Vendégszoba

címke rss

Karádi István: Jó vérkoleszterinszintet kívánok

Archívum2005.05.10, 10:43

Karádi István, belgyógyász, lipidológus május 2-án tartott előadást a Mindentudás Egyetemén Infarktus és koleszterin címmel. A Társalgóban saját szakmájáról, valamint arról faggatták a látogatók, hogy miként lehet csökkenteni az infarktus és a magas koleszterinszintből adódó betegségek esélyeit.

Falus András: Az immunológia a védekezés tudománya

Archívum2005.10.11, 09:48

Nem vallunk szégyent a nemzetközi porondon, de ez nem menti fel a politikai döntéshozók felelősségét, ha nem fordítanak nagyobb figyelmet a tudományos kutatás támogatására - mondta a Vendégszobában Falus András immunológus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője.

Horváth Attila: A fertőzések felszámolása társadalmi feladat

Archívum2005.05.12, 16:28

Horváth Attila bőrgyógyász az ME-n tartott előadásában a nemi úton terjedő betegségekről beszélt. A Vendégszobában megosztotta nézeteit a kérdezőkkel arról, hogy miként lehetne e betegségek terjedését korlátozni, illetve néhány konkrét fertőzéssel kapcsolatban adott jó tanácsokat.

Bozóky: Rend legyen a magyar futballban

Archívum2005.05.18, 11:36

"A labdarúgás nem az a terület, ahol egyik pillanatban mindent le lehetne nullázni, és a másik pillanatban újrakezdeni" - állítja Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. A szakember a Vendégszobában elmondta, komoly esélyt lát arra, hogy Magyarország 2012-ben Európa-bajnokságot rendezhessen, míg a székesfehérvári Magyar Kupa-döntőn történteket mélységesen elítélte. Az elnök szerint a magyar futballnak arra a fanatizmusra, győzni akarásra és mentalitásra van nagy szüksége, amit Lothar Matthäus képvisel.

Palcsó Tamás ajánlatra vár

Archívum2005.05.20, 10:37

A Megasztár második helyezettje jól tudja, hogy csak a műsor miatt nem fognak rá emlékezni tíz év múlva, és ha kap ajánlatot, szívesen dolgozna a  lemezén is. Legjobb énekesnek a lányokat tartja, a második helye miatt pedig nem bánkódik, egyelőre úgyis a tanulás a fontos, meg a sikeres érettségi. Tamás eloszlatja a Megasztár-házzal kapcsolatos pletykákat is, és azt is bevallja, hogy a siker ellenére még mindig nem tudja, mi is lesz belőle a tanulóideje végeztével.

Sólyom Lászlót egyelőre nem foglalkoztatja az államfői poszt

Archívum2005.05.26, 11:30

Mivel egyetlen párt sem jelölte, így egyelőre nem tekinti magát köztársaságielnök-jelöltnek Sólyom László, aki a Mindentudás Egyetemén az alkotmánybíróságokról tartott előadást. Az Alkotmánybíróság (AB) első elnöke szerint pártok sosem próbáltak meg közvetlenül nyomást gyakorolni a taláros testületre, az AB helyzetét azonban meg tudja nehezíteni, ha a parlament sokáig húzza az alkotmánybírák kinevezését.

Sólyom elfogadta a Fidesz elnöki jelölését

Archívum2005.05.27, 21:13

Sólyom László a civil szféra jelöltjének tekinti magát az államfőválasztáson, az esélyeit egyelőre nem latolgatja, de bármelyik parlamenti frakció tagjaival szívesen találkozik, ha erre felkérik.  Sólyom korábban az [origo]-ban azt mondta: eddig egyik párt sem kérte fel a poszt elvállalására, így nem tartja magát jelöltnek.

Navracsics a 2006-os kormányzást készíti elő

Archívum2005.05.27, 20:28

Navracsics Tibor, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke, a "Polgári Kormányzás 2006" stábjának vezetője válaszolt olvasóink sokrétű kérdéseire, amelyek az aktuális politikától Orbán Viktor állítólagos számítógép fóbiájáig terjedtek.

Budavári Zita: Bölcsőt szeretnénk adni a nem várt babáknak

Archívum2005.10.10, 18:47

Budavári Zitát, a Bölcső Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdezték olvasóink a Vendégszobában. A Bölcső Alapítvány tízéves működése során több mint 600 anyának segített megszülni és elhelyezni nem várt gyermekét, a terhességüket titkolni kényszerülők számára pedig ma már két anyaotthont is biztosít. Zitát a gyermekükről lemondó anyák helyzetéről, az örökbefogadás feltételeiről, menetéről, az inkubátorokról, a dajkaterhességről kérdezték olvasóink.