Vasvári Vivien

címke rss

Ilyen nagy már Vasvári Vivien terhes hasa - kép

Tévé2023.04.06, 21:45

Az év elején kérte meg Vasvári Vivien kezét párja, Zsigmond, akivel hamarosan egybe is kel a modell. Nem sokkal az eljegyzés után derült ki, hogy Vasvári Vivien az első közös gyereküket várja, így a házasságkötést is előrébb hozta a jegyespár. Az eddigi információk alapján májusi esküvőt terveznek és lázasan készülődnek, hogy minden olyan legyen, amilyennek megálmodták. Vasvárinak és párjának is van már előző kapcsolataiból két-két gyereke, a közös babát pedig szeptemberre várják. Vasvári most egy friss fotón megmutatta, hogy milyen nagyot nőtt már a terhes hasa, amit eddig ügyesen el tudott rejteni a fotóin.

Majdnem belehalt a fogyásba Köllő Babett

Tévé2023.04.04, 22:41

Hiába az állandó csipegetés, vannak, akik képtelenek hízni. Lehetnek ennek szervi vagy lelki okai, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen genetikailak ilyen típusúak. A sztárok között is akadnak, akik kóros soványsággal küszködtek, és ezt nem is titkolják. 

Vasvári Vivien New Yorkból jelentkezett be: ott romantikázik vőlegényével

Life.hu2023.03.29, 13:57

Vasvári Vivien kicsattan a boldogságtól: megmutatta, hogyan romantikázik vőlegényével, Zsigmonddal.

Vasvári Vivien a harmadik terhességéről beszélt

Tévé2023.03.28, 20:48

A napokban árulta el a hírt Vasvári Vivien, hogy  harmadik gyerekét várja vőlegényétől , Zsigmondtól. Még nem tudják a baba nemét, de abban biztosak, hogy valami különleges nevet adnak neki. Hamarosan kiderül, milyen nemű a kicsi, Vasvári Vivien pedig a korábbi terhességeiről is mesélt.

Közös fotókat mutatott Vasvári Vivien és vőlegénye

Tévé2023.03.28, 13:53

Vasvári Vivien nem panaszkodhat, hiszen ez az év nagyon szerencsésen indult a számára. Év elején kérte meg a kezét párja, Zsigmond, majd nem sokkal később kiderült, hogy első közös gyereküket várják. A pár hamarosan egybekel, előtte úgy gondolták, kicsit elszöknek a világ elől, hogy kettesben romantikázzanak és egészen New Yorkig utaztak, ahonnan Vasvári most több közös fotót is mutatott kettejükről.

Ekkora már a harmadik gyerekét váró Vasvári Vivien hasa - kép

Tévé2023.03.15, 20:14

A napokban árulta el a hírt Vasvári Vivien, hogy  harmadik gyerekét várja vőlegényétől , Zsigmondtól. Még nem tudják a baba nemét, de abban biztosak, hogy valami különleges nevet adnak neki. Az influenszer harmadik gyereke ősszel érkezik, de a követők kérésére már most mutogatja a növekvő hasát.

Vasvári Vivien megmutatta gömbölyödő terhespocakját: "Itt van a kis cukika"

Life.hu2023.03.15, 19:35

Ahogy arról mi is hírt adtunk, Vasvári Vivien harmadik gyermekét várja. A gyönyörű szőkeség most elárulta, hogy viseli a mostani babavárást, és a pocakját is megmutatta.

Így választott nevet a harmadik gyerekének Vasvári Vivien

Tévé2023.03.15, 10:33

A napokban árulta el a hírt Vasvári Vivien, hogy harmadik gyerekét várja vőlegényétől, Zsigmondtól, aki év elején kérte meg a modell kezét egy romantikus utazáson. Még nem tudják a baba nemét, de abban biztosak, hogy mi alapján választanak majd nevet neki.

Érdekes részletet árult el a terhességéről Vasvári Vivien

Tévé2023.03.14, 20:12

Vasvári Vivien a követői kérésére árult el pár dolgot a terhességéről az Instagramon.

Így tudatta vőlegényével Vasvári Vivien, hogy kisbabát vár

Life.hu2023.03.13, 11:02

Pár napja jelentette be Vasvári Vivien, hogy kisbabát vár. Nem sokkal később interjút adott a Borsnak, amiben elmesélte azt is, hogyan mondta el a nagy hírt vőlegényének, Zsigmondnak.

Megdöbbentő részleteket árult el harmadik terhességéről Vasvári Vivien

Tévé2023.03.11, 18:52

A napokban árulta el a hírt Vasvári Vivien, hogy harmadik gyerekét várja vőlegényétől, Zsigmondtól, aki év elején kérte meg a modell kezét egy romantikus utazáson. Vasvári elárulta, hogy nem így tervezték a dolgokat, most teljesen felülírt mindent a várandóssága, így az esküvőt is hamarabb tartják, mint eredetileg gondolták.

Megmutatta növekvő hasát a harmadik gyerekét váró Vasvári Vivien - kép

Tévé2023.03.11, 10:48

Mint írtuk, Vasvári Vivien a harmadik gyerekét várja. Az influenszernek a korábbi kapcsolataiból már van két gyereke, de mindig nagyobb családra vágyott, erről többször mesélt korábban. A modell és vőlegénye, Zsigmond, a napokban állítólag össze is házasodtak, a baba érkezését pedig tegnap jelentették be. Most felkerült az oldalára néhány kép, melyeken meg lehet nézni a növekvő hasát. "Pocaklakós péntek este" - írta a bejegyzésben.

Gólyahír: harmadjára is édesanya lesz Vasvári Vivien

Life.hu2023.03.10, 13:11

Az egykori luxusfeleség cuki fotóval tudatta, hogy ismét gyermeket hord a szíve alatt.

Terhes Vasvári Vivien

Tévé2023.03.10, 11:41

Vasvári Vivien a harmadik gyerekét (a jelenlegi párjától, Zsigmondtól az elsőt) várja, közölte legfrissebb Instagram-posztjában. A fotón pár babaholmi látható, a képaláírásból pedig az is kiderült, hogy az új családtagra szeptemberben számítanak – jó fél évvel az esküvő után.

Kiderült, mikor megy férjhez Vasvári Vivien

Life.hu2023.03.02, 16:43

Vasvári Vivien eddig csak azt hozta nyilvánosságra, hogy eljegyezték, az esküvőről nem közölt részleteket.

Kiderült Vasvári Vivien esküvőjének időpontja

Tévé2023.03.01, 22:13

Ahogy korábban írtuk, az év elején kérte meg párja Vasvári Vivien kezét, miközben Balin nyaraltak. A modell és vőlegénye Zsigmond nem húzzák az időt, ugyanis hamarosan egybekelnek. A részletekről maga a modell számolt be hivatalos Instagram-oldalán.

Megdöbbentő: így nézne ki Zimány Linda plasztikai műtétek nélkül

Tévé2023.02.28, 09:06

Egyes sztárok csak hiúságból változtatgatnak a testükön, mivel megtehetik, míg másoknak nyomós okból szükséges a sebészkés alá feküdni. Persze vannak olyanok is, akik nem tudnak határt szabni önmaguknak, plasztikafüggők lesznek és folyton változtatni akarnak magukon. Az alábbi sztárok között akad olyan is, aki szörnyű tragédia következtében kapott teljesen új arcot, míg mások csak kedvtelésből döntöttek úgy, hogy mást szeretnének látni a tükörben. Persze sokan nem vállalják nyíltan a beavatkozásokat, vagy csak kevesebbet vallanak be azokból, de a régi és új képeik elárulják őket.

Vasvári Vivien a hisztikről és botrányokról beszélt

Tévé2023.02.21, 10:13

1,1 millió követőjének elárulta, hogy nem minden úgy volt a luxusfeleséges műsorban, ahogy a valóságban. 

Vasvári Vivien és kedvese még idén kimondhatják a boldogító igent

Life.hu2023.02.20, 11:36

Vasvári Vivien sokatmondó fotót posztolt Instagramon: a 24 óráig elérhető sztoriból sokan arra következtetnek, hogy a sztáranyuka még idén összeházasodik szerelmével.

Újabb esküvőjét szervezi Vasvári Vivien - fotó

Tévé2023.02.19, 15:45

Vasvári Vivient januárban eljegyezték, legutóbbi Instagram-sztorijából pedig úgy tűnik, szervezi is az esküvőt – talán még idén összeházasodnak a párjával, Zsigmonddal. Legalább egy fontos részlet már eldőlt, Viviennek ugyanis már megvan a tanúja, akit az alkalomra szóló bögrével is meglepett. Mutatjuk az erről tanúskodó fotót.

Ezzel vádolják Vasvári Vivient: "Nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges"

Life.hu2023.02.15, 08:56

Furcsa dologra lettek figyelmesek Vasvári Vivien rajongói: hirtelen megnőtt Instagram-követőinek a száma.

Durva dologgal vádolják Vasvári Vivient

Tévé2023.02.14, 18:15

Vasvári Vivient azzal vádolják, hogy pénzért vásárolt követőket az Instagramon.

Semmi nem takarja Vasvári Vivien kerek, meztelen fenekét - kép

Tévé2023.02.14, 11:19

Vasvári Vivien annak ellenére sem fogja vissza magát az Instagramon, hogy a napokban  megkérte a kezét a barátja . Úgy tűnik, vőlegényét nem zavarja, hogy az egykori luxusfeleség szexi képeket tett közzé az oldalán, most épp a kerek, meztelen fenekét mutogatja a tangás bodyban.

Falatnyi bikinibe próbálta beletuszkolni a melleit Vasvári Vivien - Fotó

Life.hu2023.02.11, 11:22

Már megszokhattuk, hogy a 32 éves influenszer szexi fotóival nem bíz sokat a képzeletre, és ezúttal sem okozott csalódást.

Vasvári Vivien hatalmas melle kicsúszott a felsőből - kép

Tévé2023.02.07, 20:51

Vasvári Vivien annak ellenére sem fogja vissza magát az Instagramon, hogy a napokban megkérte a kezét a barátja. Úgy tűnik, vőlegényét nem zavarja, hogy az egykori luxusfeleség mutogatja magát: most épp egy kis bugyiban pózol és egy olyan szűk felsőben, amiből alul kicsúszott az egyik melle. Ahogy korábban megírtuk, Vasvári Vivien nemrég arról beszélt, hogy többször is kés alá feküdt a komplexusai miatt: a  melleit nagyobbítatta több alkalommal is, de végeztek beavatkozást a fülén és száján is.

Döbbenetes fotók: Vasvári Vivien teljesen felismerhetetlen

Tévé2023.01.30, 19:08

Ahogy korábban megírtuk, Vasvári Vivien nemrég arról beszélt, hogy többször is kés alá feküdt a komplexusai miatt. Állítólag melleit nagyobbítatta több alkalommal is, de végeztek beavatkozást a fülén és száján is. Az alábbi fotóit látva nem biztos, hogy elmondta a teljes igazságot. 

Arcpirítóan szexi fotót osztott meg Vasvári Vivien (18+)

Life.hu2023.01.28, 21:36

Vasvári Vivi ismét szexi fotót osztott meg magáról.

Vasvári Vivien: Évek óta nem csináltattam semmilyen plasztikai műtétet

Tévé2023.01.25, 16:17

Vasvári Vivien korábban többször kés alá feküdt, de egyelőre nem tervez újabb műtétet.

Szinte meztelenül jelentkezett újabb luxusnyaralásáról Vasvári Vivien - kép

Tévé2023.01.24, 21:04

Nem sokat bíz a fantáziára új fotójával Vasvári Vivien, akit csak néhány pánt takar, és a fürdőruha alsó része is egész kicsi. Az egykori luxusfeleség most Miamiban van, nemrég tért haza Baliról, ahol eljegyezte a bartája. Vélhetően most is vele utazott újabb luxusnyaralásra, de egyelőre csak magáról mutatott képeket.

20 millió forintot érhet Vasvári Vivien jegygyűrűje

Tévé2023.01.12, 11:02

Vasvári Vivien nemrég jelentette be, hogy eljegyezték, egy szakértő pedig elárulta: akár 20 millió forintot is érhet a gyűrűje.

Eljegyezték Vasvári Vivient - fotó

Tévé2023.01.10, 16:03

Már korábban gyanús volt a hatalmas gyémántgyűrű Vasvári Vivien ujján, egy új Instagram-posztban pedig elárulta, hogy valóban eljegyezték. "Igazából soha nem engedtük el egymás kezét, és az elmúlt évben sokat tettünk azért, hogy ma nagy örömmel megoszthassam veletek, hogy 3 év után úgy döntöttünk, hogy véglegesen összekötjük az èletünket. A hír igaz, IGENT mondtam!" – írta a párjával, Zsigmonddal közös képük mellé.

"A hír igaz, IGENT mondtam" - Vasvári Vivient eljegyezték

Life.hu2023.01.10, 16:03

Vasvári Vivien Instagram-oldalán jelentette be, hogy eljegyezték.

Bikiniben mutatta meg testét Vasvári Vivien

Life.hu2023.01.07, 14:09

Instagramja tanúsága szeint Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait Vasvári Vivien. A szőke celeb most sem szégyellősködik és bikiniben mutatta meg testét a rajongóinak. 

Vasvári Vivient képmutató "állatvédőnek" titulálták a kommentelők

Life.hu2023.01.06, 21:44

A Feleségek luxuskivitelben egykori szereplője éles kritikákat kapott egyik legfrissebb bejegyzése alatt. Bár sokan dicsérték és egyetértettek vele, többen jelezték, hogy múltbéli megnyilvánulásaival nem összeegyeztethető a jelenlegi álláspontja.

Kár volt a bikinifelső Vasvári Vivienre, alig takarja a melleit - fotó

Tévé2023.01.06, 10:42

Vasvári Vivien ismét megmutatta magát bikiniben az Instagramon, ráadásul ezúttal egy kimondottan merész darabot választott, amely alig takar valamit a testéből. Nézze meg a bejegyzését!

Eljegyezték Vasvári Vivient?

Life.hu2023.01.04, 09:44

Vasvári Vivien nem akármilyen gyűrűvel pózolt az Instagram-oldalán.

Titokzatos, hatalmas gyémántgyűrű került Vasvári Vivien ujjára

Tévé2023.01.03, 08:50

Mínt írtuk, Balin kezdte az új évet Vasvári Vivien. Az influenszer rengeteg fotót osztott meg a közösségi oldalán a nyaralásról, de arról nem mesél, hogy kivel utazott el. A követők azonban észrevették, hogy a bal keze gyűrűsujján egy gyémántékszer csillog, és emiatt arra gondolnak, hogy kibékült korábbi vőlegényével.

Néhány vékony pánt takarja csak Vasvári Vivien melleit - kép

Tévé2023.01.01, 16:25

Fürdőruhában köszöntötte 2023-at az egykori luxusfeleség, aki a legutóbbi szakítása óta nem beszél a magánéletéről. Nem tudni, kivel utazott Balira, de bejegyzése szerint nagyon boldog és rengeteg élménnyel tér majd haza. A szilvesztert is a szigeten töltötték, Vivien egy különleges, néhány pántból álló fürdőruhában ünnepelt.

Nem sokat takar Vasvári Vivien extrém fürdőruhája - képek

Tévé2022.12.30, 10:09

Meleg, napfényes helyen tölti az év utolsó napjait Vasvári Vivien, aki most fürdőruhás képekkel lepte meg a követőit az Instagramon. Bejegyzései szerint épp Balin pihen, de a sok magánéleti problémája után egy ideje úgy döntött, hogy kevesebbet mesél a nyilvánosságnak arról, hogy mivel és kivel tölti az idejét.

Vasvári Vivien filmbe illő karácsonyfa előtt, gyermekeivel kíván boldog karácsonyt

Life.hu2022.12.23, 19:37

A luxusfeleség igazi karácsonyi hangulatú fotóval örvendeztette meg követőit.

Vasvári Vivien nagyon furcsa képet osztott meg

Tévé2022.12.16, 11:21

Vasvári Vivien megnézte az Avatar második részét, és ez alkalomból egy érdekes kép készült róla a moziban. 

Vasvári Vivien fehér csizmás, szexi Mikulásként várja a karácsonyt - fotó

Tévé2022.12.13, 18:23

Vasvári Vivien nem is olyan régen már belebújt egy szexis Mikulás ruhába, ám most egy kicsit másfajta télapónak öltözött. 

Piszkosul szexi: Vasvári Vivi feszes szerkóban, Télanyóként rázza magát - Videó

Life.hu2022.12.07, 11:36

Vasvári Vivien megint kitett magáért, és újraértelmezte a Mikulás várást. A szőkeség ezúttal extra dögös ünnepi szerkóban forrósította fel a decembert, és Télanyunak öltözve mutatta meg formás idomait. A videóban Vivi Mariah Carey slágerére riszálja magát, és több szettet is bemutat.

Szexi Mikulásként, piros bodyban és harisnyakötőben pózol Vasvári Vivien - kép

Tévé2022.12.06, 19:03

Remek fotóval rukkolt elő december 6-án Vasvári Vivien, ugyanis Mikulás napján szexi jelmezbe bújt: a tűzpiros bodyhoz hosszú, fekete combfixet és kesztyűt húzott, de nem maradt el a Mikulás sapkája sem a fejéről. Az influenszer így köszöntötte az oldalán a követőket, ennek pedig minden bizonnyal a férfi rajongók örülhetnek jobban.

Motoros szexdémonként pózol Vasvári Vivien

Tévé2022.11.21, 10:05

Tragédiák ide vagy oda, egy dolog állandó Vasvári Viviennél. A testének mutogatása. Most éppen egy motorral a háttérben pózol a kétgyermekes anyuka. 

Már három mellnagyobbító műtétje volt Vasvári Viviennek

Tévé2022.11.12, 09:47

Vasvári Vivien sosem tagadta, hogy nem igaziak a mellei, de most több dolgot is elárult az esztétikai beavatkozásokról. Az Instagramon tették fel neki a kérdést, hogy hány plasztikai műtétje volt, és így derült ki, hogy már háromszor feküdt kés alá a mellei miatt. 18, 25 és 29 évesen is megcsináltatta a melleit, és nem zárta ki, hogy idővel újra a műtét mellett döntsön.

Magyar sztárok legnagyobb botrányt okozó meztelen fotói

Tévé2022.11.11, 20:59

A következő énekesnők, színésznők vagy műsorvezetők nagy meglepetést okoztak a közönségnek, amikor úgy döntöttek, hogy minden gátlás nélkül megmutatják magukat. Korábban még jó pénzért, magazinoknak vetkőztek a hölgyek, ma már jellemzően közösségi oldalaikon mutogatják magukat. Természetesen ez sem ingyen történik, hiszen szponzorok fizetnek nekik a követők és megtekintések után, így sokan szívesen szabadulnak meg a ruháiktól.

Most kiderült, mekkorák valójában Vasvári Vivien mellei - kép

Tévé2022.11.10, 21:58

Vasvári Vivien újabb szexi fotót mutatott magáról, de a felvétel még a tőle megszokottaknál is merészebb: a mellei szinte teljesen kilátszódnak a szűk ruhájából. A modell folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, úgy tűnik, nagyon tetszik neki a róla készült új fotósorozat.

Vasvári Vivi szabadon hagyta melleit egy forró fotózáson

Life.hu2022.11.05, 23:27

A gyönyörű szőkeség kétgyermekes anyukaként is bomba testtel büszkélkedhet, melyet követői legnagyobb örömére rendszeresen meg is mutat a közösségi médiában.

Csak a hajával takarja hatalmas melleit Vasvári Vivien - kép

Tévé2022.11.01, 16:06

Ennyire szexi képet még nem mutatott magáról Vasvári Vivien, aki ezúttal teljesen szabadon hagyta a melleit, csupán a haja takar ki belőlük valamennyit a legújabb fotóján. Az egykori luxusfeleség egyre többet mutat magából, már 10 perc után elöntötték az oldalát a kedvelések és a kommentek.

Előző
Következő