védekezés

címke rss

„Most meghalsz!” – kiáltotta, majd kalapáccsal verte össze idős, beteg feleségét egy hevesi férfi

Itthon2023.03.07, 14:46

Ötvenhét évi házasság után egy kalapáccsal támadt mozgássérült feleségére egy hevesi férfi. Minden előzmény nélkül rátörte az ajtót az ágyban fekvő asszonyra, és egy félkilós kalapáccsal esett neki. Az egész testét ütötte-verte. Ezután magára hagyta az életveszélyesen sérült vérző asszonyt, akihez szomszédja hívott mentőt, csak ezért maradhatott életben. 

Influenza: kettőzött sebességgel terjed az idei járvány

Tudomány2022.12.21, 09:50

Beigazolódott az előzetes prognózis: az idei influenzajárvány korábban jött, és az eddigi tapasztalatok szerint intenzívebb is a szokásosnál – tájékoztatta szerkesztőségünket a Pécsi Tudományegyetem. Ahogy arra közleményükben rámutattak, a járványhelyzetet tovább súlyosbító tridémiás időszakban – amikor az influenza két másik vírussal, az RSV-vel és a Coviddal egy időben jelentkezik – a hosszabb téli szünetet követő iskola-újraindulás előtt különösen fontos, hogy gondoskodjunk a legnagyobb kockázatnak kitett csoportok maximális védelméről, amelynek eszköztárába a megnövelt szintű higiénia és a vakcinázás is beletartozik.

Tombol a kullancsszezon: így védekezz a vérszívók ellen

Life.hu2022.06.15, 22:04

Berobbant a nyár, egyre többen hagyják el a várost és töltik a szabadidejüket a természetben. A friss, tiszta levegő, a nagy séták testileg és lelkileg is feltöltik az embert, azonban bármilyen pihentető is, egy ilyen kirándulás soha nem szabad megfeledkezni a nem kívánt vérszívókról, amelyek kellő odafigyelés és zárt ruházat mellett is utat találhatnak a bőrünkhöz. Íme, néhány tanács, amelyeket megfogadva hatékonyan védekezhetünk a vérszívók ellen.

Magyar kutatók fejtették meg, hogyan védekezik testünk a rák ellen

Tudomány2022.06.15, 10:36

Megújuló szöveteink életünk során többször annyi sejtet gyártanak le, mint amennyivel éppen rendelkezünk, miközben minden egyes osztódás során mutációkat gyűjtenek be. Az ELTE biofizikusai az általuk megalkotott egyedi matematikai keretrendszer segítségével vizsgálták a rákkialakulás kockázatát megújuló szövetekben. Eredményeik hosszú távon új távlatokat nyithatnak a rákkutatásban - írja az ELTE TTK közleménye.

Ez a nő bebizonyította, hogy kifogás a méretre hivatkozva mellőzni az óvszer használatát

Life.hu2022.05.15, 09:56

A szexshopban dolgozó nő óvszert húzott a lábára, hogy bebizonyítsa, nincs olyan, hogy egy férfi "túl nagy" ahhoz, hogy gumit húzzon.

Itt a tudományos védekezési stratégia a csípőszúnyogok ellen

Tudomány2022.05.13, 09:14

Az egészségügyi kártevők elleni védekezés nyugati típusú kultúrája megköveteli, hogy kutatás-innovációs háttér legyen mögötte. A Virológiai Nemzeti Laboratórium hozzánk eljuttatott közleménye szerint a célzott, biológiai védekezés nem valósulhat meg anélkül, hogy egy olyan biológiai ismeret, amit mi a kutatásnál rutinszerűen előállítunk ne intergrálódjon a végrehajtásba. A spanyol Lokímica Laboratorios magyarországi leányvállalatával, a Lokímica Magyarország Kft.-vel kötött együttműködési megállapodást a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjában működő Virológiai Nemzeti Laboratórium.

Rusvai Miklós szerint nem védekezni kell az omikron ellen, hanem átvészelni

Life.hu2022.05.11, 22:03

Rusvai Miklós elmondta véleményét az omikronnal szembeni védekezésről.

Így viselkedjünk, ha megjelent családunkban a koronavírus

Itthon2022.05.06, 15:38

A sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságának köszönhetően a járvány ötödik hulláma lecsengőben van, ezért a meglévő korlátozások megszűntek – közölte március elején a Kormányzati Tájékoztatási Központ, de az egyéni védekezés ugyanolyan fontos; a felelős magatartás követése továbbra is életet menthet. Bár a maszkviselési kötelezettség megszűnt, mérlegelnünk kell, milyen mértékben folytatjuk a védekezést saját magunk és szeretteink érdekében. A téma kapcsán Dr. Tordas Dániel gyermekorvos, gyermek-tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Így állítanák meg a gyilkos óriásdarazsakat

Tudomány2022.03.22, 13:51

Az ázsiai óriás lódarázs egyre terjed Amerikában, és amellett, hogy ijesztően nagy és agresszív, óriási kárt tesz a méhkolóniákban is. Most azonosították a szexferomonját, amellyel talán lépre lehet majd csalni és megfékezni.