vb-selejtező
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar fociválogatott
- magyar foci
- labdarúgás
- foci-vb 2018
- legfrissebb
- legrégebbi
Külön válogatottat állít ki Peru a magaslati meccsekre
Tavasszal nagy visszhangot váltott ki, amikor a FIFA bejelentette, hogy orvosi okok miatt nem engedélyezi a válogatott mérkőzések rendezését a tengerszint feletti 2500 méteres magasság felett. Az Andok országainak tiltakozása miatt a nemzetközi szövetség engedett a megszorításból, Bolíviával pedig kivételt tett, Perunak azonban ugyanezt nem sikerült elérnie, így a perui nemzeti csapat érdekes módszerrel készül a novemberi két vb-selejtezőjére - gyakorlatilag két válogatottat állítanak össze.
A FIFA kalapot emelhet focisikereink láttán
Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában már megkezdődtek a 2010-es világbajnokság selejtezői, Európában azonban még a jövő évi kontinensviadal kvalifikációs sorozata tartja lázban a drukkereket - de már nem sokáig. November 21-én lezárulnak az Eb-selejtezők, és négy nappal később elkészítik a vébé kvalifikációs csoportjainak a beosztását, amelynek kiemelésénél a magyar válogatott akár a harmadik kalapba is kerülhet, köszönhetően annak, hogy a sorsolást immár a FIFA világranglistája alapján készítik el.
Geráék jobb vb-kalapért, a skótok Eb-ért fociznak
A magyar válogatott szombaton - magyar idő szerint - 18 órakor Moldovában lép pályára Eb-selejtezőn, és bár a továbbjutás már rég elúszott Várhidi Péter együttese számára, a találkozó mégsem lesz tét nélküli, hiszen a minél jobb világranglistás helyezés, és így a vb-selejtezők sorsolásánál való kiemelés miatt fontos lenne a három pont megszerzése. Chisinauban azonban nem lesz könnyű dolga Geráéknak, hiszen akárcsak nálunk, Moldovában is egy fiatal, új csapat épül, amelynek legutóbbi eredményei figyelemre méltóak. A Moldova-Magyarország találkozó mellett további 20 Eb-selejtezőt rendeznek szombaton, a 2008-as kontinensviadalra összessen ...
Góllövő kapus, villogó védő, triplázó csatár
Az Európa-bajnoki selejtezők utolsó előtti játéknapjára, illetve dél-amerikai vb-selejtezőkre került sor a hét végén, és álomcsapatunkból több játékos is ezeken a mérkőzéseken remekelt. Kivétel csak a védelemben található, hiszen a kapus és az egyik középhátvéd kontinentális kupában jeleskedett Dél-Amerikában, illetve Ázsiában.
Nem sikerült begyűjteni az Eb-győztes skalpját
Utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén a legutóbbi kontinensviadal győztesével, Görögországgal játszott a magyar labdarúgó-válogatott, amely nagyságrendekkel jobb teljesítményt nyújtott, mint Moldova ellen, ennek ellenére 2-1-es vereséget szenvedett. Így nem jött össze az áhított győzelem, amivel a mieink kedvezőbb besorolást kaphattak volna a vb-selejtezők sorsolása előtt, de egyet lehet érteni Várhidi Péterrel, van jövője ennek a garnitúrának.
Paraguay van a legközelebb a 2010-es focivébéhez
A 2010-es világbajnokság selejtezői közül Dél-Amerikában történt eddig a legtöbb esemény, hiszen a szubkontinensen máris négy fordulót rendeztek a kvalifikációs sorozatból. Már ennyi idő is elég volt az első kapitánycseréhez, amelyet Ecuadorban hajtottak végre, és a várakozással ellentétben jelenleg nem Argentína vagy Brazília, hanem Paraguay áll a kontinens selejtezőcsoportjának élén.
Tíz ország futballistái a világválogatottban
A héten lezárultak az Eb-selejtezők, és a dél-amerikai vb-selejtezők sorozatában is új fordulót rendeztek, hogy a hét végén minden visszatérjen a régi kerékvágásba, és a nemzeti bajnokságok is folytatódjanak. Álomcsapatunkba ezúttal senki sem került be a Bundesligából, és a 11 futballista tíz különböző országot képvisel - csupán Franciaországból akadnak ketten is.
Szeptember 6-án kezdődnek a vb-selejtezők
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kijelölte a 2010-es dél-afrikai világbajnokság európai selejtezőinek mérkőzésnapjait, ennek megfelelően a magyar válogatott (is) 2008. szeptember 6-án vívja majd az első meccsét a sorozatban, az utolsó fordulóra pedig 2009. szeptember 10-én kerül sor.
- címkék:
- foci
- vb-selejtező
- FIFA
- Címkefelhő »
Nem hisznek a vb-szereplésben a magyar edzők
A labdarúgó Soproni Ligában dolgozó vezetőedzők szerint a magyar válogatottnak nincs esélye a továbbjutásra világbajnoki selejtezőcsoportjából. Az MTI arról kérdezte a szakembereket, hogy milyen eredményt érhet el a nemzeti együttes az ősszel kezdődő sorozaton. A legtöbben a negyedik hely megszerzését nevezték realitásnak a Magyarország mellett Portugáliát, Svédországot, Dániát, Albániát és Máltát felvonultató 1. csoportban. A 13 edző közül egyedül a Paksot irányító Gellei Imre, korábbi szövetségi kapitány tartja elképzelhetőnek a pótselejtezőt jelentő második hely elérését a 2010-es dél-afrikai vb-selejtezők során.
A FIFA kizárással fenyegeti vb-selejtezős ellenfelünket
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kormánybefolyás miatt kizárással fenyegeti az albánokat, akik azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szerepelnek a magyarokkal.
- címkék:
- foci
- vb-selejtező
- Albánia
- FIFA
- Címkefelhő »