Vatikán

címke rss

Az egy főre eső bűnözés élvonalában van a Vatikán

Nagyvilág2003.01.09, 14:53

A bűnűgyi statisztikák szerint a vatikáni lakosok 133 százaléka követett el bűncselekményt 2002-ben. Az alig 500 lakosra ugyanis 608 bűncselekmény jutott tavaly - derül ki egy Vatikáni bűnözésről szóló jelentésből. A vatikániak azonban nem többszörös bűnözők: a tettesek - ahogy a károsultak is - turisták.

Amerika-kupa: a Vatikán is beszállna

Sport2003.01.09, 18:04

Vatikán követeket küldött Új-Zélandra, hogy tanulmányozzák: miként tud a római katolikus egyház segíteni a vitorlás Louis Vuitton és Amerika-kupán szereplő versenyzőknek.

A pápa kevesebbet utazik az idén

Nagyvilág2003.01.14, 19:09

II. János Pál pápa az idén öt külföldi utat tervez, ebből kettőnek a szervezése már előrehaladott szakaszban van - közölték kedden olaszországi sajtóforrások vatikáni berkekből származó információk alapján.

A katolikus politikusok nem támogathatják az abortuszt

Nagyvilág2003.01.16, 17:55

A Vatikán csütörtökön megtiltotta a politikai életben részt vevő katolikusoknak, hogy igennel szavazzanak az emberélet elleni törvényekre. Így a magzatelhajtásra, az eutanáziára, valamint a klónozásra nemmel kell szavazniuk a törvényhozásokban ülő katolikus képviselőknek a vatikáni intelem szerint. A dokumentum hasonlóképpen ír a homoszexuálisok házasságáról.

A Vatikán delegációt küld Irakba

Nagyvilág2003.01.31, 14:51

A Vatikán megerősítette, hogy delegációt szeretne küldeni Bagdadba. Jean-Louis Tauran érsek, vatikáni külügyminiszter egy római kongresszuson kifejtette: a Szentszék mérlegeli, hogy a következő napokban konkrét gesztust tesz.

Irak meg akarja hívni a pápát Bagdadba

Nagyvilág2003.02.11, 15:42

A bagdadi vezetés igyekszik iraki látogatásra rábírni II. János Pál pápát. A meghívást valószínűleg Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes fogja szóban átadni, amikor a szentatya pénteken fogadja a Vatikánban.

Irakról tárgyalt a pápa és Tony Blair

Nagyvilág2003.02.22, 16:22

II. János Pál pápa szerint az iraki válságban minden érintett félnek ki kell használnia a nemzetközi jog adta minden lehetőséget a háború tragédiájának elkerülése érdekében - közölte a Szentszék szóvivője a pápa és Toníy Blair brit miniszterelnök félórás, magánjellegű találkozója után.

Bölcsességre intette a pápa a szembenállókat

Nagyvilág2003.03.17, 13:50

II. János Pál pápa vasárnapi imájában arra kérte Szaddám Huszein iraki vezetőt, hogy ne adjon okot a nyugati országoknak a támadásra. Figyelmeztette ugyanakkor az ENSZ Biztonsági Tanácsot is arra, hogy a katonai beavatkozás a szélsőségesek támadásainak özönét idézheti elő.

A Vatikán képviselői Irakban maradnak

Nagyvilág2003.03.17, 13:24

Háború esetén is Bagdadban maradnak a Szentszék iraki képviseletének munkatársai, ha a Vatikán nem szólítja fel őket a hazautazásra. A követség vezetője szerint Bagdadban nyugalom van, hétfőn ugyanúgy kezdődött az élet az iraki fővárosban, mint bármely más napon.

Irak függetlenségéről beszélt a pápa

Nagyvilág2003.04.20, 14:31

II. János Pál hagyományos húsvéti üzenetében többek között az iraki helyzetről beszélt.  A katolikus egyházfő szerint az irakiaknak maguknak kell saját országuk újjáépítésének főszereplőivé válniuk.