Vendégszoba

címke rss

Inkább művészet, mint harc

Vendégszoba2008.03.19, 17:06

A ki-aikido magyarországi vezető mesterei, Németh Frigyes és felesége, Németh Hajnalka a Vendégszobában meséltek az általuk gyakorolt harcművészet gyökereiről, technikájáról és filozófiai hátteréről. Szerintük hat-hét éves korban érdemes elkezdeni, de sohasem késő: volt már kilencven fölötti tanítványuk is. Nőknek pedig kifejezetten ajánlják. 

Harcok, területszerzés, go

Vendégszoba2008.03.19, 16:50

Tudják, mi az a go? Az ősi, távol-keleti táblajáték rokon vonásokat mutat a sakkal, s ez is olyan sportág, amelyben akadnak magyar sikerek. A Vendégszobában Kőszegi Diána, a Koreában tanuló gojátékos elmesélte, hogyan jutott el az alapoktól a profi egydanos szintig, amelyet harmadik európaiként érdemelt ki.

Dopeman: "Gengsztert játszom a nap 24 órájában"

Vendégszoba2008.03.14, 00:14

Dopeman a Vendégszobában osztotta az észt új albumának, a Mr. Pityinger... az eredeti gengszter megjelenésének apropóján. Kiderült, hogyan kell rapperré válni, hogy gyereknevelési dolgokban nem ismer pardont és abszolút konzervatív, és hogy már nem forgat pornót, mert nem éri meg, illetve jótanácsokkal látja el a tizennyolc éves lányokat, valamint megbánta, hogy valaha is drogozott. Figyelem és vigyázat: szókimondó szövegek!

Greg Dorey brit nagykövet a Vendégszobában

Vendégszoba2008.03.26, 11:47

Greg Dorey az első brit nagykövet, aki az [origo] vendégszobában fogadta a magyar chatelők kérdéseit. A nagyköveti pozíciót 2007. decemberétől betöltő mosolygós angol úr a feleségével él Budapesten, gyermekei az Egyesült Királyságban tanulnak. Dorey 1989 és 1992 között már dolgozott itt diplomataként, így határozott véleménye van Magyarországról, a magyarok vendégszeretetéről és a jellemzően brit-magyar kérdésekről.

A British Council igazgatója külföldi munkáról és focihuligánokról

Vendégszoba2008.03.28, 14:07

David Martin, a British Council igazgatója 2006 óta él hazánkban, de azóta sem tudja megérteni, miért nem állnak itt a mozgólépcső jobb oldalára az emberek, és miért furikáznak autóval a belvárosban. Szerinte a magyarok nem annyira toleránsak, mint az angolok, ő viszont nem néz Guy Ritchie-filmet. Kodály előtt tiszteleg, és a legjobban a cheddar sajt hiányzik neki. Ezenkívül mesélt még a külföldi munkáról és tanulásról, vendégmunkásokról, focihuligánokról és a brit kulturális képviselet működéséről.

A műszívvel esélyt adtunk az életre - vendégünk volt Merkely Béla kardiológus professzor

Vendégszoba2008.02.26, 07:35

Nulláról ötven százalékra emelkedett a túlélési esélye annak az 58 éves férfinek, aki elsőként kapott műszívet Magyarországon, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján. A páciens lépésről-lépésre javul, de maximum fél-egy év van arra, hogy igazi, átültethető szívet találjanak neki. A tapasztalatok szerint ennek sikerülnie kell - mondta az [origo] Vendégszobájában Dr. Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, akit a betegről, a műtétről és a jövő műszíveiről is kérdeztek olvasóink.

A Kultiplex nem költözne

Vendégszoba2008.02.22, 20:52

A kilencedik kerületi önkormányzat által felajánlott épületek nem felelnek meg a Ráday utca szomszédságából kiebrudalt alternatív szórakozóhely céljainak, ám a Kultiplex nem is adta még fel a reményt, hogy maradhat a Kinizsi utcában. Ezt mind Dirner Lászlótól, a Kuliplex ügyvezető igazgatójától tudtuk meg, aki a Vendégszobában úgy válaszolt az olvasók kérdéseire, mintha kulturális fejlesztésekért felelős projektmenedszereket győzködne a "Kulti" fontosságáról. Ahogy köztudott, a Kultiplex a város egyik legbékésebb szórakozóhelye, a nyugdíjasok kívülről gyönyörködhetnek az épületben, parkban elszórt injekcióstűk pedig nincsenek. Mégiss ...

Sallói: Az Újpest a legnagyobb presztízsű klub ma itthon

Vendégszoba2008.02.21, 12:59

"Mostantól jogos elvárás a bajnoki cím" - mondta a Vendégszobában Sallói István, az Újpest labdarúgócsapatának sportigazgatója. Az egykori kiváló csatár mesélt az új igazolásokról, elárulta, hogy csak Simek Pétert nem tudták megszerezni a kiszemelt játékosok közül, hogy a 2007/2008-as idényben 1 millió eurót költött a klub erősítésekre, edzőként dicsérte, csapattársként viccesen kritizálta Urbányi Istvánt, és nincs jó véleménnyel a kereskedelmi tévékről, amelyek nem adnak sporthíreket.

Rieb: Egy pályázóról tudok, a többiről nem

Vendégszoba2008.02.21, 12:51

A sikertelen előző pályázatról, új főszponzor esetleges érkezéséről, az MLSZ-elnökkel való viszonyáról és a játékoskeret bővítéséről is beszélt az [origo] Vendégszobájában Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. A kérdezők többsége a hatodik tenderről kérdezte az elnököt és az is kiderült, hogy szinte minden szimpatizáns Kevin McCabe skót üzletember győzelmének örülne legjobban.

Gundel megegyezett a TV2-vel

Tévé2008.02.05, 13:10

Peren kívüli megállapodást kötött Gundel Takács Gábor és a TV2, így a műsorvezetőnek nem kell bíróság elé állnia.

Kasza Tibi: Nem tartom magam szépfiúnak

Vendégszoba2008.02.05, 15:12

Kasza Tibor első szólólemeze hamar együtteséhez, a Crystalhoz hasonló népszerűséget ért el. Az énekes-dalszerző a Vendégszobában nemcsak popzenei karrierjéről vallott, hanem készségesen beszélt pánikbetegségéről, magánéletéről is, sőt, még az is kiderült, hogy mi köze van a londoni magyarokhoz.

Lajkó Félix: Nem hiszek a tehetségességben

Vendégszoba2008.02.04, 18:46

Nem érzi magát híresnek, sem pedig zseniálisnak az ünnepelt hegedűművész, Lajkó Félix, aki a Vendégszobában lényegre törekvő szűkszavúsággal vallott arról, hogy utálja a versenyeket, és hogy hisz a mesékben.

"A sivatag nem haver"

Bamako2008.02.03, 10:46

A hátszél elől megfutamodtak, lezúzták egy kecske lábát, keveset aludtak, kevesebbet láttak Afrikából, mint szerettek volna, de azért segítettek egy falunak és a mali albínóknak, kemény körülmények között vezettek 9000 kilométert és végül is élvezték a dolgot. Az [origo] Budapest-Bamako ralin induló csapata mesélt arról, milyen a fapados Dakar, miért érdemes belevágni, mivel kell vigyázni. Megfőtt autók, láthatatlan terroristák, kődobáló gyerekek, homok és szavanna - Budapest-Bamako-rali, utolsó felvonás.

Kiki: Minden fordítva működik

Vendégszoba2008.02.03, 14:01

Visszatérésre készül az Első Emelet. A zenekar február 9-én lép fel Budapesten a Syma-csarnokban, egyelőre csak egyetlen koncerttel készülnek, ám ha a közönség úgy akarja, lehet szó folytatásról is. Az énekes a Vendégszobában nem csak a zenekar ügyeiről beszélt, hanem őszintén válaszolt az egészségével kapcsolatos kérdésekre is.

Török László: "Perspektivikusabb lett a CIB"

Vendégszoba2008.02.01, 16:29

Univerzális bankként Magyarországon hosszú távon is létjogosultsága lehet négy-öt pénzintézetnek - jósolta a Vendégszobában a nemrég az Inter-Európa Bankot magába olvasztó CIB Bank vezérigazgatója. Török Lászlót nemcsak a fúzióról kérdezték olvasóink, hanem befektetési lehetőségekről, a várható euróárfolyamról és az OTP hazai túlsúlyáról is.

Kiss Tibi: Nem a kortól függ a jó zene

Vendégszoba2008.02.01, 13:24

Legutóbb a Budapest Bár lemez kapcsán hallhattunk Kiss Tibiről, de ha minden igaz, még az idén a Quimby is új lemezzel örvendezteti meg rajongóit. Az énekes a Vendégszobában nemcsak a zenekarral kapcsolatos fejleményekről beszélt, hanem őszintén vallott korábbi személyes problémáiról is.

Dr. Csernus Imre: Merj átélni jót és rosszat!

Vendégszoba2008.02.01, 16:52

Dr. Csernus Imre megítélése, egyedi stílusa miatt meglehetősen ellentmondásos a kollégái és a nagyközönség körében egyaránt, de egy biztos: kömbösen senki nem viszonyul hozzá. Egy kereskedelmi csatornán jó ideig futott a műsora: tévékamerák előtt analizálta azt, aki bevállalta. A műsor véget ért, folytatás sem lesz, mert, ahogy mondja: nem hagyta magát befolyásolni a multi által. Inkább írt. Decemberben jelent meg legújabb könyve A Nő címmel. A Vendégszobába látogatókat azonban nem csak a nők érdekelték: kérdések a drogról, az élet céljáról, a boldogságról és a hazugságról.

Békesi: Káros lenne a családi adóztatás

Vendégszoba2008.02.01, 15:49

Adóreformra lenne szükség, mégpedig a lehető leghamarabb - mondta a Vendégszobában a Horn-kormány első pénzügyminisztere. Békesi Lászlót olvasóink főként a szerinte szükséges gazdasági döntésekről, a konvergenciaprogram megvalósíthatóságáról és az adózásról kérdezték, de beszélt a Bokros-csomag előkészítéséről és a rendszerváltás utáni kormányok legnagyobb pénzügyi baklövéseiről is.

Kállai Ernő: "A legtöbb a duma volt"

Vendégszoba2008.02.01, 17:00

A felnőtteknek munkalehetőség, a gyerekeknek a lehető legjobb oktatás, és másfél-két évtized múlva már nem lenne olyan probléma, amiről beszélni kellene - így vélekedett a magyarországi romák helyzetének lehetséges megoldásáról Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Elismerte ugyanakkor, hogy - pár próbálkozástól eltekintve - a rendszerváltás óta inkább csak beszéltek minderről.

Dr. Csernus Imre: Merj átélni jót és rosszat!

Vendégszoba2008.02.01, 16:52

Dr. Csernus Imre megítélése, egyedi stílusa miatt meglehetősen ellentmondásos a kollégái és a nagyközönség körében egyaránt, de egy biztos: kömbösen senki nem viszonyul hozzá. Egy kereskedelmi csatornán jó ideig futott a műsora: tévékamerák előtt analizálta azt, aki bevállalta. A műsor véget ért, folytatás sem lesz, mert, ahogy mondja: nem hagyta magát befolyásolni a multi által. Inkább írt. Decemberben jelent meg legújabb könyve A Nő címmel. A Vendégszobába látogatókat azonban nem csak a nők érdekelték: kérdések a drogról, az élet céljáról, a boldogságról és a hazugságról.

"Sajnálom, hogy nem vagyok néger"

Vendégszoba2008.01.31, 12:21

Copy Con, a magyar reggae ifjú titánja látogatott el hozzánk a Vendégszobába, és kapott is néhány trükkös kérdést. A szövegláda a dalaihoz képest elég szűkszavúan, sőt visszafogottan válaszolgatott, de így is megtudtuk tőle, hogy legalizálná-e a marihuanát, hogy soha nem lesz világsztár, sőt még egy rapper beszólását is tolmácsolták neki.

Mátyás Attila: Nincs miért szégyenkeznem

Vendégszoba2008.01.31, 18:40

Egyre több magyar előadó kínálja ingyen letöltésre új lemezét, közéjük tartozik a Sex Action, az F. O. System és az Agnus Dei formációkból ismert Mátyás Attila is, aki mostanában inkább szólókarrierjén ügyködik. A Vendégszobában az énekes elmondta, hogy ő is szokott letölteni és hogy vállalná a szembesítést húsz évvel ezelőtti önmagával.

United: Semmit nem muszáj

Vendégszoba2008.01.29, 18:06

Ingyen kínálja letöltésre legújabb lemezét a United, mely az albumot is a honlapjáról nevezte el. Pély Barna és Romhányi Áron a Vendégszobában nemcsak az új lemezről beszéltek, de arról is, hogy mikor szoktak playbackelni és hogy mi a véleményük az emóról.

Demcsák Zsuzsa: Kerüljük a bulvárt!

Vendégszoba2008.01.19, 08:01

Az ATV is úgy döntött, hogy követi a Duna tévé, az MTV, az RTL Klub és a TV2 példáját, és elindítja reggeli csevegős műsorát, melybe viszont nem akarnak meghívni bulvárszereplőket. A Reggeli Jam-ben kapott komoly szerepet a korábban a TV2-ről ismert Demcsák Zsuzsa. A chaten a kérdezőknek elmondta, hogy nem bánja, hogy nem lett szóvivő, de így is igen sok a dolga: ha nem a tévében dolgozik, akkor gyerekeivel van. Blogot nem ír soha többet, és ha szabadideje van, kirándul a családdal vagy kultsorozatokat néz a tévében.

"Teljesen egyetértek a döntéssel"

Auto2008.01.17, 03:49

Szalay Balázs, a Szalay Dakar Team vezetője válaszolt olvasóinknak a Vendégszobában. Elmondta, hogyan fogadta az idei Dakar törlését, miért nem kérnek kártérítést. Elárulta, miért nem motorral megy, és hogy rajthoz állnak-e még idén. Szó esett továbbá a Budapest-Bamakóról, a Dakar jövőjéről és Palik Laci taxismúltjáról.

Németh Juci: Új családom van, a zenekarom

Vendégszoba2008.01.16, 13:05

Amióta kilépett az Anima Sound Systemből, Németh Juci nem is énekesnőként, hanem inkább műsorvezetőként került a reflektorfénybe. Most viszont új zenekara van, idén lemez is lesz, és hallhattuk őt egyébként a Budapest Bár-lemezen is nemrég. A Vendégszobában ezekről is beszélt az olvasókkal.

Kemény járvány jöhet - vendégünk volt Dr. Szolnoki István influenza-szakértő

Vendégszoba2008.01.11, 09:32

"Valóban feltételezzük, hogy sokkal többen fognak megbetegedni, mint az elmúlt csendes években, és előfordulhat, hogy a járványos időszak is elhúzódik. Természetesen sok függ az időjárás változásától" - mondta a Vendégszobában Dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese, akit a várható járványról és a védőoltásokról kérdeztek olvasóink.

"Talán ez lesz életünk kalandja"

Bamako2008.01.11, 23:39

Bárányt és horkoló vaddisznót visznek magukkal, jobban félnek a csúszós utaktól, mint a sivatagtól, egyiküket érdekli Afrika, a másik örül, ha túléli. Az [origo] csapatának két tagja, Horváth Nóra és Ballai Vince a Vendégszobában válaszolt olvasóink kérdéseire a Budapest-Bamako-rali indulása előtt egy nappal.

"Nem az al-Kaida, hanem Belmondo fia veszélyes"

Bamako2008.01.11, 23:21

A Belmondo fia jelentette veszélyről és arról az álmáról is beszélt az [origo] Vendégszobájában a Budapest-Bamako-rali főszervezője, hogy miként gyűri majd le jótékonysági akciójával a Dakart. Szó esett arról, milyen autók bírhatják ki a versenyt, mennyi vizet érdemes vinni és kik az esélyesek. Kiderül az is, mitől fél jobban Villám Géza, az al-Kaidától vagy a 8-as úttól Veszprémnél, és hogy érdemes-e golyóálló mellényt vinni Bamakóba.

Csákovics Lajos: Dr. Bubó miatt lettem rajzfilmes

Vendégszoba2008.01.09, 12:39

Péntek délután a Vendégszobában a Macskafogó 2 animációs rendezőjét kérdezték olvasóink. Csákovics Lajos elárulta, hogy miért kellett ilyen sokáig várni a folytatásra, mennyi ideig tartott a munka, ki a kedvence a patkányok közül, mit gondol Vukról és a South Parkról, valamint kiderült, hogy miért kerül 600 millió forintba egy rajzfilm.

Katona Klári: "A jótékonykodás műkedvelés"

Vendégszoba2008.01.08, 17:39

Katona Klárit generációja talán legtehetségesebb énekesnőjeként ismerhette meg az ország a nyolcvanas években, és e tehetségét több nagyszerű lemezzel igazolta is. Az utóbbi években kevesebbet hallani róla, és amikor igen, akkor is inkább jótékonysági szerepléseiről ismert. Még december végén látogatott a Vendégszobába, ahol elmondta, hogy mi mindent sikerült elérni az Adományvonallal, de vall énekesnői karrierjének legújabb fejezéről is.

Kerekes György: Csökkenni fog a bankok száma

Gazdaság2008.01.02, 13:09

Megjósolni aligha lehetett volna a csődöt, de voltak árulkodó jelek - mondta a Postabank-botrányról a Vendégszobában a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach főszerkesztője, Kerekes György. A hazai pénzügyi intézményrendszer egyik avatott ismerőjét olvasóink az által szerkesztett kiadvány mellett a magyar gazdaság helyzetéről is kérdezték.

Székely Gábor: Kell a nyereményhalmozódás

Vendégszoba2007.12.29, 15:47

Hiába az egyre többféle szerencsejáték, olvasóink döntő többsége a jó öreg lottóról kérdezte a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját. Székely Gábor a Vendégszobában beszélt saját szenvedélyéről, a jövőre várható változásokról és a szocializmus alatti sorsolásokról terjedő legendákról is.

Takács Albert: "Keménykedés nem lesz"

Vendégszoba2007.12.29, 16:02

Rendőr lesz a határőrökből, az átkelők jelentős részét lebontják, három szomszédos ország felé pedig december 21-től bárhol át lehet lépni a határt, ahol ez fizikailag lehetséges - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, aki a schengeni csatlakozás alkalmából válaszolt az olvasók kérdéseire. Szerinte az osztrákok határnyitás miatti félelmeit csak a kedvező tapasztalatok tudják eloszlatni, a megmaradó, külső határokon viszont szorosabb ellenőrzésre számíthatnak az utazók.

Hét fok alatt ajánlatos téli gumira váltani

Vendégszoba2007.12.28, 18:30

Csetelőink Sztrányai Balázst, a Michelin termékmarketingért felelős szakemberét kérdezhették a Vendégszobában. Természetesen szóba került a plusz hét fok, kiderült, a három kevesebb, mint a négy, és hogy a téli gumi nem csak nyáron, hanem akár télen is szétrobbanhat.

Vízágyú és frizura - Takács Albert a Vendégszobában

Vendégszoba2007.12.28, 16:28

Főleg a rendőrséggel kapcsolatban kérdezték olvasóink a Vendégszobában az igazságügyi és rendészeti minisztert, de jutott idő a bíróságokra, a színesfémtolvajokra a Zuschlag-ügyre, az Orbán-kormányra és személyesebb témákra is - megtudhatja például, ki is az a titokzatos Tumpi. Egyenruha és e-justice, vízágyú és frizura - Takács Albert járt az [origo]-nál.

Egres Katinka: Sajnos nagyon árulkodó az arcom

Vendégszoba2007.12.28, 17:42

Péntek délután a csetelők egy órán át faggatták a Megy a gőzös meseszép női főszereplőjét. Egres Katinka a lelkes olvasói kérdésekre válaszolva elárulta, hogy nem nagyon tud hazudni, mit vinne magával egy lakatlan szigetre, mi az öt kedvenc filmzenéje, valamint, hogy a szerelmes jelenetek zavarják-e a barátját.

Török Ferenc: Nem szeretnék formakövető filmet csinálni

Vendégszoba2007.12.28, 16:19

Hétfőn délután az [origo] Vendégszobájában Török Ferenc filmrendező válaszolt olvasóink kérdéseire. Az Overnight alkotója mesélt arról, hogy milyen filmtervek vannak még a tarsolyában, milyen Eszenyi Enikőt instruálni, tőzsdetippeket adott, a magyar filmesek külföldi áttörésével kapcsolatban spekulált, valamint azt is elárulta, hogy a nők adnak értelmet az életének.

Hámori Barbara: Új sorozatok jönnek a Viasat 3-ra

Vendégszoba2007.12.28, 19:55

A Viasat 3 programigazgatója nem elégszik meg a harmadik hellyel, amit a csatorna birtokol a kereskedelmi tévék versenyében - úgy látja, hogy a digitalizáció alapvetően megváltoztatja majd a piaci helyzetet. Miközben a chatelőktől megvédi a Sofőrök című realityben felbukkanó Majkát, elmondja, miért jó, ha két reklámszünet van egy-egy sorozatepizód közben, és megnyugtat mindenkit, hogy nem jön több dél-amerikai telenovella a csatornára. Ellenben drágább, amerikai sorozatok érkeznek, és saját heti valóságshow is lesz jövőre.

Koltai Róbert: A közönség ügyet sem vet a filmkritikára

Vendégszoba2007.12.28, 18:40

Koltai Róbert Megy a gőzös című filmje kapcsán beszélgetett a csetelőkkel. A színész-rendező elmagyarázta, hogy producer fiával vitatkozni miért olyan, mintha saját magával folytatna szócsatát, elárulta, hogy ki lenne a kedvenc politikusa és még azt sem titkolta előlünk, hogy Kern András levetett ruháiban jár.

Messi nem, de Görbicz ott lesz a kézigálán

Vendégszoba2007.12.28, 17:04

Idén sorozatban negyedik alkalommal kerül sor az E.on Kézilabda Gálára, amelynek ezúttal is a Syma-csarnok ad otthont. Az esemény két főszervezője, Ágai Kis András és Liszkay Gábor Levente a Vendégszobában mesélt a sikersztori létrejöttéről, az idei gálával kapcsolatos tudnivalókról, s arról, hogy bár Messi, Ronaldinho és Maradona nem lesz ott, s ezúttal a szépségverseny is elmarad, érdemes kilátogatni, s élőben, közelről megcsodálni a csinos kézilabdázókat.

Nem ciki bukósisakban síelni - Nagy Balázs síoktató a Vendégszobában

Vendégszoba2007.12.28, 19:52

A magyarok számára még mindig Szlovákia és az osztrák Murau a legkedvelétebb és legolcsóbb célpont a téli síelésre. A kezdők akár már 2-3 nap alatt eljuthatnak arra a szintre, hogy élvezzék a siklást, de indulás előtt nem árt gondoskodni a megfelelő kondicióról és saját biztonságunkról sem. Nagy Balázs síoktató járt a Vendégszobában.

Simonyi András: Hollywoodban azokat kell ismerni, akiket a világ nem ismer

Film2007.12.17, 18:18

Simonyi András már washingtoni magyar nagykövetként is közeli kapcsolatot ápolt a show-bizniszzel, mostantól azonban a Korda Stúdió Igazgatótanácsának frissen kinevezett elnökeként hivatalból is bejárása lesz a filmvilágba. A politikusból lett stúdiófőnökkel új megbízatásáról, Etyekwood jövőjéről, illetve Hollywood jelenéről, valamint David Lynchről és a transzcendentális meditációról beszélgettünk.

Horváth János és Badár Sándor: Ezzel a fejjel nem lehet semmit eladni

Vendégszoba2007.12.14, 16:12

Horváth János kutyaszánhajtó volt, Badár Sándor vasutasként tevékenykedett sokáig, mellékfoglalkozásként pedig mindketten egykori szentesi iskolatársuk, Szőke András filmjeiben szerepeltek. A Roncsfilm, az Európa Kemping vagy a Citromdisznó blődliből építkező, sajátos humora nem arat osztatlan sikert mindenkinél, de a nyolcvanas évekbeli kis pesti kávézóktól kezdve a Godot Dumaszínházán át egy távközlési szolgáltató most futó reklámkampányáig valahogy mégis működik a geg. Nemrégiben megjelent az 1987-es japán utazásukat feldolgozó "retro útikalandkönyv", a Jappán második kiadása, és elkészült a folytatás is, az amerikai Cadillac Driive-os ...

Szentpéteri Csilla: Még soha nem mondtam le koncertet

Vendégszoba2007.12.13, 17:22

A látványos és magával ragadó koncertjeiről ismert zongoraművész, Szentpéteri Csilla a karácsony előtti őrület közben szánt egy órát arra, hogy a Vendégszobában cseteljen az olvasókkal. Elmondta, hogy a férfi rajongók nem tolakodók, kifejtette, hogy miért nem tartja magát lírai alkatnak, és azt is elmagyarázta, hogy miért nem fogjuk hallani őt soha énekelni.

Ghymes: Ez az álom valóra vált

Vendégszoba2007.12.11, 16:58

A felvidéki Ghymes évek óta az egyik legnépszerűbb magyar népzenét játszó együttes itthon és a határokon túl is. A zenekar képviseletében Szarka Gyula járt a Vendégszobában, ahol elmondta, hogy testvérével, Tamással meg kellett tanulniuk egymás gondolatait, továbbá szóba kerültek a görcsös munkavégzés hátulütői és természetesen a karácsonyi koncert részletei is.

Rúzsa Magdi: Ha hülyeségről van szó, nem foglalkozom vele

Vendégszoba2007.12.06, 12:06

Bár idén nem jelentetett meg új albumot, mégis eseménydús évet hagyhat maga mögött Rúzsa Magdi, hiszen egyrészt döntős lett az Eurovíziós Dalfesztiválon, másrészt százezrek előtt lépett fel a Kapcsolat koncerten. Most a Vendégszobában a rajongók és kíváncsiak kérdésáradatát állta becsülettel. Beszélt külföldi terveiről, a siker lehetséges receptjeiről, és persze arról is kérdezték, hogy van-e barátja.

Dr. Óvári Attila: A fűtési szezonban érdemes párásítani

Vendégszoba2007.11.29, 11:37

Az orrsövényferdülés egyetlen gyógymódja a műtét, különösen, ha már légzési nehézségeket is okoz; a mandulák néha több galibát okozhatnak, mint amenniyt védenek; a fűtési szezonban, megelőzésként is érdemes párásítani a hálószobát. Dr. Óvári Attila fül-orr-gégész, a Babázó állandó szakértője a Vendégszobában válaszolt olvasóink kérdéseire.

Žagar: "Érdeklődünk a természetfeletti iránt"

Vendégszoba2007.11.20, 15:05

Elsősorban a Žagar most megjelent harmadik lemezéről (Cannot Walk Fly Instead) kérdezték olvasóink a Vendégszobában Zságer Balázst, az együttes frontemberét. Szóba került természetesen Yonderboi is, és Balázs elárulta, hogy számíthatunk tőle inkognitóban megjelenő munkákra, illetve többek között megmagyarázza, hogy miért használtak az anyagon többek között liturgikus kórust.

Tankcsapda: Nem érezzük azt, hogy popzenekar lennénk

Vendégszoba2007.11.14, 14:19

Koncertlemezt jelentet meg a Tankcsapda, amelynek két tagja, a frontember Lukács László és a dobos Fejes Tamás szakított időt arra, hogy a Vendégszobában válaszoljon az olvasók kérdéseire. Bár a lány rajongók számára kiderült, hogy nem olyan könnyű eljutni Lukácsék szívéhez, mint azt esetleg szeretnék, azért azt is elmondták, hogy mindig nézik az arcokat a közönségben koncert közben. Beszéltek életük legnagyobb kudarcáról is, no meg arról, hogy miként fogadnák, ha valaki az arcukat tetoválná magára.

Trunkó: "Javult a biztosítók fizetési hajlandósága"

Vendégszoba2007.11.09, 13:38

Tekintve, hogy a kgfb-váltási időszak kellős közepén járunk, érthető, hogy olvasóink főképp a kötelező felelősségbiztosításról kérdezték a Vendégszobában a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkárát. Trunkó Barnabás emellett jóslásra is vállalkozott a hazai piacot illetően, és beszélt arról, nehéz-e a humoristaságot összeegyeztetni a szakterületével.

Nemcsik: Zorro három másodpercet sem bírna

Vendégszoba2007.11.08, 15:58

A kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes kardvívó, Nemcsik Zsolt járt a Vendégszobában, ahol mesélt a hihetetlen izgalmak után megnyert szentpétervári csapatdöntőről, valamint elárulta, milyen érzés az, amikor eltalálják karddal az embert, hogy Zorrónak nem lenne esélye ellene, és hogy milyen sportot űzne, ha nem a vívás töltené ki az életét.

Borsik János: A mozdonyvezetők köszönik a türelmet

Vendégszoba2007.10.31, 18:37

Biztató megjegyzéseket és a mellékvonalak gazdaságosságát firtató kérdéseket egyaránt kapott a Vendégszobában a pár nappal ezelőtti sztrájkot szervező mozdonyvezető-szakszervezet ügyvezető alelnöke. Borsik Jánost arról is kérdezték olvasóink, mit tehet az a munkavállaló, aki nem élhet a munkabeszüntetés eszközével.

Révész Sándor: Nem szándékozom eltűnni

Vendégszoba2007.10.26, 19:35

Tavaly ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a Piramis, fergeteges koncerttel, mely most CD-n és DVD-n is megjelent. Révész Sándor, a zenekar énekese azon a koncerten szabályosan megsérült, de az elszakadt Achilles-ín ellenére is végigénekelte a műsort. Most a Vendégszobában elmondta, hogy a lába már meggyógyult, és bizonyos feltételek teljesülése esetén nem állna egy újabb Piramis-koncert útjába. Az is kiderült, hogy mi volt a probléma Som Lajossal, és hogy milyen komoly tervekkel vág majd neki a következő évnek.

Nász Csaba: Lemezeladásból már nem nagyon lehet megélni

Vendégszoba2007.10.25, 11:46

Napjainkban nemcsak a zenehallgatási szokásaink mennek keresztül hatalmas átalakuláson, de a lemezipar is folyamatos mozgásban van. Az egyik multikiadó, a Warner Music magyarországi vezetője, Nász Csaba járt a Vendégszobában, ahol egyrészt a változó zeneiparról kérdezték az olvasók, másrészt a lemezkiadás minden létező vonzatára is irányultak kérdések. Szerinte a magyarok vesznek ugyan még CD-ket, de már itthon is nő a legális letöltések száma, éppen ezért nem az illegális tartalom elleni harcot, hanem a minden igényt kielégítő legális online zeneárusítás kialakítását tartja a kiadó fő feladatának.

Bëlga: Menők vagyunk és kész

Vendégszoba2007.10.17, 08:31

Népszerű volt az éppen új albummal, a Zigilemez-zel jelentkező Bëlga a chaten. Megtudtuk, hogy továbbra is számíthatunk káromkodásokra, de tán egy újabb gyereklemezre is tőlük. Továbbá a srácok nem politizálnak, valamint egyáltalán nem tartják magukat hiphopzenekarnak. Dj Titusz, a csapat zenefelelőse és az egyik szövegláda, Bauxit járt az [origo] Vendégszobájában.

Női szemmel az Xbox 360-ról

Vendégszoba2007.10.24, 15:09

A PlayStationtől vagy a Wii-től fél a Microsoft? Mitől függ az Xbox Live bevezetése? Milyen érzés nőként a hímnemű gamerek között dolgozni? Az Xbox 360 játékgéppel foglalkozó divízió közép-kelet-európai marketing menedzsere, Joó Ildikó chaten ezeket a kérdéseket is megválaszolta olvasóinknak.

Bródy János: Ameddig ki nem utálnak

Vendégszoba2007.10.05, 13:13

Bár nem cikkeznek róla naponta az újságok, de ez nem azt jelenti, hogy Bródy János már a csendes nyugdíjaséveit töltené. Az új saját lemez ugyan még egy darabig bizonyosan várat magára, viszont más előadók albumain továbbra is dolgozik, és egyik főművére, az István a királyra külön sorozatot is épített a közszolgálati tévé. A Vendégszobában kiderült még, hogy ma már inkább minél távolabb szeretné tartani magát a politikától és az is, hogy miért nem a nála sokkal idősebb lányokat preferálja.

Kovács Dóra: "Oldjuk a szorongást!"

Vendégszoba2007.10.02, 14:37

Az óvodáskori alvásproblémát okozhatja rossz szokás, de szorongás is; a terhesség megszakításáról törvény szerint a nők dönthetnek; a középső gyerekre (is) nagyon oda kell figyelnünk, és talán mi magunk is tehetünk róla, ha megcsalnak... A Vendégszobában dr. pszichiáter, a Babázó állandó szakértője válaszolt olvasóink terhességgel, betegségekkel, gyereknevelési és párkapcsolati dilemmákkal kapcsolatban feltett kérdéseire.

C. Molnár Emma: Barátságból is lehet nagy szerelem

Vendégszoba2007.09.25, 19:18

C. Molnár Emma párkapcsolati szakértő, pszichológus a Vendégszobában válaszolt a chatelők kérdéseire - szexről, szerelemről, féltékenységről. Szerinte lehet barátságból szerelem, egy kapcsolat akkor is működhet, ha a nő a domináns, és a korkülönbségre hivatkozni csupán olcsó kifogás. Sőt, azt is elárulta, mi a tartós párkapcsolat titka: a nyitottság, és az, hogy újra képesek legyünk meghódítani a másikat.

Kellő bátorság és a mozgólépcső - Török Péter és Putzer Alex extrémbringások a Vendégszobában

Vendégszoba2007.09.19, 17:06

A szombati budapesti Critical Mass után extrém kerékpárverseny lesz a Deák téri metróállomáson. Az éjfélkor kezdődő versenyre meghívott 21 külföldi riderből három - sérülés miatt - visszamondta részvételét. A magyar versenyzők közül - úgy tűnik - mindenki ott lesz az első magyarországi Metroride-on.  Az egyik versenyző, Török Péter (DH Magyar Kupa összetett 2. hely - 2000, DH magyar bajnokság 3. hely - 2007) és Putzer Alex válaszolt a laza, néhol bennfentes "szakmai" kérdésekre

Simonyi András: "Volt idő, amikor nagyon el akartam húzni"

Vendégszoba2007.09.19, 17:41

Nem éppen szokványos diplomata Simonyi András, a hazatért washingtoni nagykövet: saját együttese van, sokmilliós nézettségű amerikai tévéműsorokban szerepelt, Simonyi Károly felhívta az űrből. Az [origo] Vendégszobájában arról is beszélt, hogy az amerikaiak mosolygósak, de nagyon rosszul vezetnek, viszont pozitívan vélekednek Magyarországról. Szerinte még a Bush-kormány távozása előtt megkapjuk a vízummentességet.

Verőci Zsuzsa: Egyre többen fogunk éjszakázni

Vendégszoba2007.09.19, 17:33

Verőci Zsuzsa nemzetközi sakknagymester és versenybíró az [origo] szakírójaként immár hat éve rendületlenül elemzi a partikat, most pedig a csütörtök este 21 órakor kezdődő világbajnokság kapcsán személyesen is eljött, hogy a Vendégszobában válaszoljon az olvasók kérdéseire. Mint elmondta, nagyon bízik Lékó Péter sikeres szereplésében, még ha a szakma nagy része nem is sorolja a nagy esélyesek közé, de mesélt a sakk szépségeiről és saját pályafutásáról is, sőt, a török-magyar skót játékvezetőjéről sem rejtette véka alá a véleményét.   

Nógrádi Katalin: Nincs egészségtelen étel

Vendégszoba2007.09.18, 11:04

Nógrádi Katalin, az [origo] Egészség rovatának dietetikus szakértője szerint a hízókúrát legalább olyan nehéz végigcsinálni, mint a fogyókúrát. A szakember szerint nincs igazán egészségtelen étel, mindent lehet enni, mindössze a kiegyensúlyozott és változatos étrendre kell odafigyelni.

Jáger: "A BKV kényszerít minket a sztrájkra"

Vendégszoba2007.08.31, 16:13

Ha lesz kedden sztrájk, azért a BKV vezetőségének kell vállalnia a felelősséget - jelentette ki a Vendégszobában Jáger István, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (a BKV-nál működő 29 szakszervezet egyike) elnöke. Elmondta, sztrájk esetén mi milyen sűrűn jár majd, de olvasóink azt is megkérdezték tőle, ő maga aznap mivel fog küzlekedni.

Dombovári Vanda: Néha kicsit sok vagyok

Vendégszoba2007.08.31, 22:05

Az RTL Klub Reggeli-jének műsorvezetője kitartásának, szívósságának köszöntheti, hogy jelenleg tévés: addig telefonálgatott, míg egyetlen percnyi esélyt kapott, és élt is vele. Lilut nagyon nőiesnek tartja, Csonka Andrást isteníti, Stohlt felkészült profiként aposztrofálja, rosszat nem mond sem kollégáról, sem a csatornáról. Ez nem is csoda, még sokáig szeretne tévézni, mivel magyartanárként nem találta a helyét.

Aszalós Péter: A dráma a legfontosabb önismereti eszköz

Vendégszoba2007.08.29, 17:07

Aszalós Péter, pszichodramatista egykor informatikusként szerzett diplomát, de a mesterséges intelligenciák tanulmányozása és az elméleti agykutatás a pszichológia felé fordította, s immár  tíz éve pszichodrámával foglalkozik, öt éve csoportokat is vezet. Mostanában azon dolgozik, hogy a két területet: a pszichológiát és az informatikát összekapcsolja. A pszichodráma mibenlétéről, hatékonyságáról és e fejlesztés alatt álló módszerről kérdezték az Vendégszobába látogatók.

Janesch Péter: Egy épülettel nem lehet reprezentálni a nemzetet

Vendégszoba2007.08.27, 12:51

Janesch Péter építész, egy fiatalokból álló tervezőcsapat és Kengo Kuma japán sztárépítész együttműködésében született meg az a koncepció, ami a neves szakemberekkel megerősített zsűri véleménye szerint a legjobb volt a Kormányzati Negyed épületére kiírt nemzetközi versenypályázatban. Olvasóink Janesch Pétert kérdezték a Vendégszobában.

"Két óráig bírni teljes erővel" - Buppa a dublini futárvébéről

Vendégszoba2007.08.27, 09:35

A dublini futárvébéről, a futáréletről, a városi kerékpározásról, sőt saját magáról is mesélt Buppa, a pesti kerékpáros futár az [origo] olvasóinak a Vendégszobában. A válaszokból többek között fény derül arra, hogy a pesti vagy a dublini futárverseny volt-e a szervezettebb, mit nyert a győztes és mennyit keres egy biciklisfutár. Megtudhatjuk azt is, mi az a texas twins, és hogy 10 tél után vidám-e a munka az utcán.

Fenyő Miklós: "Fél óra alatt megvolt a Csavard fel a szőnyeget"

Vendégszoba2007.08.21, 18:39

Az [origo] Vendégszobájában járt Fenyő Miklós, a klasszikus rock and roll leghosszabb ideje szolgálatban maradt énekese, aki már negyven éve fogja lábujjhegyen és spiccelve a mikrofont. Elmondta, hogy hamarosan itt az új album, hogy pályafutása során eladott hatmillió lemezt, s hogy a politikai nézetei tisztességesek. Beköszönt egykori tangóharmonika-tanára is.

Pokorni: A "bölények" közül talán csak Orbán aktív

Vendégszoba2007.08.20, 20:37

Kósa Lajost is elképzelhetőnek tartja a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeként, de szerinte nem járt le Orbán Viktor ideje sem - Pokorni Zoltán, a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke válaszolt az olvasóknak a Vendégszobában. A koalíció bírálata mellett beszélt arról, hogy a Fidesz is hibázik, miközben szerinte a kormánynak is vannak helyes intézkedései. Rövid elemzésbe is bocsátkozott arról, hogyan bukhat meg Gyurcsány.

Napra: Szeretnénk optimizmust sugározni

Vendégszoba2007.08.13, 18:06

A Sziget zárónapján lép fel az iWiW Világzenei Nagyszínpadon a Napra zenekar, mely ugyan nem szereti a világzene szót, de jobb híján ebbe a műfajba sorolja magát. Az együttes vezetője, Both Miklós a Vendégszobában elmondta, hogy Bartók miatt kezdett népzenével foglalkozni, annyit keres a zenéléssel, mint egy könyvtáros, és hogy a hangját a nagyapjától örökölte.

Gyermekpszichológusaink a Vendégszobában

Vendégszoba2007.08.13, 12:54

Kell, hogy a szülő bizonyos korlátokat szabjon a gyerek viselkedésében. A szobatisztaságot szinte lehetetlen kikényszeríteni, a hiszti legjobb ellenszere pedig, ha eredménytelen marad. Benda Viktória és Schwanner Zita gyerekpszichológusokat többek között a gyász feldolgozásáról, evési és altatási nehézségekről is kérdezték a Vendégszoba látogatói.

Ungváry Krisztián: A társadalom krokodilkönnyeket fog hullatni

Vendégszoba2007.08.20, 20:49

Akár politikai botrányok árán is nyilvánosságra hozná a titkosított ügynökadatakat Ungváry Krisztián, a júliusban alakult iratfeltáró bizottság tagja. A történészt, aki szerint a múlttal való szembenézés gyógyító hatással lesz a magyar közéletre, arról is kérdezték a Vendégszobában, hogy milyenek a személyes tapasztalatai az állambiztonságról és miért nem ad szót leleplező cikkeiben az egykori ügynököknek.

Görözdi: A terv éppúgy magyar, mint a Rubik-kocka

Vendégszoba2007.08.20, 20:45

Egyszerűségével fog hivalkodni, spórol az adófizetőknek és nem okoz dugókat - ezt ígérte a kormányzati negyedről Görözdi György, a miniszterelnök megbízottja a Vendégszobában, ahol olvasóink tettek fel neki kérdéseket. A Gyurcsány Ferenc cégével kapcsolatos kérdésre nem válaszolt, arról viszont beszélt, hogy szerinte miért fanyaloghattak a tervpályázat külföldi zsűritagjai.

PASO: Az örömzenélés mindennél többet ér

Vendégszoba2007.08.02, 10:11

Bár zsúfolt a Pannonia Allstars Ska Orchesta koncertprogramja (legközelebb a Szigeten láthatjuk a zenekart az iWiW Világzenei Nagyszínpadon), az együttes vezetője, Tóth Kristóf (KRSA) szakított időt némi csevegésre a Vendégszobában. Szerinte évről évre növekszik az érdeklődés a ska és a reggae iránt nálunk, és eloszlatta a stílusnak a skinheadekhez fűződő kapcsolatára vonatkozó tévhiteket is. A hab a tortán pedig az, hogy egyik koncertjükön dobosukat megharapta egy kutya.

Pálffy István nem csak a híradózáshoz ért

Tévé2007.07.31, 09:37

Pálffy István 16 éve aktív résztvevője a Kapolcson és környékén megrendezett Művészetek Völgyének. Volt már kiállító, támogató, programgazda, ezúttal pedig csehországi barangolása során készített fényképeit mutatja be.

Szentkuti: "Nekem nagyon tetszik a Combino"

Vendégszoba2007.07.31, 11:29

Minden új jármű bevezetésekor vannak technikai problémák - válaszolta olvasóink combinós faggatózására a magyarországi Siemens német születésű, de régóta itt élő vezérigazgatója. Szentkuti László a Vendégszobában beszélt az anyacég mobilüzletágának eladásáról, de kiderült még az is, melyik Formula-1-es és futballcsapatnak drukkol.

Vágó István kíméletet kér

Tévé2007.07.30, 20:43

Sarlatánok kíméljenek a címe Vágó István rovatának, jövő héttől már egy hetilapban is ostorozza az ezoterikus gyógymódokkal próbálkozókat.

Mosóczi: "Megfelelő a vonatok tisztasága"

Vendégszoba2007.07.23, 14:21

A MÁV személyszállítási üzletágának vezetője személyes tapasztalatai alapján nyilatkozott a Vendégszobában a hazai vonatok állapotáról, gyakran utazik ugyanis vasúton. Olvasóink a kurrens témák - vonalbezárás, díjváltozás - mellett a menetidő növekedéséről és a dohányzásról is kérdezték Mosóczi László vezérigazgatót, sőt az is kiderült, hogy szívesen adnak ötletet a bevétel növelésére.

Nőgyógyász szakértőnk a Vendégszobában

Vendégszoba2007.07.23, 14:49

Mikor ajánlott a fiatal lányoknak felkeresni a nőgyógyászt; hány évesen optimális gyerket vállalni; mitől alakulhat ki meddőség; gyakori-e hazánkban az abortusz?  Dr. Csákány M. György szülész-nőgyógyász, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa a Vendégszobában látogatóink terhességgel, szüléssel, nőgyógyászati problémákkal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.

Szetey Gábor: Nem én vagyok az egyedüli

Vendégszoba2007.07.23, 15:27

Mióta nyilvánosan vállalta homoszexualitását, voltak ugyan pillanatok, amikor megfordult a fejében, helyesen tette-e, de összességében sokkal jobb volt bejelentésének fogadtatása, mint várta - mondta Szetey Gábor személyügyi államtitkár, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Szetey szerint sok erő kell a másság eltitkolásához, és szeretne majd gyereket örökbe fogadni. Kiderült, színészdiplomáját Kevin Spacey nyújtotta át, Hillary Clintonnal pedig összefutott a New York-i melegfelvonuláson.

Varga Zsuzsa: Nekem nincsenek rajongóim

Vendégszoba2007.07.20, 20:06

Bár sokan még mindig az egykori Venus-énekesnőt látják benne, Varga Zsuzsa már vissza sem néz, hanem csak a jelen és a jövő foglalkoztatja. Most például egy új lemez, melynek apropóján ellátogatott a Vendégszobába, ahol kezdetben kicsit feszült volt a hangulat, de a végére minden jóra fordult, és minden kérdésre választ kaphattak az érdeklődőt - kivéve azt, hogy van-e Zsuzsának barátja.

Bernáth/y és fia: "Minden az undergrounddal kezdődött"

Vendégszoba2007.07.13, 13:11

Sőt, a Bernáthy zenészduó szerint azzal is fog végződni. Magyarország első elektronikus zenei liveactjét - amely a pénteki International Liveactfesten is fellép - elsősorban a szubkultúra jelenéről és jövőjéről faggatták olvasóink a Vendégszobában, de a Metallica, Eminem, mi több, még a Rolling Stones is szóba került.

Szetey Gábor: Nem én vagyok az egyedüli

Itthon2007.07.12, 15:56

Mióta nyilvánosan vállalta homoszexualitását, voltak ugyan pillanatok, amikor megfordult a fejében, helyesen tette-e, de összességében sokkal jobb volt bejelentésének fogadtatása, mint várta - mondta Szetey Gábor személyügyi államtitkár, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Szetey szerint sok erő kell a másság eltitkolásához, és szeretne majd gyereket örökbe fogadni. Kiderült, színészdiplomáját Kevin Spacey nyújtotta át, Hillary Clintonnal pedig összefutott a New York-i melegfelvonuláson.

Gerendai Károly: A közönség megérett egy prémium fesztiválra

Vendégszoba2007.07.11, 12:48

Gerendai Károly, a Sziget vezetője a csütörtökön kezdődő Balaton Sound fesztivál előtt válaszolt olvasóink kérdéseire - a chatelők fölvetették a kérdést, hogy vajon megérett-e a magyar közönség egy efféle, kifejezetten elektronikus zenei fesztiválra, de persze arról is érdeklődtek, hogy melyek a legdrágább zenekarok, illetve hogy elhozzák-e végre a Red Hot Chilli Pepperst, a Metallicát, az Arctic Monkeyst, az Iron Maident.

Péterfy Bori és Tövisházi Ambrus: Az Amorfhoz képest ez sokkal súlyosabb zene

Vendégszoba2009.06.23, 15:01

Miután az Amorf Ördögök elfáradt, mint az olaj, az énekesnő Péterfy Bori és a fő zeneszerző, Tövisházi Ambrus továbbra is összetartanak, és folytatják tovább a közös munkát. Mint a Vendégszobában elmondták, a magyar sanzonéneklés hagyományain haladnának tovább, de a zene "súlyosabb" lesz, mint az elődzenekaré volt. Az új együttesnek még nincs neve, ennek ellenére fellép vasárnap a Művészetek Palotájában.

Hemingway: A széthúzás a magyar futball pestise

Vendégszoba2007.07.11, 14:10

A Vendégszobában járt a Budapest Honvéd futballcsapatának tulajdonosa, George F. Hemingway, aki beszélt a kupagyőztes újdonsült szerzeményeiről, az UEFA-kupa-szerepléssel kapcsolatos vágyairól, a szurkolókkal való viszonyáról, a most induló Magyar Futball Akadémiáról, és arról is, hogy milyen élmények érték az elmúlt egy évben, amióta szerepet vállalt a magyar labdarúgásban. A sikeres üzletember, aki szabadidejében alsóbb osztályú meccseken bíráskodik, azt is elárulta, hogy szívesen segítene a Ferencvároson, hogy ismét NB I-es ellenfél legyen, és elmondta, mi kell ahhoz, hogy a Puskás-emléktorna keretében külföldi sztárcsapatok látoogassanak ...

Inside: "Vidékről is lehet sikert elérni"

Vendégszoba2007.07.04, 18:16

A Fringe Fesztivál tehetségkutató versenyének győztese, az Inside zenekar járt az [origo] Vendégszobájában. A fiatal debreceni zenekar ha nem is zeneileg, de sok szempontból a Tankcsapda által kitaposott ösvényen szeretne befutni. És nem zavarja el az autogramkérőket sem.

Nem drágább a Balaton az Adriánál

[origo] utazás2008.05.20, 10:48

Leginkább az olcsó utazási lehetőségekről érdeklődtek olvasóink az [origo] Vendégszobájában, de szóba került az amerikai vízumkérdés is, vagy, hogy milyen biztosítást érdemes kötni külföldi utazás előtt. A kérdésekre Vas László utazási szakértő válaszolt.

Vitézy Dávid: "Feneketlen zsákba önti pénzét a főváros"

Vendégszoba2007.07.02, 18:01

Ötven százaléknál kevesebb az esély arra, hogy 2015 előtt elkészül a 4-es metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakasza - így vélekedett a Vendégszobában a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, Vitézy Dávid. A tavaly a BKV felügyelőbizottságába is beválasztott fiatal szakembert olvasóink a metró mellett faggatták a pótlóbuszok és az útfelújítások összehangolásáról, a Combinók (nem létező) légkondicionálásáról és az 1-es villamos budai sanszairól is.

Kamarás Máté: "Ich bin ein wahr Monarchie-Kind"

Vendégszoba2007.07.02, 15:02

Kamarás Máté bécsi és japán sikerei között néha hazaugrik Magyarországra is. "Ich bin ein wahr Monarchie-Kind" - vallja a fiatal musical-színész, aki Bécs után most Budapesten is Herbert szerepét játssza a Roman Polanski-féle Vámpírok Báljá-ban. Szerelmes levelek garmadát kapja, álomtestéről és hangjáról egyként áradoznak a rajongók a fórumokon, míg ő megállás nélkül pörög szülővárosa, Miskolc, Bécs, Tokio és Budapest között. Kamarás Mátét az új musical-előadásról, csipkés alsóneműkről és példaképekről faggatták az olvasók a Vendégszobában.

Csillag János: "Nem álltunk be az igénytelen kereskedelmi rádiók sorába"

Vendégszoba2007.06.28, 14:53

Új koncepcióval, zenei rádióként született újjá a hónap elején a Petőfi Rádió, melynek új főszerkesztője, Csillag János az [origo] Vendégszobájában válaszolt az elégedett vagy éppen elégedetlen hallgatók kérdéseire. Azoknak, akik a Kabarécsütörtököt sírják vissza, a főszerkesztő a Kossuthot javasolja, viszont szerinte nem a közszolgálatiság degradálása az, hogy zenei rádió lett a Petőfiből.

A fizetésüket még nem tudják a kormányszóvivők

Vendégszoba2007.06.26, 17:04

A főnökük állítólagos ideggyengeségéről, függetlenségük feladásáról és Demcsák Zsuzsáról is kérdezték olvasóink a két új kormányszóvivőt, Budai Bernadettet és Daróczi Dávidot a Vendégszobában. A szóvivők már belekezdtek a reformok magyarázásába, de mindketten azt állítják: egyelőre nem tudják, mennyi a fizetésük.

Tóth Krisztina: "A költő már nem lángoszlop"

Vendégszoba2007.06.19, 16:49

A költő már nem lángoszlop, hanem üvegkészítő - derült ki a Vendégszobában Tóth Krisztináról. Ahogy az egyik olvasó joggal rámutatott, Tóth Krisztina igazi sztárköltő: a harmincas-negyvenes költőgeneráció egyik legjobbja, aki amellett, hogy verset - sőt már novellát is - ír, profi ólomüveget önt, sokat olvas a kisfiának, szereti az Amélie-t, TV-t viszont elvből nem néz. Elvált, de boldog - Tóth Krisztina a Vendégszobában ugyanolyan titokzatos személyességgel válaszolt az olvasók kérdéseire, mint amellyel szövegeiben találkozhatunk.

Gera-szintre vágynak a Liverpool magyarjai

Vendégszoba2007.06.19, 11:48

Egy nappal azt követően, hogy Agárdon bejelentették, az angol FC Liverpool a jövőben az MTK-val közösen működteti a Sándor Károly Akadémiát, ellátogatott az [origo] Vendégszobájába az idei BL-döntős Vörösök két ifjú magyarországi szerzeménye, a 18 esztendős Németh Krisztián és a 17 éves Simon András. A két csatár meglepő szerénységgel válaszolt az olvasói kérdésekre, ám arról mindketten szívesen beszéltek, hogy milyen célokat tűztek ki maguk elé a világ egyik leghíresebb futballklubjában.

Fésűs Nelly: Rettegtem, de jó volt

Vendégszoba2007.06.18, 12:46

Számos darabban játszott, több színházban megfordult, de a nagyközönség az RTL Klub szappanoperájából ismerheti, ő alakította egykoron Berényi Miklós szeretőjét, aki a sztori szerint börtönbe kerül. A cseten olvasóink erről és a Rettegés foká-ról is faggatták, miközben kiderült Nellyről, hogy szívesen játszana szülővárosában, Debrecenben, hogy kislánya a legfontosabb számára, hogy Indiában szívesen eltöltene pár hónapot, és az is, hogy interneten nem ismerkedik.

Több utódja is lehet a lézernyomtatónak

Vendégszoba2007.06.14, 18:48

Mi lesz a lézernyomtató utódja? Várható-e mobiltelefonba épített printer? Mire érdemes nyomtatni az utókornak szánt felvételeket? Olvasóink nyomtatással kapcsolatos kérdéseire Perjési Zoltán, a Hewlett-Packard technikai konzulense válaszolt a Vendégszobában.

Jelinkó Attila: Idén már nem mászom meg az Everestet

Vendégszoba2007.06.14, 12:39

Hazatérése után alig két héttel a Mount Everest második magyar megmászója, Jelinkó Attila járt a Vendégszobában. A sportember nem mindennapi teljesítményét növeli, hogy hobbi-hegymászóként küzdötte föl magát a világ legmagasabb csúcsára. Jelinkó Attila beszélt arról, hogy gyerekkori álma volt az Everest, és arról is, hogy a média próbálja meg összeugrasztani a sikertelen csúcskísérlet után visszaforduló Klein Dáviddal.    

Előző
Következő