Velencei Biennálé

címke rss

Sikerrel mutatkoztak be a Liget projekt múzeumi épületei a Velencei Biennálén

Gazdaság2023.05.19, 12:18

Sikerrel mutatkozott be a világ egyik legrangosabb kulturális eseménye, a Velencei Építészeti Biennálé szakmai megnyitóján a Néprajzi Múzeum többszörös díjnyertes épülete és azt megvalósító Liget Budapest projekt. A megnyitón résztvevő, a világ minden tájáról érkezett szakemberek szerint kiemelt nemzetközi figyelemre méltó az idén tízéves nagyszabású kulturális városfejlesztési program, melynek első új múzeumi épülete, a Néprajzi Múzeum áll a 18. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának fókuszában.

Mozaikok és könnycseppek: ízelítő a Velencei Biennáléra készülő magyar kiállításból

Travelo2022.04.11, 12:14

Az indulás előtti utolsó pillanatban, már félig becsomagolva láthattunk a Velencei Biennáléra készülő szobrok közül kettőt a Ludwig Múzeum kiállítótermében, ahol a magyar pavilon kiállításáról tartottak sajtóbemutatót. A színes, mozaikokkal borított szobrok – összesen több mint 20 – már mind bedobozolva várják, hogy a kamionra kerüljenek. Április 23-án kezdődik ugyanis a kortárs művészeti élet egyik legrangosabb eseménye a lagúnák városában.

Megvan a 2022-es Velencei Biennálé magyar kiállítója

Kultúra2020.12.09, 16:25

Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása lesz látható 2022-ben az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálén, a Magyar Pavilonban. 

Megnyílt a magyar pavilon kiállítása a Velencei Biennálén

Kultúra2019.05.09, 16:15

Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításával nyílt meg az 58. Velencei Biennálé magyar pavilonja, amelyet a nagyközönség szombattól november 24-ig láthat majd.

Szombaton nyílik a magyar pavilon Velencében

Kultúra2018.05.24, 14:08

Szombattól lesz látható Szabadság híd - Új horizontok a városban címmel a magyar pavilon a Velencei Építészeti Biennálén.

Kanada eszkimókat küld a Velencei Biennáléra

Kultúra2017.12.20, 12:30

Először képviselik eszkimó művészek Kanadát a Velencei Biennálén. A döntést a napokban jelentette be az ottawai Kanadai Szépművészeti Múzeum.

A megnyitó előtt szétfotózzák a magyar művész alkotását Velencében

Kultúra2017.05.31, 09:53

Velencében, a Canale della Giudecca vizén látható keddtől Vincze Ottó magyar képzőművész River-pool című installációja, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében.

A német kiállítás nyerte az Arany Oroszlánt

Kultúra2017.05.13, 15:04

A Németország pavilonjában kiállító Anne Imhof projektje nyerte az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé legjobb nemzeti részvételéért járó Arany Oroszlán-díjat, a Viva Arte Viva című főkurátori kiállítás legjobb művészének pedig a szintén német Franz Erhard Walthert választotta a nemzetközi zsűri.

Hetven ország alkotói vesznek részt az 57. Velencei Biennálén

Fotó2017.05.12, 15:35

57. alkalommal kerül megrendezésre a Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, melyet május 13. és november 26. között Viva Arte Viva címmel rendeznek meg. A velencei biennálé az olaszországi Velence városában rendezett sokoldalú művészeti fesztivál, a világ egyik legelismertebb, legrangosabb kulturális eseménye. Hetven ország alkotói vesznek részt kétévenként a művészeti, politikai és társadalmi seregszemlén, amelyet 1895-ben az akkori modern képzőművészet elismertetésének céljával rendeztek meg első alkalommal.

Békét a világnak!

Kultúra2017.05.12, 16:06

Várnai Gyula Peace on Earth! (Békét a világnak!) című kiállításával nyílt meg pénteken az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonja.

Magyar művészek a Velencei Biennálé központi kiállításán

Archívum2017.02.07, 17:24

Hosszú idő óta először lesznek láthatók magyar művészek alkotásai a Velencei Képzőművészeti Biennálé központi kiállításában. A főkurátori válogatásába Hajas Tibor és Csörgő Attila munkái kaptak meghívást.

Megvan a 2017-es Velencei Biennálé témája

Kultúra2016.09.27, 12:50

Viva Arte Viva címmel rendezik meg az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét 2017. május 13. és november 26. között. Magyarországot Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! (Peace on Earth!) című projektje képviseli majd.

A spanyol építészek nyertek Velencében

Kultúra2016.05.28, 19:39

A 15. Velencei Építészeti Biennále megnyitóján a legjobb nemzeti kiállításnak járó Arany Oroszlánt a spanyol pavilon nyerte el.

Lemondott a velencei biennále nemzeti biztosa

Kultúra2015.09.04, 13:13

Lemondott posztjáról Balatoni Monika, a velencei biennále nemzeti biztosa. Felmentését szeptember végével kezdeményezte az emberi erőforrások miniszterénél.

Blokád alatt a magyar pavilon Velencében

Kultúra2015.08.30, 18:12

Szögesdróttal és plakátokkal vették körbe a magyar pavilont aktivisták a Velencei Binnále-én, így tiltakozva a magyar kormány és Európa bevándorlási politikája ellen. Azt tervezik, hogy estig maradnak.

Bizarr meztelen fotón pózol a terhes modell (18+)

Life.hu2013.06.04, 22:04

A különleges festményen Lara Stone fekszik anyaszült meztelenül egy húscafatokkal beborított ágyon.

George Clooney a fenekét ajánlgatta

Life.hu2011.09.14, 13:30

Az egész világ a velencei filmfesztiválról beszél. Mi pedig olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy első kézből tudhatjuk meg, mit művelnek a sztárok Olaszországban. Steiner Kristóf beszámolója következik.

A letartóztatott kínai ellenzéki művész is kiállít a velencei biennálén

Kultúra2011.05.31, 11:07

A hivatalos kínai pavilon mellett külön kiállítóteret kapnak a velencei biennálén Kína ellenzéki művészei, köztük az áprilisban őrizetbe vett Aj Vejvej is.

Totálkáros BMW képviseli Magyarországot a Velencei Biennálén

Kultúra2011.05.02, 17:49

Németh Hajnal Összeomlás - Passzív interjú című installációja fogja képviselni Magyarországot az 54. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Az installáció középpontjában egy totálkáros BMW áll, a műalkotás az autóhoz és a közlekedéshez fűződő viszonyunkon keresztül vizsgál társadalmi kérdéseket.  

Előző
  • 1
Következő