Venezuela

címke rss

Elnökválasztás kezdõdött Venezuelában

Nagyvilág2006.12.03, 13:12

Hugo Chávez, a hivatalban lévõ államfõ a legnagyobb esélyese a vasárnapi venezuelai elnökválasztásnak. Elemzõk szerint újabb gyõzelme esetén Chávez folytatni fogja baloldali reformjait.

Tizenhét katonát öltem meg kolumbiai gerillák

Nagyvilág2006.12.01, 21:16

Tizenhét katona életét vesztette, további négy pedig megsérült gerillák támadásában Kolumbia északkeleti részén, közel a venezuelai határhoz - közölte pénteken a hadsereg.

Krisztusi szocializmust épít az olajzsonglõr

Nagyvilág2006.12.01, 11:04

Nevezték már olajstricinek, árkarvalynak, egyesek veszélyes önkényúrnak tartják, Hugo Chávez venezuelai elnököt azonban semmi nem tudja kizökkenteni. Évek óta az USA-val szemben menve építi a demokratikus szocializmust, osztja a venezuelai olajmilliárdokat népének és a többi latinnak. Az [origo]-nak nyilatkozó venezuelai fiatal szerint azonban a dõzsölés látszat, ami mögött mély megosztottság húzódik. A politika az óvodákba, gyárakba, családokba is beférkõzik, a jólét kétarcú, a temérdek pénz pedig csak konzerválja a szegények helyzetét.

Lemosta a banánbárót a balos jelölt Ecuadorban

Nagyvilág2006.11.27, 08:33

Az exit pollok és a gyorsfelmérések szerint a baloldali jelölt nyerte meg az ecuadori elnökválasztás második fordulóját. Az Amerika-ellenességérõl és Hugo Chávez veznezuelai elnökhöz kötõdõ jó kapcsolatáról ismert Rafael Correa már be is jelentette gyõzelmét. Ellenfele, a banánbáróként is emlegetett Alvaro Noboa vitatja Correa gyõzelmét.

Chávez Busht ítélné halálra

Nagyvilág2006.11.08, 01:33

Hugo Chávez venezuelai elnök kedden ellenezte a Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor elleni halálos ítéletet, és úgy vélte, hogy George Bush amerikai elnököt kellene "népirtás miatt a legsúlyosabb büntetésre ítélni".

Véget ért a latin-amerkai ENSZ-csata

Nagyvilág2006.11.02, 08:59

Panama lehet az ENSZ BT nem állandó tagjainak latin-amerikai képviselõje, miután a posztért kitartóan küzdõ Venezuela és Guatemala is visszalépett. A két pályázó közül hetek óta nem tudott dönteni az ENSZ közgyûlése.

Copa America: tíz év után újra pályán az USA

Archívum2006.10.31, 06:29

A szervezõk meghívását elfogadva az amerikai labdarúgó-válogatott is pályára lép jövõre a Venezuelában megrendezésre kerülõ Copa Americán, a dél-amerikai nemzeti csapatok kontinensbajnokságán, melyre mindig meginvitálnak két "vendégegyüttest" is. Az amerikaiak legutóbb 1995-ben szerepeltek a tornán, akkor a negyedik helyen végeztek.

Pihenteti az ENSZ Venezuela és Guatemala csatáját

Nagyvilág2006.10.20, 06:42

Öt napos szünetet rendeltek el a Venezuela és Guatemala BT-tagságának eldöntésére hivatott szavazásban az ENSZ-közgyûlésben. A két ország között hétfõ óta folyik a küzdelem a tanács latin-amerikai posztjáért. Guatemalát az USA támogatja a kevesen Bush-ellenes Hugo Chávez-féle Venezuelával szemben, utóbbi elnöke pedig dollármilliókat feccölt bele, hogy bejuttassa országát a testületbe. Érthetõ, hogy egyikük sem akarja feladni.

Pokolgép sebesített meg 16 személyt Bogotában

Nagyvilág2006.10.19, 21:05

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant csütörtökön Bogotában egy katonai egyetem elõtti parkolóban. A merényletben legalább tizenhatan megsebesültek.

Folytatódik Guatemala és Venezuela ENSZ-es csatája

Nagyvilág2006.10.18, 07:23

Kedden sem sikerült döntenie az ENSZ közgyûlésének arról, hogy Venezuela vagy Guatemala legyen a Biztonsági Tanács nem állandó latin-amerikai tagja. Venezuela annak ellenére sem lép vissza, hogy rendre alulmarad riválisával szemben a szavazásokon. A kétharmados többséget eddig egyiküknek sem sikerült elérniük, a szavazás elméletben a végtelenségig húzódhat.

Szertefoszlóban Chávez ENSZ-es álmai

Nagyvilág2006.10.17, 10:40

Rosszul áll a Venezuela ENSZ BT-tagságáért lobbizó Hugo Chavez szénája a nem állandó tagokról szóló szavazáson. A venezuelai elnök dollármilliókat költött a kampányra, hogy bejuttassa országát a BT tíz nem állandó tagja közé, de most, úgy tûnik, Guatemala amerikai hátszéllel kiüti.

Lassan gyógyul Castro

Nagyvilág2006.10.02, 11:03

Elhúzódik Fidel Castro gyógyulása. Errõl Hugo Chávez venezuelai elnök számolt be, aki szoros kapcsolatot ápol a kubai vezérrel. Chávez Castrót idézte, aki szerint "attól az autótól, amelyet már nyolcvan éve javítgatnak, nem szabad gyors eredményeket várni".

Csökkenõ kitermelés drágítja az olajat

Archívum2006.10.02, 17:09

A globális olajárak emelkedtek hétfõn, miután Venezuela és Nigéria bejelentette, hogy csökkentették a kitermelést. Az olajárak július vége óta egyre estek, az OPEC pedig korábban már célzott rá, hogy fordítani akar a tendencián.

Harminc évet kaptak a Cali-drogkartell fõnökei

Nagyvilág2006.09.26, 21:56

Beismerték kedden bûnösségüket a világ egykoron leghatalmasabb drogcsempész hálózatát, a kolumbiai Cali-drogkartellt vezetõ Rodríguez-fivérek, akiket vádalku keretében harminc év börtönbüntetésre és csillagászati összegû bírságra ítélt egy amerikai szövetségi bíróság Miamiban.

Szexsztrájk indult a bandaháborúk miatt Kolumbiában

Nagyvilág2006.09.14, 11:10

Az erõszakos halálesetek megugrása miatt sztrájkot hirdettek egy kolumbiai város bandatagjainak barátnõi. A tiltakozás lényege: megtagadják párjuktól a szexet, amíg nem teszi le a fegyvert - írja a BBC.

Venezuelai olajat vesz Litvánia

Archívum2006.09.13, 16:44

A litvániai Mazeikiu Nafta finomító, szerdai bejelentése szerint, elsõ ízben kapott olajat Venezuelából a kiesett orosz olajszállítmányok pótlására. A finomító szóvivõje elmondta: a Mazeikiu különbözõ alternatív nyersolajforrásokat keres, és a leghatékonyabb szállítási útvonalat is szeretné kiválasztani.

Kolumbia egyre biztonságosabb a turistáknak

[origo] utazás2008.02.14, 15:37

A nagy sajtónyilvánosságot kapó gyermekrablások, kábítószer-kartellek háborúi és a törvények általános semmibevétele idáig távol tartották a turistákat Kolumbiától. Pedig a bátor utazók gyönyörû helyeket találhatnak, ráadásul a kolumbiai kormány most végre tényleg hajlandó tenni valamit a negatív imázs felszámolására.

Örökös elnök lenne Chavez

Nagyvilág2006.09.02, 12:34

Örökre Venezuela elnökévé választatná magát Hugo Chávez. A politikus népszavazást akarna kiírnai a korlátlan ideig tartó elnöki hatalomról. Chávez 2010-ben szólítaná az urnákhoz a venezuelai polgárokat, akik ugyan ekkor dönthetnének a "szocialista Venezuela" megteremtésérõl.

Chávez szerint Castro szépen gyógyul

Nagyvilág2006.09.02, 01:28

Hugo Chávez venezuelai elnök pénteken Caracasban közölte, hogy ismét meglátogatta Fidel Castro kubai elnököt, aki szépen gyógyul a bélmutét után.

Argentína tovább menetel a kosárvébén

Archívum2006.08.21, 14:47

Az olimpiai aranyérmes argentin válogatott harmadik mérkõzésén is gyõzött a Japánban zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon. A dél-amerikai együttes Venezuela legjobbjait gyõzte le 42 ponttal az A csoportban, s ezzel már biztosította helyét a legjobb 16 között.

Betegágyas fotókat közöltek Castróról

Nagyvilág2006.08.14, 13:29

Újabb fényképeket közölt a kubai sajtó az ország betegeskedõ vezetõjérõl, Fidel Castróról, amint betegágyánál megjelent Hugo Chávez venezuelai elnök.

Chávez mintaállamnak nevezte Fehéroroszországot

Nagyvilág2006.07.24, 17:34

Baráti fogadtatásban részesítette Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök venezuelai kollégáját, Hugo Chávezt. A két államfõ közös fellépést sürgetett a "hegemón" kapitalizmussal szemben, és kölcsönösen méltatták egymás országát. Chávez Moszkvába utazik majd tovább, ahol egy fegyvervásárlási ügyletet szeretne nyélbe ütni.

Oroszországtól vásárol haditechnikát Venezuela

Nagyvilág2006.07.21, 20:09

Vadászgépeket és harci helikoptereket ad el több mint egymilliárd dollár értékben Oroszország Venezuelának - jelentette be pénteken Moszkvában az orosz védelmi miniszter.

Kolumbia ellen javított a Klinsmann-csapat

Archívum2006.06.02, 23:01

A jövõ pénteken kezdõdõ hazai rendezésû világbajnokságra készülõ német labdarúgó-válogatott három góllal nyert Kolumbia ellen. A házigazdáknak ez volt az utolsó felkészülési találkozójuk a június 9-i, Costa Rica elleni nyitómérkõzés elõtt.

Újra Uribe a kolumbiai elnök

Nagyvilág2006.05.29, 06:48

Újraválasztották Alvaro Uribe kolumbiai elnököt a dél-amerikai országban. Az újraválasztást az USA-barát Uribe annak is köszönheti, hogy keményen fellépett a fegyveres felkelések és a kábítószercsempészek ellen. Kolumbiában évente ezrek haltak meg fegyveres konfliktusokban.

Az USA gyõzelemmel, Ghána döntetlennel hangolt a vb-re

Archívum2006.05.27, 12:49

A június 9-én kezdõdõ németországi világbajnokságra készülõ amerikai válogatott barátságos mérkõzésen kétgólos gyõzelmet aratott Venezuela ellen Clevelandben. A találkozót tíz emberrel befejezõ házigazdáknál elsõsorban a cserejátékosok jutottak szóhoz, de így is magabiztosan nyertek. Ghána 1-1-es döntetlent játszott a magyarokkal egy Eb-selejtezõcsoportban lévõ török válogatott vendégeként.

Chávez, az új Guevara

Nagyvilág2006.05.24, 11:23

Mindig voltak baloldali értelmiségiek és politikusok, akik a harmadik világ zsarnokait dicsõítették, régen nem is kevesen. Most Chávez venezuelai elnök a kedvencük.

Ecuador is államosította olajiparát

Archívum2006.05.22, 07:58

Bolívia és Venezuela után Ecuador is az olajipar állami kisajátításának útjára lépett. A latin-amerikai országban sokan aggódnak amiatt, hogy a lépés az amerikai - ecuadori kapcsolatok megromlásához vezet - írja a Napi Gazdaság.

Venezuela Szuhojra cserélné F-16-osait

Nagyvilág2006.05.19, 19:45

Venezuela orosz harci repülõgépek beszerzésérõl szeretne tárgyalni Moszkvával, miután az Egyesült Államok a továbbiakban nem ad alkatrészeket az ország légierejében szolgáló amerikai gyártmányú F-16-osokhoz.

Washington fegyverembargóval bünteti Venezuelát

Nagyvilág2006.05.15, 21:55

Az Egyesült Államok fegyvereladási embargót rendelt el Venezuela ellen hétfõn arra hivatkozva, hogy a dél-amerikai ország nem támogatja megfelelõen a terrorizmus elleni nemzetközi harcot.

29 áldozata van a kolumbiai sárlavinának

Nagyvilág2006.04.17, 09:16

Közel 30 ember halt meg Kolumbia délnyugati részén a heves esõzés okozta földcsuszamlásokban. A sárlavina 45 házat lerombolt, közel 2 ezer embert kellett kitelepíteni a a veszélyeztetett térségbõl.

Számos áldozata van a kolumbiai földcsuszamlásoknak

Nagyvilág2006.04.14, 18:37

Legalább tizenegy személy meghalt és mintegy negyvenen eltûntek a heves esõzések okozta földcsuszamlásokban Kolumbia délnyugati részén - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva pénteken az El Tiempo címû bogotái újság.

A balos elnökjelölt vezet Peruban

Nagyvilág2006.04.10, 14:05

A baloldali elnökjelölt szerezte eddig a legtöbb szavazatot a vasárnapi perui elnökválasztáson. Ollenta Humala leginkább a bolíviai Evo Moraleshez, illetve a venezuelai Hugo Chávezhez hasonló ideológiát követ. Kampányában egyebek mellett a multinacionális vállalatok visszaszorítását, a kokatermesztés legalizálását, illetve a szegény indián lakosság felemelését ígérte.

Pénzbüntetésre is ítélték az életfogytiglanit töltõ Carlost

Nagyvilág2006.04.04, 19:37

Ötezer euró pénzbüntetésre ítélte Carlost egy párizsi bíróság kedden a 2001. szeptember 11-i merényletek dicsõítése miatt.

Több mint két tonna kokaint foglaltak le Venezuelában

Nagyvilág2006.03.30, 00:58

Több mint két tonna kokaint foglaltak le Venezuela északi partvidékén - közölték szerdán hivatalos források.

Politikai okból megfordul Venezuela címerlova

Nagyvilág2006.03.09, 10:29

A Venezuela címerében eddig balról jobbra haladó, de balra visszanézõ ló, ezentúl balra halad, hogy így is kifejezze az ország politikai irányultságát. Hugo Chávez elnök módosító javaslata ezen kívül, az eddigi hét mellé egy nyolcadik csillagot is odabiggyeszt a zászlóra, ami az ország egységét fejezi ki.

Olajmegvonással fenyegeti az USA-t Chávez

Archívum2006.02.18, 08:56

Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentése szerint leállítják az Egyesült Államokba irányuló olajexportot, ha Washington továbbra is destabilizálni igyekszik baloldali kormányát. Venezuela egyébként 15 százalékban részesedik az amerikai energiaimportból.

Nehéz a sorsolása rövidpályás gyorskorcsolyázóinknak

Archívum2006.02.12, 10:19

Belehúztak a rövidpályás gyorskorcsolyázók. A négy magyar short track-es vasárnap este debütál a Palavela-csarnok jegén.

Az USA ellen fegyverkezik Chávez

Nagyvilág2006.02.05, 12:15

Egymillió embert szeretne felfegyverezni Hugo Chávez venezuelai elnök, mivel attól tart, az USA megpróbálja majd megszállni országát. Chávez errõl szombaton szólt egy maratoni beszédben, minek során közölte azt is, George Bushoz képest "Hitler kiscserkész volt".

Amerikai diplomatát utasítottak ki Venezuelából

Nagyvilág2006.02.03, 21:14

A washingtoni kormány az Egyesült Államokból való távozásra szólított fel pénteken egy venezuelai diplomatát, válaszul arra, hogy a caracasi hatóságok csütörtökön kémkedés vádjával kiutasították a dél-amerikai országból az amerikai nagykövetség haditengerészeti attaséját.

Balos latinok aggasztják Busht

Nagyvilág2006.01.23, 17:38

Nem terroristák, nincsenek titkos atomprogramjaik, mégis komoly fejfájást okoznak a jelenlegi egyetlen szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak. Olyan latin-amerikai baloldali vezetõkrõl van szó, akik közül többen egyre radikálisabb hangot ütnek meg, ráadásul próbálnak valamifajta egységfrontba is tömörülni. Idén nyolc országban tartanak szavazást, és a baloldalnak jó esélyei vannak szinte mindenhol. A kérdés az, hogy melyik irányzat lesz uralkodó: az Hugo Chávez venezuelai elnökhöz köthetõ radikális vagy a Lula brazil vezetõ nevével fémjelzett mérsékeltebb vonal?

Chávez: Nem vagyok antiszemita

Nagyvilág2006.01.13, 22:00

Visszautasította Hugo Chávez venezuelai elnök pénteken azokat a vádakat, hogy antiszemita lenne, a Simon Wiesenthal Központnak az õt ért bírálatát pedig ellene irányuló "imperialista" hadjáratnak nevezte.

Terroristának nevezte Busht a bolíviai elnök

Nagyvilág2005.12.21, 06:35

Az új bolíviai elnök, Evo Morales terroristának nevezte George Bush amerikai elnököt. Szerinte az iraki háború állami szintre emelt terrorizmus. Az indián származású bolíviai elnök ugyanakkor magasztalta Fidel Castrót és Hugo Chávez venezuelai elnököt.

Chávez koalíciója gyõzött a venezuelai választáson

Nagyvilág2005.12.05, 12:36

Elsöprõ többséggel a Hugo Chavez elnököt támogató pártszövetség nyerte a parlamenti választásokat Venezuelában. Az Ötödik Köztársaság Mozgalomnak könnyû dolga volt: az ellenzéki pártok java ugyanis bojkottálta a szavazást. Chávez elnök így teljes parlamenti támogatottságra tett szert, elemzõk szerint ezt saját hatalmának állandósítására fogja felhasználni.

Elfogtak egy kolumbiai kokainbárót

Nagyvilág2005.10.31, 16:14

Elfogták a Norte del Valle nevû drogkartell egyik vezetõjét Kolumbiában. A letartóztatott férfi állítólag 500 tonna kokaint csempészett be az Egyesült Államokba.

Nagy drogfogás Kolumbiában és Portugáliában

Nagyvilág2005.10.11, 22:00

A felkelõk 188 millió dollárt érõ kokainkészletét fedezte fel a kolumbiai haditengerészet két földalatti kamrában, az õserdõ belsejében.

2000: Romario mesternégyese

Archívum2005.10.08, 12:19

Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt október 8-án!

Parreira valakit kihagy a nagy ötösbõl

Archívum2005.10.06, 19:04

Carlos Alberto Parreira, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy Ronaldinho, Ronaldo, Kaká, Adriano, Robinho ötösbõl valakit mindenképpen kihagy a kezdõcsapatból a Bolívia és Venezuela elleni világbajnoki selejtezõkön.

Venezuela olajjal segíti az USA-t

Archívum2005.10.05, 07:44

Olajszállítmányokkal segít Venezuela az Egyesült Államokon. A venéz szállítmány a Katrina és Rita hurrikánok miatt kiesett termelés pótlására szolgál. Azt egyelõre nem hozták nyilvánosságra, hogy hány hordó kõolajat szállítanak az USA-nak.

Kolumbia meglepte a világbajnok Brazíliát

Sport2005.09.20, 13:28

Meglepetésre Brazília és Argentína is csak döntetlent játszott a 2006-os németországi világbajnokság selejtezõinek dél-amerikai csoportjában: elõbbi Kolumbia ellen hazai pályán, utóbbi Chile vendégeként ért el gól nélküli döntetlent.