végrehajtási rendelet

címke rss

Orbán nem fogadja el a román javaslatokat a kedvezménytörvényhez

Orbán Viktor a román miniszterelnöknek küldött levelében azt közölte, hogy a kedvezménytörvényt nem kell módosítani. A végrehajtási rendeletekről viszont szívesen tárgyal a magyar fél, és minél több kérdésben törekszik egyetértésre jutni.

Változó környezetvédelmi termékdíjak

Gazdaság2003.03.26, 19:22

Elfogadta a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény hiányzó végrehajtási rendeletét a kormány, amelynek értelmében bővül és emelkedik a környezetvédelmi termékdíj mértéke, de ugyanakkor számos mentességet is ki lehet majd használni - közölte Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kabinet szerdai ülését követő szóvivői tájékoztatón.

Késnek a hivatalok az adatközléssel

Itthon2006.01.04, 17:35

Akadozva indul a jogszabályok tervezeteinek közzététele: elvileg januártól már az előkészítés alatti jogszabályokat is - amelyeket véleményezhetünk is - nyilvánosságra kellene hoznia a minisztériumoknak. A gyakorlatban azonban a tárcák döntő részénél még nem készültek el ezzel a szolgáltatással, de még az adatvédelmi biztos sem tudja maradéktalanul betartani az előírásokat. A késlekedés egyik oka lehet, hogy csak december legvégén készültek el a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek.

Jogellenes a kereskedelmi törvény tervezete

Gazdaság2006.02.01, 09:41

Februárban dől el, hogy megtámadja-e a szakma a kereskedelmi törvényt az Alkotmánybíróságon. A készülő végrehajtási rendeletekről megkezdődött az egyeztetés a szakma és a szaktárca között.

Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

Archívum2012.05.25, 00:18

Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet alá tartozó személy és vállalkozás, a bevallási határidő május utolsó napja - hívta fel az [origo] figyelmét az Allen & Overy szakértője. A felügyeleti díj főszabály szerint az érintett tevékenységből származó árbevétel 0,1 százaléka, az összeget két egyenlő részletben július 31-ig és a következő év január 31-ig kell befizetni.

Ellehetetlenüléstől féltik a kispályás nyelvoktatást

Itthon2013.12.13, 15:16

Szükségtelen adminisztratív terhekkel és megterhelő anyagi elvárásokkal fenyegetik a kis nyelviskolákat és a magánnyelvtanárokat a felnőttképzési törvényhez készülő végrehajtási rendeletek - írja a Nyest.hu. A minisztérium szerint a magántanároknak.nem kell aggódniuk.

Joe Biden egy film miatt megijedt a mesterséges intelligenciától

Nagyvilág2023.11.01, 12:20

Joe Biden elnök hétfőn végrehajtási rendeletet írt alá, amely új szabványokat és biztonsági intézkedéseket határoz meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. A Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese, Bruce Reed, az Associated Pressnek adott interjújában elmondta, hogy az elnök számára kiemelten fontos a mesterséges intelligencia, akit „lenyűgözött és megijesztett" a mesterséges intelligencia, miután „hamis AI-képeket látott magáról", és megismerte a „hangklónozás" technológiáját – írta a Variety alapján a Mandiner.

Előző
  • 1
Következő