Vatikán

címke rss

Vizsgálóbiztost küld St Pöltenbe a pápa

Nagyvilág2004.07.20, 20:13

Vizsgálóbiztost küld a st pölteni szemináriumba II. János Pál. A pápa a feldkirchi püspököt jelölte ki, hogy folytasson vizsgálatot a szexbotrány helyszínévé vált intézményben. Ugyanakkor az osztrák ügyészség bejelentette, hogy az egyik diák számítógépén nagy mennyiségű gyermek és erőszakos pornót ábrázoló tartalmat találtak. Krenn püspök, a st pölteni szeminárium felügyelője továbbra sem hajlandó lemondani a szemináriumban kitört botrány miatt.

Katolikus szexbotrány teszi próbára az osztrák hívőket

Nagyvilág2004.07.15, 17:52

Katolikus papnövendékek és tanáraik tartottak szexorgiákat a híresen konzervatív Sankt Pölten-i papneveldében. Erről a Profil című osztrák lap számolt be hétfőn. A botrány már régebb óta érlelődött, ugyanis a papnevelde számítógépein hónapokkal ezelőtt gyerekpornó-felvételeket találtak. Az egyház és a politikusok az érintett püspökség vezetőjének lemondását követelik.

A Vatikán bírálta az EU-alkotmányt

Nagyvilág2004.06.19, 14:34

Sajnálkozásának adott hangot a Vatikán amiatt, hogy az új európai alkotmány nem tesz említést az Unió "keresztény gyökereiről, némely kormányok ellenkezése miatt". Szokatlanul élesen bírálta liberális magatartása miatt a spanyol kormányt a pápa. Az egyházfő az abortusztörvény tervbe vett lazítása, valamint az ellen emelte fel szavát, hogy a férfiak és nők házasságához hasonlóan bírálják el az azonos neműek tartós párkapcsolatát.

Jézus új arca a torinói leplen

Tudomány2004.04.15, 12:34

A legmodernebb képalkotó módszert alkalmazva megdöbbentő kép tárult a kutatók elé: a torinói lepel hátoldalán egy "új" férfi képmásának jól kivehető körvonalai tűntek elő.

Vita egy abortusz tévés közvetítéséről

Tévé2004.04.07, 16:00

Eltévelyedésnek minősítve elítélte a Vatikán lapja, a L,Osservatore Romano, hogy a brit Channel 4 televízió egyik éjszakai műsorában tervbe vette egy abortusz képeinek bemutatását. Ezzel szemben az angliai katolikus egyház üdvözölte a tévés tervet.

A pápa kitüntette Orbán Viktort

Itthon2004.04.06, 13:03

Kitüntetést adományozott II. János Pál pápa Orbán Viktor volt miniszterelnöknek. A volt kormányfő a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjének civil fokozatát kapta. Ez az egyik legrangosabb vatikáni elismerés legmagasabb fokozata, 1945 óta Magyarországról senki sem kapott ilyen kitüntetést.

Kósáné szerint műbalhé az ellene indult támadás

Itthon2004.04.06, 17:26

Kósáné Kovács Magda MSZP-s parlamenti képviselő szerint az ellene indított támadás nem lelkiismereti kérdésekről szól, hanem a Fidesz "műbalhéja", amit az ellenzéki párt a hatalom visszaszerzése érdekében indított ellene és pártja ellen. Kósánét a Fidesz az EP-listás helyről való lemondásra szólította fel, miután a politikus azt mondta: a Vatikán egész Európát le akarja nyúlni.

Szili: Sajnálatos, amit Kósáné mondott az egyházakról

Itthon2004.04.03, 22:26

Sajnálatos, amit Kósáné Kovács Magda képviselő az egyházakkal kapcsolatban nyilatkozott - közölte Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese, házelnök szombaton. Kósáné korábban azt nyilatkozta egy hetilapban, hogy Vatikán - az EU különböző intézményein keresztül - le akarja nyúlni Európát.

Európai turnéra indul az Omega együttes

Kultúra2004.03.30, 16:51

A negyvenkét éve alakult együttes tagjai szerint a rendszerváltás óta tartott nosztalgiakoncertekkel szemben ennek a sorozatnak az a különlegessége, hogy az Omega lesz az első zenekar, amelyik kimozdul a fővárosból, házhoz megy a rajongóihoz. Kóbor János elmondta, hogy a magyarországi fellépések után külföldön is több koncertet adnak.

Merénylettől féltik a pápát

Nagyvilág2004.03.30, 22:21

Az európai és az amerikai titkosszolgálatok is arra figyelmezették a pápát, hogy a húsvéti ünnepségeken merényletet kísérelhetnek meg ellene. A pápának golyóálló mellény viselését javasolják.

Pedofília-ügyekben vizsgálódik Norvégiában is a Vatikán

Nagyvilág2004.03.30, 01:21

Norvég lapértesülés szerint a Vatikán titokban delegációt küldött nemrég Oslóba katolikus papokat érintő, eltussolt szexuális zaklatási vádak kivizsgálása céljából.

Kósáné: a Vatikán be akarja kebelezni Európát

Itthon2004.03.29, 14:54

Kósáné Kovács Magda szocialista politikus a katolikus egyház hatalmi ambícióitól félti az egységes Európát. A politikus szerint "a Vatikán egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni". A Magyar Katolikus Püspöki Kar alelnöke szerint a vád alaptalan, meggondolatlan és ostoba, Kósánénak pedig illendő lenne bocsánatot kérnie.

II. János Pál tollba mondta életét

Szórakozás2004.03.25, 15:55

Idén május 18-án, a szerző 84. születésnapján jelenik meg Olaszországban II. János Pál pápa legújabb írása. A lengyel származású pápa Get Up, Let Us Go című, második életrajzi kötete pályafutásának húsz évét öleli fel, érsekké válásától 1978-as pápává választásáig.

Károly-díjat kapott II. János Pál pápa

Nagyvilág2004.03.24, 21:05

Az európai egységgondolat támogatójának járó elismerésként Károly-díjat vett át II. János Pál pápa szerdán a Vatikánban. A pápa általában elzárkózik a világi kitüntetésektől, ám a jelen esetben a kitüntetés szelleme miatt tett kivételt.

Véres valóságshow ellen a katolikus egyház

Tévé2004.03.09, 13:44

Botránysorozat kíséri az olasz miniszterelnök egyik televízióján közvetített új valóságshow-t, amelyben plasztikai műtétet végeznek a szereplőkön. Több néző és a reklámozó mellett a Szentszék is elítélte a műsort, az olasz televíziós bizottság pedig a római kormányhoz fordult az ügyben.

Az első katolikus tévé a neten

Tévé2004.02.03, 17:57

Az első interaktív katolikus webtévét hozta létre olasz fiatalok egy csoportja, akik függetlennek tekintik magukat a Vatikántól, de mindenkor figyelembe veszik az egyház véleményét.

Középkori családmodell a katolikus körlevélben

Itthon2003.12.12, 10:06

Elutasítja a fogamzásgátlás különböző módjait, és elítélendőnek tartja az abortuszt a katolikus egyház. Ezt a Vatikán által is többször hangoztatott álláspontot csütörtökön kibocsátott körlevelében erősítette meg a magyar katolikus püspöki kar. A dokumentum elkészítésében olyan neves tudósok is segédkeztek, mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter, az alelnöke, Hámori József, valamint Freund Tamás akadémikus.

Az egész országot bejárja a vatikáni roma kereszt

Itthon2003.12.04, 08:08

Jelenleg Vas megyében őrzik azt a feszületet, amelyet a közelmúltban tartott cigány zarándoklaton II. János Pál pápa áldott meg a Vatikánban. A fakeresztet legközelebb vasárnap, a szombathelyi nagytemplomban nézhetik meg a hívek, később elviszik az összes megyeszékhelyre és roma zarándokhelyekre - írja a Népszabadság.

Pergament és keresztet visznek a romák a Vatikánba

Itthon2003.11.17, 13:54

Száznyolcvan fős roma küldöttség indult hétfő délelőtt a Vatikánba. A roma önkormányzat vezetőit és a kormány képviselőit személyesen fogadja majd II. János Pál pápa, akinek egy roma nyelvű pergament és egy cigány zászlót visznek ajándékba. A küldöttség egy keresztet is visz, amelyre a pápa áldását fogják kérni.

Magyarországi romákat fogad a pápa

Itthon2003.11.17, 07:27

Ma délelőtt 180 tagú roma küldöttség indul a Vatikánba különbuszokkal. Szerdán II. János Pál pápa audiencián fogadja a magyarországi romavezetőket. A delegációt Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter vezeti, aki úgy tudja, hogy ez az első olyan találkozás, melynek során a pápa egy ország cigány képviselőit fogadja.

Cassano a lengyelek ellen bizonyíthat

Sport2003.11.11, 20:01

Néhány hónapja az olasz sportsajtó még rebellisnek tartotta Antonio Cassanót, most viszont már nem újabb botrányt várnak tőle az újságírók, hanem azt, hogy szerdán Varsóban bemutatkozzon a jövő évi portugáliai Európa-bajnokság egyik nagy esélyesének számító olasz labdarúgó-válogatottban. Kedden az olasz és a lengyel szövetség vezetői a Vatikánban találkoztak II. János Pál pápával a két válogatott varsói barátságos mérkőzése kapcsán.

Fáradt pápa avatta boldoggá Teréz anyát

Nagyvilág2003.10.19, 15:39

Kissé fáradtan vezette le Teréz anya boldoggá avatását II. János Pál. A pápa beszédét nehezen lehetett érteni, és az eddigiektől eltérően most nem olvasott fel, még csak egy kis részt sem a homíliából. A boldoggá avatást percekig zúgó tapssal üdvözölte a vatikáni Szent Péter téren megjelent negyedmillió zarándok, majd ezután körbehordozták közöttük a pápát a pápamobilon. A pápa szeptember 5-ét ajánlotta Teréz anya napjának.

Dialízisnek vetik alá a pápát

Nagyvilág2003.10.10, 21:38

Cáfolta a Vatikán pénteken, hogy II. János Pál pápa művesekezelés alatt állna, de elismerte, hogy az egyházfőt valóban dialízisnek vethetik alá, hogy megtisztítsák szervezetét a Parkinson-kórra szedett gyógyszerek maradványaitól.

A Vatikán cáfolja a pápa dialízis kezelését

Nagyvilág2003.10.10, 23:27

A Vatikán közleményt adott ki amelyben cáfolja a korábban olasz hírügynökségek által kiadott hírt, miszerint a pápát művese kezelésnek vetik alá.

A Vatikán az óvszert hibáztatja az AIDS terjedéséért

Nagyvilág2003.10.09, 17:24

Egy afrikai érsek szerint az óvszerek miatt terjed gyorsan az AIDS. A katolikus egyház ehhez hasonló, világszerte hangoztatott kijelentései komolyan aggasztják az ENSZ egészségügyi szervezetét is. A tudósok is hamisnak találják és elítélik az egyház AIDS-szel kapcsolatos állításait.

A pápa, Bono és Havel is esélyes Nobel-békedíjra

Nagyvilág2003.10.09, 15:55

II. János Pál pápa tűnik a legesélyesebbnek a Nobel-békedíjra, de lehet, hogy rajta kívül még 164 jelölt közül választhat a díjat kiosztó Svéd Akadémia. A díjazott nevét péntek délelőtt mondják meg, és bár a legtöbb találgatással foglalkozó cikk hetek óta a katolikus egyházfő győzelmére tippel, még legalább egy tucat komoly esélyes szerepel a hivatalosan titkos, de részben kiszivárogtatott jelöltek listáján.

A Vatikán kereszteshadjárata a klónozás ellen

Nagyvilág2003.10.01, 14:14

A Vatikán ismét szót emelt az emberi klónozás ellen: azt szeretnék elérni, hogy az egész világon tiltsák be még a terápiás célból folytatott klónozást is.

Erdő Péter is tagja lehet a pápaválasztó testületnek

Nagyvilág2003.09.28, 15:27

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is tagja lehet a pápaválasztás feladatát is ellátó bíborosi kollégiumnak. II. János Pál pápa vasárnapi miséjén jelentette be, hogy 31 új bíborost - köztük Erdőt - jelöl a legközelebb október 21-én összeülő konzisztórium tagjává.

Megúszta a műtétet a pápa

Nagyvilág2003.09.26, 15:54

Már előkészítették a műtőt is, ám végül annyira javult II. János Pál pápa állapota, hogy orvosai úgy döntöttek, mégsem műtik meg az egyházfőt. A pápát bélpanaszok kínozzák, amelyek miatt lemondták a szerdai pápai audienciát is.

Albánia megünnepli Teréz anya boldoggá avatását

Nagyvilág2003.09.12, 18:31

Nemzeti ünneppé nyilvánítják Albániában október 19-ét, amikor a Vatikánban boldoggá avatják Teréz anyát - jelentették be pénteken a tiranai hatóságok.

Pápai utasítás a szexuális tévelygések eltitkolásáról

Nagyvilág2003.08.17, 13:30

XXIII. János pápa egy 1962-es utasítása arra szólította fel az érsekeket, hogy titkolják el, ha papjaik szexuális visszaéléseket követnének el. Daniel Shea, a tévelygő papok amerikai áldozatait képviselő ügyvéd által megszerzett dokumentum valódiságát elismerte a Szentszék, ám azt tagadta, szervezett elhallgatási szándék lenne mögötte.

Lakásszemlék a szlovákiai pápalátogatás előtt

Nagyvilág2003.08.10, 12:09

A szlovákiai pápalátogatás előtt minden olyan lakást átvizsgálnak a szlovák biztonsági szolgálat emberei, amely előtt II. János Pál elhalad. A biztonságiak megtitlják a látogatás idején, hogy  a pápa mozgásának útvonalán kinyissák az ablakokat, a lakók még saját erkélyükről sem nézhetik a pápát.

A pedofil ügyek elhallgatását írta elő a Vatikán

Nagyvilág2003.08.08, 08:54

A CBS amerikai televízió szerint a Vatikán egy 1962-ben született titkos dokumentumban előírta a papok által elkövetett szexuális bűncselekmények titokban tartását. A dokumentum kiátkozással fenyegeti meg azokat, akik nem a legnagyobb titokban kezelik a papok pedofil ügyeit. Egyházi tisztviselők ugyanakkor állítják: a dokumentum már nincs érvényben és eredetileg sem szexuális bűnökről szól.

Melegellenes támadások Svédországban és Olaszországban

Nagyvilág2003.08.03, 10:05

A svéd fővárosban bőrfejűek támadták meg a melegek hagyományos nyári felvonulását. Bariban pedig ismeretlenek az irodájában vertek össze egy aktívistát. Pár nappal ezelőtt egy vatikáni dokumentum minősítette deviáns magatartásnak a homoszexuális párkapcsolatot, valamint az amerikai elnök is a vatikánéhoz hasonló nyilatkozatot tett. 

Der Standard: Gyógyíthatatlan a katolikus egyház

Itthon2003.08.01, 16:01

Nemzetközi vihart kavart a pápa főtanácsadója által kiadott dokumentum, amely deviáns magatartásnak nevezi a melegek együttélését. A magyar katolikus egyház vezetői egyelőre nem nyilatkoznak, a külföldi lapok többsége pedig lesújtó kritikával illeti Vatikánt.

A Vatikán is a melegházasság ellen kampányol

Nagyvilág2003.07.31, 14:50

Szerdán George Bush, csütörtökön a Vatikán szólalt fel a melegházasság ellen. Egy, a pápa fő teológiai tanácsadója által jegyzett irat szerint buja, természetellenes és káros a meleg párok házassága. Állítólag a pápa attól tart, hogy Olaszországban is elismerik majd a homoszexuálisok házasságát. A dokumentum irányt mutat a katolikus politikusoknak, hogyan küzdjenek a melegek házasságát elismerő, a Vatikán szerint közjót romboló törvények ellen.

Spanyolországba látogatott a pápa

Nagyvilág2003.05.03, 16:25

II. János Pál, aki szombaton kilenc hónap óta először utazott külföldre, a békére és a keresztény értékek védelmére szólított fel Madridban. A katolikus egyházfőt I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné fogadta a repülőtéren.

Irak függetlenségéről beszélt a pápa

Nagyvilág2003.04.20, 14:31

II. János Pál hagyományos húsvéti üzenetében többek között az iraki helyzetről beszélt.  A katolikus egyházfő szerint az irakiaknak maguknak kell saját országuk újjáépítésének főszereplőivé válniuk.

A Vatikán képviselői Irakban maradnak

Nagyvilág2003.03.17, 13:24

Háború esetén is Bagdadban maradnak a Szentszék iraki képviseletének munkatársai, ha a Vatikán nem szólítja fel őket a hazautazásra. A követség vezetője szerint Bagdadban nyugalom van, hétfőn ugyanúgy kezdődött az élet az iraki fővárosban, mint bármely más napon.

Bölcsességre intette a pápa a szembenállókat

Nagyvilág2003.03.17, 13:50

II. János Pál pápa vasárnapi imájában arra kérte Szaddám Huszein iraki vezetőt, hogy ne adjon okot a nyugati országoknak a támadásra. Figyelmeztette ugyanakkor az ENSZ Biztonsági Tanácsot is arra, hogy a katonai beavatkozás a szélsőségesek támadásainak özönét idézheti elő.

Irakról tárgyalt a pápa és Tony Blair

Nagyvilág2003.02.22, 16:22

II. János Pál pápa szerint az iraki válságban minden érintett félnek ki kell használnia a nemzetközi jog adta minden lehetőséget a háború tragédiájának elkerülése érdekében - közölte a Szentszék szóvivője a pápa és Toníy Blair brit miniszterelnök félórás, magánjellegű találkozója után.

Irak meg akarja hívni a pápát Bagdadba

Nagyvilág2003.02.11, 15:42

A bagdadi vezetés igyekszik iraki látogatásra rábírni II. János Pál pápát. A meghívást valószínűleg Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes fogja szóban átadni, amikor a szentatya pénteken fogadja a Vatikánban.

A Vatikán delegációt küld Irakba

Nagyvilág2003.01.31, 14:51

A Vatikán megerősítette, hogy delegációt szeretne küldeni Bagdadba. Jean-Louis Tauran érsek, vatikáni külügyminiszter egy római kongresszuson kifejtette: a Szentszék mérlegeli, hogy a következő napokban konkrét gesztust tesz.

A katolikus politikusok nem támogathatják az abortuszt

Nagyvilág2003.01.16, 17:55

A Vatikán csütörtökön megtiltotta a politikai életben részt vevő katolikusoknak, hogy igennel szavazzanak az emberélet elleni törvényekre. Így a magzatelhajtásra, az eutanáziára, valamint a klónozásra nemmel kell szavazniuk a törvényhozásokban ülő katolikus képviselőknek a vatikáni intelem szerint. A dokumentum hasonlóképpen ír a homoszexuálisok házasságáról.

A pápa kevesebbet utazik az idén

Nagyvilág2003.01.14, 19:09

II. János Pál pápa az idén öt külföldi utat tervez, ebből kettőnek a szervezése már előrehaladott szakaszban van - közölték kedden olaszországi sajtóforrások vatikáni berkekből származó információk alapján.

Amerika-kupa: a Vatikán is beszállna

Sport2003.01.09, 18:04

Vatikán követeket küldött Új-Zélandra, hogy tanulmányozzák: miként tud a római katolikus egyház segíteni a vitorlás Louis Vuitton és Amerika-kupán szereplő versenyzőknek.

Az egy főre eső bűnözés élvonalában van a Vatikán

Nagyvilág2003.01.09, 14:53

A bűnűgyi statisztikák szerint a vatikáni lakosok 133 százaléka követett el bűncselekményt 2002-ben. Az alig 500 lakosra ugyanis 608 bűncselekmény jutott tavaly - derül ki egy Vatikáni bűnözésről szóló jelentésből. A vatikániak azonban nem többszörös bűnözők: a tettesek - ahogy a károsultak is - turisták.

Náci aktákat nyit meg a Vatikán

Nagyvilág2002.12.29, 12:00

Megnyitják azt az archívumot, amely a Vatikán és a náci Németország kapcsolatát dokumentálja. Az iratok csak a speciális engedéllyel rendelkező kutatók számára válnak hozzáférhetővé. Vatikáni vezetők bíznak benne, hogy a dokumentumok megnyitásával megszűnnek az egyház szerepével kapcsolatos spekulációk.

Arab nyelvű ima a Vatikánban a közel-keleti békéért

Nagyvilág2002.12.25, 12:18

II. János Pál pápa kedd éjfélkor együtt imádkozott a világ minden tájáról Rómába sereglett zarándokokkal azért, hogy a nemzetek és a nemzetközi szervezetek vezetői minden tőlük telhetőt megtegyenek a békéért, különösen a háborgó Közel-Keleten. A pápa egyébként 25. alkalommal celebrált éjféli misét.

Pápai üzenet az iraki háború ellen

Nagyvilág2002.12.25, 13:16

II. János Pál pápa szokásos karácsonyi Urbi et Orbi üzenetében az iraki háború elkerüléséért könyörgött, és a szentföldi konfliktus békés befejezésére szólította fel a különböző vallású hívőket - írja a BBC News Online.