védekezés

címke rss

„Most meghalsz!” – kiáltotta, majd kalapáccsal verte össze idős, beteg feleségét egy hevesi férfi

Itthon2023.03.07, 14:46

Ötvenhét évi házasság után egy kalapáccsal támadt mozgássérült feleségére egy hevesi férfi. Minden előzmény nélkül rátörte az ajtót az ágyban fekvő asszonyra, és egy félkilós kalapáccsal esett neki. Az egész testét ütötte-verte. Ezután magára hagyta az életveszélyesen sérült vérző asszonyt, akihez szomszédja hívott mentőt, csak ezért maradhatott életben. 

Influenza: kettőzött sebességgel terjed az idei járvány

Tudomány2022.12.21, 09:50

Beigazolódott az előzetes prognózis: az idei influenzajárvány korábban jött, és az eddigi tapasztalatok szerint intenzívebb is a szokásosnál – tájékoztatta szerkesztőségünket a Pécsi Tudományegyetem. Ahogy arra közleményükben rámutattak, a járványhelyzetet tovább súlyosbító tridémiás időszakban – amikor az influenza két másik vírussal, az RSV-vel és a Coviddal egy időben jelentkezik – a hosszabb téli szünetet követő iskola-újraindulás előtt különösen fontos, hogy gondoskodjunk a legnagyobb kockázatnak kitett csoportok maximális védelméről, amelynek eszköztárába a megnövelt szintű higiénia és a vakcinázás is beletartozik.

Tombol a kullancsszezon: így védekezz a vérszívók ellen

Life.hu2022.06.15, 22:04

Berobbant a nyár, egyre többen hagyják el a várost és töltik a szabadidejüket a természetben. A friss, tiszta levegő, a nagy séták testileg és lelkileg is feltöltik az embert, azonban bármilyen pihentető is, egy ilyen kirándulás soha nem szabad megfeledkezni a nem kívánt vérszívókról, amelyek kellő odafigyelés és zárt ruházat mellett is utat találhatnak a bőrünkhöz. Íme, néhány tanács, amelyeket megfogadva hatékonyan védekezhetünk a vérszívók ellen.

Magyar kutatók fejtették meg, hogyan védekezik testünk a rák ellen

Tudomány2022.06.15, 10:36

Megújuló szöveteink életünk során többször annyi sejtet gyártanak le, mint amennyivel éppen rendelkezünk, miközben minden egyes osztódás során mutációkat gyűjtenek be. Az ELTE biofizikusai az általuk megalkotott egyedi matematikai keretrendszer segítségével vizsgálták a rákkialakulás kockázatát megújuló szövetekben. Eredményeik hosszú távon új távlatokat nyithatnak a rákkutatásban - írja az ELTE TTK közleménye.

Ez a nő bebizonyította, hogy kifogás a méretre hivatkozva mellőzni az óvszer használatát

Life.hu2022.05.15, 09:56

A szexshopban dolgozó nő óvszert húzott a lábára, hogy bebizonyítsa, nincs olyan, hogy egy férfi "túl nagy" ahhoz, hogy gumit húzzon.

Itt a tudományos védekezési stratégia a csípőszúnyogok ellen

Tudomány2022.05.13, 09:14

Az egészségügyi kártevők elleni védekezés nyugati típusú kultúrája megköveteli, hogy kutatás-innovációs háttér legyen mögötte. A Virológiai Nemzeti Laboratórium hozzánk eljuttatott közleménye szerint a célzott, biológiai védekezés nem valósulhat meg anélkül, hogy egy olyan biológiai ismeret, amit mi a kutatásnál rutinszerűen előállítunk ne intergrálódjon a végrehajtásba. A spanyol Lokímica Laboratorios magyarországi leányvállalatával, a Lokímica Magyarország Kft.-vel kötött együttműködési megállapodást a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjában működő Virológiai Nemzeti Laboratórium.

Rusvai Miklós szerint nem védekezni kell az omikron ellen, hanem átvészelni

Life.hu2022.05.11, 22:03

Rusvai Miklós elmondta véleményét az omikronnal szembeni védekezésről.

Így viselkedjünk, ha megjelent családunkban a koronavírus

Itthon2022.05.06, 15:38

A sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságának köszönhetően a járvány ötödik hulláma lecsengőben van, ezért a meglévő korlátozások megszűntek – közölte március elején a Kormányzati Tájékoztatási Központ, de az egyéni védekezés ugyanolyan fontos; a felelős magatartás követése továbbra is életet menthet. Bár a maszkviselési kötelezettség megszűnt, mérlegelnünk kell, milyen mértékben folytatjuk a védekezést saját magunk és szeretteink érdekében. A téma kapcsán Dr. Tordas Dániel gyermekorvos, gyermek-tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Így állítanák meg a gyilkos óriásdarazsakat

Tudomány2022.03.22, 13:51

Az ázsiai óriás lódarázs egyre terjed Amerikában, és amellett, hogy ijesztően nagy és agresszív, óriási kárt tesz a méhkolóniákban is. Most azonosították a szexferomonját, amellyel talán lépre lehet majd csalni és megfékezni.

Orbán Viktor a határon: így irányítja a miniszterelnök a védekezést és a menekültek fogadását - videók

Itthon2022.03.17, 17:04

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy három napra a magyar határhoz költözik, hogy ezalatt megszervezzék a jövő hét védekezését. Az Origo információi szerint a kormány összesen 900 ezer ukrajnai menekültre számít, vagyis még nagyjából annyian érkezhetnek, mint ahányan már itt vannak. A miniszterelnök a csengersimai határátkelőnél maga nyújtott át úti okmányokat egy menekülő családnak. Csütörtökön ez történt eddig a határon.

Veszélyes kártevő garázdálkodik a kertekben

Tudomány2022.03.03, 15:08

Évek óta komoly fejtörést okoz a kerttulajdonosoknak a dióburok-fúrólégy károsítása. A fák egészségét veszélyeztető rovar megjelenése nem csupán a diótermelő gazdák számára bosszantó, hiszen az általuk okozott károk miatt egyre kevesebb a minőségi csonthéjas termés, mely a kiskereskedelmi árképzésre is kihat. Az invazív fajról és az ellene történő hatékony fellépési lehetőségekről Dr. Keresztes Balázst és Dr. Szabó Árpádot, a MATE Növényvédelmi Intézetének kutatóit kérdeztük.

Dömötör Csaba: Az oltás jelenti a megoldást a védekezésben

Itthon2021.12.28, 20:34

A koronavírus-járvány elleni védekezésben a vakcina jelenti a megoldást, több mint 6 millióan már éltek az oltás lehetőségével és 3 milliónál többen már a harmadik oltást is megkapták - erről a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Eltorzítják a vírusokat a testünkben termelődő ellenanyagok

Tudomány2021.12.27, 21:05

Az ellenanyagok egy eddig ismeretlen mechanizmus útján is gátolják a vírusok bejutását a célsejtjeikbe: nemcsak lefedik őket a felszínükhöz kötődve, de torzítják is a szerkezetüket.

Megint összeomlott a belga egészségügy: már nincs hely a kórházakban a koronavírusos betegeknek

Nagyvilág2021.12.03, 19:53

A brüsszeli közszolgálati televízió információ szerint mindössze két intenzív kezelésre alkalmas férőhely maradt az egész brüsszeli régióban, akkora a terhelés az intenzív osztályokon. Ezt a regionális miniszter hivatala is megerősítette. A régióban a Queen Astrid katonai kórházzal együtt összesen 10 kórház van.

Ha nem tartod be ezt a 3 dolgot, biztosan elkapod a koronavírust!

Life.hu2021.11.19, 10:11

A péntek éjféltől érvénybe lépő legújabb szigorítás szerint mostantól ismét kötelező lesz a maszkhasználat a zárt terekben. Habár sokan felháborodtak a döntés miatt, grafikákkal is alátámasztható, miért fontos a maszk a védekezés során.

Koronavírus: visszatér a home office, durvul a negyedik hullám

Life.hu2021.11.16, 19:34

Egyre durvul a Covid-helyzet, ezért az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója a kollégák mihamarabbi home office-ra átállását javasolja. Ez országosan 40 helyszín több száz dolgozóját érintheti.

Miért pont ilyen színű az óriáspanda bundája?

Petplace.hu2021.11.08, 18:33

Felettébb érdekes és lenyűgöző az állatvilág, hiszen bár a legtöbb emlős barna vagy szürke, de azért vannak feltűnőbb egyedek, mint például a zebrák, borzok vagy a kardszárnyú delfinek. Na és akkor még nem említettük sokak kedvencét, a természetvédelem jelképévé vált óriáspandát.

Szokatlan védekezést találtak ki egy kínai hotelben a koronavírus ellen - videó

[origo] utazás2021.11.08, 11:10

Az alábbi videót a kínai Vuhanban készítették, ahonnan a világban tomboló koronavírus-járvány elindult. Az egyik ottani hotelben a lift mellett egy kis kosárban papírból hajtogatott ujjvédőket helyeztek el, hogy a vendégek ne érjenek hozzá kezükkel a lift gombjaihoz. A vendégek jó ötletnek találták a lehetőséget.

Az orvos figyelmeztet: Hatalmas veszélyben van az, aki egyszerre kapja el a koronavírust és az influenzát

Life.hu2021.10.11, 21:36

Ez az első eset, hogy egyszerre támad a koronavírus és az influenza. A megoldás mindkét betegség esetében az oltás.

Vasvillával és fejszével is rátámadtak egy nőre Farmosnál

Itthon2021.09.28, 15:12

Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki előbb vasvillával, majd egy fejszével is megtámadott egy nőt az úton a Pest megyei Farmosnál. Az indítéka állítólag az volt, hogy áldozata régóta rossz viszonyt ápolt az ő élettársával.

Az immunfelismerés eddig ismeretlen vakfoltját azonosították

Tudomány2021.09.14, 11:10

Az immunfelismerés eddig ismeretlen vakfoltját azonosította az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának (SZBK) tudományos munkatársa, Manczinger Máté vezette kutatócsoport.

Rusvai Miklós elárulta, hogyan védekezhetünk a leghatékonyabban a koronavírus ellen

Life.hu2021.09.09, 12:10

Rusvai Miklós elárulta, ő mit tesz az egészségéért, és mit tanácsol az embereknek annak érdekében,  hogy ellenállóbbak legyenek a vírussal szemben.

Varga Judit igazságügyi miniszter mindenkit az oltás felvételére buzdít

Itthon2021.08.30, 15:25

A negyedik hullám leginkább azokat fenyegeti, akik még egyáltalán nincsenek beoltva, így mindenkit - aki még ezt nem tette volna meg - arra bátorítok, hogy vegye fel a vírus elleni védőoltást – írja közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Óvszer helyett ragasztóval védekezett szex közben egy férfi: nem élte túl

Life.hu2021.08.26, 14:17

Bizarr haláleset történt Indiában: egy férfi azért halt meg, mert ragasztót kent a péniszére.

Megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma - Változtatnak a védekezés stratégiáján Franciaországban

Life.hu2021.07.20, 07:03

Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma - közölte Gabriel Attal francia kormányszóvivő hétfőn este.

Az oltásellenes baloldal most az antitestekkel próbál meg pánikot kelteni

Itthon2021.06.02, 15:58

Az oltásellenes baloldal naponta tömegével próbálja riogatni az embereket különböző koronavírussal kapcsolatos hazugságokkal. Ezeket gyűjtöttük össze, és mostantól rendszeresen megmutatjuk őket. Április 1. óta eddig 634 hazugságot közöltek a baloldali politikusok, pártok, a hazai és külföldi baloldali sajtó.

Sikeres a magyar védekezés, elsőként térhetünk vissza a normális élethez az Európai Unióban

Itthon2021.05.22, 12:44

Magyarország jelenleg a második helyen áll átoltottság tekintetében az Európai Unióban, és az első, ahol újraindulhat az élet. Mindez a kormány gyors vakcinabeszerzésének, a hatékony oltási programnak és a korlátozások következetes, fokozatos bevezetésének és feloldásának köszönhető.

Meghosszabbították a hitelmoratóriumot és koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát

Life.hu2021.05.18, 14:31

A parlament módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés.

Ma van az egészség világnapja – Ön hány szűrővizsgálaton volt az elmúlt két évben?

Travelo2021.04.07, 16:27

Az egészség érték, ennek fontosságát a világjárvány nélkül is éreztük, de most talán még inkább. Az idei évi egészség világnapjának mottója az igazságosabb, egészségesebb világ építése téma köré szerveződik. Dietetikus kolléganőnk ezért az alábbiakban azokat a legfontosabb szűrővizsgálatokat gyűjtötte össze, amelyek segítik egészségünk védelmét és egyben a betegségek megelőzését.

Hétfőtől országos zárlatot léptetnek életbe Olaszországban

Nagyvilág2021.03.12, 10:59

Az új koronavírus-járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt hétfőtől zárlatot rendelnek el Olaszországban Szardínia és Szicília szigetét kivéve - értesült az olasz sajtó csütörtök este.

Egyre több uniós ország akar kínai vakcinát rendelni, követve Magyarországot és Szerbiát

Itthon2021.02.25, 07:58

Magyarország és Szerbia után egyre több uniós tagállam alkalmazná a kínai Sinopharm-vakcinát. A brüsszeli közös vakcinabeszerzési program ugyanis továbbra is lassú ütemben halad. A német egészségügyi miniszter is elismerte, hogy szükség van a kínai vakcinára. Az uniós országokon kívül egyre több államban már használják is a kínai oltást. Kutatók szerint az oltóanyag eléri a 86 százalékos hatékonyságot, ráadásul a koronavírus újabb variánsai ellen is véd - számoltak be a Hír TV tudósításában.

Megható történet egy olasz orvostól, aki az első európai koronavírusos beteget azonosította

Nagyvilág2021.02.08, 10:10

Tavaly február 20-án azonosította az első európai Covid-19 beteget a lombardiai Codogno kórházában Annalisa Malara aneszteziológus, aki az akkor történtekről és a mindenki életét megváltoztató koronavírus-járvány utóbbi egy évéről számolt be az MTI-nek.

Továbbra is ingyenesen utazhatnak a védekezésben részt vevő dolgozók

Itthon2021.02.05, 13:56

Korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a helyi és helyközi közösségi közlekedésben február 7. után is az egészségügyben foglalkoztatottak és a védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi hallgatók, szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Alakváltó baktériumok miatt aggódnak a tudósok

Tudomány2021.02.03, 13:42

Egyes baktériumfajok képesek alakváltással kicselezni az antibiotikumokat – ezt állapította meg egy új kutatás, amiről a Science Alert tudományos portál számolt be.

Magyarország sokkal jobban védekezett a koronavírus ellen, mint az európai átlag

Itthon2021.02.02, 14:23

A magyar koronavírus-adatszolgáltatás megbízható és pontos, a tavalyi egész éves adatok pedig egyértelműen a jobban védekező országok közé sorolják hazánkat – írta Rétvári Bence legújabb bejegyzésében.

A magyarok többsége felelősségre vonná az oltásellenes és a hatékony védekezést akadályozó politikusokat

Itthon2021.01.26, 10:02

Tovább folytatódik a lakosság beoltása Magyarországon, az egészségügyi dolgozókat, illetve az idősotthonok lakóit és munkatársait követően hamarosan a 89 év felettiek juthatnak hozzá a koronavírus elleni vakcinához. Aggodalomra ad okot azonban, hogy egyes politikai pártoktól és szereplőktől oltásellenes megnyilvánulások láttak napvilágot. Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció petíciót indított a kínai vakcina alkalmazása ellen. Fekete-Győr András először az orosz, majd a kínai oltóanyag kapcsán vetette fel, hogy először a kormánytagok oltassák be magukat vele. A Jobbik szintén kritikus közleményt adott ki a szóban forgó vvakcinák ...

Dr. Merkely Béla a vakcina fontosságáról beszélt: az oltás az egyetlen megoldás - Videó

Life.hu2021.01.24, 16:30

A vakcináról szóló videót, amelyben Merkely Béla professzor beszél, a Magyarország Kormánya Facebook-oldalára töltötték fel.

Újabb kétmilliárdos eszközbeszerzéssel segíti a kormány a védekezést

Itthon2021.01.18, 13:14

A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján.

Haramosan a kísérleti fázisba érkezik egy új osztrák-magyar vakcina

Life.hu2021.01.08, 11:25

Az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem új oltóanyag-kísérletbe kezdett, ami hamarosan a kísérleti fázisba ér.

Egy éve kezdődött a világot teljesen megváltoztató koronavírus-járvány

Nagyvilág2021.01.05, 16:03

Pontosan egy éve indult útjának a koronavírus-járvány Kínából. A tavaszi hullám teljesen váratlanul érte a világot, több ország egészségügyi rendszere elérte tűrőképességének határát, Magyarország viszont sikeresen tudott védekezni a kormány által időben meghozott szigorú intézkedések, az egészségügyi dolgozók kitartó és bátor munkájának és a lakosság fegyelmének köszönhetően, majd a második hullámot is felkészülten várta az ország. A koronavírus miatt teljesen megváltozott az emberek élete, megismertük a távoktatást és az otthoni munkavégzés is elterjedtté vált, illetve megkezdődött a vakcinaháború. Sorra vesszük, hogy miként jutotttunk ...

Müller Cecília elmondta, hogyan lehet biztonságos a karácsonyi vásárlás

Itthon2020.12.20, 15:36

A higiénés szabályok folyamatos betartására és az év végi ünnepek előtti biztonságos bevásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A posta megkezdte a koronavírus elleni oltásról szóló tájékoztató levelek kézbesítését a nyugdíjasoknak

Itthon2020.12.11, 16:30

A megfelelő táplálkozás és a testmozgás fontosságára hívta fel a figyelmet a fertőzésekkel szembeni védekezés érdekében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

14 éves fiúval feküdt le egy 32 éves nő, majd azt állította, hogy idősebbnek nézte

Nagyvilág2020.12.04, 08:36

A 32 éves, háromgyerekes Teah Vincent a bíróságon azzal védekezett, hogy biztos volt benne, hogy a fiú már betöltötte a 16 évet, amikor 2018-ban lefeküdt vele. Azt is mondta, maga a fiú is ezt állította, és idősebbnek is nézett ki a koránál - írja a Mirror.

Marad a szlovén zárlat, Horvátországban tovább szigorítanak

Nagyvilág2020.12.03, 17:00

Meghosszabbította a szlovén kormány az új koronavírus-járvány megfékezésére hozott szigorú intézkedéseket az országban, így marad a több mint egy hónapja tartó teljes zárlat - közölte Janez Jansa szlovén kormányfő csütörtökön, a kabinet ülését követően.

Friss! Ezek a legújabb kormányzati bejelentések - közölte Gulyás Gergely

Life.hu2020.11.26, 11:33

Nemrég ért véget a csütörtöki kormányinfó, amelyben a legújabb kormányzati bejelentéseket közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésről  a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely. 

Még a felé tartott kés sem riasztotta vissza a rablót

Itthon2020.11.25, 16:35

Az Ózdi Járásbíróság december 25-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki erőszakkal szerzett pénzt idős, mozgáskorlátozott ismerősétől, és még az sem tartotta vissza, hogy a férfi késsel próbált védekezni.

Újabb gépjárműveket ajánlottak fel a járvány elleni védekezéshez

Itthon2020.11.25, 14:26

Hasonlóan a járvány tavaszi, első hullámához, a járvány második hullámában is húsz gépjárművet ajánlott fel a védekezéshez a Toyota magyarországi márkaképviselője a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) számára. Az autók főleg kórházakhoz és a Semmelweis Egyetem tesztelésben részt vevő önkéntes egyetemistáihoz kerülnek - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke szerdán Budaörsön.

Újabb járványvédelmi korlátozásokat vezetnek be Bulgáriában

Nagyvilág2020.11.25, 12:35

A bolgár miniszterelnök szerdán újabb, a koronavírus-járvány lassítását célzó korlátozásokat jelentett be, a szigorítások három hétig tartanak.

A kormány minden szempontot mérlegel a járvány elleni védekezésben

Itthon2020.11.25, 14:54

A kormány minden szempontot mérlegel a járvány elleni védekezésben, hogy az emberek egészségével együtt a munkahelyeiket is megvédje - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Business Services Hungary 2020 online díjátadóján.

Előző
Következő