Vatikán

címke rss

Hívők nélkül zajlik idén is a húsvét a Vatikánban

Nagyvilág2021.04.02, 13:52

Üres Szent Péter téren vezeti a keresztutat Ferenc pápa nagypéntek este, valamint interneten adja Urbi et Orbi áldását húsvétvasárnap délben az új koronavírus-járvány miatt zárlat alatti Vatikánban, ahol az egymás után második évben hívők nélkül zajlanak a szertartások.

Ezért takarja lila lepel nagyböjt idején a feszületet

Tudomány2021.04.02, 11:57

Húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapon ünnepeljük. Ennek előkészületi ideje a nagyböjti időszak. Ezen a 40 napon Jézusnak a megkeresztelkedése utáni, a pusztában töltött 40 napos böjtjére emlékeznek meg a keresztény világban.

Ferenc pápa virágvasárnap a járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt

Nagyvilág2021.03.28, 15:53

Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.

Idén is hívők nélkül kénytelen megtartani Ferenc pápa a húsvéti szertartásokat

Nagyvilág2021.03.23, 18:20

A koronavírus-járvány miatt az egymás utáni második évben hívők nélkül zajlik majd a húsvét a Vatikánban, a nagypénteki esti keresztutat tavalyhoz hasonlóan a Colosseum helyett a Szent Péter téren tartják meg - közölte az ünnepi szertartások programját a szentszéki sajtóközpont kedden.

Vatikán: ezzel a vakcinál ne oltsák be magukat a katolikusok

Life.hu2021.03.18, 15:34

 A Vatikán legújabb közleményében kihangsúlyozta, hogy amennyiben van rá mód és lehetőség, jobb lenne, ha a katolikusok a Johnson & Johnson vakcina helyett egy másik oltóanyaggal oltatnák be magukat.

Az Iszlám Állam által egykor megszállt Moszulba utazott Ferenc pápa

Nagyvilág2021.03.07, 15:18

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet pusztítását elszenvedő keresztényekkel és muszlimokkal találkozott Ferenc pápa vasárnap, iraki látogatásának harmadik napján, áldását adta fogadkozásukra, miszerint újjáépítik otthonukat a romokból, megemlékezett halottjaikról, és kijelentette vendéglátói előtt, hogy a testvériesség tartósabb a testvérgyilkosságnál.

Az egyházfő Rómában, pápaként kíván meghalni

Nagyvilág2021.02.27, 21:02

Fiatalkori tüdőműtétéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton. Az egyházfő ebben azt is megjegyezte, hogy Rómában, pápaként kíván meghalni.

A Vatikánban akár elbocsátás is fenyegetheti az oltást megtagadókat

Life.hu2021.02.19, 16:36

A Vatikánban akár elbocsátás is fenyegetheti azokat, akik nem hajlandók beadatni maguknak a koronavírus elleni oltást, kivételt csak azok élvezhetnek, akik érvényes orvosi igazolással bizonyítják, hogy nem ajánlott számukra a vakcina - jelentette csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.

Ferenc pápa meghirdette a nagyszülők és az idősek egyházi világnapját

Nagyvilág2021.01.31, 16:21

A családnak szentelt esztendőben a katolikus egyház bevezette a gyökereket őrző nagyszülők és idősek ünnepnapját, amelyet július negyedik vasárnapján ünnepelnek meg - jelentette be Ferenc pápa vasárnap déli beszédében.

Enklávék és exklávék: Bizarr földrajzi zárványok pettyezik a világot

Travelo2021.01.26, 12:45

Az enklávék és exklávék világa minden földrajzbolondot megmozgat: ezek olyan területek, amik más országhoz tartoznak, mint amibe beékelődnek. Európa tele van velük, de a világ más részén is lehet különleges területeket találni. Van, amelyiket földesúri egyezkedések és adásvételek szakítottak ki az anyaországból, mások még mindig a gyarmati örökségek terhét nyögik.

A Vatikánban megkezdődik az oltási kampány

Nagyvilág2021.01.02, 18:19

Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul az oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön hűtőberendezést szereztek be - közölte Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala szombaton.

Ferenc pápa a Szent Péter tér helyett a vatikáni könyvtárban mondta el Úrangyala imáját

Nagyvilág2020.12.26, 20:32

Az új koronavírus elleni óvintézkedések közepette mondta el hagyományos Úrangyala imáját szombaton Ferenc pápa, aki a megbocsátás fontosságát sürgette, és a hitükért üldözött keresztényekért imádkozott.

Ferenc pápa: Minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre

Nagyvilág2020.12.25, 15:17

Minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre - mondta virtuális karácsonyi üzenetében pénteken Ferenc pápa, emlékeztetve az ökológiai válságra és a világjárvány által súlyosbított gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségekre.

Ferenc pápa arra kérte a vatikáni hivatalnokokat, hogy hagyják abba végre intrikáikat

Nagyvilág2020.12.22, 05:50

Ferenc pápa idei karácsonyi üzenetében is jobbító szándékú kritikával illette a bíborosokat, püspököket és a vatikáni hivatalnokokat; arra kérte őket hétfőn az Apostoli Palotában, hogy hagyjanak fel az intrikákkal.

A korlátozások miatt megemelte a naponta bemutatható misék számát a Vatikán

Nagyvilág2020.12.17, 12:03

Az ünnepnek számító december 25-én, január 1-jén és január 6-án paponként napi négy mise bemutatását engedélyezte az Istentiszteleti Kongregáció annak érdekében, hogy a templomokban is érvényes járványkorlátozások ellenére minél többen részt tudjanak venni a szertartásokon - közölte a Vatikán News vatikáni hírportál csütörtökön.

Felkapcsolták a fényeket a Vatikán karácsonyfáján

Life.hu2020.12.12, 12:52

Felkapcsolták a fényeket pénteken a Vatikánban a Szent Péter téri nagy karácsonyfán; a 30 méter magas lucfenyőt idén Szlovénia ajándékozta az egyházi államnak.

Felkapcsolták a fényeket a Vatikán karácsonyfáján - videó

Nagyvilág2020.12.11, 21:03

Felkapcsolták a fényeket pénteken a Vatikánban a Szent Péter téri nagy karácsonyfán; a 30 méter magas lucfenyőt idén Szlovénia ajándékozta az egyházi államnak.

Gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés miatt kezdődött per a Vatikánban

Nagyvilág2020.10.12, 21:43

A Vatikánváros területén található gyerekkollégiumban történt szexuális visszaélések miatt egy pap és az intézmény volt rektora állt a vatikáni bíróság elé a hétfőn kezdődött perben - jelentette az olasz sajtó.

A járványhelyzet a Vatikán életében is változást hozott

Nagyvilág2020.10.04, 12:01

Hiába érkezik kevesebb hívő és turista, a koronavírus-világjárvány új kihívást teremtett Vatikán Állam biztonsági szolgálatában is a Svájci Gárda új tagjai szerint, akik vasárnapi eskütételük előtt a pápai testőrség vatikáni kaszárnyájánál nyilatkoztak.

Ferenc pápa először jelent meg nagyobb nyilvánosság előtt a járvány kezdete óta

Nagyvilág2020.09.09, 13:56

Ferenc pápa először jelent meg nagyobb nyilvánosság előtt a koronavírus-járvány kezdete óta szerdán, és arról beszélt, hogy mindenkinek vigyáznia kell mások és saját maga egészségére, ismét figyelmeztetett az önzésre, mindeközben maszkot viselt, valamint fertőtlenítette a kezét.

A lovagkirály avatta szentté államalapító elődjét, Istvánt

Tudomány2020.08.20, 21:46

1083. augusztus 20-án I. (Szent) László magyar király, VII. Gergely pápa engedélyével váratlan fordulatokban is bővelkedő hosszas előkészületek után, a főpapok és az udvari méltóságok jelenlétében, személyesen helyezte a székesfehérvári bazilika oltárára azt az ezüstládát, amely az államalapító király, István ereklyéit rejtette. A korabeli egyházi szokásjog szerint e ceremóniával Istvánt a keresztény egyház szentjévé avatták. Az államalapító szent király máig tartó kultusza azonban csak egy évszázaddal később, a 12. század végétől vált általánossá. Húsz éve, 2000. augusztus 20-án I. Bertalan konstantinápolyi pátriárka bejelentette, ...

Koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikreket választottak szét a vatikáni kórházban

Tudomány2020.07.07, 21:05

Sikeresen választottak szét egy koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikerpárt a Vatikán kórházában, Rómában.

Koncertteremnek szánják az egymilliárdért vásárolt katolikus templomot

Kultúra2020.06.16, 14:17

Egy használaton kívüli belvárosi katolikus templomot vásárolt meg a prágai önkormányzat, ahol a tervek szerint hangversenyeket tartanak majd.

Ferenc pápa: A világjárvány elmúltával nyújtsuk ki kezünket a szegényeknek

Nagyvilág2020.06.13, 16:57

Ferenc pápa azzal a felhívással fordult szombaton kiadott üzenetében az emberiséghez, hogy a koronavírus-járvány elmúltával "nyújtsa ki kezét a szegényeknek", és ehhez kapcsolódóan ostorozta azok "cinizmusát és közömbösségét, akik számítógépük előtt ülve mozgatnak vagyonokat, vagy fegyver-, illetve kábítószer-értékesítésből gazdagodnak meg".

Nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

Nagyvilág2020.05.24, 19:35

Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a vatikáni Szent Péter téren vasárnap. Ez volt az első alkalom március 10. óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából.

Újra kinyit a Vatikáni Múzeum: ezek a belépés feltételei

Life.hu2020.05.24, 16:45

Újra kinyit június 1-jétől Rómában a Vatikáni Múzeum a koronavírus-járvány miatti csaknem háromhónapos kényszerű zárvatartás után - írja az MTI.

Ferenc pápa az óvintézkedések betartására kéri a templomokba lépőket

Nagyvilág2020.05.17, 17:04

Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy tartsa be a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket a hívők előtt hétfőtől újra megnyíló olaszországi templomokban.

Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát

Nagyvilág2020.05.15, 18:10

A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában, és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt - közölte a Vatikán pénteken.

2021-ben lesz a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus - hivatalos

Nagyvilág2020.05.12, 15:48

A Vatikán jóváhagyta Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az idén őszről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontjára - hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában kedden.

Lezárták a 37 éve megoldatlan, eltűnt római kamaszlány ügyét

Nagyvilág2020.05.02, 13:07

Lezárták a 37 éve eltűnt vatikáni dolgozó lánya utáni nyomozást. Teljes együttműködésükről biztosította a Vatikán, a lány családját, akik a hivatalos lezárás után, a csontok saját vizsgálatába kezdhetnek. 

Elhalasztják a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust

Nagyvilág2020.04.23, 17:10

A Vatikán bejelentette, hogy elhalasztják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

Ferenc pápa egy-egy évvel későbbre halasztotta a családok és az ifjúság világtalálkozóját

Nagyvilág2020.04.20, 21:38

Tekintettel a koronavírus-világjárványra, Ferenc pápa ügy döntött, hogy egy-egy évvel későbbre halasztja a Családok Világtalálkozóját és az Ifjúsági Világtalálkozót - jelentette be hétfőn Vatikánvároban Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Ferenc pápa: Az emberek közötti közömbösség a járványnál is pusztítóbb

Nagyvilág2020.04.19, 17:02

Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina nővérről emlékezett meg a Vatikánnal szomszédos római templomban zárt ajtók mögött bemutatott misén vasárnap.

Ferenc pápa: A járvány száműzze az emberek közötti közönyt, egoizmust, megosztottságot

Nagyvilág2020.04.12, 15:06

Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter-bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett.

Krisztus feltámadását ünnepli a katolikus világ

Nagyvilág2020.04.12, 11:21

A pápa szinte egyedül fogja bemutatni a húsvétvasárnapi szertartást, Krisztus feltámadásának megünneplését a Szent Péter-bazilikában, ahogy az egész nagyheti szertartássorozat is hívek nélkül zajlott le a koronavírus-járvány miatt - írta meg a Magyar Nemzet.

Történész: húsvét üzenete a remény, a hit a szebb jövőben

Tudomány2020.04.12, 09:16

Húsvét üzenete Krisztus feltámadása mellett: a remény, a szebb jövőben való hit - mondta Hajagos Csaba történész az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Ferenc pápa: A keresztények feladata a remény hirdetése a halál idején

Nagyvilág2020.04.11, 23:57

A Krisztus halálakor is a reményt választó nőket és férfiakat nevezte példaképnek Ferenc pápa a betegség és halál uralta mai világ számára a szombat esti vigília szertartásán, amelyet a koronavírus-járvány miatt az üres római Szent Péter-bazilikában mutatott be.

Idén lesz az első olyan húsvét, amit hívők nélkül rendeznek meg a Vatikánban

Life.hu2020.04.11, 10:17

A koronavírus-járvány miatti kialakult helyzetben ez lesz az első húsvét az egyház történelmében, amelyet hívők nélkül, az interneten rendeznek meg Vatikánvárosban.

Ez az első húsvét a Vatikánban, amit hívők nélkül rendeznek meg

Nagyvilág2020.04.11, 06:28

A római via crucis, vagyis a keresztút hagyományos helyszíne a Colosseum, de 1965 óta először a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg. A keresztút ezúttal hívek nélkül zajlott, a tizenkét állomást csak a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt járhatták be. A hívek online követhették az eseményeket.

Orvosok és elítéltek viszik a keresztet az üres Szent Péter téren

Nagyvilág2020.04.10, 23:24

A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig halad a római keresztút az idei nagypéntek este, amelyen a meditációk szövege a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szól a koronavírus-járvány miatt hívők nélküli téren.

Ferenc pápa mindenkit arra intett, hogy őrizze meg a hitét a nehéz időkben

Nagyvilág2020.04.04, 13:43

Ferenc pápa pénteken világszerte arra intette az embereket, hogy őrizzék meg a hitüket, és nyújtsanak vigaszt egymásnak az új típusú koronavírus-járvány adta nehéz időkben.

Felfüggesztik egy 160 éves vatikáni napilap kiadását a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.25, 11:34

Felfüggesztik a patinás L'Osservatore Romano nevű vatikáni napilap nyomtatott kiadását a koronavírus járvány miatt.

Látványos megoldásokkal, ingyen hozzák otthonunkba a múzeumokat

Kultúra2020.03.21, 13:35

Van, amelyik a koronavírus miatt, van, amelyik attól függetlenül is, már jó ideje rengeteg virtuális lehetőséget biztosított az érdeklődőknek. Összegyűjtöttünk néhányat a világ jelentős múzeumainak otthonról, teljesen ingyenesen elérhető virtuális ajánlatai közül. 

Ferenc pápa: Azt kértem Istentől, hogy állítsa meg a járványt

Nagyvilág2020.03.18, 11:27

Ferenc pápa azt nyilatkozta a La Repubblica című olasz napilapnak, hogy azért imádkozik, hogy Isten állítsa meg a koronavírus-járványt.

Koronavírus: Lezárták a Szent Péter teret és a bazilikát

Nagyvilág2020.03.10, 17:33

Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések részeként. Közben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.

Vatikán: Ferenc pápa nem a koronavírus miatt beteg

Nagyvilág2020.03.03, 22:37

Matteo Bruni szentszéki szóvivő kedd este közleményben hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa gyengélkedését megfázás okozza, megerősítve ezzel a korábbi olasz sajtóértesüléseket, miszerint a katolikus egyházfőt nem fertőzte meg a koronavírus.

Ferenc pápán is elvégezték a koronavírustesztet

Nagyvilág2020.03.03, 11:16

Orvosai megvizsgálták a gyengélkedő Ferenc pápát, akit nem fertőzött meg a koronavírus, csak megfázott – írta kedden az Il Messaggero című olasz lap értesüléseire hivatkozva a Maszol.ro erdélyi hírportál.

Ferenc pápa beteg, nem vesz részt a húsvét előtti lelki gyakorlaton

Nagyvilág2020.03.01, 16:16

Ferenc pápa személyesen jelentette be, hogy megfázás miatt nem utazik el a Vatikánból, és nem vesz részt a kúria vasárnap este kezdődő húsvét előtti lelki gyakorlatán.

Áder János találkozik Ferenc pápával

Itthon2020.02.12, 12:04

Áder János köztársasági elnök csütörtökön és pénteken Olaszországba látogat - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-vel. Az államfőt útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita.

Ferenc pápa rácsapott egy nő kezére a Szent Péter téren

Life.hu2020.01.02, 09:16

Mi is megírtuk, hogy Ferenc pápa kiállt a nőkért, Isten elleni sértésnek ítélte ugyanis az ellenük elkövetett erőszakos cselekedeteket. Újévi beszéde vélhetően egyfajta vezeklés is volt, mivel ezt megelőzte egy igen furcsa és visszás tett. 

Ferenc pápa: a nők elleni erőszak az istenkáromláshoz hasonló

Life.hu2020.01.01, 16:56

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló - hangsúlyozta szerdai újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában, a Vatikánban.

Ferenc pápa: Az egyháznak ismét közelednie kell az emberekhez

Nagyvilág2019.12.31, 20:09

Az egyháznak ismét be kell vetnie magát a forgatagba és közelednie kell az emberekhez - fogalmazott Ferenc pápa kedden év végi hálaadó szentmiséjében a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

Máig titkok veszik körül a napkeleti bölcseket

Tudomány2019.12.25, 13:38

A bibliai hagyomány szerint három napkeleti bölcs egy csillagot követve útra kelt, hogy bemutassák hódolatukat a gyermek Jézus előtt, a próféciák szerint a zsidók leendő királyánál. De valójában kik voltak ők? Ez az újszövetségi Szentírás és a történelem egyik nagy rejtélye.

Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi

Life.hu2019.12.25, 10:00

Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie - hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste.

Szokás szerint Ferenc pápa vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban

Life.hu2019.12.24, 11:22

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában misét mutat be, karácsony délben ünnepi üzenetet mond, majd Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és az egész világra. Több tízezer hívőt és turistát várnak a Vatikánba a karácsony napjaiban.

Ferenc pápa fontos titkosítást törölt el

Nagyvilág2019.12.17, 15:48

Ferenc pápa közölte kedden, hogy eltörli a legmagasabb szintű titkosítást, amely eddig a kiskorúakkal szemben papok által elkövetett szexuális visszaélések, erőszak és pedopornográfia vatikáni és egyházmegyei jogi dokumentációjára vonatkozott.

A költségvetési hiány betömésére használja a Vatikán a péterfilléreket

Nagyvilág2019.12.12, 06:55

A Vatikán az elesettek megsegítésére felajánlott adományok, az úgynevezett péterfillérek legnagyobb részét költségvetési hiánya betömésére használja fel - írta exkluzív tudósításában szerdán éjjel internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap.

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

Itthon2019.12.08, 19:40

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége, tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).

Felállították a karácsonyfát a Vatikánban

Life.hu2019.12.06, 16:19

Felkapcsolták a vatikáni Szent Péter téri karácsonyfa fényeit, felavatták a betlehemet.

Elérhető a vatikáni Minecraft-szerver

Techbázis2019.12.02, 13:19

Menedékhelyként és közösségépítésre használná a kitalálója.

Több mint hatszázmillió forintot érhet a ritka régi könyv

Tudomány2019.11.21, 19:48

A könyvnyomtatást feltaláló Johannes Gutenberg nyomdájából kikerült bibliát árvereznek el hétfőn Hamburgban, a kétkötetes Biblia latináért egy- vagy akár kétmillió eurót is megadhatnak.

Új gazdasági vezetőt nevezett ki a Vatikán élére Ferenc pápa

Nagyvilág2019.11.14, 16:16

Ferenc pápa új gazdasági vezetőt nevezett ki a Vatikán élére egy 60 éves spanyol jezsuita atya, Juan Antonio Guerrero személyében csütörtökön.

Ferenc pápa egy római katakombában mutatott be misét

Life.hu2019.11.02, 19:31

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján – számolt be Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.

Új bíborosokkal módosítja a pápaválasztó testület összetételét Ferenc pápa

Nagyvilág2019.10.05, 17:17

Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szombat délután bemutatott misén, ezáltal tovább módosul a következő egyházfőt megválasztó bíborosi testület földrajzi összetétele.

Elismeréssel fogadták a magyar kormány családpolitikáját a katolikus egyházi vezetők

Nagyvilág2019.09.25, 19:31

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kétoldalú megbeszéléseket folytatott a Vatikánban, ahol bemutatta a magyar családpolitika eredményeit, célkitűzéseit.

Novák Katalin: A magyarok és az olaszok szövetségesei egymásnak a bevándorlás megállításában

Nagyvilág2019.09.25, 10:45

Az európai határok védelméről és a hagyományos család értékeinek megőrzéséről egyeztetett az olasz jobbközép pártokkal Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Rómában, egy nappal azután, hogy Máltában több európai uniós ország megállapodást kötött a migránsok szétosztásáról.

Beragadt a vatikáni liftbe Ferenc pápa

Nagyvilág2019.09.01, 14:43

Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült kiszabadítani Ferenc pápát az egyik liftből, amelyikbe beragadt - mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren.

Tévhitek a katolikus egyház történetéből

Nagyvilág2019.08.11, 15:23

„Mától minden másképp volt!” Ez a történelemszemlélet sokunkat a kommunizmus időszakára emlékeztet, azokra az időkre, amikor a múltat gyakran ideológiai alapon alakították át. Ez a gyakorlat azonban jóval a kommunizmus megjelenése előtt népszerűvé vált, a kommunisták csak tökéletesre fejlesztették. Összeszedtünk néhány példát arra, hogy milyen tévhitek élnek tovább napjainkban is, annak ellenére, hogy az internet segítségével, bármikor ellenőrizhetőek lennének a tények. 

Rejtett sírkamrát találtak a Vatikánban, amikor a 36 éve eltűnt lány maradványait keresték

Nagyvilág2019.07.15, 14:36

Tovább bonyolódik egy évtizedek óta megoldatlan ügy a Vatikán falain belül. Emanuela Orlandi, egy vatikáni alkalmazott lánya 1983-ban, egy zeneóra után nyomtalanul eltűnt, maradványait azóta sem találták meg. A rejtély a legvadabb összeesküvés-elméleteket táplálja Olaszországban, ezért a Vatikán immár teljes mértékben együttműködik a családdal a nyomozásban.

Paphiány miatt nős férfiakat is felszentelne a Vatikán

Life.hu2019.06.18, 18:48

A Vatikán fontolóra veszi a nős férfiak pappá szentelését, az Amazon távoli vidékein ugyanis paphiány van.

Ferenc pápa: A digitális kor közösség helyett közösségi oldalakat teremtett

Nagyvilág2019.06.09, 13:36

Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett Ferenc pápa a Szent Péter téren celebrált pünkösdvasárnapi miséjében. A katolikus egyházfő a Szentlélek eljövetelének a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt, és felszólalt a harmónia, az összetartó emberi közösség mellett.

Böjte Csaba és harminc gyerek a Vatikánban találkozott Ferenc pápával

Nagyvilág2019.05.08, 17:09

A dévai Szent Ferenc alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján Böjte Csaba atya vezetésével, aki azt kérte a pápatól, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot, amikor az idén az egyházfő éppen Csíksomlyón lesz.

Magas rangú náci foglyok szabadságával házalt titokban a holland királynő

Tudomány2019.05.01, 16:18

A második világháború végén Vilma holland királynő magas rangú náci foglyok elengedését ajánlotta fel a németeknek III. Lipót belga király és családja szabadon bocsátásáért cserébe - írja keddi számában a Trow holland lap.

Vatikáni tűzoltóparancsnok: A római bazilikákat nem fenyegeti tűzveszély

Nagyvilág2019.04.17, 13:03

A faszerkezetek nélküli és állandó ellenőrzés alatt tartott Szent Péter-bazilikát, és a többi római bazilikát sem fenyegeti a párizsi Notre-Dame-hoz hasonló katasztrófa Paolo De Angelisnek, Vatikánváros tűzoltóparancsnokának a szerdai olasz sajtóban megjelent nyilatkozata szerint.

Ferenc pápa virágvasárnap alkalmából tartott beszédet a Szent Péter téren

Nagyvilág2019.04.14, 17:51

Ferenc pápa virágvasárnapi misét tartott a Szent Péter téren, ezzel megkezdődtek a húsvéti nagyhét szertartásai a Vatikánban. A pápa a Jeruzsálembe bevonuló Jézusnak a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt, de szólt a fiatalokhoz is.

Megoldatlan reneszánsz rejtély a Vatikán falai között

Tudomány2019.04.01, 21:31

Alfonso Petrucci bíboros mindössze 26 éves volt, amikor 1517. július 4-én a római Angyalvárban meggyilkolták. Halála előtt hat hetet töltött a pápai erődben, és egyike volt annak az öt bíborosnak, akiket a X. Leó pápa elleni mérgezési merényletkísérlettel vádoltak. Bár a kivégzését a bíróság rendelte el, az mégis elég kétes körülmények között zajlott le. Többen is megkérdőjelezték Petrucci és társai bűnösségét, a bíborosok sorsa a reneszánsz Vatikán máig egyik legnagyobb rejtélye.

A pápa rendeleteket adott ki a gyermekmolesztálás elleni küzdelem jegyében

Itthon2019.03.29, 14:54

Ferenc pápa három rendeletet adott ki pénteken a gyermeket sújtó visszaélések megelőzése jegyében a Vatikánon belül.

Egy vatikáni sír felnyitását követeli a rég eltűnt római lány családja

Nagyvilág2019.03.04, 19:21

Egy Szent Péter-bazilika melletti régi sír felnyitását követeli a Vatikántól Emanuela Orlandi, a 36 éve rejtélyesen eltűnt római kamasz lány családja.

A Vatikán is vizsgálatot indít a pedofíliáért elítélt bíborossal szemben

Nagyvilág2019.02.27, 14:38

A szexuális visszaélés miatt első fokon elítélt George Pell ausztrál bíboros elveszítette vatikáni tisztségét, és az őt érintő ügyben a Hittani Kongregáció is vizsgálatot indít - jelentette be az ideiglenes szentszéki szóvivő.

Szexuális zaklatási vádak miatt lemondott egy vatikáni vezető

Nagyvilág2019.01.29, 14:30

Hermann Geissler, a Vatikán Hittani Kongregációjának egyik vezetőjét azzal vádolta meg egy apáca, hogy a férfi gyónás közben meg akarta csókolni. 

Tudta-e, nemcsak Párizs, hanem Canossa is megért egy misét?

Tudomány2019.01.29, 06:58

Az ismert szólás-mondás szerint Kanosszát járni annyit tesz, mint megalázkodva bocsánatot kérni. A töredelmes bocsánatkérésre utaló kifejezés eredete a korai középkor egyik legélesebb küzdelmére, a Nagy Károly megkoronázása után kiteljesedő, és a 11. század végén, illetve a 12. század elején kicsúcsosodó invesztitúraharcra, a világi vagy az egyházi hatalom primátusáért folytatott háborúskodásra vezethető vissza.

3D nyomtatással készül a svájci gárdisták sisakja

Travelo2019.01.23, 14:46

A korábbi fém sisakok helyett ezentúl műanyag sisakot viselnek majd a vatikáni svájci gárdisták – írja az MTI.

Megvan a februári vatikáni tanácskozás programja

Nagyvilág2019.01.16, 23:13

Plenáris ülések, a szexuális visszaélést elszenvedett áldozatok emlékezése, valamint bűnbánó liturgia is szerepel a kiskorúak védelméről a Vatikánban február 21. és 24. közötti püspöki találkozón. A találkozó programjáról a Szentszék szerdán adott ki közleményt.

A Trevi-kút "aprópénzei" miatt balhézik a római városvezetés és az egyház

Nagyvilág2019.01.14, 10:34

Kitört a vihar a római városvezetés és a katolikus egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt.

Pápai kém lehetett az ősmagyar haza felkutatására indult szerzetes

Tudomány2019.01.01, 18:08

A történelem iránt érdeklődők számára Julianus, a magyarok őshazájának tartott Magna Hungariát megtaláló barát neve minden bizonnyal ismerősen cseng, pedig szinte alig tudunk valamit a híres 13. századi dominikánus szerzetesről. Julianus, miután 1236. december 27-én visszaérkezett kalandos ázsiai útjáról, azonnal kihallgatást kért IV. Béla királytól, akinek nemcsak arról számolt be, hogy megtalálta a magyarság Ázsiában maradt szórványát, hanem azt a nyugtalanító hírt is megosztotta az uralkodóval, miszerint a Kínai Császárságot leigázó Mongol Birodalom Európa megtámadására készül.

Először hirdettek ítéletet pénzmosási ügyben a Vatikánban

Itthon2018.12.27, 17:48

Első ízben hozott ítéletet pénzmosás miatt a vatikáni büntetőbíróság – jelentette a Szentszék hivatalos sajtóirodája csütörtökön.

Ferenc pápa karácsonyi ajándéka a római hajléktalanoknak

Travelo2018.12.22, 15:26

Ferenc pápa karácsonyi ajándékként klinikát hozott létre a vatikáni Szent Péter téren hajléktalanok számára, ahol ingyenes orvosi ellátásban részesülhetnek - tájékoztatott a Vatikán szombaton.

Fel akarta robbantani a római Szent Péter bazilikát egy szomáliai migráns

Nagyvilág2018.12.17, 19:23

Bombatámadást tervezett a római Szent Péter bazilikában december 27-re egy 20 éves szomáliai migráns, akit az olasz hatóságok a déli Bari városában vettek őrizetbe - közölték helyi sajtóorgánumok. A férfi a strasbourgi terrortámadást követően a testvérének nevezte azokat, akik Allah nevében keresztényeket gyilkolnak. A migráns szülőhazájában tagja az Iszlám Állam helyi szervezetének.

Ferenc pápa kirúgta három tanácsadóját

Nagyvilág2018.12.12, 15:10

Ferenc pápa elmozdított közeli tanácsadói köréből három bíborost, akik közül kettőt szexuális visszaélések eltussolásának vádja ért - adta hírül szerdán a Vatikán.

Homokból készül a vatikáni betlehem

Nagyvilág2018.12.06, 19:52

Hétszázhúsz tonna homokból készül idén a vatikáni betlehem. A gigantikus mű két hete készül a Szent Péter téren, a hétvégén avatják fel.

A Kádár-rendszer Janus-arcú egyházpolitikája

Tudomány2018.11.24, 19:08

Napjainkban egyre több értékes történelmi dokumentum bukkan fel az államhatalmi szempontból a felszínen konszolidálódni látszó 1960-as évekből. Ezekből a forrásokból világosan kirajzolódnak azok a magyar társadalom mélyrétegeit érintő társadalmi problémák, amelyek az 1960-as éveket jellemezték egyházpolitikai szempontból. Bertalan Péter történész, politológus írása a hitélet burkolt akadályozásával, az elvilágiasodással, az egyházak szoros ideológiai és anyagi függőségben tartásával jellemzi ezt a sorsfordító, embert próbáló időszakot. A hálózatok kutatója egy 1968-ban keletkezett egyházügyi főelőadói jelentés alapján elemzi a korszakot.

Rejtélyes bűncselekménybe keveredett a Vatikán

Nagyvilág2018.10.31, 17:37

Magyarázatot követel a Szentszéktől egy 35 éve eltűnt római kamaszlány családja, miután emberi maradványokat találtak egy Vatikánhoz tartozó római ingatlanon, és a hatóságok vizsgálni kezdték, hogy a csontok a tisztázatlan módon eltűnt Emanuela Orlandié vagy egy másik, vele csaknem egy időben eltűnt diáklányé lehetnek-e.