótválogatóját, amelyen a Győri VSE kajakosa, Benkő Zoltán, illetve a BSE-ESMA kenusa, Bozsik Attila vívta ki az indulási jogot a július 6-án kezdődő racicei Európa-bajnokságra, illetve az augusztus 17-én rajtoló szegedi világbajnokságra.

Vereckei visszavágott Benkőnek

Archívum2006.06.25, 19:34

A három egyes kivételével 500 méteren minden számban azok az egységek győztek a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokságon, egyben a július 6-án kezdődő racicei Európa-bajnokság és az augusztus 17-én kezdődő szegedi vb második válogatóján, mint egy hónappal ezelőtt, a szolnoki első szelektáló viadalon.

Elitklub tizenhárom pekingi éremesélyesnek

Archívum2006.05.30, 15:32

Az öttusázó Balogh Gábor, a kézilabdázó Görbicz Anita, a kajakozó Kovács Katalin és Vereckei Ákos, a vízilabdázó Szécsi Zoltán, valamint az atléta Zsivoczky Attila lett a Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatójának számító E.ON Hungária Zrt. reklámarca. Az energiaszolgáltató cég további hét sportoló felkészülését segíti a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra.

Benkő legyőzte Vereckeit 1000 méteren

Archívum2006.05.23, 09:01

Szombat délután az 1000 m-es finálékkal folytatódott a T-Mobile-kupa, a kajakosok és kenusok idei első Eb- és vb-válogatóversenye Szolnokon: k-1-ben a férfiaknál Benkő Zoltán, a nőknél pedig Fazekas Krisztina győzött, párosban a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, illetve az olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa duó diadalmaskodott, míg a kenusoknál Vajda Attila, valamint a Kolonics György, Kozmann György kettős nyert.

Kucsera legyőzte Vereckeit az idénynyitón

Archívum2006.05.08, 16:30

A tavaly párosban világbajnoki aranyérmes Kucsera Gábor k-1-ben legyőzte Vereckei Ákost a Raab Karcher Kupáért kiírt szolnoki kajak-kenu idénynyitón, amelynek első napján az 1000 m-es küzdelmeket bonyolították le.

Vereckei Ákos megnősül

Archívum2005.09.29, 19:58

A kétszeres olimpiai bajnok férfi kajaknégyesből utolsóként Vereckei Ákos is kimondja a boldogító igent szíve választottjának. Horváth Gábor tavaly Las Vegas-ban fogadott örök hűséget párjának, míg Storcz Botond és Kammerer Zoltán már korábban családot alapított.

Verhetetlen a Kovács, Janics kajakkettős

Archívum2006.04.24, 14:30

Hat arany-, hét ezüst és két bronzéremmel zárta a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amelyben a Kovács Katalin, Janics Natasa páros k-2-ben mindhárom távon kontinenselső lett.

Eddig minden magyar döntős a kajak-kenu Eb-n

Archívum2005.07.29, 17:37

Pénteken délelőtt izgalmas küzdelmekkel, az 1000 méteres középdöntőkkel kezdődött a poznani Eb második napja, majd délután az 500 méteres középfutamokra került sor, ahol mind a négy magyar versenyzőnek, Benkő Zoltánnak, Vereckei Ákosnak és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor párosnak is sikerült a finálé kiharcolása.

Együtt marad az olimpiai bajnok kajaknégyes

Archívum2006.04.24, 14:32

A hétvégi szegedi válogatóversenyen nyújtott teljesítmények alapján Angyal Zoltán szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a tavaly Athénben címét megvédő férfi kajaknégyes - Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor - változatlan összeállításban képviselheti a magyar színeket 1000 méteren a júliusi, poznani Európa-bajnokságon és az augusztusi, zágrábi világbajnokságon.

Vereckei nem fért fel a dobogóra Poznanban

Archívum2005.05.15, 16:01

A szombati, 500 m-en szerzett második helye után a vasárnapi 1000 m-es döntőben a negyedik, a 200 m-es fináléban pedig a hetedik helyen végzett Vereckei Ákos a poznani kajak-kenu Világkupa-versenyen.

Vereckei második lett Poznanban

Archívum2005.05.14, 12:59

Vereckei Ákos a kanadai Adam van Koeverdem mögött második lett a poznani kajak-kenu Világkupa k-1 500 méteres számában.

Vereckei és Kammerer a jégen

Archívum2005.02.14, 19:11

A városligeti műjégpályán szombaton és vasárnap nyolcvan csapat részvételével rendezik meg a Lipton-kupa amatőr jégkorongtornát. A vasárnap 17 órakor kezdődő gálán jégre lép Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos olimpiai bajnok kajakos, Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, s a Vasas férfi pólósai is hokiütőt ragadnak.

Sári helyett Séra lett Vereckei kajakedzője

Archívum2004.12.08, 12:47

Vereckei Ákos, a honi kajak-kenu sport kiemelkedő alakja a jövőben nem Sári Nándorral, hanem Séra Miklóssal készül fel a hazai és nemzetközi versenyekre. A változás azonban reményei szerint nem érinti majd a kétszeres ötkarikás bajnok négyes tagjainak további közös munkáját - ezt maga a klasszis kajakos jelentette be szerdán, sajtótájékoztató keretében.

Két aranyat nyertek a kajakos lányok

Archívum2004.08.28, 19:27

Egyesben Janics Natasa, kettesben a Kovács Katalin, Janics Natasa páros nyerte nagy fölénnyel a női kajakverseny 500 méteres döntőjét az athéni olimpián! Vereckei Ákos és a  címvédőként indult Kammerer Zoltán, Storcz Botond kajakkettes az ötödik, kenuban Joób Márton és a Kozmann György, Kolonics György duó a hetedik helyen végzett.

Olimpiai bajnok lett a férfi kajaknégyes

Archívum2004.08.27, 14:19

A Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kvartett szerezte a magyar küldöttség újabb olimpiai aranyérmét, miután a kajak négyesek 1000 méteres távján egy hajóhosszal győzték le riválisaikra. Előzetesen biztos aranyérmesnek számított, végül "csak" második lett a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összetételű magyar kajak négyes, amely 500 méteren vereséget szenvedett a német egységtől. Kenu egyesben Vajda Attila bravúrbronzot szerzett, harmadik lett a Kozmann György, Kolonics György kenupáros is.

Vereckei még itthon készül

Archívum2004.08.14, 08:23

Hiába került sor péntek este az athéni olimpia megnyitójára, a kajakosok és kenusok számára csupán másfél hét múlva "kezdődnek" az ötkarikás játékok. Vereckei Ákos, a Honvéd-Domino olimpiai bajnok kajakosa egyáltalán nem bánja, hogy addig kimarad az olimpiai forgatagból.

Ismét magyar aranyeső a kajak-kenu Eb-n

Archívum2004.05.24, 12:33

A magyar válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtva összesen öt arany- és egy ezüstérmet nyert a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnap délelőtti 500 m-es döntői során, ezenkívül további két olimpiai kvótát harcolt ki. A 200 m-es délutáni finálékban egy arany-, három ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek be a mieink, így összesen - minden idők egyik legjobb teljesítményét nyújtva - tíz arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel zárták a kontinensviadalt, amelyen emellett három további olimpiai kvótát is kiharcoltak.

Másfél milliárdos támogatás az olimpiára

Archívum2004.05.22, 14:04

Másfél milliárd forint szétosztásáról döntött a Magyar Olimpiai Bizottság a január 31-i, pénteki ülésén, amelyen a szervezet harminchét olimpiai sportág (és szövetség) számára rendszerezte a rendelkezésre álló összeget. Az eredményesség alapján 461 millió, szakmai alaptámogatásként 179 millió, központi edzőtáborok és létesítmények igénybevételére 200 millió, olimpiai műhelytámogatásként 150 millió, a kvalifikációs versenyeken történő szereplésre 250 millió forintot kaptak a szakszövetségek.

Vereckei: Félhetnek tőlem az ellenfelek

Archívum2004.04.14, 18:43

Ettől a héttől a kajak-kenu válogatott valamennyi tagja Magyarországon készül az első válogatóversenyre (2004. május 1-2. Szolnok), valamint az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára. A férfi kajakosok - így az olimpiai bajnok és ötszörös vb-aranyérmes Vereckei Ákos is - Sári Nándor szakágvezető irányításával hét héten keresztül a Brisbane melletti Gold Coaston készültek.

Már negyvenen az Athén Klubban

Archívum2003.12.11, 16:23

Újabb öt taggal bővült s immár negyvenfős a magyar sport kiválóságait támogató, a nevéből is adódóan "olimpiacentrikus" Athén Klub. Az idei utolsó összejövetelen, amelyet a Crazy Caféban tartottak meg, a kajakozó Vereckei Ákos és Paksy Tímea, a kenus Kozmann György, az asztaliteniszező Fazekas Mária, valamint a kézilabdázó Pálinger Katalin került be az elit társaságba.

Újra együtt edzett a kajak aranynégyes

Archívum2003.10.14, 07:07

Egy hónapos pihenő után megkezdte az olimpiai felkészülést a magyar kajak-kenu válogatott. A legfontosabb hír, hogy újra összeült a Sydneyben aranyérmet szerzett férfi kajak négyes. Storcz Botond visszatért Sári Nándor csapatához, és hétfőn már együtt edzett Kammerer Zoltánnal, Vereckei Ákossal és Storcz Botonddal.

Storcz és Kammerer újra egy hajóban lapátol

Archívum2003.10.03, 21:38

Újra összeül a sydneyi olimpián párosban aranyérmes kajakozó Kammerer Zoltán és Storcz Botond, valamint a három évvel ezelőtti ötkarikás játékokon ugyancsak győztes négyes, a Kammerer, Storcz, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kvartett is közösen kezdi majd meg a felkészülést.

Előző
  • 1
  • 2
Következő